Űrrepülés kenguruval

2012.09.12. 09:30

Carrying_the_Fire_1.jpgAz Apollo 11 asztronautája egy kenguruval is hajlandó lett volna repülni, csak mehessen már végre az űrbe. Erről is beszámol Michael Collins, aki 1969. július 16-án - 43 éve - indult útjára az Apollo 11 fedélzetén Neil Armstrong és Buzz Aldrin társaságában. Az alábbiakban "Carrying the Fire" című könyvéből fordítunk le pár részletet magyarra:

"Mikor a Gemini 6 és a 7 is földet ért, a program tíz emberes küldetéséből öt teljesült, és ekkorra a Gemini által megválaszolandó kérdések több mint felére már választ kaptunk. Közülük a két legfontosabb az volt, hogy kibírja-e az emberi szervezet a súlytalanságot a holdutazáshoz szükséges ideig, ezen kívül ellenőriztük a holdutazás stratégiáját is, amihez egy űrrandevúra volt szükség. Valójában tényleges dokkolásra még nem került sor, és Ed White világűrbe tett húszperces kiruccanása ellenére nem volt semmi kézzelfogható adat, ami igazolná, hogy az ember képes hatékonyan ténykedni űrhajóján kívül is - bár utóbbit meglehetősen mellékes problémának tekintették.

Az egyetlen nagy ismeretlenünk az űrrandevú kérdése maradt, ami egy elképesztően bonyolult mutatvány, jóval több változóval, mint amit az ember egy könyvben fel szeretne sorolni. Csak mert Wally és Tom egyszer összehozta földkörüli pályán gondosan ellenőrzött körülmények között, ez nem jelentette azt, hogy holdkörüli pályán is sikerül majd megismételni, figyelembe véve a fényeknek, az időzítésnek, és a két űrjármű egymástól való távolságának legkülönfélébb variációit. Nem is beszélve a berendezések lehetséges meghibásodásairól (ezt „csökkentett üzemmódnak” hívtuk), amikor még mindig kivitelezhető az űrrandevú, csak más technikával valósítható meg.
Emiatt aztán a fennmaradó öt Gemini-repülés mindegyike az űrrandevú, a dokkolás és az űrséta témakörével foglalkozik majd, ezek során pedig annyi variációt próbálunk ki az űrrandevúval kapcsolatban, amennyit csak bele lehet sűríteni öt földkörüli pályán végrehajtott repülésbe.

A soron következő küldetés a Gemini 8 volt, fedélzetén Neil Armstronggal és Dave Scott-tal. Ez egyben azt is jelentette, hogy a Tizennégyek közül Dave lesz az első, aki a világűrbe repül, annak ellenére, hogy elsőként én kaptam feladatot egy konkrét küldetés tartaléklegénységében.
Dave a 8-ason, Charlie Bassett a 9-esen beelőzött engem, mégpedig úgy, hogy őket korábban nem osztották be tartaléklegénységhez. Ez kijózanítóan hatott számomra, és alaposan helyrerakott engem.

Amikor a 8-as legénységét szeptemberben bejelentették, majd ezt követően, novemberben a 9-esét is, örültem, hogy ők mennek; úgy éreztem, ez újabb bizonyítéka annak, hogy a NASA tudja mit csinál. De amikor már 1966-ot írtunk, kezdtem kissé ideges lenni. Az eltelt hat hónapban ugyanis arra számítottam, hogy a Gemini 10-es elsődleges legénységébe kerülök, de ekkor Ed White azt mondta, hogy ő mégsem repül, és Deke azt ígérte neki, hogy ehelyett inkább az Apollo-programba kerül. Ellentmondásos érzelmei voltak, egyrészt szeretett volna még egy Gemini-küldetésen részt venni, másrészt az Apollo-program alapozásánál ott lenni sem tűnt kevésbé vonzónak.

Személy szerint azt gondoltam, hogy Ed számára az Apollonak több értelme lenne, és úgy véltem, hogy nagyon jó eséllyel ő lesz az első ember a Holdon, mivel a dolgok szempontjából nagyon kedvezően alakultak. Ő volt a nemzet első asztronautája, aki űrsétán vehetett részt, miért is ne ő lenne az első, aki a Holdon sétál?

Az mindenesetre egyértelmű volt, hogy a Gemini 7-es kettőnkből álló tartaléklegénysége nem repül majd a Gemini 10-zel, így oda meg vissza voltam az örömtől, amikor John Youngtól megtudtam, hogy vele együtt osztanak majd be a 10-esre. Ed kétségkívül hiányozni fog, de egyrészt kedveltem John, másrészt pedig annyira akartam repülni, hogy akár egyedül, de még egy kenguru társaságában is nekivágtam volna az útnak.

Szerintem üres süketelés azt firtatni, hogy a legénység tagjai pszichológiailag passzolnak-e egymáshoz. Gyakorlatilag bárki bárkivel képes konkrétan meghatározott időt együtt eltölteni, ha ez mindkettejük közös érdeke. Így aztán Johnnal belevetettük magunkat a 10-esbe, aminek indítását 1966 júliusára ütemezték."

Facebook-challenge: Fogadást kötött egymással a német Part-Time Scientists és a Puli, a magyar csapat. A tét az, hogy az ország lakosságának arányában melyik csapatnak lesz több lájkja. Úgyhogy csatlakozz facebook-oldalunkhoz! Noha jó úton haladunk, és már a hatezres határ a következő cél, nagyon bele kell húznunk, mert a németek sem tétlenkednek: náluk jelenleg 1,464 lájk jut 1.000 lakosra, esetünkben ez csak 0,621 - közel két és félszer több van a Part Time Scientists-nek.

Mindenkit várunk - Go Puli Go!

Szereted az űrkutatást? Lázba hoznak az űrhajók, a repülőgépek, esetleg az űrsiklók? Szeptember 27-én a budapesti Colabsban a helyed, ahol űrmérnökökkel és űrjogászokkal is beszélgethetsz. A rendezvényen többek között előadást tart Horváth Gyula, a MaSat, és Dr. Pacher Tibor, a Puli csapat részéről.


.... és juttasd el neved a Holdra! Holdjárónk, a Puli, már ezer forintos támogatás esetén magával viszi neved a Holdra, hogy az örök időkre ott maradjon! De a következő meteorbecsapódásig mindenképp. Ehhez csak be kell lépni a Kis Lépés Klub-ba,  kisvállalkozásoknak pedig irány a Puli Indítóállás!

Sorozatunk korábbi részeit itt megtalálod. Ha érdekelnek a Puli és az asztronauták kalandjai, rakd blogunkat a kedvencek közé, és gyere vissza máskor is: http://pulispace.blog.hu

A bejegyzés trackback címe:

https://pulispace.blog.hu/api/trackback/id/tr684771574

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása