Mercury-hétfőket, Gemini-szerdákat és Apollo-péntekeket tartunk. Ha tehát hétfő, akkor Mercury. Most a "We Seven" (Mi, heten) c. könyv bevezetőjéből fordítunk pár részletet magyarra, amiből kiderül, hogyan választotta ki a NASA az első asztronautákat. Íme:

"A NASA összeállított egy követelményrendszert, amelynek az asztronautáknak meg kellett felelniük:
Legyenek kifogástalan fizikai állapotú fiatalok, akik már elég érett gondolkodásúak. A határt negyven évnél húzták meg. A NASA-nál ugyanis úgy gondolták, hogy az ennél idősebbeket csak egy-két űrutazáson lehetne bevetni, hiába rendelkeznek a szükséges tudással: amire ugyanis teljesen felkészülnek, épp elérnék azt a kort, amikor hosszútávon már csak korlátozottan lehet rájuk pilótaként számítani. (Azóta az Asztronauták korhatárát leszállították 35 évre.)

Az asztronauták ne legyenek magasabbak 180 centiméternél. Ennek az önkényes megkötésnek gyakorlati oka volt, még akkor is, ha ezzel számos 180 centi fölötti jelölt esett ki csalódottan a mezőnyből – hiába feleltek meg minden más szempontból a követelményeknek. A kabint ugyanis ekkor már javában tervezték: ennek méreteit a kapszulát űrbe juttató, és rendelkezésre álló hordozórakéták – a Redstone és az Atlas – paraméterei határozták meg. A kabin egészen pontosan 188 centi széles volt az alapjainál; a 180 centinél magasabbak képtelenek lettek volna belepréselni magukat, pláne miután felvették a méretes szkafandert, a sisakot és a túlnyomásos csizmákat.

A súlyhatár minden asztronauta esetében 82 kiló volt. Ennek két oka volt. Egyrészt a tömeg kritikus tényező a hasznos teher szempontjából. A hordozórakétáknak véges tolóerejük volt, és minden többletkilóval kevesebb hely maradt a műszerek számára - ezek az űrhajósok életben tartásához és biztonságos hazaszállításához kellettek. Másrészt, ennél is fontosabb volt az egészségügyi kockázat: aki túlsúlyos, olyan sajátságokkal – például a keringés – vág neki a projektnek, ami hátrányára válik akkor, amikor az űrrepülés során fellépő fizikai behatásokkal kell megbirkóznia – ilyen a súlytalanságban eltöltött huzamosabb idő, vagy a hirtelen és nagymértékű hőmérséklet-ingadozás.

A NASA azt is megkövetelte, hogy a jelölteknek mérnöki diplomájuk, vagy azzal egyenértékű képesítésük legyen. Ennek oka a projekt alapfilozófiájára vezethető vissza. Mivel a Mercury-t az alapoktól kellett összerakni, már a kezdetektől szükségük volt a gyakorlatias mérnöki tudásra. Az asztronautáktól elvárták, hogy az apró részletekig ássanak le a dolgok mélyére, és javaslataikkal segítség az űrhajó berendezéseit tervező és építő mérnökök munkáját.
 
Ezen felül a NASA rögtön a gyakorló katonai berepülő pilótákra korlátozta a keresést. Hiszen csak ők kaptak olyan kiképzést, ami olyan bonyolult és gyorsan repülő szerkezet irányításához is szükséges, mint például egy űrhajó. Bennük már kialakult az a csalhatatlan ösztön, aminek segítségével nagy magasságon és nagy sebesség mellett nyugodt, magabiztos döntéseket tudtak hozni a másodperc törtrésze alatt. Ők voltak azok, akik a nemzet leggyorsabb és legtutibb katonai repülőgépeinek kipróbálásában közreműködtek. A létező legmegfelelőbb emberek felkutatásáról volt tehát szó.
 
 „Tulajdonképpen egy csapat hétköznapi Supermant keresünk” – mondta a Légierő egyik tábornoka, miután leszögezte, hogy állítása csak részben tekintendő poénnak.

A személyügyi kartonok átlapozása nyomán 508 ifjú berepülő pilóta felelt meg az alapkövetelményeknek – legalábbis papíron. Majd feletteseik javaslatainak figyelembe vételével ezt a listát 110 pilótára szűkítették; a parancsnokok tudták ugyanis, miként dolgoznak a jelöltek a mindennapokban.

Ezt később az oktatótisztek értékelése nyomán 69-re faragták – ők tanították ugyanis a repülést, ők ismerték első kézből idegállapotukat és reflexeiket. Azokat, akik a szűrést követően a listán maradtak, Washingtonba hívták egy interjúsorozatra, amit a NASA képviselői tartottak. Itt tájékoztatták őket arról, miről is szól a Mercury Project, és megkérdezték tőlük: érdekli-e őket az, hogy bekerüljenek a csapatba. Ebben a körben 37-en kiestek - legtöbbjük egyszerűen nem akart ilyen radikális váltást a karrierjében. Harmincketten vállalkoztak arra, hogy részt vegyenek a kimerítő orvosi és pszichológiai vizsgálatokon. (…) Másik 14 pilóta ekkor esett ki. Ezzel 18-an maradtak függőben.

A NASA végül döntött, és 1959. április 9-én délután kettőkor a hét kiválasztott férfi egy színpadra vonult Washingtonban, ahol sajtótájékoztató keretében mutatták be őket a nyilvánosságnak. A jelenlévő riporterek kérdéseket tehettek fel, és amikor egyikük azt kérte, hogy jelentkezzenek azok, akik késznek érzik magukat egy űrutazásra, mind a heten magasba emelték a kezüket." (Folyt.köv.)

Facebook-challenge: Fogadást kötött egymással a Part-Time Scientists és a Puli, a magyar csapat. A tét az, hogy melyik csapatnak lesz rövid idő alatt több lájkja. Úgyhogy csatlakozz facebook-oldalunkhoz! Jó úton haladunk, nemrég átléptük az ötezres határt.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.