Űrhajós vizesblokk
2012.08.14. 09:30
Egy háromszögletű műanyag zacskót kellett a péniszre húzni – így lehetett vizelni a repülés azon szakaszain, amikor nem lehetett levenni a szkafandert. Volt, amikor ez két hétig tartott. Nem véletlen, hogy a hatvanas években csak férfi asztronauták repültek. Erről is beszámol Michael Collins, aki 1969. július 16-án - 43 éve - indult útjára az Apollo 11 fedélzetén Neil Armstrong és Buzz Aldrin társaságában. Az alábbiakban "Carrying the Fire" című könyvéből fordítunk le pár részletet magyarra:
"A légmentesen záródó gumibelsőben - függetlenül attól, hogy Geminis, vagy Apollos ruháról van-e szó - hűtés nélkül az asztronauták izzadtságban fürdenének, így ventilációs csövek egész garmadáját kellett beépíteni a szkafander törzsébe, sisakjába, kar- és lábrészeibe. A hűtőcsövek egy közös elosztóba torkollottak, ezen keresztül áramlott az oxigén a ruhába a mellkason lévő nagy köralakú fémcsatlakozón át, illetve egy másik ugyanilyen csatlakozón át távozott a ruhából.
Az Apollos holdsétákra tervezett szkafanderen négy ilyen csatlakozó volt, az egyik pár az űrhajóra volt kötve, a másik a hátizsákra. Ezen kívül volt még egy elektromos csatlakozó is, ami a fülhallgatóba vezette a rádiójeleket. Ebbe a csatlakozóba futottak be a négy, mellkasra ragasztott szenzor által közvetített orvosbiológiai adatok is egy övre szerelt jelátalakító közbeiktatásával. [Csatlakozókból nem volt hiány, az alábbi, dedikált képen Dave Scott, az Apollo 15 egyik űrhajósa látható - a szerk.]
A Gemini-programban csak egy szimpla jégeralsót viseltek az asztronauták, de az Apollo esetében ennél jóval hatékonyabb hűtőrendszert alkalmaztak: a vízhűtéses fehérneműt, aminek anyagába apró műanyagcsöveket szőttek. Ezek egy újabb, mellkason elhelyezett csatlakozóhoz vezettek, ezáltal a melegvíz a hátizsákba áramolhatott, ahol a rendszer lehűtötte azt, majd ismét visszapumpálta az alsóneműbe. Volt még egy háromszögletű műanyag tasak is, amit a péniszre kellett húzni – így lehetett vizelni a repülés azon szakaszain, amikor nem lehetett levenni a szkafandert. Az összegyűlt vizeletet aztán az űrhajó „vizesblokkjába” lehetett kiüríteni – ezúttal egy combon lévő csatlakozó segítségével.
A kesztyűket, csizmákat és a sisakot szintén össze kellett kötni a törzzsel – ez csak a csizmák esetében nem jelentett problémát, mivel a lábbeliket egyszerűen csak rá kellett húzni a gumibelsőre. A kesztyűk és a sisak azonban újabb tervezési dilemmát jelentettek. A kesztyűknek vékonynak és rugalmasnak kellett lenniük, hogy a kapcsolókat és más érzékeny műszereket – például a rotációs kézi vezérlőt – használni lehessen bennük, akár nyomás alatt is.
Arra is oda kellett figyelni, hogy a kesztyűket le lehessen venni. Nem akadályozhatták a csukló hajlítását és forgatását, a tenyér kinyitását és ökölbe szorítását, biztosítaniuk kellett a hüvelykujj és az ujjak szabad mozgását, illetve azt, hogy erősen lehessen markolni, de a finom érintést is lehetővé tegyék, satöbbi. A sisaknak erősnek, könnyűnek, kényelmesnek kellett lennie, amiben a fülhallgatók és a mikrofonok is elférnek. Szempont volt az is, hogy kiválóan lehessen kilátni belőle, hangszigetelt legyen, és rengeteg oxigén cirkuláljon benne, nehogy a kilélegzés miatt felhalmozódjon a szén-dioxid.
Ha ez az egész kezd túl komplikált lenni, ne feledje az Olvasó, hogy az eddigiekben mindössze azokról a körülményekről volt szó, amik ahhoz kellenek, hogy egy emberi lény egyáltalán képes legyen vákuumban dolgozni. A vákuumhoz még hozzá kell adni a többi veszélyforrást: a Nap vakító erejét, a fagypont alatti hőmérsékletet, ami a naptól védett helyeken alakul ki. A ruhának ellenállónak kellett lennie a mikrometeorit-lövedékekkel szemben is. Szerencsére a hőség, a hideg és a mikrometeoritok okozta problémát egy csapásra meg lehetett oldani egy vastag burkolóréteggel, ami egyben kiváló hőszigetelő is volt, ráadásul megfelelő pajzsként szolgált a nagysebességű becsapódások ellen.
Ami a hőmérsékletet illeti, a megoldás adta magát. A tervezéshez ugyanis meghatározott határértékekkel rendelkeztünk: sötétségben a hőmérséklet várhatóan –156 Celsius fok, közvetlen napsütésben 121 Celsius fok, egy holdkráter alján pedig 154 Celsius fok körül alakul majd. Ez jól körülhatárolta a Gemini-ruha és az Apollo ruha védőrétegének paramétereit: első esetben -156 Celsius és 121 Celsius fokot, utóbbinál -156 Celsiutól 154 Celsius fokot kellett kibírnia. Ezek után már csak meg kellett találni a leghatékonyabb anyagokat – választásunk végül egy többrétegű, vékony Mylar-rétegre esett.
A mikrometeoritok problematikája már korántsem volt ilyen egyszerű. A mikrometeoritok a világűr cápáinak tekinthetők: alapesetben nincsenek jelen, de ha mégis, akkor általában ártalmatlanok, viszont nagy ritkán rendkívül rombolóak lehetnek. A kérdés ugyanaz: hogyan készülnek fel az óceánban úszkálók a cápákra, avagy az űrsétán résztvevők a mikrometeoritokra? Matematikai megközelítéssel próbálkoztunk. Megszámoltuk, hogy a világűrből visszatért járművekbe hány mikrometeorit csapódott be, majd elméleti számításokat végeztünk. Az általunk használt matematikai modell szerint a hosszas űrbéli tartózkodás során jó eséllyel eltalál minket egy-egy kisebb mikrometeorit, viszont kicsi az esélye annak, hogy egy nagy darab belénk csapódjon. Ebben a helyzetben lehetetlen 100 százalékos biztonságot garantáló felszerelést tervezni, a paraszti ész győzedelmeskedik.
Mivel a Mylar nem jó energiaelnyelő, egy hasonló anyagból készült réteg után néztünk, ami kemény nejlon külsejével jó védelmet nyújtott a porszem-méretű részecskékkel szemben, amik a mikrometeorit-eső zömét alkotják.
Az elején nem tudtuk, hogyan építsük be a hő és mikrometeorit elleni védőrétegeket. Próbáltuk köpenyként, pelerinként magunkra venni, de végül úgy döntöttünk, hogy közvetlenül a szkafander külső rétege alá építjük be. Ez az elrendezés jóval egyszerűbbé tette az űrhajón kívüli tartózkodást, űrsétákat, viszont az űrhajón belüli életet megnehezítette, hiszen viselőjét gyakorlatilag kipányvázta az extraméret, ami így még esetlenebbé tette mozgásunkat.
Az Apollo-küldetéseken mindez nem sokat számított, hiszen úgy terveztük, hogy a szkafandert levesszük, amikor épp nincs rá szükség. Ez azonban a Gemini-repülések során kivitelezhetetlen volt, mivel a helyszűke miatt képtelenek voltunk kibújni a ruhából. Így aztán az űrsétával járó küldetéseken (Gemini 4, 8, 9, 10, 11, 12) a bal oldalt ülő parancsnok vékony védőréteget viselt, míg az űrsétával megbízott asztronauta a jobb oldali ülésben a méretesebb kivitelt hordta. Alvás előtt általában kompromisszumot kötöttek a kabin belső hőmérsékletét illetően, ami eredendően túl hideg volt a parancsnoknak, és túl meleg az űrsétával megbízott űrhajósnak.
Persze, akadtak más különbségek is. Az űrsétán résztvevő asztronauta szemét is meg kellett védeni a nap sugarai ellen, különösen a napfény ultraibolya sugaraitól kellett óvni, ezek ugyanis nagyon károsak. Egy speciális védőbevonat került a sisak rostélyára, amire egy második, a napszemüveg színére hasonlító rostélyt is erősítettek úgy, hogy igény szerint fel és le lehessen hajtani. Az Apollo esetében tizenöt vagy húsz különböző elképzelést kellett kipróbálni mielőtt végül az aranybevonatú, két-rostélyos sisak mellett letettük volna a voksunkat, amit aztán a holdséták alkalmával viseltek az asztronauták."
Facebook-challenge: Fogadást kötött egymással a német Part-Time Scientists és a Puli, a magyar csapat. A tét az, hogy az ország lakosságának arányában melyik csapatnak lesz több lájkja. Úgyhogy csatlakozz facebook-oldalunkhoz! Noha jó úton haladunk, és már a hatezres határ a következő cél, nagyon bele kell húznunk, mert a németek sem tétlenkednek: náluk jelenleg 1,374 lájk jut 1.000 lakosra, esetünkben ez csak 0,570 - közel két és félszer több van a Part Time Scientists-nek.
Mindenkit várunk - Go Puli Go!
.... és juttasd el neved a Holdra! Holdjárónk, a Puli, már ezer forintos támogatás esetén magával viszi neved a Holdra, hogy az örök időkre ott maradjon! De a következő meteorbecsapódásig mindenképp. Ehhez csak be kell lépni a Kis Lépés Klub-ba, kisvállalkozásoknak pedig irány a Puli Indítóállás!
Sorozatunk korábbi részeit itt megtalálod. Ha érdekelnek a Puli és az asztronauták kalandjai, rakd blogunkat a kedvencek közé, és gyere vissza máskor is: http://pulispace.blog.hu
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Pepibubó 2012.08.14. 11:23:03
Köszönet érte!
Kitűnően lejön belőle, mennyire egyedien amerikai kuriózum a szabadságnak, a rendnek, fegyelemnek, az egyéni teljesítmény tiszteletének és a kreativitásnak ez az együttese, amivel az űrkutatás páratlan eredményeit elérték, elérik.
Olyan jó lenne mindebből ellesni és átvenni valamit a mi hétköznapjainkra is! Vajon miért nem él ez a szemlélet nálunk?
Mikorka Kálmán okleveles duguláselhárító kisiparos 2012.08.14. 12:34:13
olvasó080906 2012.08.14. 12:47:08
Tetszett!
Martian (törölt) 2012.08.14. 13:16:17
olvasó080906 2012.08.14. 13:55:07
Köszi,
KAMA3 2012.08.14. 14:18:08
Ezeket az embereket felkészítik a veszélyre. Tudják, hogy benne van a pakliban egy ilyen mikrometeorit becsapódás. Talán még szimulálják is, mit lehet ilyen esetben tenni, hogy túlélje a kalandot.
Csabi. 2012.08.14. 14:30:50
Pepibubó 2012.08.14. 14:45:04
Itt van a hír:
"Azóta, hogy Buzz Aldrin és Neil Armstrong elsőként tett jelentést a villanásokról, amit az Apollo 11 küldetés során éltek át, több tucat űrhajós látta őket. A NASA az Apollo 11 visszatérése után azonnal vizsgálatot rendelt el, ami azt a következtetést vonta le, hogy a villanások, az úgynevezett foszfének a kozmikus sugárzás gyorsan mozgó részecskéinek következményei, melyek keresztül suhannak a szemgolyón. A vizsgálat szerint a jelenség ártalmatlan.
A legfrissebb kutatások szerint korántsem ilyen megnyugtató a dolog. "
www.sg.hu/cikkek/60484/az_aggyal_jatszanak_a_kozmikus_reszecskek
Pepibubó 2012.08.14. 14:53:13
Martin = Martian
Bocs, bizonyára kedvenc filmsorozatom járt az eszemben, nehogy szombaton lemaradjak róla... :)