Házi inkvizíció
2012.07.07. 09:30
Minden testnyílásba benéztek a Légierő orvosai, mielőtt a konkurens NASA-hoz engedték volna az asztronautának jelentkező pilótáikat. A többi közt arra is megtanították őket, hogyan kell NASA-kompatibilisen csípőre tenni a kezüket. A Holdra elsőként lépő két ember neve bármelyik kvízműsorban elhangozhatna kérdésként: Neil Armstrong és Buzz Aldrin. A kitolás az lenne, ha az Apollo 11 harmadik utasának nevét kellene hirtelen megmondani. Minden emberes Apollo-küldetés legénysége ugyanis három asztronautából állt, nem volt ez alól az Apollo 11 sem kivétel. A harmadik "utast" Michael Collinsnak hívják, aki több könyvet is írt. Az alábbiakban "Carrying the Fire" című könyvéből fordítunk le pár részletet magyarra:
"A Légierőnél valószínűleg jobbnak látták, ha a jelentkezéseket nem postázzák rögvest a NASA részére, hanem előbb még házon belül is megrostálják a népet. Május végén egy interjúra voltam hivatalos Washingtonba, ahol a Légierő személyügyi specialistái vártak. A következő fordulóra már csak azok jöhettek el, akik itt megfeleltek: legközelebb egy párnapos oktatás erejére kellett ismét Washingtonba utazni - ekkor okosítottak ki minket arról, miként gyakorolhatunk kedvező hatást a NASA illetékeseire az odaát ránk váró tesztek és interjúk alkalmával. Mi ezt a kurzust azonnal a „csábítás iskolájának” kereszteltük el, és igazából nem tudtuk eldönteni, hogy megsértődjünk, kételkedjünk, vagy esetleg megszívleljük a tanultakat. Talán a Légierőnél keveselték, hogy az Eredeti Hetek közül csak hárman voltak a Légierő tisztjei.
Akárhogy is állt a dolog, leendő rádióbemondók módjára, hangosan olvastattak fel velünk szövegrészleteket, majd teljesítményünket aprólékosan kielemezte egy neveléstudományból doktorit szerzett férfi.
Beszédeket rögtönöztünk. Elmondták, hogyan beszéljünk, öltözzünk, álljunk, vagy üljünk (természetesen, csakis térdzokniban, nehogy a kivillanó szőrös láb látványát még zaklatásnak vegye valamelyik PhD-s.). Elmondták, hogyan válaszoljunk a kérdésekre (nem túl hosszan, nem túl röviden), hogyan igyunk a fogadásokon (semmi tömény, azt is lassan). Buzdító beszédeket hallgattunk Curtis LeMay és Bernard Schriever tábornokok jóvoltából: előbbi a Légierő személyügyi vezetője volt, utóbbi pedig a kutatásért és fejlesztésért felelős parancsnok. Majdnem olyan jók voltak, mint Roscoe Turner.
A kurzus tetőpontja azonban kétségkívül az a nap volt, amikor megtanultuk, hogyan kell csípőre tenni a kezünket (már senki nem tanul meg semmit otthon?). A hölgyek hüvelykujja előre mutat, az úriembereké hátra! Ha ezt összekevernénk, azzal nem csak esetlenségünket (vagy még annál is rosszabbat) bizonyítanánk: azonnal kiszúrnák a NASA-nál üldögélő vén szivarok, és természetesen rögtön kizárnának minket a jelentkezők közül.
A tanultakat a későbbi években behatóan tanulmányoztam, és bizony láttam igen méretes építőmunkásokat csípőjükön előre fordított hüvelykujjal, ugyanakkor találkoztam olyan finomkodó kisasszonyokkal is, akik hüvelykujja hátrafelé nézett. Életükből szemmel láthatóan kimaradt a csábiskola.
Felvértezve magam azzal a magabiztossággal, amit a fentiek ismerete jelent, készen álltam a következő akadályra, ami ezúttal nagyon is valóságos volt – egy ötnapos egészségügyi vizsgálaton kellett megfelelni a texasi Brooks Légibázis Repülőorvosi Iskolában. Egy évvel korábban már jártam itt: akkor a berepülő pilótákat képző iskola végzős osztályaként „önként vállalkoztunk” arra, hogy kisegítsük az orvostudományt, és hagyjuk, hogy adatokat rögzítsenek egy egész évfolyam makkegészséges emberről.
Így aztán 1962 júliusának elején, második utamon már tudtam, mire számíthatok. Hétfő reggel éhgyomorra megérkezel, majd egy szimpatikus laborasszisztens vesz kezelésbe, aki részben Drakula, részben pedig pióca, és legalább egyliternyi vért vesz le tőled. Ezután kiadós glukózreggeli következik, ami émelyítően édes, majd a délelőtt hátralevő részében meghatározott időközönként újra és újra tűket döfködnek beléd. Mindezt más vizsgálatokkal is színesítik. Délre az orvosok a vércukorszintedből megállapítják, hogy hajlamos vagy-e cukorbetegségre, ezt követően pedig nagyon cudar dolgok következnek. A kellemetlenség, a bizonytalanság és a megaláztatás elegyedik egymással, valahányszor bökdösnek, döfködnek, püfölnek és keresztülszúrnak minket.
Egyetlen testnyílás sem marad érintetlen, semmi nem szent. Egy használtautónak tekintenek, amit egy hosszú túra előtt át kell vizsgálni. Hideg vizet öntenek az egyik füledbe, amitől a szemgolyóid vitustáncba kezdenek, mivel a félkör alakú csatornákból – az egyik hideg, a másik meleg - egymásnak ellentmondó üzenetek érkeznek az agyadba. Ezután a testedre ragasztják az EKG szenzorait, és egy lépegetőgépre parancsolnak: ez kérlelhetetlen tempóban hajt fel egy képzeletbeli hegyen. Ahogy egyre meredekebb lesz, úgy gyorsul a pulzusod, míg végül eléri a percenkénti 180-at. Ekkor kis pihenőt engedélyeznek, és megmérik, mennyi idő alatt lassul vissza a szívverésed. Otthonosan berendezkedsz egy vízszintes asztalon, amihez aztán odaszíjaznak, majd az egészet váratlanul függőlegesbe rántják: ekkor azt mérik, miként reagál a kardiovaszkuláris rendszer a gravitáció irányának hirtelen változására.
Zsákba kell levegőt fújni, olyan gyorsan és mélyen, amennyire csak bírod: ezúttal a vitálkapacitást mérik. A szemnyomást úgy állapítják meg, hogy egy zseniális fémkelyhet nyomnak a szemgolyóidra: a megnőtt nyomás ugyanis a glaukóma előjele lehet. Az ülepedet nem kíméli az „acélangolna”: a fájdalmas és megalázó eljárás során 30 centi mélyen rák vagy bármilyen más betegség jeleit keresik. Látásodat és hallásodat hihetetlen alapossággal tesztelik a világ legkiválóbb specialistái.
Az agykurkászok onnan folytatták, ahol kollégáik abbahagyták. Támadás és hárítás. Tulajdonképpen mit jelent egy tintapaca? Tíz képenként egy rögeszme vajon túl soknak számít? Idén mit mesélek majd nekik arról az üres, szűziesen fehér papírlapról? Tavaly azt mondtam, hogy tizenkilenc, hótorlaszban bujálkodó jegesmedvét látok – az interjút készítő arca befeszült a kártyái iránt tanúsított tisztelet nyilvánvaló hiánya láttán. Akkor azt mondták, ellenséges vagyok.
De idén nem leszek az. Idén ugyanis a Hold az úticélom, ennek érdekében pedig kész vagyok arra, hogy csupa olyasmit lássak a fehér lapon, ami megnyeri a tetszésüket. Talán majd egy nagy fehér holdról beszélek, esetleg Anyám és Apám fényképét látom bele, Apámat mindenesetre Anyámnál kicsivel magasabbnak írom majd le. Nem könnyű az agykurkászok kedvében járni.
A hétvégére elég megviselt lettem, de sejtettem, hogy semmilyen kizáró okot nem találtak nálam. Volt persze egy rakás apróság, ami nem stimmelt; évekkel később jöttem rá, hogy ez teljesen megszokott, és egyáltalán nem probléma, ha mintegy fél tucat tesztben eltérés mutatkozik. De ez már legyen az ő bajuk. Minden zsák megtalálja a foltját, talán most épp rajtam a sor. Ez az egész csöppet sem érdekel attól kezdve, hogy sikerült a teszt."
Ezúton mellékeljük Colabs-os szponzorunk, barátaink felhívását: "A kezdő startupok augusztus 21-ig jelentkezhetnek a Colabs őszi Seed Programjába, melynek keretében a legígéretesebb hazai projektek 2 és 6 millió forint közötti induló befektetést kapnak. A kiválasztott csapatok egy 5+12 hétes intenzív program keretében tapasztalt szakemberek és sikeres vállalkozók mentorálása mellett teljeskörű termék- és cégfejlesztési támogatást valamint ingyenes irodahasználati lehetőséget kapnak, hogy felépítsék terméküket."
Facebook-challenge: Fogadást kötött egymással a német Part-Time Scientists és a Puli, a magyar csapat. A tét az, hogy ország lakosságának arányában melyik csapatnak lesz rövid idő alatt több lájkja. Úgyhogy csatlakozz facebook-oldalunkhoz! Jó úton haladunk, nemrég átléptük az ötezres határt.
Juttasd el neved a Holdra! Holdjárónk, a Puli, már ezer forintos támogatás esetén magával viszi neved a Holdra, hogy az örök időkre ott maradjon! De a következő meteorbecsapódásig mindenképp. Ehhez csak be kell lépni a Kis Lépés Klub-ba, kisvállalkozásoknak pedig irány a Puli Indítóállás!
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Ööö 2012.07.07. 21:47:01
Mikrobi 2012.07.07. 23:41:13
Mikrobi 2012.07.07. 23:43:49
Ööö 2012.07.08. 10:45:59
Szóval, ha 32 éves volt, ha nem, a 180-as pulzus még így is karcsú. Vagy iszonyatos keringése volt a faszinak. Ilyen vizsgálatokon, ha közel ájulásig fut az ember, _bőven_ 200 fölött van a pulzusa, és sokszor már nem is lát.