Pattogatott Puli

2011.12.03. 10:00

Azt talán még a NASA sem tudja, hogy Holdon hagyott tárgyi emlékeire egyetlen valódi veszély leselkedik, és az nem a kínai űrprogram. Hanem mi magunk. Hálószobatitkok következnek saját holdraszállásunkról.
Az űrhivatal a Google által szponzorált Lunar X PRIZE verseny résztvevői részére kiadott ajánlásában leginkább egyféle landolási módszerre számít: arra, hogy minden csapat fékezőrakétákkal érkezik majd a Hold felszínére, ahogy például az Apollo missziók is tették. Ezért is jelöltek ki két kilométer sugarú köröket műemlékeik körül, és számolták ki részletekbe menően, hogy mi az a minimális távolság, ahol még az Apollo 11 is biztonságban érezheti magát a frissen érkező űrtelepesek fékezőrakétáitól.

A számolgatás eredményeként kapott mágikus kör azonban esetünkben hatástalan lenne. Mérnökeink ugyanis a világtörténelem első űrmérnöki diplomával felszerelt hightech boszorkányának vezetésével most egy olyan főzetet kotyvasztanak titkos konyhájukban, ami képes eltüntetni a Holdról a NASA műemlékeinek egy részét. Erre a következtetésre is juthat az amerikai űrhivatal az alábbi animáció láttán:



(Az animációt a Melon FX készítette nekünk, és holdmissziónk fázisait mutatja be elejétől a végéig, amikor 2012 első felében várhatóan teljes egészében elkészül. Az animáció alatt a népszerű lemezlovas - DJ Wondawulf - ténykedése hallható.)

Szándékaink komolyságához tehát nem férhet kétség. A módszer egyébként nagyon ismerős lehet a NASA számára, mégpedig saját, első generációs Mars-expedícióiból.
A különbség annyi, hogy főzetünkből két összetevő biztosan kimarad: az egyik a hőpajzs. A másik az ejtőernyő. Mindkettőre ugyanis csak légkör esetén lenne szükség. A Holdon pedig ilyenből nem sok van.

Hasonlóság viszont, hogy Pulink sebességét is rakétával fogjuk vissza, ez azonban olyan magasságban történne, amitől még biztosan nem kavarodik fel a finom szemcsés holdfelszín. Meg talán még a NASA sem. Nem megyünk tehát annyira közel a felszínhez, hogy törmelék repkedjen. Viszont azon a helyen, ahol be fog csapódni végül a fékező fokozat, sok minden fog repkedni. De az űrhivatal aggódó illetékesei számára a megpróbáltatások hosszú sora ezzel még messze nem ért véget.

A póráz ugyanis elszakad, és Pulink elszabadul. A következő, a Mars-roverek érkezését bemutató videó első percének végefelé látható jelenség ismétlődne meg a jóval kisebb gravitációjú Holdon. Ehhez hasonlót földi halandó csak akkor lát, ha az előtte haladó platós IFÁ-ról rázúdul egy teljes rakomány krumpliszsák.



Ez azonban tipikusan nem az, amit precíziós landolásnak hívnak a NASA-nál. A gondosan kiszámolt két kilométeres sugarú körök értelmüket vesztik egy pattogatott Puli esetében. Mérnökeink szerint ugyanis az már jónak tekinthető, ha egy 30 kilométeres körön belül sikerül landolni. A leszállóhelyeket is úgy választották ki, hogy legyen sok hely a pattogásra.

Azt azonban most is javában számolják, hogy még a kínai holdraszállás előtt abbahagyja-e Pulink a pattogást, és képes lesz-e még ebben az évezredben kikászálódni holdjárónk a leszállóegységből...


Kérjük segítségeteket, hogy minél többen támogassanak bennünket: hívjátok fel barátaitok, ismerőseitek figyelmét a Kis Lépés Klub-ra és a Puli Indítóállás-ra!

Szerző: gopuligo

22 komment

Címkék: migrate

A bejegyzés trackback címe:

https://pulispace.blog.hu/api/trackback/id/tr993433345

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

roka 2011.12.03. 12:58:11

Egyszerüen nem értem, hogy lehet egy pulit felküldeni a holdra, mikor a Lajka kutyát 1957.november 3.-án sikerült a világűrből hazahozni. Mit fog csinálni a mi pulink kigúvadt szemekkel a holdon (a sok porban)?
Nézi a NASA műemlékeit?:)

roka 2011.12.03. 13:00:36

A cikk azért nagyon tetszik.

gopuligo 2011.12.03. 13:05:20

@roka: Örülünk, hogy tetszik. Lajkát meglehetősen porhanyós állapotban "sikerült" csak hazahozni a világűrből. Egy puli ilyenekkel nem vesződik: műemlékké válva marad inkább a Holdon. Fotókat, videókat készít, azokat leküldi a Földre, és közben még mozog is. Elvégre ez a minimum, ami elvárható egy terelőkutyától. Még a Holdon is. :_)

Nervus 2011.12.04. 02:01:42

Haliho, ha veletlenul valami weboldal kell vagy grafika, ugassatok ide, ingyen megcsinaljuk nektek: nervus.v@gmail.com

ritmikus csimpifon 2011.12.04. 02:42:31

Lajkáról jut eszembe, hogy vajon anno a Szovjetúnió űrprogramjában hány száz állat és ember sülhetett meg élve a tesztek során, mielőtt nagy csinnadrattával bejelentették az első sikert - tekintve az akkori rendszer "krónikus igazmondási hajlandóságát"...

gopuligo 2011.12.04. 05:58:41

@Nervus: Köszönjük szépen a felajánlást. :_)
@ritmikus csimpifon: Lajka valódi történetéről konkrétan a kétezres évek elején egy konferencián rántotta le a leplet egy orosz kutató. Erről itt olvashattok bővebben: pulispace.blog.hu/2011/11/03/a_kobor_kutya_felemelkedese

ColT · http://kilatas.great-site.net 2011.12.04. 08:11:20

Majd a kínaiak labdázhatnak vele :D

2011.12.04. 10:21:55

kicsit olvasgattam a puli weboldalt, de nem igazán van részletesen kifejtve, hogy mi az ütemterv. Ha jól értem, a csapatnak kell fizetni a feljuttatáshoz szükséges rakétát is, ugye? Ez most mennyibe kerül, és ezt ki fogja fizetni? adományok (gondolom itt nagyságrendileg sem lesz rendben a dolog)?

2011.12.04. 11:01:06

@ritmikus csimpifon: És az amerikai űrprogramban?

Gondolkozz már egy kicsit! Hogy tudtak volna százával űrjárműveket indítani? A Vosztok egyszemélyes volt. (Abban a korszakban a tömeges rakétaindításokat a CIA ügynökök elég részletesen dokumentálták volna, tehát nyoma lenne.)

Állatból biztos fentmaradt jónéhány, de az amerikaiak sem szalmabábukkal kísérleteztek.

lacalaca · http://cydonia.blog.hu 2011.12.04. 11:06:40

@[HPhD]Blokkolnam: van ütemterv, természetesen, bár nem napra-hónapra lebontott, inkább csak negyedévre. Ez valóban nincs fent a honlapon, feljegyzem todo-nak. :)

Egyébként nem túl bonyolult, jövő év elejére megépíteni a Hunveyor-15 (Iteration-2) tesztrovert és landert, amivel mehetünk terepre tesztelni a mozgást, kommunikációt, szovftereket, stb. Aztán jön a holdi prototípus építése, ami már alkalmas arra, hogy a Holdon is elboldoguljon. Plusz a landolás kidolgozása, Föld-Hold taxi végleges koncepció kiválasztása (saját/mással közös), majd pedig jöhet a tényleges küldetés. Ennél konkrétabbat egyelőre még nem nagyon tudok írni neked, mivel egy csomó mindent még most dolgozunk ki benne. És az sem tartjuk túl jó megoldásnalk, hogy negyedévente átírjuk a fél ütemtervet (lásd pl az Orbital Cygnus teherűrhajóját, ami minden negyedévben csúszik 1-2 hónapot...).

A rakétát valakinek ki kell fizetnie, hogy azt egy vagy több csapat teszi, csak rajtunk áll. A legolcsóbb, már értelmes teherbírással rendelkező opciók a Falcon-1e (amit viszont lehet h nem is épít meg a SpaceX) és a Dnyepr, mindkettő nagyságrendileg 10 millió dollár körüli. Hogy ki fogja megfizetni? Ezt a 26-ból kb 20-22 csapat nem tudja pontosan jelenleg, köztük mi sem. Nem egyszerű, ezzel mi is kellően tisztában vagyunk... De azért gondolj bele, mire költenek ma Magyarországon 2 milliárd forint nagyságú összegeket, azt kell mondjam, lenne rá pénz.

lacalaca · http://cydonia.blog.hu 2011.12.04. 11:09:56

@ritmikus csimpifon: azért tegyünk már különbséget a között, mit hoztak nyilvánosságra a szovjetek a tömegeknek, és miről tudott az amerikai hírszerzés. Ők például elég sokat tudtak az N-1-es holdrakétákról is, amik létezése csak a 90-es évek elején, a SzU felbomlásával derült ki mindenki más számára.

BTW, állatok az űrben témában:
www.pulispace.com/hu/oktatas/mi-van-odafent-irasok-az-rrl/132-animals-in-space

2011.12.04. 11:15:38

@lacalaca: igen, ha azt nézzük 1-2 km autópálya :)

Pascal · http://torzskocsma.blog.hu/ 2011.12.04. 11:36:00

"A legolcsóbb, már értelmes teherbírással rendelkező opciók a Falcon-1e (amit viszont lehet h nem is épít meg a SpaceX) és a Dnyepr."

Még mindig megmarad az is, hogy egy nagy rakétára kéredzkedtek fel, a "fő teher" mellé :) ez olcsóbb, bár a pálya tervezése utána nehezebb. De ezekkel az opciókkal még az is a baj, hogy alacsony pályára juttatnak el benneteket. Onnan még 3 km/sec a Hold felé, majd amikor odaértek 2,5 km/sec a fékezés. Ahogy írtam korábban, ez még lényegében 2 rakétafokozat!

Ez utóbbi kettőnek jelenleg "nincs ára", mert nem árulnak sem adnak bérbe ilyesmit...

Kivéve a korábban említett astrobotics csapatot (másik GoogleX versenyző). Ott az is kérdés: nekik sikerül-e (a Falcon 9-el mennének de az sem Hold képes - jelenleg - amellett, hogy mocskos drága).

Az ütemterv szerintem nem lesz egy egyszerű todo lista. Amiket írtál, hogy ki kell dolgoznod, azokkal már kellene haladni... emellett, véleményem szerint, mindenképp legyen egy olyan verzió, ami megmutatja, hogy mi "jön ki" ebből, ha mégsem sikerül helyet találni egy rakétán sem -

lacalaca · http://cydonia.blog.hu 2011.12.04. 12:26:03

@[HPhD]Blokkolnam: úgy úgy. :)

@Pascal: a rovernek sincs ára ilyen értelemben, mégis az lenne talán a legfontosabb összetevő. Egyébént szerintem pl. az ATK-tól lehet venni szilárd hajtóanyagú boostereket, persze kellően drágán. Ami meg a Falcon-9-et illeti, lehet, hogy abszolút értelemben drága (60 millió dollár nem kevés pénz), de a saját kategóriájában pont, hogy a legolcsóbb opció, a kínaiak be is hisztizek rajta, mert szépen elszívja előlük a kereskedelmi startokat.
www.aviationweek.com/aw/generic/story.jsp?id=news/asd/2011/04/15/11.xml&channel=space

A todo számomra a honlapra való kipakolás, ne tessék már félreérteni a dolgot, én sem mérnök, sem csapatvezető nem vagyok. Hanem írok, cikket, posztot, kommentet, hogy a mérnökök addig is a fontos dolgokkal foglalkozhassanak. És ezzel ismét visszatérünk oda, hogy örülök a lelkesedésednek, de olyan kijelentéseket, hogy "mindenképp legyen" valami, csak csapattagoknak vagy szponzoroknak illene leírni.

Pascal · http://torzskocsma.blog.hu/ 2011.12.04. 12:46:57

Csapattagoknak vagy szponzoroknak, és megkeresett - potenciális- szponzoroknak. Ezt akartad mondani??

guy2 2011.12.04. 13:14:18

Az lenne a szép, ha a magyar mérnökök kitalálnának egy saját meghajtást, ami századannyi pénzből felvinné a pulit, és nem kellene drága, külföldi, elavult rakétákat megfizetni. Tényleg csak az a több, mint ezer éves kínai tűzijáték módszer működik, hogy robbanóanyagot alápakolnak, és úgy lövik fel? :-)

HalivudEstevez · http://www.halivud.hu 2011.12.04. 14:47:27

@guy2: hát van még az antigravitációs hajtómű, de mindig elfelejtik kikötözni és elrepül a semmibe.

guy2 2011.12.04. 15:07:27

@HalivudEstevez: hát akkor szóljanak a puli gazdájának, a juhásznak. Az úgy kikötözi, hogy nem megy az sehova, gyakorolta eleget a birkákon :-).

kpityu2 2011.12.04. 16:02:02

Ki írja meg az űrhajót irányító vezérlőprogramot, ami elnavigál a holdig?

gopuligo 2011.12.04. 16:21:36

@guy2: Ez a Google által szponzorált Lunar X PRIZE verseny egyik célja is: olcsóbban el lehet-e jutni a Holdra.
@kpityu2: A Pulinál csapatmunka van, ezt sem egy ember írja meg. A magyar holdprojektben az ország minden pontjáról szakértők vesznek részt, ritka, amikor az egész csapat személyesen is találkozik. Ezért is skype-on tartjuk megbeszéléseinket - ezek hangulatáról itt olvashattok: pulispace.blog.hu/2011/11/16/szerda_esti_emberaldozat
A csapathoz bárki csatlakozhat, aki úgy érzi, hogy tudásával hasznára válna a Pulinak.

ati27 2012.03.04. 11:13:26

Igen, ez a lufis ötlet nekem is eszembe jutott, a mars roverek miatt.. Lényegesen egyszerűbb módja a landolásnak, mint a rakétás fékezés! Szóval mindenképp megfontolásra ajánlott!
süti beállítások módosítása