Az alábbiakban Brian Harvey "Soviet and Russian Lunar Exploration" c. könyvéből fordítunk részleteket magyarra:

Ezeket az elképzeléseket már az OKB-1 másik osztálya fejlesztette egy lépéssel tovább, mégpedig a 3. számú, amit 1962 második felében J. P. Koljako és Koroljov vezetett. Koroljov már a Vosztok űrhajó utódján dolgozott. Egy, a Vosztoknál nagyobb űrhajót képzelt el, két kabinnal, ami képes pályára állva manőverezni, háromfős legénységgel a fedélzetén.

Ötlete Tyihonravov korábbi koncepcióján alapult, amikor is földkörüli pályán szerelnék össze a rakétavonatot. „Komplexum a mesterséges műholdpályán lévő űrjárművek összeszerelésére (a Szojuz)” című tervrajzait 1962. március 10-én hagyták jóvá. Ezt röviden csak Szojuz komplexumként hívták. A tervekben egy 7K-nak hívott sokemberes űrhajó szerepelt, ami földkörüli pályán egy halom 9K-nak és 11K-nak hívott három hajtóműves egységhez kapcsolódna, hogy segítségükkel kerülje meg a legénységet szállító űrhajó a Holdat. Ezt további fejlesztésre 1962. április 16-án hagyta jóvá a kormány. Újabb tervek készültek, ezúttal „A 7K9K11K Szojuz komplexum” volt a címe, és 1962 december 24-én fogadták el. A komplexum a Vosztok Zh egyenesági leszármazottja volt.

A Szojuz-komplexummal kapcsolatos tervek csiszolása az újévben is folytatódott. 1963. május 10-én Koroljov egy végleges verziót hagyott jóvá, ennek „Járművek összeszerelése földkörüli műholdpályán” volt a címe. A komplexum egy rakétablokkból állt, amit „szárazon” (nem feltankolva) indítanának útnak, ez lett volna a legnagyobb egység. Ezt automata űrrandevú és dokkoló berendezéssel látnák el, és Szojuz B volt a neve. Ezen kívül ott volt a Szojuz V, ami egy űrtanker, ez tárolta a folyékony üzemanyagot, illetve a komplexum utolsó eleme egy új embereket szállító űrhajó lenne, ami Szojuz A névre hallgatott. Ez volt az a rendszer, amit Koroljov, Tyihonravov és Feoktyisztov fejlesztett ki.

A Szojuz-A egy újgenerációs űrhajó volt, 7,7 méter hosszú, 2,3 méter átmérőjű, és 5800 kg-t nyomott. A megjelenése finoman szólva is radikális volt. Az alján lévő egységben volt a műszaki egység, benne üzemanyag, radar és rakétahajtómű. A tetejére egy kúpalakú kabin került, ebben kapott helyet a háromfős legénység. Eddig semmi újdonság, de mindezek tetejére egy nagy, hosszú hengeralakú keringőegység került. Ez tovább növelte a kabin méretét (magát a kabint kicsinek tervezték), ebben lehetett kísérleteket, kutatásokat végezni. A Szojuz-komplexum munkálatai 1964-re is átcsúsztak, Noginszkben pedig egy szimulátort építettek, ahol a kozmonautákat képezhették ki a földkörüli pályán végrehajtandó űrrandevúkra.

Ahogy a Vosztok Zh-t, úgy a Szojuz komplexumot is arra tervezték, hogy a kozmonauták megkerüljék vele a Holdat, anélkül, hogy leszállnának rá, vagy holdkörüli pályára állnának. Ugyanakkor a Szojuz épp elég nagy volt ahhoz, hogy két vagy akár három embert is elférjen benne, kabinjában megfigyeléseket és kísérleteket is lehetett végezni, a makkalakú kabin alján a hőpajzsot úgy lehetett állítani, hogy az űrhajó a légkörön megpattanjon a Földre való visszaérkezéskor.

Egy holdutazás alkalmával az események az alábbi sorrendben követnék egymást:
Az első napon az 5700 kilós rakétablokkot, a Szojuz-B-t 226 km magasan, 55 fokos inklinációval pályára állítják. Ezután ellenőrizni kell, hogy az irányításért és navigációért felelős egységek működnek-e. A második napon a három, 6100 kg-os Szojuz-V tanker első példányát felbocsátják. Mivel az üzemanyag illékony, gyorsan át kell fejteni. A rakétablokk lenne az „aktív” szereplő, ami végrehajtja az űrrandevút és a dokkolást az első földkörüli keringés alkalmával. Az üzemanyagot csővezetékek segítségével fejtenék át. Amikor aztán a három tankerből álló rakétavonat összeáll, a Szojuz-A űrhajó is elstartolna, emberekkel a fedélzetén. Ehhez dokkolna a rakétablokk, majd a nemrég átfejtett üzemanyaggal ezután megindulhatna a Hold felé. A munkálatokat a kormány 1963. december 3-án hagyta jóvá, a 7K első repülését  pedig 1964-re irányozták elő, a rákövetkező évben pedig a Szojuz-komplexumot kellett összeszerelni földkörüli pályán. Az építés 1963 legvégén kezdődött a kujbisevi Progressz gépgyárban.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.