Majdnem-start
2012.06.11. 09:30
Az amerikai űrprogram kezdetén az asztronauták négy órákat töltöttek el az űrhajóba zárva, miközben az indításra vártak. Egyikük szundikálással töltötte volna el ezt az időt. De nem hagyták. Sokak szerint Gus Grissom volt a legesélyesebb arra, hogy elsőként a Holdra lépjen, ő azonban az Apollo 1 kabinjában egy gyakorlat során két társával együtt hősi halált halt. Nem tudjuk, mi történt volna. Azt viszont tudjuk, milyen volt a hőskorban űrhajósnak lenni. Ehhez kiváló forrást nyújt Gus Grissom visszaemlékezése, ami a "We Seven" (Mi, heten) c. könyvben jelent meg; ebből pár részletet fordítunk le magyarra. Ekkor a Mercury-program keretében Gus élete első űrugrására készülődött. 1961-et írunk.
"Amikor az indítóálláshoz értünk, a légkondícionált furgonban várakoztunk, amíg nem szóltak, hogy felmehetünk az állványzatba szerelt lifttel, és bemászhatok a kabinba. Deke Slayton, aki aznap reggel a tömbházban állomásozott, odajött a furgonhoz, hogy tájékoztasson a végleges időjárás-jelentésről. Nem kedvezett az idő annak, hogy a kabinablakon át szabad szemmel végezzek megfigyeléseket. Az egész Atlanti-óceáni partvidéket Canaveraltól északra felhő borította. Kubának csak a négy-tizede nem látszik majd, és vethetek majd egy pillantást Florida déli csücskére is. A helyi időjárás-jelentések már jóval biztatóbbak voltak. Az emberek egymás után jöttek oda a furgonhoz, és beszámoltak arról, hogy a fejünk fölött tiszta az ég. Úgy látszott, hogy folytatják az előkészületeket az indításra.
Hajnali ötkor kaptuk meg az engedélyt, hogy felmehetünk a kapszulához. Kiléptem a furgonból, egy gyors pillantást vetettem a magas, fehér Redstone-ra, majd a lift felé indultam. Ekkor a munkások tapsolni kezdtek. Bevallom, ettől elszorult a torkom. Annyira jó érzés volt látni őket, amint felfelé néznek: tudtam, hogy mindannyian nekem drukkolnak. Bill Douglas egy keresztrejtvényes könyvet adott át, amit Sam Beddingfield küldött nekem, ő volt az a mérnök a NASA-nál, aki Al Shepardnek zsírkrétákat ajándékozott.
Sam valószínűleg úgy gondolta, hogy szükségünk van ajándékokra, hogy legalább kicsit kizökkenjünk a rutin monotonitásából. A könyvbe Sam egy üzenetet is írt, utalva arra, hogy a repülési tervem Al-éhez képest kevésbé zsúfolt, és több időm marad a nézelődésre.
"Gus" – állt a papíron – "Mivel kevesebb melód lesz, nem akartuk, hogy elund magad."
Amikor a lift elérte a kabint, ami az állványzat harmadik szintjén volt, átsétáltam a hídon, és bemásztam a fülkébe. Joe Schmitt, a szkafander-felelősünk, elkezdett beszíjazni engem a kagylóülésbe.
Még mindig nyugodt voltam, de bármerre néztem, mindenhol továbbra is ugyanazokat az ideges, búcsúzkodó vigyorokat láttam. A visszaszámlálás szépen haladt, és szerintem el is szundítottam volna, ha nem maceráltak volna folyton a rádión. Valószínűleg azt gondolhatták, hogy társaságra vágyom, és így próbáltak feldobni engem. Erre nem igazán volt szükségem, de azért elviselhető volt.
Az állványzat személyzetének tagjai sorra benyújtották a kezüket, hogy elköszönjenek tőlem, mielőtt rám zárják az ajtót; John Glenn ekkor csúsztatott oda nekem egy cetlit: „Sima utat, Gus, és jó munkát. Találkozunk GBI-n (Grand Bahama Island-en)”.
Láttam, ahogy a katonák ezúttal az ablakon és a periszkópon át kukucskálnak be hozzám. Kissé zavart a sok ujj- és orrlenyomat az ablakon, és ezt szóvá is tettem. Guenter Wendt, a McDonnell kapszuláért felelős vezetője megígérte, hogy az indítás előtt lemossák. A technikusok egyike meghallotta panaszkodásomat a rádión, és azt mondta, hogy legközelebb ablaktörlőt is szerelnek az kabinra.
Az állványzatot épp a tervezett időben elgurították, és a visszaszámolás még mindig nem állt le. De az ablakon át láttam a vékony felhőket, amint lassan fölénk érnek. Az időjárás nagyon gyorsan változik Cape-en: kissé aggódtam emiatt.
Úgy számoltam, hogy még felszállhatunk, ha a visszaszámlálást nem kell hosszabb időre megállítani. T mínusz 10 perc 30 másodpercnél hallottam, hogy a visszaszámlálás öt perces felfüggesztését kérik: ellenőrizni akarták az időjárást.
Ez csüggesztő volt, és nem értettem miért vártak erre ilyen sokáig. Az volt a mélypont számomra, amikor az öt percből fél órás szünet lett. Tudtam, hogy az időjárás egy cseppet sem fog javulni. Előbb-utóbb úgyis le kell állítanunk az egészet, különben nem marad elegendő idejük a leszállási körzetben várakozó mentőalakulatoknak, hogy még sötétedés előtt megtaláljanak, és kihalásszanak engem a vízből. Úgyhogy lélekben felkészültem a küldetés törlésére, és erre nem is kellett sokat várni. Visszatolták az állványzatot, kinyitották az ajtót, én kimásztam, majd visszamentem a furgonhoz, és a hangárba. Épp próbáltam kihámozni magam a szkafanderből, amikor Walt Williams – ő törölte a küldetést - beugrott hozzám, és elmagyarázta, miért maradt el a start. Azt mondta, hogy a repüléshez nem volt elég jó az idő. Nem igazán tehettem semmit, így egyet értettem vele.
Mindazonáltal csalódott voltam, miután teljes négy óra hosszát töltöttem el a kabin ülésében. És legkevésbé sem számítottam arra, hogy további 48 órát kell még Cape-en lennem. Ennyi ideig tart ugyanis, amíg a Redstone-t megtisztítják a korróziót okozó üzemanyagoktól, kiszárítják, majd az egész kezdődik előlről. De valami miatt úgy éreztem, hogy legközelebb már tényleg elindulunk. Így is történt.
A forgatókönyv a szokásos volt. Hajnali 1:10-kor keltem, 1:25-kor reggeliztem, 1:55-kor eltűrtem, hogy az orvosok újra átvizsgálnak, 2:25-kor rámszerelték a szenzoraikat. 2:35-kor beöltöztem a szkafanderbe, 3:30-kor be a furgonba, és 3:58-ra már a kabinban is volam. Három órát és 22 percet kellett odabenn feküdnöm, mielőtt végre felszállhattunk.
Az orvosok jelentése szerint Grissom testtömege közvetlenül a repülés előtt 68,2 kilogram volt, pulzusa ekkor 68, és percenként 12-szer vett levegőt. Nyaka nem volt befeszülve, pajzsmirigye semmilyen elváltozást nem mutatott. A has puha tapintású volt. „A szemek, fülek, az orr és a száj vizsgálata negatív.” „A szívhangok átlagosak, a szívritmus szabályos volt.” A pszichiáterek jelentésében ez állt: „túlzott aggodalmaskodást nem észleltek, Grissom elmondta, hogy tisztában van a repülés veszélyeivel, de nem látta értelmét, hogy emiatt nyugtalankodjon. Kicsit fáradtnak érezte magát, és leginkább az foglalkoztatta, hogy megfelelően éber legyen a küldetés során, és jó munkát végezzen.”" (Folyt.köv.)
Háztáji Puli
Az első magyar Holdprojekt keretében, a Google Lunar X PRIZE versenyében résztvevő egyetlen magyar csapat (Team Puli Space) értékesítési és termékmenedzseri feladatok ellátására karizmatikus, egyedi kihívásokat szerető, dinamikus szakembert keres, megbízási alapon.
Feladatok
- a Puli Space projekt marketing és merchandising termékeinek értékesítése
- termékportfólió kezelése, továbbfejlesztése
- marketing kampányok és akciók megtervezése, kivitelezése
- ajánlatok, szerződések elkészítése és nyilvántartása
- meglévő üzleti partnerekkel való kapcsolattartás, együttműködés
- új ügyfelek közvetlen megkeresése
Elvárások
- kommunikációs szintű angol nyelvismeret
- felhasználói szintű számítástechnikai ismeretek (Open Office, Google Docs)
- kiváló kapcsolatteremtő és kommunikációs készség
- önálló, precíz munkavégzés, mobilitás
Előny
- „New Frontier“ affinitás
- az űrkutatás, űrtevékenység rajongója
- kiterjedt, releváns, élő kapcsolati tőke
Amit kínálunk
- Egyszeri, egyedülálló lehetőség!
- nagyszerű csapat
- nemzetközi és interdiszciplináris projekt
- ambíciózus célok (hmm nem csak a Hold!!!)
- alapdíj + attraktív jutalék, megegyezés szerint
A jelentkezéseket, magyar és angol nyelvű szakmai önéletrajzzal, emailben várjuk a tibor.pacher kukac pulispace.com címre.
Facebook-challenge: Dr. Pacher Tibor főpulink a Google által szponzorált Lunar X Prize holdversenyben résztvevő csapatai részére szervezett eseményen - "Team Summit" - tartott május 30-án előadást, illetve hallgatta meg versenytársaink beszámolóit Washingtonban. Valószínűleg kicsit fel akarták dobni a hangulatot, amikor a Part-Time Scientists és a Puli csapatvezetője fogadott egymással, hogy nagyon rövid idő leforgása alatt melyik csapatnak lesz több lájkja. Úgyhogy csatlakozz facebook-oldalunkhoz!
Juttasd el neved a Holdra! Holdjárónk, a Puli, már ezer forintos támogatás esetén magával viszi neved a Holdra, hogy az örök időkre ott maradjon! De a következő meteorbecsapódásig mindenképp. Ehhez csak be kell lépni a Kis Lépés Klub-ba, kisvállalkozásoknak pedig irány a Puli Indítóállás!
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
2012.06.12. 20:57:29
Engem Lisa Nowak ámokfutása volt nagyon megdöbbentett - pelenkát húzott, úgy üldözte az autópályán a vetélytársnőjét.
Pelenkában volt az emberrabló űrhajósnő:
index.hu/tudomany/urkutatas/rabur0206/
Az ámokfutó űrhajósnő megdöbbentette Amerikát:
www.mtv.hu/modernkepmesek/cikk.php?id=183475
gopuligo 2012.06.12. 21:06:37
Csókolom. Dessewffy Aurél vagyok. 2012.06.13. 10:27:50
Nyilvánvalóan különlegesen alapos pszichés tesztek után lehet vki űrhajós. Pl. 100-ból 99 ember ölne, ha be akarnák kényszeríteni azokba a szörnyű klausztrofób kis gömbökbe. Farkas Berciék űrhajója is kb. akkora volt, mint egy medicinlabda. Az ISS sem lehet hangárméretű.