Az első tragédia
2012.09.19. 09:30
A Gemini 9 egész legénysége meghalt, amikor T-38-as vadászgépükkel lezuhantak. Ez volt az űrprogram első tragédiája, ami nagy lyukat ütött a Gemini-program menetrendjén, átszervezések jöttek. Erről is beszámol Michael Collins, aki 1969. július 16-án - 43 éve - indult útjára az Apollo 11 fedélzetén Neil Armstrong és Buzz Aldrin társaságában. Az alábbiakban "Carrying the Fire" című könyvéből fordítunk le pár részletet magyarra:
"Ekkorra sürgetővé váltak számomra a dolgok, korábban ezt sosem éreztem. Ezúttal nem valaki más szkafanderén dolgozom, és nem egy tartaléklegénység tagjaként végzem munkámat annak érdekében, hogy más repülhessen. Most a Gemini 10-esre készülődöm, és az bizony pár rövid hónap múlva repülni fog, én pedig ott leszek rajta. Valahogy fura volt erre a küldetésre készülni; az értekezleteken például Johnra és rám úgy hivatkoztak, mint „a legénységre”.
Kérdés nélkül magunkévá tettük ezt a szokást, elfogadtuk, hogy egyes szám harmadik személyben beszéljünk magunkról, és rövidesen azon kaptam magam, hogy azt mondom, „Igen, a legénység majd…” megcsinálja ezt vagy azt. Majd hirtelen belém hasított a felismerés, hogy „a” legénység én magam vagyok!
Mindazonáltal hasznos volt a megfogalmazás okozta bizonyos távolságtartás, amikor végigbeszéltük és kielemeztük, hogy mit tehet a legénység egy-egy szorult helyzetben, például akkor, ha egy hánykolódó Agenára felcsavarodna az űrsétán lévő űrhajós köldökzsinórja.
Egy 18 x 25 centis fekete jegyzetblokkot tartottam mindig magamnál, amit hat részre osztottam: (1) Ütemterv, (2) Rendszer-értekezletek, (3) Kísérletek, (4) Repülési Terv, (5) Egyéb és (6) Nyitott Kérdések. A 6-os részbe gondosan sorszámozva azok a problémák kerültek, amik menetközben jutottak tudomásomra. Mindaddig, amíg nem találtunk rájuk megoldást, rendszeresen átnéztem őket, és a megfelelő embereket nyaggattam a megoldás érdekében. Mihelyt megoldódtak, áthúztam a számukat is.
A start reggelén a 138-as sorszámnál tartottam, és mind a 138 át is volt húzva. Bármennyire is ijesztőnek és időigényesnek tűnt, legalább annyira szolgált elégedettségemre is. Egy igencsak kemény küldetésnek néztünk elébe; bárcsak a jövőbe láthatnék… Üssük föl a jegyzetblokkot, és írjuk le, mielőtt elfelejteném. Folyamatosan a küldetésen járt az eszem.
Ha történetesen nem volt nálam a jegyzetblokkom, szalvétákra, tárcámból előkerített papírfecnikre firkáltam, vagy arra, ami éppen kéznél volt. Tisztán emlékszem arra, hogy a St. Louis-i Holiday Innben a vacsora utáni sört kortyolgatva egymagamban üldögéltem, ekkor jött a szikra, amit gondosan le is jegyeztem egy kis papírcsíkra. Az unatkozó pultos odaporoszkált hozzám: „Tervezgetünk, tervezgetünk?” „Ó, hogyne” - feleltem felvillanyozva - „Látja, itt van ez az Agena nevű rakéta, ami a föld körül kering majd, és én majd meglátogatom, miután pályára állok! Azon gondolkoztam éppen, hogy magammal viszek egy amerikai zászlót, és rákötöm az Agena antennájára. Ön szerint ez jó ötlet?” „Persze, haver, persze. Tutira” – mormolta, miközben villámgyorsan visszavonult a pénztárgép fedezékébe, és a továbbiakban ott is maradt. Azt sem kérdezte meg, hogy kérek-e egy újabb sört. De nem is volt rá szükségem, és ezt jobban felismerte a pultos, mint én magam: öt hónapja sör nélkül is csúcsra voltam járatva.
Sosem voltam az a típus, aki naplót vezetett volna, de egyszer feldobott hangulatban nekiültem, hogy papírra vessem: úgy általában mit gondolok mindarról, ami akkortájt velem történt.
A lényege az volt, hogy minden feltételezésem ellenére, a Gemini 10 iránti határtalan odaadásom, korántsem volt annyira határtalan - inkább abban nyilvánult meg, hogy minden hétköznapi mozzanatot mélyebben éltem meg: magasabb fokozaton éltem. Jó volt élni. A zene szebben szólt, mint általában szokott. Az étel és a bor is jobban ízlett. Valószínűleg még a középszerű borokban is új zamatot véltem felfedezni, amit esetleg korábban sosem vettem észre, így azok már-már tökéletesek voltak. Rengeteget túlóráztam, de a munka mégsem őrölt fel.
Sajnos, ebbe az eufórikus állapotba csapódott bele egy T-38-as, Elliot See-vel és Charlie Bassett-tel a fedélzetén. A baleset St. Louisban történt, ahol oly sok időt töltöttem el. Elliot és Charlie volt a Gemini 9-es elsődleges legénysége, és Houstonból jövet egy hétfői napon, a hajnali órákban zuhantak le. Charlie az idők folyamán volt már a szomszédom, az osztálytársam, a mentorom és egyben a barátom is. Egy rendkívüli ember volt – olyan, akiben úgy tűnt, minden együtt van: a kivételes intelligencia, az acélos elszántság, a ragadós jókedv, a jó kiállás – és aztán egy parkolóban hirtelen nem volt többé. [Itt ült volna Elliot és Charlie: a Gemini 9 kabinja.]
Elliotot viszont csak alig ismertem, leszámítva azt a keveset, amit tudtam róla: hogy barátságos és kedves ember volt, és hogy most mindketten halottak. A barátokat ért személyes veszteségen kívül, Elliot és Charlie halála nagy lyukat ütött a Gemini-program menetrendjébe, amit a tartaléklegénységgel gyorsan betömtek. Így Tom Stafford és Gene Cernan repülnek a 9-essel, és saját tartaléklegénységünket - Lovellt és Aldrint - rendelték hozzájuk. A mi tartalékunk Al Bean és C.C. Williams lett. Mivel a Kilencek csoportjának életben maradt tagjai legalább egyszer amúgyis repültek volna a Geminivel, az átszervezés nem okozott számukra akkora változást, mint mondjuk a Tizennégyek esetében. Az eredeti terv alapján közülünk Scott, Bassett, Collins, Gordon és Cernan repült volna. Ez most Scottra, Cernanra, Collinsra, Gordonra és Aldrinra módosult."
Facebook-challenge: Fogadást kötött egymással a német Part-Time Scientists és a Puli, a magyar csapat. A tét az, hogy az ország lakosságának arányában melyik csapatnak lesz több lájkja. Úgyhogy csatlakozz facebook-oldalunkhoz! Noha jó úton haladunk, és már a hétezres határ a következő cél, nagyon bele kell húznunk, mert a németek sem tétlenkednek: náluk jelenleg 1,478 lájk jut 1.000 lakosra, esetünkben ez csak 0,625 - közel két és félszer több van a Part Time Scientists-nek.
Mindenkit várunk - Go Puli Go!
Indiegogo kampányba kezdtünk a német nyelvterületeken. Puli-drukkereket keresünk, a támogatásokból holdjárónk földi prototípusának látását szeretnénk javítani. Akinek van német, osztrák, svájci, stb. ismerőse, ott él, arra jár - kérjük, ossza meg ezt a linket!
.... és juttasd el neved a Holdra! Holdjárónk, a Puli, már ezer forintos támogatás esetén magával viszi neved a Holdra, hogy az örök időkre ott maradjon! De a következő meteorbecsapódásig mindenképp. Ehhez csak be kell lépni a Kis Lépés Klub-ba, kisvállalkozásoknak pedig irány a Puli Indítóállás!
Sorozatunk korábbi részeit itt megtalálod. Ha érdekelnek a Puli és az asztronauták kalandjai, rakd blogunkat a kedvencek közé, és gyere vissza máskor is: http://pulispace.blog.hu
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.09.19. 13:18:48
A T-38 gyakorlógép, ami képes szoperszonikus sebességre.
Illetve nem tudom, ezt miért emlegetik űrhajós tragédiaként, gyakorlórepülésen voltak, mert a pilóta jártasságukat fenn kellett tartani... Mondjuk igen, akkor már ki voltak választva.
Mindegy is amúgy. RIP.
