Titkolózik a NASA?!

2011.12.05. 09:30

A múlt héten végigfutottunk a NASA által javasolt négy kilométer átmérőjű mágikus körök mentén, amiket az űrhivatal az Apollo és a Surveyor missziók tárgyi emlékeinek védelme érdekében jelölt ki köréjük. A becsapódott holdszondák – például: Rangerek – körül ennél kisebb, mindössze egy kilométer átmérőjű kör kerülete jelzi a demarkációs zóna határát.

Mindez csak olaj volt a szűzre, legalábbis azoknak, akik megőrizték elméjük ártatlanságát a holdraszállást illetően, és megerősítette őket abban – ahogy egyes kommentekben olvasható – hogy ember még nem járt a Holdon. Máskülönben miért ne lehetne közelebb húzódni ezekhez a relikviákhoz, és kicsit körbeszaglászni őket űrkutyánk kifinomult szaglóreceptoraival?

A dolog úgy elfajult, hogy már a Puli facebook-oldalát is lájkolta a kétely, valaki például egészen odáig merészkedett, hogy megkérdezze: „mi van fent? papír makett???”
És igen: ha csak két kilométerre lehetne megközelíteni a NASA szétdobált cuccait, az valóban gyanús lenne.

A Holdon ugyanis ez a két kilométer pont olyan, mintha a vörösboros kólával leöntött szőnyegre ráhúznánk egy második szőnyeget, ami épp csak képes eltakarni az alatta éktelenkedő foltot - kábé ez a távolság ameddig egy átlagos magasságú ember a Holdon állva ellát: ott ugyanis 1,8 kilométerre húzódik a horizont.

A holdjárók azonban ritkán nőnek ilyen magasra, inkább mélynövésűek: az amerikai műemlékekre nyíló kilátás szempontjából tehát még nyomorúságosabb helyzetben vannak.
Felmerülhet, hogy a NASA esetleg valóban titkolni akar valamit. Feltéve, hogy a két, illetve fél kilométer sugarú körök által határolt demarkációs zónák nem csak a leszállóegységekre vonatkoznának. De csak azokra vonatkoznak.

A leszállóegységek pedig előbb-utóbb kinyílnak, mint a tavaszi virág, és szerencsés esetben kibújik belőlük tartalmuk: a holdjáró. Utóbbiakra azonban teljesen más játékszabályok vonatkoznak, amiket ezen a héten veszünk sorra, hogy megtudjuk: meg lehet-e mondjuk kurkászni az Apollo 11 egyik-másik elemét.

Előtte azonban december 6-i különszámunkban átnyújtjuk a Télapó létezésének első bizonyítékát. Aki egyesek szerint UFÓ. Meglepi is lesz.


Kérjük segítségeteket, hogy minél többen támogassanak bennünket: hívjátok fel barátaitok, ismerőseitek figyelmét a Kis Lépés Klub-ra és a Puli Indítóállás-ra!

Szerző: gopuligo

128 komment

Címkék: migrate

A bejegyzés trackback címe:

https://pulispace.blog.hu/api/trackback/id/tr403436085

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

EnTeO 2011.12.05. 16:40:58

Siralmas írás...

gopuligo 2011.12.05. 16:45:15

@EnTeO: Nem mindig sikerül minden tökéletesre, ezért kellene holnap is visszanézned. Csak mert hátha...

Pascal · http://torzskocsma.blog.hu/ 2011.12.05. 16:50:37

@EnTeO: habár én is figyelem még hány blogbejegyzés fér el a két kilométer sugarú tiltott körben; ennél tényszerűbb kritikát várnánk, légyszi.

Zanphagras 2011.12.05. 16:58:38

@EnTeO: Siralmad sírás.
Ne sírj. Nincs miért.

Leguános Palacsinta, vagy nem 2011.12.05. 17:23:04

Ha lesz majd állandó kínai Holdbázis, és ingajáratban viszik föl a turisták százait, és olcsón lehet offroad túrákat tenni a felszínen, és ott állok majd az Apollo-11 leszállóhelyén, és a csizmámmal rugdosom az otthagyott amerikai űrszemetet (megbizonyosodva arról hogy nem csak hologramot látok), akkor sem fogom elhinni hogy az űrszemetet 69ben ott járt emberek hagyták a Nyugalom Tengere Bázison.

chipanddale74 · http://www.autosvilag.com 2011.12.05. 18:08:36

Ha valaki járműve közelebb merészkedik, akkor majd jön a csősz és hazazavarja?

porthosz 2011.12.05. 18:25:04

@Magyeri Imre cigánprímás:

Miért? Mennyivel valószinübb hogy az amerikaiak ráköltöttek ezer milliárd dollárt, 20 évet és foglalkoztattak néhány tizezer embert hogy megalkossák a tökéletes csalást, egy rakétát egy ürhajóval ami képes elmenni a holdra, leszállni ott, közetet gyüjteni, müszereket lerakni, majd visszajönni és leszállni a földre, mindezt úgy hogy eközben nincs benne ember...

nandras01 2011.12.05. 18:34:35

most akkor eme blog is beáll a konteogyártók hosszú sorába?
amúgy a kérdés -legalábbis a puli szempontjából- teljes mértékben akadémikus, mivel minden emberi számítás szerint az életben nem fog eljutni a holdra.

KenSentMe 2011.12.05. 18:35:48

@Magyeri Imre cigánprímás: Akkor se hiszem el, hogy a feleségem félrekúr, ha három svéd szakaszparancsnok uniformisban és édesnégyesben minden irányból kezelésben részesíti a szemem láttára.. azt fogom mondani: "ez optikai csalódás, ilyen nincs, csak rémálom".@porthosz:

2011.12.05. 18:38:45

szerintem az X-prize összdíjazásánál több pénzért lehetne eladni egy-két HD minőségű közelképet azokról a fönt hagyott cuccokról, mondjuk "Eagle after half a century" címmel. A Puli helyében én leszállnék 2001 méternél, és lassan, kontrolláltan elgurulnék a helyszínre fotózkodni. Ezzel megvan az X-prize is, meg egy kis zsebpénz is, hogy legyen miből kipihenni a projekt fáradalmait a Bahamákon. :)

Leguános Palacsinta, vagy nem 2011.12.05. 18:47:35

@VRbagoly: Az a gond hogy az egész félrekúrás megvolt jó minőségű filmszalagokon és fotonegatívokon, csak sajnos költségcsökkentés címszóval a teljes archívum rejtélyes módon eltűnt.

Aha. Értem én.

Szolo 2011.12.05. 18:51:17

@porthosz:

Úgy érted, hogy mennyivel valószínűbb, az egyébként is hadászati fejlesztésekre szánt keret kis hányadának elköltése a nemzeti büszkeség visszaszerzése érdekében, miután a szovjetek bucira verték őket az űrversenyben, és az ember Holdra küldése volt az utolsó felvonás ebben a harcban? Így legalább tizenvalahány-egyre szépíthették az eredményt.
Egyébként legjobban annak a ténynek a boncolgatása tetszik a leszálltak-nem szálltak le vitában, hogy az amerikai zászló mitől lobogott volna vígan a szélben a Hold felszínén, amikor nincs is légköre a Holdnak, így nincs is szél, ami(amiben) lobogtathatta volna.
Valószínűleg sosem fog kiderülni, hogy Hollywoodi stúdióban vették-e föl, vagy tényleg eljutott a Holdra az első legénység, de a kb. 15-1-es jelenlegi állás, amin már csak az USA javíthat mondjuk a Marsra vitt emberrel, eléggé komoly szégyenfolt a "legfejlettebb ipari ország" történelmében.

mudi 2011.12.05. 19:07:15

@Szolo:
A zászlók nem lobogtak (csak amikor felszállásnál a hajtóműből kiáramló gázok meglengették). A tárolórekeszben, ahonnan kivették összehajtogatva volt berakva, oldalt és felül tartotta egy-egy merevítő magát a zászló szövetét, ezért tudott "kifeszülni", ami pedig lobogásnak látszik, az pusztán a gyűrődések rajta, ami a kihajtogatás, elhelyezés során keletkeztek.

korxi 2011.12.05. 19:08:47

@Szolo: Te nagyon infantilis vagy még, az is maradsz:

I. Ez a duma kb. 40 éves és kb. 40 éve ezelőtt meg van is rá válasz. Sokan felhívták már a gyengénlátók (mint te) figyelmét, hogy ha kicsit jobban megnézik a képet, látják hogy a zászlórúd tetejéből indul egy vízszintes merevítőrúd, ami "tartja" a zászlót. És ha a zászló szövetét megbököd akkor mozgási energiát kap és akár légüres térben is lobog (rezeg), mindaddig amíg a súrlódási erőtől meg nem áll.

II. Holdraszállás szkepticisták (mint a távgyógyítók, tenyérjósok sötöbö) persze mindig lesznek, de az érveik azért "fejlődtek" az elmúlt 40 évben. De te a "mélobogazászlóamikorahódonnincsislevegő" érveddel ezen belül is óvodás szintet képviselsz. Heló.

fkorbi 2011.12.05. 19:19:34

Először is szerintem az apolló misszók tényleg megtörténtek, a konteósok érvei nevetségesek. A google+wikipedián okosodó átlagjúzer mindkét oldal "érveibe" jó mélyen leáshat, aztán ha egyébként nem ért a témához, úgyis hit kérdése az egész :)

Egyébként meg ha hoax volt az egész, akkor is le a kalappal, kurva profi volt :) Mi hogy csináltuk volna meg, Lázár bead egy módosítót? :D

penelope garcia 2011.12.05. 19:22:55

Ennek valóban nem sok értelme van.
Ha járt ember a Holdon, akkor azért.
Ha nem járt még, akkor meg minek ez az egész? Majd most fog, vagy mi? Ki ellen kell a "restricted area"?

TetraB 2011.12.05. 19:23:44

én azt hittem, a Puli tervezésének, elkészülésének folyamatáról fog tudósítani ez a blog. ehelyett már a x. bejegyzés a NASA titkairól szól. erre vannak konteóblogok, ha az ember röhögni akar.
persze tudom, nem muszáj olvasni, ez tökéletesen igaz, megyek is, csak arra számítottam, magáról a Puliprogramról megtudhat valamit a nagyérdemű.

Archenemy 2011.12.05. 19:42:45

@korxi: nekem az tetszik különösen, hogy mikor esetleg kétely merül fel a NASA megbízhatóságát illetően, akkor egyesek azonnal bevágják a durcit, és otromba személyeskedésbe kezdenek.

Komolyan ennyire nehéz higgadtan vitatkozni/érvelni, mint ahogy azt pl. Mudi teszi?

nandras01 2011.12.05. 19:46:30

@TetraB: az egész puliprogram egy nagy blöff, néhány eccerűgondolkodású, de jószándékú naíva lelkesedése + néhány profi átverőművész pénzszivattyúja.

nandras01 2011.12.05. 19:49:07

@penelope garcia: "Ki ellen kell a "restricted area"?"
nem "ellen", hanem "ért" - mármint kiért.
a válasz nagyon egyszerű:
az egész emberiség közös emléke a holdraszállások helyszíne, nehogy már néhány majdénmegmutatom szintű barom szétkúrja ezeket a felbecsülhetetlen értékű emlékhelyeket.

1kutya 2011.12.05. 19:49:45

na erről beszéltem a múltkor, erre valamelyik jószellemű hozzámvágta, hogy ufókat vízionálok.

gopuligo 2011.12.05. 19:51:05

@chipanddale74: @penelope garcia: A zónák létrehozása preventív intézkedés - lásd a linket az első bekezdésben. A közeljövőben ugyanis több csapat látogathat a Holdra, így mi, magyarok is. Ezen dolgozik a Puli. A Google által szponzorált Lunar X PRIZE verseny pár millió dollár összértékű különdíjat ajánlott fel a holdi relikviákhoz ellátogató csapatok részére. A NASA erre lépett. Mint a posztban is szerepel: ezen a héten azt mutatjuk be, hogy meddig lehet az egyes cuccokhoz közel menni.

gopuligo 2011.12.05. 19:53:40

@nandras01: Ezzel mi nem értünk egyet, de a szólás szabadságát tiszteletben tartjuk. Ha az űrmérnöki végzettséget naivának tekinted, akkor nem lehet könnyű Neked az élet többi területén sem.

porthosz 2011.12.05. 19:56:50

@Archenemy:

Aki a holdraszállást vitatja az nem a NASA szavahihetőségét vitatja. Hanem az egész világét...

Most komolyan, elhiszed hogy az amúgy vetélytárs szovjetunió nem kürtölte volna világgá akár a csalás legapróbb jelére is hogy az USA sosem jutott el a holdra? Egy olyan korszakban amikor amúgy a kémkedés a tetőfokára hágott, szóval biztosra veheted hogy egy rakás szovjet kém is dolgozott a NASA-nal amikor azok 10 ezer embert foglalkoztattak a holdprojekten.
Annál nagyobb fricskát nem adhatott volna a szovjetunió az USA-nak mintha bebizonyitja hogy csaltak és nem is voltak a holdon...

Tehát innentől kezdve már csak az a kérdés hogy miért müködtek volna együtt egy ilyen globális csalásban és máris az ufomagazinoknál járunk... Ha figyelembe vesszük a rádióamatörök ezreit akik vették az ürhajók jeleit akkor meg már csak gyurcsok mester tud segiteni megérteni ezt...

nandras01 2011.12.05. 19:58:07

@gopuligo: természetes, hogy nem értesz vele egyet, valamint, nem végzettség kérdése a "naiva" státusz :)
mindössze arra utaltam, hogy láttam én már olyan, de olyan magasan szárnyaló terveket, hogy szinte távcsővel sem lehetett látni, csak aztán a megvalósulással volt igen nagy bibi...
(emlékszel még a budapestre tervezett olimpiára? csak, hogy egy államilag is erősen támogatott légvárról szóljak... esetleg a világkiállítás projekt..?)

Pascal · http://torzskocsma.blog.hu/ 2011.12.05. 19:58:50

@gopuligo: nem mintha a nandras-féle éles fogalmazással 100%ig egyet lehetne érteni, de... MILYEN űrmérnöki végzettséget ?

rovidesz 2011.12.05. 20:04:02

es ha veletlenul arrakanyarodtok, mi tortenik??? szerintem ha mar eljutotttatok odaig, ez nem lehet kerdes, hogy lefotozzatok ami lattok. Ha nem meritek, fogjatok ram. EN siman odavezetem a cuccot, adjatok admin jogot es utana buntetojogi felelosegem teljes tudataban korbefotozom a titott teruletet. Masreszrol en nem ketelkedem, hogy volt az ember a holdon, csak utalom a majd mi megmondjuk h mit tehetsz stilust. HAT NEM IS UGYANAZ A BOLYGOOO VAZZZE!!!!

Dr.Dr. VUVUZELLANÉNI okleveles tengerimalac hentes 2011.12.05. 20:07:38

egy ilyen csalashoz hatalmas stab koll. 40 ev alatt tuti lett volna olyan, aki kop, vagy elovesz nemi kompromitalo fenykepet, ahogy a holdjaro mogotti studioreszben bekesen kavezgatnak a beoltozesre varo asztronautak :)

gopuligo 2011.12.05. 20:30:37

@VUVUZELLANÉNI: A Holdon jártak. De valóban voltak csúsztatások - és nem a holdraszállás az. Nézd, a kétezres évek elején derültek ki Lajka kutya megpróbáltatásai - mert egy volt szovjet kutató beszélt róluk. De voltak az amerikaiaknak is ilyenek. Például az Apollo 8 esetében, ahol azt állították, hogy a córesz előre tervezett volt, pedig nem is. Holnap erről bővebben olvashatsz itt. Mármint a Miklós-napi córeszről... :_)

gopuligo 2011.12.05. 20:32:27

@rovidesz: Adj 100 millió dollárt, és holnapután indulunk. Sőt, vissza is jövünk. De ebben a versenyben alternatívákat keresünk - például azért, hogy olcsóbb legyen az űrutazás.

lacalaca · http://cydonia.blog.hu 2011.12.05. 20:33:49

Igazán elképesztő, hogy amint egy konteó előkerül, az emberek jelentős része a) elveszti a józan ítélőképességét, b) elveszti az a képességét is, hogy használja a Google-t. Tessék itt kezdeni például:
www.badastronomy.com/bad/tv/foxapollo.html

@Magyeri Imre cigánprímás: még rejtélyesebb módon itt van digitalizálva:
www.apolloarchive.com/

Ész nélkül marhaságokat szajkózók meg moderálva lesznek innen, csak szólok.

zoli_ 2011.12.05. 20:37:12

Ezt a nagyonszar írást :(

bastian 2011.12.05. 20:37:13

Akár voltak, akár nem, azért sok minden nem stimmel ezzel kapcsolatban.
Az már eleve érdekes és hihetetlen, hogy a NASA maga jelentette ki, hogy az eredeti felvételek szőrén-szálán eltűntek. Az összes. (itt a filmfelvételekről van szó). El lehet ezt hinni egy ilyen korszakalkotó eseménnyel kapcsolatban?
A másik, hogy a képek egyértelműen manipuláltak.(a háttér egyértelműen ki van takarva, a negatív filmeken látszik).
Rengeteg azóta készült nagy felbontású közzétett képen kinagyítva látható, hogy egyes dolgok ki vannak rajta kockázva. Mi értelme volna ennek? Mi lehet ott amit nem láthatunk és nem is ők hagyták ott?
A zászlós eseten nem azt kell érteni, amikor letűzték, mert akkor világos, hogy mozoghatott utána. A probléma azzal a felvétellel van, ahol fényképezkedik mellette az egyikük (hozzá sem ér), aztán elfut előtte és mikor már éppen elhaladt, akkor libben meg. Erre a hivatalos verzióban sem adtak magyarázatot.
Az is érdekes, hogy soha többet nem ment arra senki.
Az is érdekes, hogy senki nem kérdőjelez meg egyetlen más űreseményt sem, holott meg lehetne kérdőjelezni az első űrutazást, a marsjárókat, a Voyager-t, a nemzetközi űrállomást, vagy bármit, de az eszébe sem jut senkinek.

Ez nem jelenti azt, hogy nem jártak ott, de az biztos, hogy sok furcsaság van, nem utolsósorban a legutóbbi időkben a NASA is elkezdte bizonygatni a megtörténtét, ami evidenciák esetén teljesen felesleges volna. Mintha most elkezdené bizonygatni valaki, hogy a föld gömbölyű.
Ez nem összeesküvés elmélet, de "valami" egészen biztosan nem stimmel a Holdutazással és az nem feltétlenül az, hogy nem jártak ott.

gopuligo 2011.12.05. 20:45:45

@zoli_: Ezzel sem lehet vitatkozni. :_) Viszont javaslom, hogy olvasd el az elmúlt hét bejegyzéseit, mivel egy sorozat egyik "epizódja" ez - úgy lehet, hogy tisztább lesz a kép. Bár linket azért raktunk bele...

lariflari 2011.12.05. 20:47:09

Most akkor sajtból van,vagy nincs sajtból a Hold?

KenSentMe 2011.12.05. 20:47:36

@Archenemy: Nem az a bosszantó, hogy kétely merül fel a megbízhatóságot illetően, hanem olyan emberek kezdenek el eszmefuttatni meg villogni a műveltségükkel, meg játszani a szónokot és az ügyvédet, akik
1.) soha nem voltak profi fotósok
2.) soha nem voltak túlságosan jók fizikából és természettudományokból
3.) soha nem voltak túl jó érvelők

Ne keverjük össze a dolgokat, ebben a konteózásban az az idegesítő, amikor pékek, újságárusok és fodrászok azt gondolják magukról, hogy ők képesek belelátni a nagyhatalmak titkos lapjaiba és olyan dolgokat tudni, amiket náluk 5000x műveltebb emberek sem tudnak. Az önkritikának a hiánya a dühítő. Sajnos erre nevel a televízió - megnézed a Fókusz c. műsort, és rögtön szakértője leszel a holdraszállásnak.

Ez az, amitől jó érzésű embernek ilyenkor kinyílik a bicska a zsebében, és nyúl a szívlapátért. Mindenkinek nagyon kíjár a szívlapát, aki nem képes a kaptafánál maradni, különösen, ha bizonyos - számára igen sötét - területeken a dilettánsok és áltudósok által népszerűsített elméletek szajkózásától érzi magát valakinek.

Ezt csak azért írtam végig, hogy tisztázva legyen, mi ezekben a vitákban az idegesítő.

gopuligo 2011.12.05. 20:49:51

@bastian: Ne felejtsük el, hogy nem csak amerikai űreszközök jártak a Holdon. A szovjetek biztos örültek volna a leleplező felfedezésnek - és valószínű, hogy kísérletet is tettek rá. :_)

Zedder 2011.12.05. 20:50:52

@bastian: "a NASA maga jelentette ki, hogy az eredeti felvételek szőrén-szálán eltűntek. Az összes. (itt a filmfelvételekről van szó). "

Erre forrást légyszíves, vagy hatalmas meaculpázást. Az Apollo-11-es fickók kiszállásának eredeti tekercsei tűntek el, ami kb. 10 perc a több ezer órányi többi filmfelvételhez képest.

Egyébként mi az eredeti? Már ezek is digitális jelek voltak, egyek és nullák, tehát szabadon másolhatóak, bárki vehette őket megfelelő antennával. Szóval mitől lesz eredeti?

Szintén az ominózus felvétel pedig megvan egy kivetítőről élőben felvéve. Nyilván rosszabb a minősége, de attól még megvan. Szóval mi a probléma?

bastian 2011.12.05. 20:53:49

@VRbagoly:
Éppen itt van a kutya elásva. A fodrászok, tetőfedők nem szólnak bele pl. a sötét anyag/sötét energia vagy a "fekete lyukak" témakörébe.
Itt éppen arról van szó, hogy már a teljesen laikus embereknek is feltűnnek bizonyos dolgok. Akkor egy tájékozott (vagy akár szakmabeli) embernek még inkább fel kellene figyelnie erre. (és itt most nem az egyértelmű hülyeségekre gondolok).

bastian 2011.12.05. 20:59:06

@gopuligo:
Miért gondolod, hogy az oroszoknak ez érdekük lett volna. Mindenki azt gondolta volna, hogy a "savanyú a szőlő" effektus lépett életbe és csak le akarják járatni az amcsikat. Az szovjetek abban az időben híresek voltak a hamisításaikról. Lehet, hogy rosszul jöttek volna ki belőle. Ettől függetlenül nem írtam azt, hogy nem jártak ott.

lacalaca · http://cydonia.blog.hu 2011.12.05. 21:00:05

@bastian: egyrészt nagyon a moderálásra játszol, pedig szóltam, hogy a konteós marhaságok biflázásáért ma nem fogok kegyelmezni, másrészt meg a de, kib*szottul beleokoskodnak abba is. Lásd az LHC bezáratására indult hisztéria-kampányt. Lásd az alternatív fizikát "feltalálók" hadát, van a magyarokból is elég. Az idei Nobel-díj kihirdetésének másnapján pl a Csill. Kutatóintézet fél címlistáját végigszpemmelte egy bátor jelentkező az egész gyorsulva tágulás egy A4-es oldalon elvégzett "cáfolatával". Erről ennyit.

gopuligo 2011.12.05. 21:00:44

@bastian: Annyit megelőlegezek az eheti posztokból, hogy az amerikai cuccokhoz oda lehet menni. Vannak megkötések, de erről majd később. Ha Te egy műteremben rendezted volna meg a holdraszállást valahol Hollywoodban, akkor mindent elkövetnél, hogy ez ne derüljön ki. Ugye? :_)

bastian 2011.12.05. 21:01:43

@Zedder:

A holdraszállás felvételeire gondoltam, mivel 3 állomáson is rögzítették és mind a 3 eltűnt, azaz az "összes".

Amennyire én tudom a sugárzás akkor még nem digitális volt, hanem analóg és ezért fontosak az eredetiek, mert ebben az esetben a másolatok nem lehetnek hitelesek.

bastian 2011.12.05. 21:03:17

@gopuligo:
Nem ismétlem többször, nem azt állítom, hogy nem voltak ott egyszer sem. Azt állítom, hogy a felvételek manipuláltak (illetve van köztük olyan). Az okát ne tőlem kérdezd.

Zedder 2011.12.05. 21:03:46

@bastian: "A holdraszállás felvételeire gondoltam, mivel 3 állomáson is rögzítették és mind a 3 eltűnt, azaz az "összes"."

Ez butaság, egy félinformációkból összeállított látszólag értelmes, valójában minden tényalapot nélkülöző magyar mondat.

bastian 2011.12.05. 21:06:04

@lacalaca:
Természetesen engem ki lehet moderálni, de az igazságot nem :)).
Arra nincs "hatalmad". :))

lacalaca · http://cydonia.blog.hu 2011.12.05. 21:11:50

@bastian: "Az már eleve érdekes és hihetetlen, hogy a NASA maga jelentette ki, hogy az eredeti felvételek szőrén-szálán eltűntek. Az összes. (itt a filmfelvételekről van szó)."

Forrás?

"El lehet ezt hinni egy ilyen korszakalkotó eseménnyel kapcsolatban?"

El. A Lunar Orbiterek adatai pl. megvannak ugyan mágnesszalagon, de nem voltak digitalizálva, és csak heroikus erőfeszítésekkel (egy-két, még élő operátor, pincéből-padlásról kimentett dokumentáiók) lehetett helyreállítani azokat a gépeket, amikkel be lehetett olvasni a szalagokat. 40-50 év alatt ennyire eltűnnek adatok.

A másik, hogy a képek egyértelműen manipuláltak.(a háttér egyértelműen ki van takarva, a negatív filmeken látszik).

A bizonyítás terhe nem rajtunk van, de remélem nem a C-betűt, a "kitakart" szálkereszt-darabokat, a csillagok hiányát vagy a "rosszul" vetülő árnyékokat akarod itt felhozni...
www.badastronomy.com/bad/tv/foxapollo.html

"Rengeteg azóta készült nagy felbontású közzétett képen kinagyítva látható, hogy egyes dolgok ki vannak rajta kockázva. Mi értelme volna ennek? Mi lehet ott amit nem láthatunk és nem is ők hagyták ott?"

Ajánlott irodalom pl a jpeg tömörítés működése.

"A zászlós eseten nem azt kell érteni, amikor letűzték, mert akkor világos, hogy mozoghatott utána. A probléma azzal a felvétellel van, ahol fényképezkedik mellette az egyikük (hozzá sem ér), aztán elfut előtte és mikor már éppen elhaladt, akkor libben meg. Erre a hivatalos verzióban sem adtak magyarázatot."

Forrás?

"Az is érdekes, hogy soha többet nem ment arra senki."

Mert kib*szott sokba került, azért, a NASA-nak se előtte, se utána nem volt annyi pénze, másnak meg sose.

"Az is érdekes, hogy senki nem kérdőjelez meg egyetlen más űreseményt sem, holott meg lehetne kérdőjelezni az első űrutazást, a marsjárókat, a Voyager-t, a nemzetközi űrállomást, vagy bármit, de az eszébe sem jut senkinek."

Eh, bárcsak úgy lenne... Gagarin/Iljusin konteó, például ismerős, ugye?

lacalaca · http://cydonia.blog.hu 2011.12.05. 21:14:09

Egyébként pedig egy kiváló érv arra, hogy miért nincs folyamatos, blogos kontent a fejlesztésekről, hogy folyamatos szájkaratézással aztán biztos nem fogunk eljutni sehova se. El lehet ezen gondolkodni.

bastian 2011.12.05. 21:14:30

@Zedder:
Szintaktikai vagy szemantikai problémáid vannak a mondattal? :))

Egyébként éppen olvasom, hogy valójában a 3-ból 1 megkerült (az ausztrálok által rögzített). Ezt "felújították" és sokkal jobb minőségű lett, mint az amerikai felvétel. Nem csodálom.

bastian 2011.12.05. 21:20:10

@lacalaca:
Nem dolgozom helyetted. Ha nem tudsz az "elveszett" felvételekről, akkor nem nagyon követed az űrhajózással kapcsolatos dolgokat.
Nem a C betűről beszélek, hanem a kitakart háttérről. Nézz utána. A többinek is.
Ha meg nem nézel, akkor hívő vagy. Azt akarod hinni, amit. Ami annak ellentmond az nem érdekel és számodra nem létezik. Ennyi.
Ezért nevezem a tudósokat "hívő" embereknek (holott éppen ezt szeretnék cáfolni), mivel csak azzal foglalkoznak, amiben hisznek.

totyatotya 2011.12.05. 21:34:46

@bastian: mondjuk konkrétan a Voyagereket elég nehéz lenne megkérdőjelezni, dehát persze nagy az isten állatkertje. (amúgy meg kevés coolabb dolgot csinált az emberiség a 2 Voyagernél, de ez off és csak személyes vélemény nyilván)

KenSentMe 2011.12.05. 21:35:09

@bastian:
Nem dolgozom helyetted. Ha nem tudsz írni egy dolgozatot az "elveszett" felvételekről, akkor nem nagyon vagy birtokában azoknak a képességeknek, amik ahhoz kellenek, hogy más emberekkel a meggyőzés céljából vitatkozz. Nem csak a konkrét esetről beszélek, hanem hogy általában hogyan kell gondolkodni. Nézz utána. Tanulj.

Ha meg nem nézel, akkor hívő vagy. Azt akarod hinni, amit. Ami annak ellentmond az nem érdekel és számodra nem létezik. Ennyi.
Ezért nevezem az ilyen érvelőbajnokokat "hívő" embereknek (holott éppen ezt szeretnék cáfolni), mivel csak azzal foglalkoznak, amiben hisznek.

(Értelmes embereknek feladvány: mit bizonyít egy ilyen szövegtükör?)

Pascal · http://torzskocsma.blog.hu/ 2011.12.05. 21:35:54

"Egyébként pedig egy kiváló érv arra, hogy miért nincs folyamatos, blogos kontent a fejlesztésekről, hogy folyamatos szájkaratézással aztán biztos nem fogunk eljutni sehova se. El lehet ezen gondolkodni."

De hát ti lövitek be a szintet. Mit vársz egy ilyen felütésre? "mindez csak olaj volt a szűzre, legalábbis azoknak, akik megőrizték elméjük ártatlanságát a holdraszállást illetően..." és így tovább

Már említettem a következő programot. A találós kérdés, hol különbözik a puli laptól.

sugarshot.org/

kamov 2011.12.05. 21:59:22

@bastian: Elmondom neked mi szokott ilyenkor lejátszódni.

Jó néhány magyar és külföldi Moon-hoax fórum létezett már...

Három Holdutazás-tagadó típus létezik:

A hívő, a logikus érveket mindig elutasítja, tehát meggyőzhetetlen.

A provokátor, célja a bosszantás, a fórumozó hívő általában provokál is.

A tudatlan, ő általában felvilágosítással, logikával meggyőzhető.

Hogyan működik a hívő:
Amint egy magyarázatot kap egy jelenségre egyből talál valami mást a fotón, és az utolsó porszemre is magyarázatot követel.
Végigmegy az összes fotó összes pixelén/filmszemcséjén és mindre magyarázatot követel.
Ha ezt egy idő után megunja az ember akkor hatalmas elégedettséggel konstatálja hogy igaza volt.
Ja és természertesen mindegyik profi fotós, még akkor is hogyha alapvető fizikai, optikai törvényszerűségeket sem ismer fel, és fogalma sincs a fotók készítésének körülményeiről, módszereiről...

Hiába jön neki az ember a Holdkőzetekkel, rakétatechnikával, távérzékeléssel, logikával, mert ugye nem csak fotók vannak a témában.
Mindre azt fogja mondani hogy az nem volt, hogy megrendezték.
Elkezd összeesküvés elméleteket gyártani. Fantomstúdiókat , fantomeszközöket, fantomműholdakat talál ki.
Végül gyárt egy logikátlan , következetlen, ezer sebből vérző elméletet, ami persze nem áll meg.
Ekkor terel, mellébeszél, deduktív érveléssel próbálkozik.
Miután ezen eszköztár elemei kimerülnek, személyeskedni kezd.

Meddig akarsz eljutni ebben?

Kara kán · http://karakan.blog.hu 2011.12.05. 22:03:08

@porthosz:
A holdraszállást egy szovjet kémműhold figyelte.
Egy amcsi asztronauta meg is jegyezte a rádióban: Itt vannak, figyelnek minket!

Ez úgy jött le az ufóbetegeknél, hogy a pufók ufók figyelték őket.

Ha ezeknek azt mondanám, hogy pisiltem, az ő szótárukban az úgy fordítódna le, hogy beindítottam a hajtóművem.

lacalaca · http://cydonia.blog.hu 2011.12.05. 22:10:40

@kamov: a mások hívőnek minősítése a wmiki-skála alapján nem sok jóval kecsegtet... ;)

Kara kán · http://karakan.blog.hu 2011.12.05. 22:14:16

Egyébként azt az érvet, hogy a szovjetek kívülálló, független szemlélőkként tanúi voltak a holdraszállásnak én hoztam be a konteósok elleni érvelés eszköztárába még SG.hu-s koromban. Ezt köszönjétek meg nekem!

De látom, hogy az ellentábor sem tétlenkedik, már kijött az ellenérv, hogy ti. a szovjeteknek nem állt érdekükben leleplezni a gaz kapitalistákat. :-))

különvélemény 2011.12.05. 22:25:38

@chipanddale74: "Ha valaki járműve közelebb merészkedik, akkor majd jön a csősz és hazazavarja?"

Nem érted az amcsi mentalitást.
Azt mondtam, hogy NEM, hahóóó, NEM.

:D

különvélemény 2011.12.05. 22:27:52

@Szolo:
Mivel soha sem lobogott a zászló, ezért hiába írtál le pár sort.

különvélemény 2011.12.05. 22:31:04

@gopuligo:
A NASA-nak kb. 0 joga van zónákat kijelölni a Holdon.
Csakhogy ő ámerikaiak', arra trenírozzák öket, hogy "überállesz".

lacalaca · http://cydonia.blog.hu 2011.12.05. 22:31:16

@Kara kán: na figyu, remélem nem állsz, mert ettől seggreülsz. ;)

A hoaxerek szerint a szovjetek azért nem leplezték le az amerikaiakat, mert így zsarolhatták őket! És még, hogy! 1972-ben alig termett búzájuk, úgyhogy utána hirtelen rengeteg amerikai búzát szállítottak a Szovjetunióba. Szóval a búza tehet róla!

(Tudnám, mire vártak '69 óta, ekkora jolly jokert Hruscsov tutira nem holmi gabonára cseszett volna el...) :D Plusz ugye az amerikaiaknak meg csak annyit kellett volna kérdezniük a szovjetektől, hogy mi is van a saját, meglehetősen robbanékony óriásrakétájukkal, amiről oly bőszen hallgattak... ;)

különvélemény 2011.12.05. 22:34:34

@gopuligo: " Nézd, a kétezres évek elején derültek ki Lajka kutya megpróbáltatásai"

Hány éves vagy betmen'? ... Neked nyilván akkor.

különvélemény 2011.12.05. 22:36:14

@bastian: "a háttér egyértelműen ki van takarva, a negatív filmeken látszik"

Hú bakker, neked negatívod is van?

rovidesz 2011.12.05. 22:40:08

joooo hat a blogiro is szamithatott volna a szellemi ustokosokre amikor ugy nevezte el a cikket h mit titkol a nasa es a hold a tema...

szoval legkozelebb, ha nem akartok ennyi altudomanyos futobolonddal vitazni, akkor nevezzetek el, pl: " itt vannak Puli-hold verseny feltetelei, vagy mittom en. az iment vegigneztem azt a "dokumentumfilmet" ahol allitolag ureszkozok vannak kitakarva a holdon, eleg meggyozoen epul fel a film, talan egy ket helyet meg is latogathatnatok, ha mar ilyen biztosan allitja a film, hogy az ott egy humanoid aki epp az ureszkozet izeli a felvetelen.

StrayCat 2011.12.05. 23:18:25

A cikkel mar csak azert sem ertek egyet, mert a szerzo - tevesen - olyan ertelmeben fogalmaz, mintha a horizont tavolsaga valamilyen fix tartomany lenne. Egy kis Google kereses utan kiderul, hogy milyen formulavalk szamithato ki a horizont tavolsaga mint a Foldon, mint a Holdon, a megfigyeles magassagatol foggoen. E szerint a formula szerint a Holdon egy 2 meteres ember szamara a horizont 2.6 km tavolsagban van, egy 1 meteres szamara pedig 1.9 km-re.
Az algebratol eltekintve ez egy igencsak siralmas blog, mint paran mar ramutattak. Es a bejegyzes fentebb arrol, hogy 'nem hiszme, hogy a felesegem felrekur' meg akkor sem ha a szemem elott tortenik, mert biztosan csak optikai csalodas.

Mr. Waszabi 2011.12.05. 23:46:21

Nekem egy dolog bűzlik ezzel a nem-is-volt-holdutazás konteoval. Nevezetesen, hogy az oroszok elég erőteljes kémtevékenységet folytattak az amcsiknál a 60-as években, s vajon tényleg kihagyták volna a ziccert az űrversenyben, ha valóban nem járt ember a Holdon?
Az kevéssé látszik valószínűnek számomra, hogy néhány internetes elemző több infot nyert ki nyilvános képekből, mint amit a KGB 10-20 év alatt megszerezhetett.

Nati Walter 2011.12.06. 00:51:34

Igazábol semmi gond a holdraszállásal,megtörtént az rendesen...de nem mindent és nem ugy láttunk mint az valojában történt.Az alábbi filmböl elég sok minden kiderül:

www.youtube.com/watch?v=V9IgrTtvGcw

Hold-kelte Moon Rising - Teljes magyar felirattal

Leguános Palacsinta, vagy nem 2011.12.06. 01:06:31

Ja. Mert a szavjet és amcsi érdekek nem fonódtak össze kőkeményen mi?
Nyilván puszta szórakozásból költötték el azt a néhány tízezer milliárd dollárt mindkét oldalon az ún. "hidegháborúra" (hogy értsd: fegyverrendszerek kifejlesztése, legyártása, hadrendbe állítása, majd kiselejtezése évtizedeken keresztül folyamatosan)

Kellett a propaganda-anyag az amcsiknak is, mivelhogy a szavjetek kb minden lépésben előttük jártak (első űrszonda, első élőlény, első ember, első űrséta, első nő, első úúúállomás)

Rádióamatőrök ezrei vettek egy adást, amit valahonnan valakik sugároztak. Ezt eddig sem vitatta senki.

Nemrég digitalizálták a tévéadásokat, de nem az eredeti filmtekercseket.

Zászlóval foglalkozni: dedós szint.

A jelenleg mindeni által elfogadott és hitelesen igazolt űrutazások egytől egyig itt történtek a bolygó fölött alig négy-ötszáz kilométerrel. Mivel ezt a zónát megvédi a Föld mágneses tere a gyilkos kozmikus sugárzástól. A Hold már messze nincs benne a védett zónában.

Kőzeteket a szavjetek is hoztak a Holdról. Műszereket is telepítettek. Emberek nélkül, mellesleg.

De nem banra hajtok. Csak csodálkozom azon hogy az igazság önjelölt bajnokaival két szót nem lehet vitázni, mert csak. 1ébként sok éve foglalkozom csillagászattal, égimechanikával.

sdani 2011.12.06. 02:40:31

"Csak csodálkozom azon hogy az igazság önjelölt bajnokaival két szót nem lehet vitázni, mert csak. 1ébként sok éve foglalkozom csillagászattal, égimechanikával."
Hitelesseged meggyozott, most mar en sem hiszek a holdraszallasban! :-D

A szerelő 2011.12.06. 03:26:13

@bastian: "Az is érdekes, hogy senki nem kérdőjelez meg egyetlen más űreseményt sem, holott meg lehetne kérdőjelezni az első űrutazást..."
De, vannak más eseményekkel kapcsolatban is gyanakvásra okot adó dolgok, legalábbis 1 biztosan. Mégpedig Gagarin utazása. Ugyanis túl sok (mondjuk, már egy is elég lenne) bizonyíték van rá, hogy ő nem volt a világűrben. Az első űrhajós feltételezhetően Vlagyimir Iljics Iljusin volt. Aztán a marsi képekkel kapcsolatban is vannak gyanúra okot adó momentumok (nem az arcra és a piramisra gondolok). De ez nem ennek a blognak a témája :)

Viszont ez a "nem szabad közel menni az ereklyéimhez" dolog valóban elgondolkoztató, legalábbis az eltúlzott távolság mindenképp. Mert az valóban elfogadható érv, hogy őrizzük meg az emlékeket, na de mi baja lenne, ha mondjuk 10 méternyire megközelítenék (legyünk optimisták, a Puli megközelítené :) )? Egyébként az is elgondolkoztató, hogy milyen alapon rendelkeznek a területtel kapcsolatban. Mert az rendben, hogy a "cucc" az övék, ne piszkáld, na de hogy ne mehess oda, ahova akarsz, ezt nem értem.
Egy lehetséges magyarázat (a fenébe, már megint konteo szaga van :) ), hogy lehet a holdon néhány olyan dolog (talán földönkívüli eredetű, de az is lehet, hogy olyasmi, amiről másképp számoltak be), amiről a nasa-nak van tudomása és nem szeretné, ha ez kiderülne, főleg arra a kérdésre nem szeretnének válaszolni, hogy miért titkolták el. De ez csak feltételezés, nem állítás, mielőtt még valláshoz tartozónak hinnétek :)

Archenemy 2011.12.06. 03:42:19

@porthosz: @VRbagoly:

tehát mindkettőtök gyakorlatilag azt mondja, hogy azért kell személyeskedni, mert a másik hülye.

no comment.

esprit 2011.12.06. 06:06:00

Milyen érdekes...pár éve még azon fostak az amcsik, hogy a kínaiak megelőzik őket az újkori holdra szállással kapcsolatban, mivel 2020-ra tervezték, hogy ""megint"" odamennek.
Aztán pénzhiányra hivatkozva letettek róla
40 éve hipp-hopp felmentek....most meg görcsölnek..
Aha.....

esprit 2011.12.06. 06:50:41

@lacalaca: "Forrás?"

A "holdra szállás" 50 évfordulójára rendezett "archív" felvételekből állítottak össze olyan megemlékezést, ami a korabeli tévé híradók anyagából volt összeállítva, mert az "eredeti" felvételek eltűntek. Ezt még én is hallottam a magyar tévében.

odamondó 2011.12.06. 07:54:30

Szerintem nem jártak a Holdon.

És miért nem? mert láttam pár buzz aldrin interjút. hát kevés szarabb és hiteltelenebb színészt láttam.

lacalaca · http://cydonia.blog.hu 2011.12.06. 08:28:27

@Magyeri Imre cigánprímás: "1ébként sok éve foglalkozom csillagászattal, égimechanikával."

Akkor tisztában lehetnél vele, hogy a Holdról érkező adást nem lehet alacsony Föld körüli pályáról hamisítani.

"Kőzeteket a szavjetek is hoztak a Holdról."

Ja, öt-hat próbálkozással 30 dekát. Az amerikaiak ugyanennyiből 384 kilót. Akkora űrszondába már emberek is nyugodtan befértek volna.

@esprit: hát, akkor a magyar tévé sem bírta rendesen leközölni ezt a hírmorzsát. Nem "elvesztek", letörölték.

"The deal is that the telemetery from Apollo was downlinked from the Moon to two radio telescopes in Australia and one in the U.S. The data were recorded on tapes and then processed. The tapes themselves were stored for some time, but after the data were secured it was deemed that the original tapes were no longer needed. They were wiped and reused for LANDSAT and Shuttle telemetry — we’re talking hundreds of thousands of tapes here, so reusing them saved NASA a lot of money. That decision may seem silly now, but at the time was deemed necessary."
blogs.discovermagazine.com/badastronomy/2009/07/16/nasa-releases-partially-restored-apollo-11-footage/

Vagyis egyszerűen újrahaszonsították a mágnesszalagokat. És persze ez nem egyedi eset, hadd emlékeztessek mindenkit a BBC saját archívum-kezelési metódusára ebből az időből, aminek áldozatul esett többek számos Doctor Who epizód:
blogs.discovermagazine.com/badastronomy/2009/07/16/nasa-releases-partially-restored-apollo-11-footage/

"Between about 1964 and 1973, large amounts of older material stored in the BBC's various video tape and film libraries were either destroyed, wiped or suffered from poor storage which led to severe deterioration from broadcast quality."

Vajh milyen összeesküvés vezethetett egy szórakoztató sorozat eredeti felvételeinek letörléséhez? Az én gyanúsítottam a szűk-pénztárca-összeesküvés, nem más.

Dr.Dr. VUVUZELLANÉNI okleveles tengerimalac hentes 2011.12.06. 08:36:39

@különvélemény: jah, polaroidrol is tud szerezni negativot, ha ugy hozza a sors :)

stim 2011.12.06. 08:49:06

Ha az amcsik nem lettek volna Holdon azt az oroszok már nagyon sokszor bebizonyították volna. Nyilván végig figyelemmel kísérték az eseményeket műszerekkel és nem feltétlen szurkoltak.

Érdekelt lett volna a szovjet propaganda gépezet egy amerikai bukás tálalásában de ilyesmi nem történt.

2011.12.06. 09:01:43

@porthosz: meg kellett minden eszközzel verni az oroszokat, az országimázst csak imigyen tudták megmenteni.

Aztán lehet hogy mégis voltak ott emberek... de fel tudja valaki sorolni az összes ISMERT Apollo akciót? Én talán ha 3-at ismerek....

Jut eszembe, mostani film: Apollo 18 :) Érdemes megtekinteni.

2011.12.06. 09:04:17

@A szerelő: a hsz-ed második részével kapcsolatban: a Transformers Dark Side of the Moon (azaz a legfrisebb) része pont erre alapul :)

Dr.Dr. VUVUZELLANÉNI okleveles tengerimalac hentes 2011.12.06. 09:10:35

@lacalaca: en mar belefaradtam, de latom te meg nem. Mint tudjuk, a vilagegyetem csupan elenyeszo resze a lathato anyag, a tobbi a sotet materia es energia. Nem csoda, hogy nem talaljak sehol sem: ugyanis ott figyel egyes embertarsaink fejeben.
keptelen vagyok felfogni, miert nem szelektalta ki az evolucio a hiszekenyseget. A kardfogu tigris nem mulik el, hiaba imadkozunk, kecsket is aldozhatsz, ha kimaszol viharban a barlangbol, a villam szepen agyonbasz. Mint millio pelda illusztralja, ha letagadod a valosagot, es krealsz helyette bornirt marhasagokat, csak megszivhatod. es megis. itt vannak, kommentelnek, es nem pusztultak ki.

lacalaca · http://cydonia.blog.hu 2011.12.06. 09:18:15

@VUVUZELLANÉNI: a hiszékenység sajnos pont az evolúció egyik lejárt szavatosságú terméke. Elhinni, hogy ott van a kardfogú tigris a zizegő bokor mögött, jobban növelte a túlélőképességet, mint legyinteni (mert mi van, ha!). Aztán ha az ősember tévedett, csak továbbment. Manapság viszont konteókat állít fel és elhisz minden ostobaságot... (Mert mi van, ha!)

lacalaca · http://cydonia.blog.hu 2011.12.06. 09:19:23

Személyeskedés monstantól figyelmeztetés nélkül moderálva vagyon.

Dr.Dr. VUVUZELLANÉNI okleveles tengerimalac hentes 2011.12.06. 09:24:56

@lacalaca: haaaat, nem is tudom. Az evolucio dijazza az optimalis energiafelhasznalast. Egy eletformanak, ami feleslegesen pocsekolja az eroforrasait (felelem, nem celravezeto vedekezes, stb), hatranyban kene lennie.
na de ez itt offfff :)

Leguános Palacsinta, vagy nem 2011.12.06. 09:30:51

@lacalaca: Vitázzunk. De előtte szeretnék annyit mondani csak a blog kedvéért, hogy nagyon örülök a Puli projektnek, és szurkolok a sikerüknek.

Szóval tévéadás: az eddig sem volt kérdőjel, hogy szondákat sikeresen kűldtek Hold körüli pályára, mint ahogy kűldtek a Marshoz, Vénuszhoz stb. Ugyanezzel a lendülettel kűldhették azt a "szondát" is ami szépen visszasugározta a felvett anyagot a Földre.

Nem akarok olyan kérdéseket sorba venni amik tényleg az ovis szinten vannak, ( miért nem párhuzamos minden árnyék, miért nincsenek csillagok a felszínfotókon, miért lobog a zászló)

De pl a kozmikus sugárzásról mindenki szeret megfeledkezni.

lacalaca · http://cydonia.blog.hu 2011.12.06. 09:39:26

@Magyeri Imre cigánprímás: dehogy szeret, sőt. Csak épp a kozmikus sugárzást nem állítja meg a földi magnetoszféra, csak a légkör, így a 2-300 napot fenn tartózkodó Szaljut és ISS űrhajósokat is sütögeti. Tehát ez önmagában nem cáfolja a dolgot. A van Allen övek sem, mielőtt ismét előjönnének. Hosszabb ott-tartózkodás ellenjavallt, de persze nem hülyék dolgoztak az Apollo-programban, ezért az övek elkeskenyedő, kisebb fluxusú részén vágtak át, és az egész lezajlott kb. egy óra alatt. Egészségtelen? Nyilván. Halálos? Nem.

@all: Egyébként meg ezek az információk mind megtalálhatóak ám a neten, csak kicsit ki kéne nézni a konteós honlapok világából. Google ilyenkor is működik ám...

Dr.Dr. VUVUZELLANÉNI okleveles tengerimalac hentes 2011.12.06. 09:49:56

@Magyeri Imre cigánprímás: eeeegen.
avatott szakemberkent biztos tudod, hogy a kozmikus sugarzast az atmoszfera nyeli el, a Van Allen ovek a Fold magneses terehez, es a napszelhez kapcsolodnak, komoly szerepuk a kozmikus sugarzas szureseben nincs. Namostakko, a tizforintos kerdes: hol van a Hubble? vagy az ISS? mert hogy nem az atmoszferaban, azzal feltetelezem tisztaban van kedves szakember ur, leven az egi mechanika tanulmanyozasanak soran nem lathatott tobbezer fokon izzo uralomasokat es teleszpokokat keringeni a fold korul.
Konkluzio: kozmikus sugarzas bezony az ilyen ojjjektumoknal ursetafikalo asztronautakat epp ugy eri, mint a hold felszinen.
No persze, ha azt se hiszed el, hogy van Hubble, meg ISS, az mas teszta, akkor nem vitazom veled :) :) :)

zoli_ 2011.12.06. 09:54:11

Szerintem nem jártak a hódon, mert:

A film fényátfogása ugyan sokkal kisebb mint a hold fénye, és a csillagok, de nem látszanak a csillagok, és ezért stúdióban készült.

A náza azért nem fordítja a hubble teleszkópot a hód felé, mert akkor kiderülne, hogy nincs is ott az apollo. Ja persze az igaz, hogy mégis odafordította, meg fényképezett is, de akkor sem. Mert a nasa azt mondta, hogy nagyon fényes a hold. Mert mondta a szomszéd. Meg olvastam a hoax blogon.
www.origo.hu/galleries/tudomany/nagykep.html?pic=http://static8.origos.hu/i/0510/20051021aristarch1.jpg
Ez meg csak hamisítvány, tehát nem jártak a holdon.
Persze, a hubble felbontása kisebb, minthogy ki lehetne venni a leszállóegységet, az senkit sem zavar. Engem se, mert biztos csak azért van a hubble teleszkóban 16 megpixeles látható tartományú CCD, hogy ne lehessen lefényképezni a hódat.

A Saturn V rakéták fellövése sem volt igazi, egyszerű CGI trükk...

És a szomszédom is megmondta, aki akkor már 5 éves volt, amikor a holdraszállás volt, hogy az nem volt igaz.

2011.12.06. 09:55:04

@lacalaca: a gyorsulva tágulás A4-es "cáfolatát" el tudnád küldeni? kellene a gyűjteményembe... ;)

különvélemény 2011.12.06. 09:58:57

@Magyeri Imre cigánprímás:

Akkor kezdjük az ovit:
"miért nem párhuzamos minden árnyék"
Fotóiskola 1. rész, Miért nem párhuzamosak a sínek a fotókon?

"miért nincsenek csillagok a felszínfotókon"
Fotóiskola 2. rész, Mit jelent az alul-, túlexponáltság.

"miért lobog a zászló"
Nem lobog, mozog.
www.youtube.com/watch?v=hMBCfuKs9i8

Egyébként, ha légkörben forgatták volna, akkor meséld el, hogy miért nem kavarog az a sok por, amit felvernek?

Tudom, 69-ben lerenderelték 3D-s szoftverrel, ahogy a finom por azonnal visszaszáll a felszínre. :D

Dr.Dr. VUVUZELLANÉNI okleveles tengerimalac hentes 2011.12.06. 10:04:27

@különvélemény: "
Egyébként, ha légkörben forgatták volna, akkor meséld el, hogy miért nem kavarog az a sok por, amit felvernek?"
hujjje vagy, haaaa egy nagy tartalyban filmeztek, amibuuu kisziiittak a zoxigentet :)

Dr.Dr. VUVUZELLANÉNI okleveles tengerimalac hentes 2011.12.06. 10:05:56

ciganprimas baratunk ugylacccik sokaig emeszti a kozmikus sugarzas problemakoret, nagy a csend :) :) :)

lacalaca · http://cydonia.blog.hu 2011.12.06. 10:07:30

@különvélemény: az. A rohadt nagy és drága rakéta meg csak a felhajtás miatt kellett. :D Örök klasszikus a témában:
That Mitchell and Webb Look - Moon Landing Sketch
www.youtube.com/watch?v=P6MOnehCOUw

"- What costs are involved in actually going to the Moon?
- Well, the main one, to be honest is the massive rocket.
- Any others?...
- Other than that it's mainly catering."

különvélemény 2011.12.06. 10:08:19

@VUVUZELLANÉNI:
De egy akkora tartályban vákuumot csinálni, mint az a stúdió, drágább lenne, mint a Holdra szállás. :D

zoli_ 2011.12.06. 10:08:28

@VUVUZELLANÉNI:
Ne haraguggyá, de eszt mindenki tuggya, hogy cgi trükk volt. Ahogy mindenki látta is, hogy fúja a szél a zászlót. No meg az az idóta mozgás, ahogy félsebességgel ugráltak a hódon, az má milyen ócska trükk. A kétezeregy üdössszejában is jobb trükkök vótak!

2011.12.06. 10:08:37

@lacalaca: pedig szerintem igény lenne rá, ráadásul a közösségnek egy-két eye-candy-t mutatva könnyebben lehetne pénzt gyűjteni. meg ha jól látom, többek között azért van mostanában olyan üdítően sok poszt, mert kerített a csapat embert arra, hogy a szájkaratéval is lehessen foglalkozni, és a mérnököknek ne kelljen. szóval sajnos szükség van a szájkaratéra, lásd még, hogy ehhez a poszthoz hány hozzászólás született, a szakmaiakhoz meg hány nem.

Leguános Palacsinta, vagy nem 2011.12.06. 10:08:48

@VUVUZELLANÉNI: I: Nem vagyok szakember, csak sok éve érdekel a téma.
I/a, ha nem értenéd elsőre: nem vagyok szakember, csak jó régóta érdekel a téma
II: Az ISS és a Hubble is <alacsony> Föld körüli pályán kering (néhány száz kilométer, a Holdpálya távolságának pont ezredrésze..)
III: A jelenlegi (és nem negyven évvel ez előtti) űreszközökkel emberi lények nem élnének túl egy Mars-utazást. Ezt sem én mondom hanem szakemberek. Ok: igen, a napszél
IV:ötforintos kérdés: az emberi szervezet szempontjából a napszél is kozmikus sugárzásnak számít, sőt ez a legfontosabb és legveszélyesebb összetevője, szerencsére van mágneses terünk ami megvéd, sőt, az ISS-t is megvédi, különben nem lennének fent több száz napokat az ott dolgozó szerencsések. 1ébként pár hétre szivesen csatlakoznék.
V.nem tudtam hogy VIP vagy az oldalon..(de ez már személyeskedés, kérem ignorálni)

Pascal · http://torzskocsma.blog.hu/ 2011.12.06. 10:10:00

Aki az itteni szintet kritizálja (mondjuk jogosan) vigasztalódjon az alábbi videó hozzászólásain: "miért nem látszanak a csillagok", "hogyhogy vagy hang" ilyesmi.

www.youtube.com/watch?v=HWp4suB60fg&feature=related

zoli_ 2011.12.06. 10:10:45

@VUVUZELLANÉNI: Ott vót a fel nem használt saturn V rakéta CGI tartálya, abba lehet tenni a hódport.

Leguános Palacsinta, vagy nem 2011.12.06. 10:26:36

@zoli_: A "náza" (illetve az Stsci) azért nem fordítja a Hold felé a Hubble-t, mert a műszereket nem erre tervezték (túl erős a Holdról visszevert napfény, ami károsítaná a műszereket).

Nagyon tömören és egyszerűen fogalmazva: túl fényes a Hold. Senki nem vitatja.

lacalaca · http://cydonia.blog.hu 2011.12.06. 10:33:54

@Magyeri Imre cigánprímás: namost a napszél az napszél, a kozmikus sugárzás az meg kozmikus sugárzás bármely szempontból, nem kéne ezeket összemosni ám. Meg nem kéne összemosni a sima napszelet, ami szálldogált az Apollo-űrhajósokra is, a CME-kkel, amik időszakos események, és biza lehetnek negatív következményei. Nem is sokon últ, az Apollo-16 és -17 küldetések között elkapott mindket több jó erős anyagkidobódás. Ha ezt valaki a Holdon kapja, valszeg komoly sugárbetegséget kapott volna, bár annyira nem koncentrált már egy CME sem a Föld közelében, hogy feltétlen halálos legyen.

Egyébként meg, mint mondtam már, az Apollo-programban nem hülyék dolgoztak, ha egy küldetés alatt befordult volna egy hatalmas foltcsoport a Napra, mint tette azt '72-ben, a menetrendtől függően vagy lefújták volna a landolást, vagy megszakították volna a felszíni programot, és uzsgyi vissza az Apollo-ra. Ennyi.

zoli_ 2011.12.06. 10:34:39

@Magyeri Imre cigánprímás:
Látom a tények nem nagyon érdekelnek. A teleszkópnak a nap nagyon fényes, azért nem fordítják oda. A holdról már csinált egy csomó felvételt. Mert odafordították.... google jó barát.

lacalaca · http://cydonia.blog.hu 2011.12.06. 10:38:50

hubblesite.org/newscenter/archive/releases/1999/14
hubblesite.org/newscenter/archive/releases/2005/29/

És mielőtt valaki megkérdezné:

"Can Hubble see the Apollo landing sites on the Moon?

No, Hubble cannot take photos of the Apollo landing sites.

An object on the Moon 4 meters (4.37 yards) across, viewed from HST, would be about 0.002 arcsec in size. The highest resolution instrument currently on HST is the Advanced Camera for Surveys at 0.03 arcsec. So anything we left on the Moon cannot be resolved in any HST image. It would just appear as a dot. "

zoli_ 2011.12.06. 10:41:59

@lacalaca: MOndom én, csak ezé' tett be 16 megapixeles CCD-t a náza, hogy pontméret nagy legyen...

lacalaca · http://cydonia.blog.hu 2011.12.06. 10:45:32

@zoli_: az ám, összejesküvés! Nem mintha az LRO felvételeivel, amik nem 380 000 km-ről, hanem 50-100-ról készültek (lásd poszt), bárkit is meggyőznének, hisz az meg csak fotosopp!

Leguános Palacsinta, vagy nem 2011.12.06. 10:45:41

@lacalaca: A "sima" napszél is elég erőteljes jelenség, nemcsak az emberi szervezet szempontjából (lásd napvitorlások). De most hasogatjuk a szőrszálat, vagy vitázunk?

Télapó? Ki hisz benne? Senki? Pedig épp a mai napon több százezer télapó indul útnak. Akkor most van télapó vagy nincs télapó??

Leguános Palacsinta, vagy nem 2011.12.06. 10:53:07

@zoli_: Kopernikusz kráterről még egy amatőr is jobb képet lő, mint ami neten fent van. Légkörön keresztül, egy háztartási 20 centis newtonnal.

zoli_ 2011.12.06. 11:06:16

@Magyeri Imre cigánprímás: Most akkor mégis odafordították? Vagy mégsem?
Na találjuk ki közösen, hogy miért oly gyenge a képminőség....
Esetleg az ürtávcső nem ilyen közeli pontok felvételére lett tervezve? Vagy netán a legkisebb méret, ami ilyen távolságból, ilyen optikával fényképezhető, az több méter?

lacalaca · http://cydonia.blog.hu 2011.12.06. 11:10:37

@Magyeri Imre cigánprímás: megint nem talált... A napszél ugyanis olyan "erős", hogy a napvitorlásokat hajtó fény sugárnyomása ezerszer nagyobb erőt fejt ki nála... Google a barátod, továbbra is.

"hájeszt kvaliti imidzscszs" - ha te ezt gondolod érvnek egy vitában, akkor inkább hagyjuk. Hülyeséget állítottál ("azért nem fordítja a Hold felé a Hubble-t, mert a műszereket nem erre tervezték (túl erős a Holdról visszevert napfény, ami károsítaná a műszereket)."), mi leírtuk, hogy hülyeséget állítottál, mi a reakció? Ja bocs, tévedtem? Ilyet még egyszer sem láttam tőled. Helyette van hájeszt kvaliti imidczselés. Ez nem vita, ez okoskodás, és akadékoskodás. Erről ennyit. Részemről van a mai napra jobb dolgom is, mint a téves állításaid sorát cáfolgatni.

kövinnyó 2011.12.06. 11:15:35

nem értem a szkeptikusokat. miért rendezték volna meg az egészet, ha egyszer megvolt hozzá a pénzük és a technikájuk, hogy megvalósítsák?

Pascal · http://torzskocsma.blog.hu/ 2011.12.06. 11:18:54

@lacalaca: ne idegesítsd magad; egy "titkolódzik a Nasa" felütésre törvényszerűen meg fognak jelenni mindazok, akik tudományosan igazolják, hogy nem is járt ember a Holdon; hol lehet valami értelmeshez hozzászólni végre :D ??

Leguános Palacsinta, vagy nem 2011.12.06. 11:27:42

@lacalaca: @zoli_: Ti leírtátok hogy hülyeséget állítottam (szerintetek). És én ezt nem ismertem el. Repül a labda, nem a markodban van. Lehetne húzni a vitát, de szintén dolgoznom kellene..Pár nap múlva bekukkantok.

Miért ilyen gyenge a minőség? Talán mert nem Hubble kép? Bármi másról tudnak ívmásodperc törtrésze felbontással több száz órás expokat is lőni (lásd deep field pl), Holdról meg nem..világos ( :-) )
Nem hájeszt kvaliti, de azért elég jó Holdkép légkörön keresztül, egy kis lencsével: makszutov.hu/galeria/galeria_showpict.php?img=1242669658
Mellesleg a gagyogásos gügyögést ti nyomtátok szinte minden kommentben, de ha én benyögök egy ilyet az messze színvonal alatti? Bannolj.

Hubble nem "ilyen közeli pontok" felvételére lett tervezve..hátőőő szerinted ez egy Hubble optikának már makro tartomány? Szerintem nem. Éppolyan végtelen a szó fotós értelmében, mint a milliárd fényév. Nem kell közgyűrűzni.

lacalaca · http://cydonia.blog.hu 2011.12.06. 11:51:55

@Magyeri Imre cigánprímás: szerintünk??? Tudod a saját véleményhez van jogod, de saját tényekhez nincs, azok már csak ilyen makacs dolgok. Mint pl az is tény és nem vélemény, hogy a Hubble készített képeket a Holdról. Ha ezt sem ismered el, mint tévedést, helyette tereled a szót az imidzs kvalitire, nem tudom mi értelme lenne bármiben is vitát kezdeni, hisz láthatóan képtelen vagy elfogadni, hogy te is tévedhetsz. Civilizált diskurzusnak ez alapvetése kéne hogy legyen.

Dr.Dr. VUVUZELLANÉNI okleveles tengerimalac hentes 2011.12.06. 12:01:29

@Magyeri Imre cigánprímás:
1. na most akko evek ota foglalkozol egi mechanikaval, vagy nem? dontsd el leccilecci.
2. a kozmikus sugarzas szempontjabol nezve az tokmind1, hogy nehanyszaz, vagy nehanyszazer kilometerre NINCS benne az atmoszferaban.
3. es a tobbi.
a napszel ellen mindenkepp vedeni kell egy marsexpedicio utasait. Fokepp amikor nagyobb aktivitasra kell szamitani. Mivel a naptevekenyseg elegg megbizhatoan ciklikus, jo idozitessel az urhajosok sugarterhelese 100 rem alatt maradhat a teljes kuldetes alatt. A varatlan napkitoresek ellen meg a gyors detektalas, es a riasztas segithet idejekoran fedezeket keresni.
Az egy dolog, hogy a holdraszallaskor ezzel nem foglalkoztak, nem ismerven a naptevekenyseg hatasat sem az elektronikai szerkezetekre, sem az emberi szervezetre. Viszont mazlijuk volt. Nem kapta telibe oket semmilyen anygkilokodes.

zoli_ 2011.12.06. 13:04:18

@Magyeri Imre cigánprímás:

ehhh, a tények makacs dolgok, de ha nem érted lefordítom:
An object on the Moon 4 meters (4.37 yards) across, viewed from HST, would be about 0.002 arcsec in size. The highest resolution instrument currently on HST is the Advanced Camera for Surveys at 0.03 arcsec. So anything we left on the Moon cannot be resolved in any HST image. It would just appear as a dot. "

Tehát egy ilyen közeli objektumnál mint a hold, ott egy pixel az űrteleszkóp CCD paneljén, egy kb 50 méter átmérőjű kör. Azaz kb 4000x4000 pixel a felbontás. Röviden ki lehet számolni, hogy egy 200x200 km méretű fényképet tud csinálni a holdról, 4000 pixel szélességben. Valóban, ilyet a teleobjektívemmel is tudok.
És?
Idéznélek:
"A "náza" (illetve az Stsci) azért nem fordítja a Hold felé a Hubble-t, mert a műszereket nem erre tervezték (túl erős a Holdról visszevert napfény, ami károsítaná a műszereket.

Ha sérült agytekervényeim ezt jól értelmezik, akkor ez azt jelenti, hogy a NASA nem fordítja a teleszkópot a hold felé. Ahhoz képest viszont mégiscsak fényképeztek vele.

Leguános Palacsinta, vagy nem 2011.12.06. 13:29:28

Cirka 233X233 km lenne egy képen ( Holdkorong közepén értem), ami nagyjából 120X120 ívmásodperc látószögű, és 16mpx felbontású. A legkisebb feloldható részlet nagyjából 58 méteres. Telével egy nagy lófüttyöt csinálsz ilyet.

De mutass ilyen 58 méteres felbontású Hubble képet. Vagy képeket. Több százat is linkelhetsz.

Mindegy, mostantól read/only vagyok.

Pascal · http://torzskocsma.blog.hu/ 2011.12.06. 13:53:19

Egyiket sem értem; min változtat az, hogy van-e Hubble kép vagy nincs??

a Lunar Orbiter egy nagyságrenddel nagyobb felbontású képet készít, azon minden látszik, az apollok mellett meg is találták rajtuk a szovjet lunohodokat (ami nem volt meg eddig)...

Most lusta vagyok oda is írni de az apollo 13-on semmilyen számítógép nem ment az örök vadászmezőkre (szükség is volt rá később, a visszatéréskor/atmoszferikus fékezéskor).

lacalaca · http://cydonia.blog.hu 2011.12.06. 15:44:12

@Magyeri Imre cigánprímás: read-only? Olvass hát: "These images reveal fine-scale details of the crater's interior and exterior in ultraviolet and visible wavelengths at a scale of approximately 165 to 330 feet (50 to 100 meters) per picture element."
hubblesite.org/newscenter/archive/releases/2005/29/

Bazinga!

@Pascal: nem változtat semmin. Egyszerű pszickológiai példa arra, hogy vannak, akik szimpla, egybites tényekkel szembesítve (készült fotó: igen/nem) sem képesek elismerni a saját tévedésüket.

Az Apollo-13-at illetően igazad van, "csak" az energiaellátás szállt el, úgyhogy megmaradt, de a visszatérésig ki kellett kapcsolniuk a CM vezérlését. Javítom mindjárt.

S.O.A. 2011.12.06. 22:18:26

Van annak valami bája, amikor az összeesküvés hívők megjelennek kifejteni az igazukat. Csak már rohadtul unom.

Igazából meg sem érdemlik nagy részük, hogy érdemben elvitatkozzanak velük és elmagyarázzák nekik a nyilvánvaló ellentmondásokat, amikkel jönnek állandóan Ők ugyanis hinni, és nem érteni akarnak. Ennél fogva javaslom, hogy legalább a Puli blogon ne etessük a szerencsétlen trollokat. Idejön az index címlapról, ideszarik, elmegy és kész.

Várjuk nagy szeretettel a fejlesztésekről, eseményekről szóló beszámolókat, megdumáljuk amit meg kell, ezek meg majd az EZO Tv reklámszünetében hozzáteszik a maguk okosságát, mi meg majd mosolygunk és le se szarjuk. Na?

nick: 2011.12.09. 02:22:39

@lacalaca: nem olvastam végig minden hozzászólásod, de így is több volt mint elég: iszonyat bicsaknyitogató stílusban írogatsz

ez mire jó?

a valódi szakértő nem ilyen lenne...
:-$

többet nem jövök

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2012.01.20. 08:33:34

@nick:: A valódi szakértőt nem a stílusa definiál te marha...
süti beállítások módosítása