Fosszíliák a Holdról?
2012.07.28. 09:30
Az Apollo-program asztronautái azzal poénkodtak, hogy fosszilis kőzeteket csempésznek a Holdra, hogy kicsit felrázzák a Küldetésirányításnál üldögélő geológusokat. Erről is beszámol Michael Collins, aki 1969. július 16-án - 43 éve - indult útjára az Apollo 11 fedélzetén Neil Armstrong és Buzz Aldrin társaságában. Az alábbiakban "Carrying the Fire" című könyvéből fordítunk le pár részletet magyarra:
"Épp eleget megtanultunk az asztronauta-nyelvezet és az űrrepülés alapjaiból ahhoz, hogy engedélyt kapjunk a fészek elhagyására: várt a való világ, ahol a NASA-t tisztességes asztronauták módjára képviselhetjük. Névjegykártyát is rendelhettünk, amin feltüntethettük nevünket és titulusunkat (Őrnagy, Egyesült Államok Légierő, NASA asztronauta) egy színes NASA-logó társaságában. Ezzel a megtiszteltetéssel én inkább nem éltem, és nem azért, mert el szerettem volna titkolni, hogy NASA asztronauta lettem. Rejtett félelmem volt, hogy az emberek röhögőgörcsöt kapnak, ha egy ilyen miniatűr totemet hagyok az asztalukon, a postaládájukban, vagy amikor a kártya az egyik izzadt tenyérből átcsusszan a másikba. Legalábbis, régi barátaim - akiktől egy Geminis szemetest kaptam ajándékba - egész biztosan nevettek volna rajta: ők sokkal többet jelentettek számomra azoknál, akikre ez a névjegykártya valószínűleg mély benyomást tett volna.
Ahogy kiképzésünk Houston-ban a vége felé közeledett (a szemmel láthatóan soha véget nem érő geológia-órák kivételével), Shepard egy lista összeállítására kért minket: társainkat egytől tizenháromig kellett osztályoznunk. A legmagasabb pontszám egyben azt is jelentette, hogy az illetővel szeretnénk együtt űrrepülni. Hosszasan meghánytam-vetettem a dolgot, majd végül Dave Scott neve került a listám élére, amit aztán odaadtam Alnek. Cserébe egy kamudiplomát kaptam a „Seggelős Alapkiképzés” elvégzésének tiszteletére, ami egyben arra is feljogosított, hogy „póráz nélkül” elhagyjam a várost.
Ezzel a lehetőséggel egyénileg és csoportosan is gyakran éltünk. Az adóigazolásomból az derül ki, hogy 1964-ben huszonhétszer utaztam el Houstonból, legtöbbször két vagy három napra. Hat alkalommal geológia terepgyakorlaton vettem részt, a többi más feladatokkal függött össze, ezekről később lesz szó.
Legelső geológia gyakorlatunkra a Grand Canyonban került sor. Ez azért volt az egyik legérdekesebb, mert ez volt az első, és mert a táj szépsége és a hely nagyszerűsége magával ragadott minket. Az alapötlet az volt, hogy legyen lehetőségünk az osztályteremben tanultakat terepen szerzett tapasztalatokkal kiegészíteni, és ne csak a negyedkilós, 801-es leltári számú kődarabot lássuk az asztalon. Így megszemlélhettük, ahogy mérföldeken át tisztán kivehető csíkként húzódik végig a kőzetrétegben az a vizsgált minta, ami a földtörténeti devonban rakódott le a kambrium kor szikláira, következésképp a perm kor mészkőrétege fedte le jóval később (mintegy 200 millió éve.)
Ahogy a Colorado egyre mélyebben belevág az Arizonai sivatagba, úgy kerül a felszínre a tucatnyi különböző sziklaképződmény is. A folyó közel másfél kilométerrel a perem alatt kanyarog, és egymillió tonna üledéket szállít el naponta. Ahogy a déli peremnél, a híres Kaibab Ösvényen ereszkedtünk alá, megvizsgáltuk, és dokumentáltuk („hypidiomorf szemcsék”) az egymást követő sziklarétegeket, kezdve a felső mészkő- és homokköveken, az öregebb palarétegen át, egészen a kanyon alján található nagyon öreg, több mint két milliárd éves, sokat tapasztalt Vishnu agyagpaláig.
Ezzel az egésszel csak az volt az egyetlen gond, hogy az agyagpalát (metamorf kőzet) és egy magányos gránitkupacot (magmás kőzet) leszámítva az összes szikla üledékes eredetű volt: a víz hozta idáig, sok növényi és állati fosszíliát is tartalmazott, így például cápafogakat. Természetesen 1964-ben még senki nem tudta, hogy a Holdon milyen sziklákra számíthatunk, de a jó nevű kutatók közül senki sem gondolta, hogy üledékes kőzet fogad majd minket, pláne, nem fossziliák. Viccelődtünk is azon, hogy ezekből egyet-kettőt magunkkal viszünk a Holdra, majd a begyűjtött holdkövek közé rejtjük. Tulajdonképpen meglep, hogy egyetlen holdraszálló egység legénysége sem számolt be rádión holdi fosszíliák felfedezéséről, persze, csak azért, hogy kicsit felrázzák a Küldetésirányításnál üldögélő geológusokat.
Mindenesetre csodálatos utazásban volt részünk a Grand Canyonban. Tudtuk, hogy sok más, hasonló kirándulás vár még ránk a legkülönfélébb vulkánokhoz, meteorkráterekhez, hamuesőkhöz, és más holdbéli tájakhoz, ezért lazítottunk, kalapácsunkkal pedig sziklákat faragtunk. Élveztük a lenyűgöző látványt, és rácsodálkoztunk arra a világra, amibe épp készültünk belépni. A perem tetején például szinte csak alacsony növésű fenyők voltak, alattuk viszont a Kanada déli részére jellemző csodálatos Douglas-fenyők nőttek. A nagy magasság és a hűvös éghajlat nyújtott menedéket ezeknek az idetévedt idegeneknek, legalábbis egy vékony sávban.
Lejjebb, a növényzet fokozatosan kanadairól mexikóira változott, mégpedig úgy, hogy legalul a táj úgy nézett ki, mint a Sonora-sivatag, amit gyíkok és jukkafák tettek teljessé.
Középen mérsékelt időjárási zónába érkeztünk, és még egy hegyi kecske családot is láttunk. Bevallom ezen a geológia-kiránduláson – és igazából mindegyiken – a növény- és állatvilágot sokkal érdekesebbnek tartottam a szikláknál. Csoportunkból páran, például Roger Chaffee átkozottul jó geológusok lettek: talán mert őszintén élvezték a dolgot, de az is lehet, hogy egyszerűen csak gyorsan tanultak. Ami engem illet, én sosem kaptam el igazán a fonalat, és közel ugyanannyi időt töltöttem azzal, hogy Gene Cernan-nal kőhajításban versenyezzek, mint amennyi a térképrészletek jegyzetblokkomba skiccelésére ment el. [Az alábbi kép egy túlélőtábor alkalmával készült: Jack Swigert, Ken Mattingly és Charlie Duke látható egy instruktor társaságában.]
Szinte az egész napunk ráment a kanyonba ereszkedéssel, így az éjszakát a kanyon alján lévő szimpatikus motelben töltöttük, ahol másnap reggel szamarakat bérelhettünk a visszaúton ránk váró kaptató fáradalmainak enyhítésére. A szamárhátat választottam, de olyan állat jutott nekem, ami minduntalan megállt, ha egy pillanatra elfelejtettem noszogatni a lábaimmal, így gyakorlatilag pont annyi testmozgásban volt részem, mintha gyalog mentem volna. Rengeteg időm maradt arra, hogy elmerengjek az irtózatos sebességen, amivel a Hold felé száguldozom. Az Edwards szuperszonikus gépeitől eljutottam odáig, hogy egy szamarat sarkantyúzva kecmergek a Grand Canyonból kifelé. Ahogy a vadászgépek is olykor trükkösek voltak, úgy ez a teremtmény is. Örökösen a közlekedési eszközökkel bajlódtam, és kevés jutott ki nekem a használatuk során remélhető előnyökből. Ha tudós lennék - ahogy sosem leszek az, legalábbis biztosan nem geológus - talán közlekedési mérnökként még hasznomat is vehetnék.
Mindenesetre határozott késztetést éreztem arra, hogy megosszam szamaramat egy-két erre érdemes tudóssal, feltéve, hogy a továbbiakban ők rugdossák az állatot, míg nekem csak a kormányzás marad.
A Grand Canyonban tett túrát a geológiai szempontból érdekes helyek sora követte. Egyesek valóban egyedülállóak voltak, mint például a Meteor-kráter Arizonában, és a nukleáris robbantás révén keletkező lyuk a Mercury kísérleti telepen, Nevadában. Mások inkább jellegzetes geológiai alakzatok képviselői voltak (kaldera a Valles-kráternél, New Mexico; tufakúpok a Sunset-kráternél, Arizona). Voltak helyek, amik a kőzet anyaga miatt voltak fontosak (láva Bend közelében, Oregonban; bazalt és vulkáni hamueső a texasi Marathon Basin-ben).
Más esetekben a geológiai tagoltság feltérképezése állt a túra középpontjában, ilyenre Philmont Ranch-en került sor, New Mexicoban. Ezek a helyszínek az Egyesült Államok nyugati területén találhatók, mivel ezt a régiót borítja legkevésbé növénytakaró; csupasz kőtengereivel és krátereivel ez a vidék hasonlít leginkább a holdra – akár vulkanikus eredetűek, akár becsapódás hozta létre ezeket az alakzatokat. Gyakorlatiasabb szempontból nézve Houston közel volt, és instruktoraink is jobban ismerték ezt a terepet.
A későbbiekben jóval ezoterikusabb helyeket is felkerestek a többiek, például Mexikót, Alaszkát és Izlandot. Ezekről a kiruccanásokról lemaradtam a Gemini-utazás előkészületei miatt, de nem akarok elébe menni az eseményeknek.
A geológiai túrák általában üdítően teltek, de ahogy a geológiáról egyre inkább a mérnöki problémák megoldására, a PR-haknikra, és sok minden másra helyeződött a hangsúly, úgy lett egyre nehezebb lépést tartani kirándulásaink ütemtervével. Bele kellett húzni!
A helyiek hosszú szakaszon akartak minket elkísérni, és nem győztem eléggé meglepődni azon, hogy egy csapásra hány szakterület szakértőjévé tett minket „Asztronauta”-titulusunk.
Az egyszerű emberek tisztelettel elhitték, hogy amit egy asztronauta mond, annak úgy is kell lennie, a rafináltabbak pedig olyan kinyilatkoztatásokra akartak minket rávenni, amiket aztán vallási meggyőződésük alátámasztására használhattak."
Facebook-challenge: Fogadást kötött egymással a német Part-Time Scientists és a Puli, a magyar csapat. A tét az, hogy az ország lakosságának arányában melyik csapatnak lesz több lájkja. Úgyhogy csatlakozz facebook-oldalunkhoz! Noha jó úton haladunk, és már a hatezres határ a következő cél, nagyon bele kell húznunk, mert a németek sem tétlenkednek. Mindenkit várunk - Go Puli Go!
.... és juttasd el neved a Holdra! Holdjárónk, a Puli, már ezer forintos támogatás esetén magával viszi neved a Holdra, hogy az örök időkre ott maradjon! De a következő meteorbecsapódásig mindenképp. Ehhez csak be kell lépni a Kis Lépés Klub-ba, kisvállalkozásoknak pedig irány a Puli Indítóállás!
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Pepibubó 2012.07.29. 00:48:51
A posztírónak pedig őszintén gratulálok a sorozathoz! Továbbá köszönöm neki a fáradozást és a lehetőséget, hogy ilyen különleges forrásokat olvashatok.
Interlock (törölt) 2012.07.29. 03:18:10
A szerzőknek köszönet a melóért, de: jóllehet minden tiszteletem az űrhajósoké, talán lehetne sokkal érdekesebb posztokat is írni, tele van a világűr csodálatos dolgokkal. Inkább olyasmiről olvasnék itt, ami a jelenről, netán a jövőről szól.
Pepibubó 2012.07.29. 09:15:40
Tedd meg, kíváncsian várjuk!
A magam részéről "inkább olyasmiről olvasnék itt", mint eddig!
Amit te hiányolsz, azzal tele van a padlás. Viszont ilyen érdekes forrásokat eredetiben nem sok helyen olvashattál magyar anyagokban.
Mert nekünk, nálunk "sokaknak" derogál ellesni, hogyan csinálják, akik nálunk sokkal jobban csinálják.
Nem gondolunk arra, hogy ezzel a hatalmas "büszkeséggel" éppen a "jobban csinálási" esélyünket rontjuk.
Boli – Ch.T. is, meg hát! 2012.07.29. 12:56:53
Ez valami narancsbolsi script lehetett, ami végigfutott a blog.hu-n! :))
