Szabad szemmel tájékozódva, a tervezettnél jóval kevesebb üzemanyaggal kifejezetten kalandos vállalkozás egy másik járművel randevúzni a világűrben. A Gemini 10-nek ez nem csak egyszer sikerült. Erről is beszámol Michael Collins, aki 1969. július 16-án - 43 éve - indult útjára az Apollo 11 fedélzetén Neil Armstrong és Buzz Aldrin társaságában. Az alábbiakban "Carrying the Fire" című könyvéből fordítunk le pár részletet magyarra, a könyvben Gemini 10-es kalandjairól is mesél:

"A lítium-hidroxid teszt hipp-hopp véget ér. Fényesen sikerül, és már a következő napirendi pontnál tartunk: meg kell találni az Agena 8-at, amit immár két napja üldözünk. Ehhez két utolsó, apró manővert kell végrehajtani saját Agenánkkal, mielőtt végleg megszabadulunk tőle a küldetés negyvenötödik órájában. Eredetileg erre huszonhárom órája kellett volna sort kerítenünk, de természetesen a benne lévő üzemanyag a mi üres tankunk miatt igazi istenajándéka, és nélküle még csak meg sem kísérelhetnénk ezt a második űrrandevút.
 
Ezzel együtt kevés az üzemanyagunk, és átbeszéljük, mi lenne a legmegfelelőbb pillanat az Agena leválasztására. A földi irányítással egyetértünk abban, hogy az űrrandevú érdekében tett további kísérletezgetést mindenképp megszakítjuk, ha üzemanyagunk 7 százalékra csökkenne. Addig még jó pár, minimális pályakorrekció vár ránk, amit a földi számítások alapján kell végrehajtanunk, majd magunkra maradunk, és a továbbiakban csak a szemünkre hagyatkozhatunk. Annyit tudunk, hogy pályánk pontosan megegyezik az élettelen Agenáéval, ami közel 13 kilométerrel fölöttünk kering, és komótosan épp megelőzzük.

Rövidesen már látnunk kell az általa visszavert napfényben. Végül, 40 kilométernyire John valóban észrevesz egy apró foltot - úgy 15 fokos szögben fölöttünk. Most John összpontosít, hogy az űrhajónk orra pontosan erre nézzen, miközben én folyamatosan mérem, milyen szöget zárunk be a vízszintessel. Ezeket a tényleges szögértékeket egy táblázattal hasonlítom össze - utóbbi elméleti szögértékekkel van telezsúfolva, így meg tudom mondani John-nak, mikor kellene elhagyni pályánkat az Agena irányába, hogy a 13 kilométeres szintkülönbség az óvatos manővereknek köszönhetően nullára csökkenjen.

A két űrjárműnek időben kell találkoznia egymással, és a manőver közben nem számíthatunk a radar segítségére: naplemente előtt kell tehát beérni az Agenát, különben bottal üthetjük a nyomát a sötétben.
Hónapokkal ezelőtt már részletesen kiszámolták, miként hozhatjuk ki a legtöbbet a negyvenöt perces nappalból, de ettől függetlenül szorít az idő: egyrészt hajnalban ki kell szúrnunk az Agenát az égen, majd amikor delel a nap, és pontosan a fejünk fölött lesz, megindulunk az Agena felé, amit öt perccel a sötétség beállta előtt utol is kell érnünk.

A megközelítés során jól alakulnak a dolgok. Miután átálltunk az Agena pályájára, két alkalommal kell kiszámolnom a szükséges pályakorrekció mértékét, és mindkétszer csak megnyugtatóan keveset kell korrigálni. Az első számítás eredménye szerint 1,2 m/s-mal gyorsabban kell emelkednünk, a végén viszont 0,3 m/s-mal kell csökkenteni a sebességünket. Ha hihetünk ezeknek a számoknak, akkor jók vagyunk. Amikorra már csak pár kilométernyire vagyunk az Agenától, puszta fénypontnál többet látunk: már kivehető hengeres alakja is, én pedig előkapom a szextánsomat, és megmérem a túlnyúlás szögét. A méret változása és az eltelt idő összehasonlításával durva becslést adhatok John-nak távolságunkról és sebességünkről, amivel az Agena felé közelítünk.
Ezt leszámítva legfeljebb csak bátorításokat kiabálhatok át Johnnak, és a rettegett csavarthurok ellen érzelem-kitörésekkel védekezhetek: ezalatt az Agena közelébe érünk, majd "megállunk". Minden mozgás abbamarad, ott vagyunk mellette, békében, ráadásul úgy, hogy üzemanyagunk 15 százaléka is megmaradt. Ez nem sok ahhoz képest, hogy a repülés előtti számítások alapján ekkor üzemanyagunk 40 százalékával kellene rendelkeznünk, viszont még így is sokkal jobb a helyzet a 7 százalékos küszöbértéknél. Megérkeztünk.

Alapesetben az űrrandevú izgalmai után pihenni kellene egyet, de ebben az esetben a munka töretlenül folytatódik. A nap lemenőben van, mi pedig felkapcsoljuk reflektorunkat. John a következő harminchét perces sötétséget kemény munkával tölti: nem engedi ki az Agenát a mesterséges fény által bevilágított szűk körből. Nekem az űrsétámra kell készülődnöm, mivel a terv szerint hajnalban nyitom ki az ajtót. Annyiszor elpróbáltam már az előkészületeket, ahányszor csak tudtam, de minden a mellkasra erősíthető zsákon múlik. Ahhoz nincs elég hely, hogy felcsatolt zsákkal az űrrandevú táblázatait tanulmányozzam és a szextánst is használjam, így most először elő kell szednem a mellzsákot, majd magamra erősítem a 15 méter hosszú köldökzsinórt. Egy hetven lépéses ellenőrzőlistán kell végigmennem - az ilyesmi általában Johnnal közösen, egymás kölcsönös ellenőrzésével történik, ezúttal azonban mindkettőnknek megvan a maga baja."

Facebook-challenge: Fogadást kötött egymással a német Part-Time Scientists és a Puli, a magyar csapat. A tét az, hogy az ország lakosságának arányában melyik csapatnak lesz több lájkja. Úgyhogy csatlakozz facebook-oldalunkhoz! Noha jó úton haladunk, és már a hétezres határ a következő cél, nagyon bele kell húznunk, mert a németek sem tétlenkednek: náluk jelenleg 1,562 lájk jut 1.000 lakosra, esetünkben ez csak 0,650 - közel két és félszer több van a Part Time Scientists-nek.

Sorozatunk korábbi részeit itt megtalálod. Ha érdekelnek a Puli és az asztronauták kalandjai, rakd blogunkat a kedvencek közé, és gyere vissza máskor is: http://pulispace.blog.hu

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.