Holdfoglaló élőben

2012.11.09. 09:45

Ezen a hétvégén kerül sor a MoonBots döntőjére, a legorobotok intergigantikus holdfoglalójára. A verseny döntőjébe huszonkét ország 147 csapata közül mindössze harmincan jutottak be, és a HungaroBots csapata egyetlen magyar résztvevőként köztük van. A csapatot a soproni Széchenyi István Gimnázium diákjai alkotják, akik a Puli Space csapat csimbókos védőszárnyai alatt fogták magukat, és beneveztek a MoonBots versenyre. Ahogy korábban már beszámoltunk róla, ez igazából egy legorobotok számára kiírt háromfordulós megmérettetés, aminek ezen a hétvégén kerül sor a döntőjére.

Az első két fordulót abszolváló csapatoknak a többi közt meg kellett építeniük korábbi esszéjükben felvázolt holdtáj-makettjüket, illetve a részükre ingyenesen biztosított Mindstorms robotot is be kellett programozniuk. A verseny egyik feladata egy játék koncepciójának megalkotása, ezt mutatják be a srácok a verseny keretében.

A soproni csapat terve szerint a holdtáj-maketten a robot meglátogatja az Apollo-program során hátramaradt holdi relikviák valamelyikét: feltérképezik a helyet, felfedezik az ott álldogáló leszállóegységet és a holdautót – ebből sejthető, hogy a magyar diákok fantáziáját inkább az Apollo 15, 16 vagy 17 misszió mozgatta meg, a program történetében elsőként ugyanis az Apollo 15 vitte magával az egyébként magyar származású Pavlics Ferenc által tervezett holdautót. holdmakett.jpg

Az amerikaiak a valóságban első körben valószínűleg frászt kapnának egy ilyen forgatókönyv láttán: igazi horror-elemekben bővelkedik ugyanis a HungaroBots hétvégi programja. Robotjukkal be kell cserkészni a gyanútlan holdautót, le kell szerelni a kameráját, majd egy lejárt szavatosságúnak minősített retroreflektor társaságában a történelmi szajréval már vissza is lehet vonulni a Bázisra. (A valóságban ezeket anyatigrisként védelmezi a NASA, illetve az Egyesült Államok.)

A robot első feladata, hogy elhagyja a Bázist, kipakolja a zászlót, majd átvág a Hegyháton. (Ezt a versenyben egy rámpa jelenti, egyik oldalon kell felmenni, át a hegygerincen, majd a túloldalon, egy másik rámpán le. Ld. a képet.) Ezután a távirányítású rover lerakja az általa hozott zsírúj retroreflektort, majd visszakaptat a rámpán, és éjszakázik egyet.
Valószínűleg ezen a hétvégén kerül sor a történelem legnagyobb óraátállítására: mintegy tizennégy földi napot – azaz egyetlen holdi éjszakát – ugrunk át másodpercek alatt. Azután ugyanis, hogy a két rámpa közti Hegyhátra megérkezik a robot, pár másodpercre elhalványulnak a fények: ez jelenti a holdi éjszakát.

A HungaroBots terve - ami egy bárki által játszható játék koncepciója is egyben - nagyon territoriális, mivel második zászlóval is készülnek, ezt az Apollo-leszállóegység környékén kell majd elhelyezni. A szofisztikált terület-megjelölés után sor kerülhet az első mintavételre, amit az Apollo-s holdautó megkörnyékezése követ, ahol megtörténik a korábban jelzett "kameranyesés". Ezután újabb mintavétel színesíti a programot - hogy ki ne essünk a gyakorlatból: ezúttal Hélium-3 és vízmolekulákat kell begyűjteniük a robotoknak. Ha ez sikerült, nem marad más dolguk, mint felcuccolni az Apollo-program régi retroreflektorát, majd irány a Bázis.

Ebben a játékban minden pontokért megy. A soproni srácok természetesen szeretnék megmutatni, hogy ők maguk is össze tudják hozni az általuk célként kitűzött 360 pontot. Egy új retroreflektor elhelyezéséért például 20 pont jár, a kamera-amputálásért viszont 40. A Helium-3 és vízminták minden egyes molekulájáért súlyos bónuszok járnak. Egy zászló sikeres kitűzése 15 pontot hoz a konyhára (ebből ugyebár kettő van), és további 20 pont jár akkor, ha a csapatok az interneten élőben közvetítik a robotra szerelt kamera képét. A magyar HungaroBots sem mond le erről a 20 pontról, akciójukat ide kattintva lehet figyelemmel kísérni az interneten november 10-én 18 órától, személyesen pedig a mosonmagyaróvári FUTURA Interaktív Természettudományi Élményközpontban lehet drukkolni a magyar srácoknak. Ilyesmit láthatunk majd a hétvégén: némiképp elmarad a Die Hard-sorozat akciójeleneteitől, de izgalmakból azért nem lesz hiány:

Szerző: gopuligo

Szólj hozzá!

Címkék: migrate

A bejegyzés trackback címe:

https://pulispace.blog.hu/api/trackback/id/tr704898314

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása