Tiszta Fehér Ház

2011.11.30. 09:30

Van pár megkerülhetetlen eleme a holdraszállásnak: minden kétséget kizáróan ilyen a felszínre ereszkedés. Ez egyike az olyan eleve elrendelt dolgoknak, mint amilyen például a csirkepaprikás - elkészítése nem nélkülözheti az életellenes cselekményeket.

Az Apollo program 1972-es befejezése óta ember nem tért még vissza a történelmi helyszínekre, ami a NASA illetékesei számára egyben azt is jelenti, hogy egyre nagyobb az esély arra, hogy ez a továbbiakban ne így legyen.
Ennek érdekében sokat tesz a Google által szponzorált Lunar X PRIZE verseny azzal, hogy a 4 millió dollár összértékű különdíjból a műemlékeket meglátogató csapatoknak is félretesz valamennyit. Korábbi posztjainkban – itt és itt – jeleztük, hogy az Egyesült Államok Űrkutatási Hivatala ettől a kilátástól nem lett vidámabb: nem szimplán megnyomta a pánikgombot, hanem teljes súlyával ráesett, és azóta is páros lábbal azon ugrál.

A magántőkéből megvalósítandó holdraszállás a NASA által kiadott ajánlás szerint  meglehetősen sok rizikót is jelenthet számukra, mivel "helyrehozhatatlan károkat okozhat a történelmi, tudományos, oktatási jelentőséggel bíró" műemlékeikben.
Épp ezért most földosztás utáni hangulat van a Holdon, ami egyre inkább egy körülkerített háztáji gazdaság jellegét idézi. A NASA ugyanis kijelölte a Tiltott Zónákat, elorozva ezt a lehetőséget Pulink elől – holott a kutyafélék közismerten jobbak ebben.

Mondhatni, nem cizellálták túl a dolgot. Az amerikaiak számára alapvetően kétféle védett terület létezik a Holdon: az egyik az, ahova emberekkel vagy emberek nélkül, de leszálltak. A másik pedig az, ahova embertelenül becsapódtak – többségében holdszondákkal. A két helyszín eltérő bánásmódban részesül.

Amerikai hivatal lévén, a NASA részéről persze kiemelt figyelmet kapnak az Apollo-missziók és a Surveyorok leszállási helyei. A koncepció viszont egyszerű, mint a bot vége. Képzeljünk el 2 kilométer sugarú köröket, mindegyik közepén egy-egy magára hagyott holdjáró árválkodik. Na, ezekbe a körökbe nem szabad bemerészkedniük a leszállóegységeknek. És fölöttük sem szabad átrepülniük. Nem kérdeztük, de valószínűleg alattuk sem kúszhat át Pulink egyik bohókás pillanatában. Sem sehol.

Az alábbi képen a tiltott zónát kékkel jelölték, mivel vörössel ideológiai okokból mégsem lehet. (Nem volt az a hidegháború olyan nagyon rég.) A kör két érintőjén egy-egy lehetséges pályaív látható. A három párhuzamos vonal közül a középső az optimális, a másik kettő pedig a córesz képi megjelenítése. De történjen bármi, ilyenkor sem lépheti át egyik leszállóegység sem a demarkációs vonalat.



Persze, egy becsapódás is lehet történelmi jelentőségű. Ezt bizonyítja a második kategóriába tartozó Rangerek esete is, bár ezeknél már kicsivel engedékenyebb a NASA. Itt csak a roncsoktól számított fél kilométer sugarú kör számít tiltottnak. De biztos, ami biztos: felettük sem lehet átrepülni. Tiszta Fehér Ház.

Azonban ez is kompromisszumnak tűnik, hiszen egy 100 kilométer sugarú kört is kijelölhettek volna tiltott zónaként, és máris mennyivel biztonságosabb hely lenne a Hold a hátrahagyott kütyük számára.

A NASA azonban erőforrásait és tapasztalatait nem kímélve nekilátott a számolásnak: úgy tűnik, komolyan készülnek Pulink érkezésére. Viszont egyelőre csak saját magukkal foglalkoznak, így például az oroszok Lunohod-2 leszállóegysége, a Luna-21 sorsa nem különösebben érdekli őket. Igaz, úgy tűnik, egyelőre az oroszokat sem.

(Folyt.köv.)


Kérjük segítségeteket, hogy minél többen támogassanak bennünket: hívjátok fel barátaitok, ismerőseitek figyelmét a Kis Lépés Klub-ra és a Puli Indítóállás-ra!

Szerző: gopuligo

42 komment

Címkék: migrate

A bejegyzés trackback címe:

https://pulispace.blog.hu/api/trackback/id/tr223421928

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Archenemy 2011.11.30. 12:23:02

és ha mégis megsértitek a területüket, akkor kijön az űrrendőrség?

gopuligo 2011.11.30. 12:26:54

@Archenemy: Nem. Akkor mások jönnek, és kinyírják a Nyóckert. :_)

Pascal · http://torzskocsma.blog.hu/ 2011.11.30. 12:32:46

Ne komolytalankodjatok, lesz semmi, ez "csak" NASA ajánlás.

Ezekre a területekre egyébként is jóval nehezebb beletalálni mint elkerülni. El kell repülni odáig, ez a nehéz, amíg erről fogalmunk sincs hogy megy majd, emiatt itt ne fájjon a feje senkinek :)

TetraB 2011.11.30. 12:40:38

most komolyan ez a legnagyobb probléma, hogy a Hold felületéhez képest elenyésző területű helyeken ne szálljatok le?

1kutya 2011.11.30. 13:04:09

mégiscsak lehet valami "odafent", amit nem nagyon akarnának megmutatni...

☉ ☾ 2011.11.30. 13:34:14

@1kutya: Ha lenne is olyan, ezzel a "hozzáállásoddal" te azt meg sem érthetnéd, úgyhogy akár meg is mutathatnák neked.

Jenő_bácsi 2011.11.30. 13:37:17

Hoppá, a múlt hét végén pont ott piknikeltem! Az ott felejtett konzervnyitóm is muzeológiai érték lett?

Waldeck 2011.11.30. 13:50:32

Tekintve hogy a Hold nem az USA felségterülete, ezek tényleg csak gesztus értékű ajánlások, esetleg kérések.
Sokat nem számít, akár be is lehet tartani, a terület maradék 99%-a talán elegendő.

Inkább azt írjátok, hol tart a munka? Van legalább egy halvány remény arra, hogy a dobogóra feljussatok?

Pascal · http://torzskocsma.blog.hu/ 2011.11.30. 14:09:19

99% ?? 38 millió négyzetkilométerből kábé durván 3000 "tilos", egy tízezrelék sem. Találd el direkt, ha tudod :D ez a Lunar CitromX Prize különdíj.

rasztaszív 2011.11.30. 14:09:38

a kulcsszó : atomelem

Pascal · http://torzskocsma.blog.hu/ 2011.11.30. 14:10:24

@Pascal: egy százázrelék körül lehet, nagyjából.

Giggsy · http://sgtgiggsy.blogspot.hu 2011.11.30. 14:50:01

Tényleg kíváncsi lennék, hogy az USA hogyan tilthat meg valamit, mikor nincs fennhatósága a Hold felett... Ha teszem azt nekem lenne itthon tarcsiba 500 Milliárd Euróm és építenék belőle egy űrhajót ami elvisz a Holdra, milyen alapon tiltanák meg nekem, hogy egyik vagy másik területet meglátogassam? Ez kábé olyan komolyságú dolog, mint a cég, akiktől csillagokat lehet vásárolni...

1kutya 2011.11.30. 15:30:52

@☉ ☾: ööö... mi a baj az én hozzáállásommal?

phaszfej 2011.11.30. 16:04:33

Istenkém! Meddig akartok még tűz alapú hajtóművel bohóckodni? Ez nem több, mint egy kicsit feltupírozott ősembertechnika. Semmivel sem vagyunk okosabbak vagy fejlettebbek, mint egy neandervölgyi.

worxland 2011.11.30. 16:10:42

@1kutya: ja, az összes alien befészkelte magát az otthagyott amcsi járgányokba - az oroszokba persze nem, mert nem tudják jasználni a cirill feliratos cuccokat. A Holdon UFO csak az amerikai egységek 2000 m-es körzetében van.

KenSentMe 2011.11.30. 16:14:34

Ebből is látszik, hogy az oroszok srácok sokkal jobb fejek (persze nem a politikai vezetésük)..

Kár, hogy a Nobel-díjnak nincs ellentéte, amit minden évben a világ legnagyobb gecijei kapnának meg. És pl. olyan akciókkal lehetne megnyerni, mint pl. egy olyan holdeszköz kifejlesztése, ami direkt végigjárná az összes tiltott zónát.

Tapogatott Kukorica 2011.11.30. 16:17:32

Milyen vicces lenne odamenni az elso holdbeli labnyomhoz es elo adasban cukkolni a nasa alkalmazottak idegeit, mintha eltaposnank a labnyomot:

- Naaaa, most raaaaleeeeepeeeeek... Vagy nem lepek ra? Raaaaaaleeeeeepeeek.. Vagy nem lepek ra? :D

Csak nehogy a foldon toroljak meg az akciot :D

dez01 2011.11.30. 16:23:16

@Tapogatott Kukorica:

Valamelyik idei galaktikában van erről a témáról egy baromi jó novella:)

Kivancsi 2011.11.30. 16:35:29

lehet van fent par urhajos hulla?
pl roverben ulve, vezeto pozicioba.
ezert nem lehet atrepulni felette :):):)

Gera 2011.11.30. 16:44:57

Ezek a cuccok pár méteresek legfeljebb, úgyhogy elég röhejesnek tűnik ez a kérés. Ha véletlenszerűen érkezel pont egy ilyen kijelölt körbe, kábé egy a millióhoz az esélye, hogy eltalálj valamit.

vernarancs 2011.11.30. 17:35:13

Inkabb kotelezni kene oket arra, hogy takaritsak el a szemetet maguk utan.
En meg stipistopi az egesz Marsot kijeloltem. Be is rajzoltam az atlaszomba. Nem szalhat le ott semmi es teleszkoppal sem szabad nezegetni.

baliquez 2011.11.30. 18:04:19

@Kivancsi: "roverben ülve" ópászki, nézz már utána mekkora az a rover. Abba űrhajós nem fér, max rovar. Muhahaha.

baliquez 2011.11.30. 18:05:56

@vernarancs: Jupiter meg az enyém, jól eladom azt a sok gázt és senki sem fog fázni télen. *\\o *\o/* o//*

nandras01 2011.11.30. 18:57:25

@baliquez: háperszehogypersze... az amik nem is ültek ám azon a roveren, hanem tolták maguk előtt, mint a bevásárlókocsit :)

baliquez 2011.11.30. 19:14:36

@nandras01: egen, vagy húzták maguk után mint csattogós szárnyú falepkét a majálisban.

Kivancsi 2011.11.30. 19:32:45

@baliquez: ezek vittek oda vmi holdjarot ha jol todum vagy 2 szemelyest nem:):)
ott csapattak vele holdon es nem hoztak vissza...
lehet vki ott maradt vigyazni az cuccokra :)

lacalaca · http://cydonia.blog.hu 2011.11.30. 22:09:54

A NASA hozzáállása egyébként érdekes, egyszerre szeretnék megvédeni ezeket a dolgokat (ha jól tudom az Apollo-11 megközelítésétől óva is intik a csapatokat), de arra is kíváncsiak, hogy bírták az egyes anyagok a negyven évet a Holdon. És ha betartjuk a játékszabályokat, a) kaphatunk érte külön pénzdíjat, b) a NASA jó pénzért meg is veheti az adatainkat, ilyen megállapodást kötött is már néhány csapattal.

Pascal · http://torzskocsma.blog.hu/ 2011.12.01. 10:27:28

Szép és jó de ahogy írták itt ez most ezredrangú probléma.

Picit továbbra is hiányolom - továbbra sem tiszteletlenségből, és a lelkesedést nem vitatva - a szakmai megalapozottságot a puli alól.

Ami látszik az kicsit amatőr: 3,1 kg össztömegű motorok és áttételek, továbbá 3 kg akksi és tovább egy kilónyi egyebek az 1 cm/sec sebességhez; Atom z550 processzor (és a LAN kábel csatlakozó mire lesz jó..), továbbá a puli "meghízik" 10 kgról 20-ra egyszercsak...

Ami meg nem látszik annak már látszania kéne. Navigáció és pozíció. Rakétahajtás. Hideg és meleg, vákuum. Tesztelés, próbák. Fotók, adattárolók. Rádió, frekvenciák, adatátvitel. Telemetria. Stb.

Crane (törölt) 2011.12.01. 13:16:26

@Pascal: Én kezdetektől figyelem a Puli csapatát. Nagyon szervezetten, és átgondoltan dolgoznak, viszont az eredmények nem azonnal születnek, és közel sincs szó arról, hogy már MOST építik a végleges rendszert (leszálló egység, rover). Nagyon valószínűsítem, hogy amiket látunk most csupán egy teszt rendszer, amit később optimalizálnak, és olyan struktúrában véglegesítik, melyek megfelelnek a küldetés céljának.

A project előrehaladtával ők is tanulnak. Épen ezért - szerintem - nagyon nem etikus a partvonalról "bekiabálni".
Én is ráncoltam a homlokom a 3 kilós motorokon, de nem teszem szóvá. Szerintem komoly és elhivatott emberek dolgoznak a projekten, és pontosan tudják mit miért tesznek, és ha valahol hibát követnek el (mert ez természetesen beletartozik), akkor majd kijavítják.
Másfelől nem egy csapásra történnek a dolgok, és saját szabadidejüket áldozzák a feladatra minden fizetség nélkül. Szumma, bármit is tesznek azt csak megköszönni lehet.
A Hold elérése egy remek cél, mert serkenti az innovációt. Fel hívja az ország figyelmét, hogy gazdaságunk egyik nagyon erős hajtómotorja lehetne az űripar (nem pedig a rabszolgamunkába audit meg mercit gyártani külföldi alkatrészekből külföldieknek).
És nem utolsó sorban nagyon komoly oktatómunkát végeznek, mely bizony nagyon elkél a magyarnak! A kezemen nem tudom megszámolni, hány ismerősömnek kellett anno elmagyarázni, hogy miért nem lesz a Mars telihold nagyságú! ;)

Szóval a 3 kilós motor mögül érdemes kicsit kinézni, és meglátni az egésznek a lényegét!

Hajrá PULI!

Ja igen: Remek a blog, de a fenti félreértések elkerülés véget, javaslom, hogy a sok cicomás szóvirág közzé néha kerüljön be egy kis mérnöki magyarázat is, mert a humorkodás jó dolog, de nehogy csak a komolytalanságot lássák belőle! ;)

IronLowrider 2011.12.01. 13:51:36

A sok okosnak:

A Hold természetesen nem az Egyesült Államok területe. Egyszerűen arról van szó, hogy nem adják a pénzüket olyannak, aki elpusztítja a történelmi emlékeiket.

1kutya 2011.12.01. 14:05:58

@worxland: faszom sem gondolt az ufokra!

BIOtrabi 2011.12.01. 15:14:16

Engem személy szerint a NASA (vagy USA) hozzáállása zavar, mivel alapvetően nemhiszem hogy gonosz csínyeket tervezgető gyerekek hirtelen felszaladnak a Holdra, csak azért hogy ott jól összebarmoljanak mindent. Aki feljut (reméljük elsősorban a Puli) az már szerintem elégé beleesik a tudományos jellegű csapat kategóriába, és mint ilyen nem célja a károkozás. Tehát egy "kedvesebb" hangvételű "mindent a szemnek" kérést tartalmazó írás lehet hogy korrektebb lett volna, mint ez a mindent megtiltó "mert ha nem..." dolog.

Pascal · http://torzskocsma.blog.hu/ 2011.12.01. 15:46:19

@Crane: nos, én nem vagyok itt régóta, és a benyomásom ellenkező. Nem vitás az önkéntes - és némiképp naív segítők lelkesedése, sem az ismeretterjesztő anyagok haszna. DE. A program szervezői, hova szeretnének jutni??

Példa. Rengeteg, jobbnál jobb amatőr technikai kezdeményezést/klubot találsz a neten. Ott van például a magyar légvédelmi rakétás fórum. Vagy, ha már űrdolgoknál tartunk, a Space eXploration csapat Go Fast rakétája, esetleg Richard Nakka "sugar shot 2 space" kísérlete. Ezek mind kevésbé ambiciózus célokat tűztek ki (szimulátor, illetve űrbe való épphogy kijutás); 10-20 amatőr lelkesedése hajtotta/hajtja őket, és évekig tartottak/tartanak. Szemben az itt olvashatókkal, ezek világos, átlátható, magas szintű szakmai diskurzusokat generálnak, ahol minden műszaki részlet átlátható: kívülállók és amatőrök számolják, beszélik végig. A végeredmény egy olyan fórum, ahol az amatőr szakértők a saját területükről többet tudnak mint bárki; a fórumra tanulni és magas szintű szellemi erőfeszítést végezni járnak fel - az idióta kommentelők pedig elmaradnak mert unják.

Így, ebben a formában van értelme a dolgoknak - teljesíti azokat a vitathatatlan célokat, amelyeket felsoroltál. Egy "szabadítsuk fel Isaurát" gyűjtés tudományosabb megfelelője - még ha hordoz is valamelyes értéket, kétségkívül - végső soron többet árt, azonban.

A Puli csapat kezében a döntés, hogy merre tovább. Mehetnek erre, és születik még sok élvezetes, de a szponzoráció mértékéhez képest kétes értékű cikk s hozzászólás; vagy tervezzünk járművet. Magam részéről szívesen olvasnék, sőt hozzászólnék navigációs és pozíciós kérdésekhez, pályákhoz, leszálláshoz, telemetriához és így tovább - ha a megfelelő területek szakértői megszólalnának és látnánk végre kb. milyen elképzelések vannak.

Crane (törölt) 2011.12.01. 16:48:51

@Pascal: Abban teljesen egyetértek veled - és ezt írtam is a hozzászólásom végén - hogy a blog bejegyzéseken érdemes lenne kicsit változtatni. Úgy érzem, hogy a blog írója nem lát a tudományos munka mélyére, amit nagyon tetszetős körmondatokkal igyekszik (akarva/akaratlanul) pótolni.
Ez olyan szempontból jó, hogy azoknak, akik tényleg nem értenek semmit az űrtechnológiához (vagy úgy a technikához), azokhoz közelebb hozza a projectet.
De ahogy mondod, akik tényleg kíváncsiak lennének az igazi mérnöki munkákra és a tervezésre, azoknak szerintem is kicsit elbizonytalanító ez.
Én mondjuk videókból meg a Facebookon található morzsákból apránként összepakoltam, hogy valójában mi folyik(folyhat) a kulisszák mögött, de én is csak arról bizonyosodtam meg, hogy komoly szakemberek dolgoznak rajta és tudják mit és hogyan akarnak. Ennek ellenére én is szívesen látnék valami tudományosabb/mérnökibb beszámolót a fejlesztésekről, és akár veled is elbeszélgethetnénk a megoldásokról amit a Puli csapata választott.

Még annyit, hogy a Puli csapatának nem célja a rakéta építés. A verseny kiírásában szerepel, hogy a Holdig való eljutásra bérelhetnek eszközt. A Puli csapat feladata egy leszálló egység, és egy rover megépítése. Ahogy a sorok mögött olvasok, egyenlőre a főmérnök úr valami nagyon strapabíró hosszú életű szerkezetben gondolkodik. Azaz nem csak a Google kiírását szeretnék teljesíteni. (nem tudom, csak tipp)

Pascal · http://torzskocsma.blog.hu/ 2011.12.01. 17:46:32

Például itt az egyik tévedés. El kell menni oda, önállóan. "Az egységünk egy kereskedelmi forgalomban kapható rakéta segítségével fogja elérni a világűrt, majd önállóan folytatja útját a Hold felszínéig, leszállás után felderíti a közeli területeket és magas minőségű képeket és videókat küld a Földre a helyszínről."

Az "önálló folytatás"-ba valószínűleg a TLI, és mindenképp a korrekciók, a fékezés, a leszállás tartozik. Ebből csak a TLI dV-je picit több mint 3000 m/s.

Bele lehet képzelni a komoly munkát a filmekbe éppúgy ahogy egy komolytalan pénzgyűjtést, "tudományos" lehúzást is. Ez NEM hit kérdése. Látni kellene.

Használhatsz kereskedelmi rakétát a LEO-hoz. De alacsony pályáról neked kell megoldanod. Hold-leszállásra egy egy átlagos kereskedelemben elérhető hordozó (Szojuz, Falcon, stb.) egyébként sem alkalmas. Bérelhetnél valamit ha tudnál mit. Ilyen utat tervez senki, főleg nem kínál bérbe senki.

Persze betársulhatsz egy másik csapathoz. Egy lehetséges terv. Összekalapozol 10-15 millió forintot. Ebből építesz egy 1 kg-os rovert. Leszerződsz egy másik csapattal 2-3 millió $-t, de semmi előleg csak utólag fizetve, amikor felvitték és letették a kispulit. Gurulsz vele 500 métert és fotózol, rádiózol. A 2. helyért járó 5 millióból kifizeted.

Crane (törölt) 2011.12.01. 18:13:39

@Pascal: :D :D :D ... Ja, igen. Persze. Ez így megy. :)

lacalaca · http://cydonia.blog.hu 2011.12.01. 20:54:01

@Pascal: "Magam részéről szívesen olvasnék, sőt hozzászólnék navigációs és pozíciós kérdésekhez, pályákhoz, leszálláshoz, telemetriához és így tovább - ha a megfelelő területek szakértői megszólalnának és látnánk végre kb. milyen elképzelések vannak."

Szóval ismét: először egy rover prototípus fog elkészülni egy meghajtás nélküli, de aktív landerrel. Kb. ezt a menetrendet követi egyébként a legtöbb csapat is. Persze ha van erre kapacitás, kell a többi kérdéssel is foglalkozni, csakhogy a munka nem abban merül ki, hogy ülünk, számolgatunk és nagyon okos dolgokat találunk ki. Helyette folyamatosan szponzorokat, támogatókat keresni, tárgyalni, anyagot beszerezni, logisztikát intézni, hardver-szoftver variációkat, dokumentációkat, beszerzési lehetőségeket kutatni. És rovert építeni. Mindezt szabadidőben, grátisz.

Egyébként meg ha a hozzászólás alatt azt érted, hogy szívesen foglalkoznál vele, értesz hozzá és rááldoznád a szabadidőd, akkor lásd a jobb felső sarkot: "Ha felkészültnek érzed magad, küldd el szakmai önéletrajzod a glxp.hu@pulispace.com e-mail címre." Ugye ezt érted alatta? És ugye azt sem kell felvázolnom, hogy mi történne, ha minden mérnöki meeting után egy blogban széles világ elé tárnánk (pl. index címlapon át), éppen milyen ötlet vagy nehézség vagy végrehajtandó feladat merült fel?

Pascal · http://torzskocsma.blog.hu/ 2011.12.01. 22:34:50

Szó nincs róla.

Senki sem vitatta az önkéntesek lelkesedését, szabadidő, stb... Ahogy írtam, kétség legfeljebb azt az illetőt érheti, aki az indítóállás és kis lépés bankszámlákat kontrollálja. Mi sem könnyebb annál, mint keresni egy nagy és ambíciózus programot, mellé 20-30 lelkes önkéntest, akik ingyen blogolnak/ötletelnek/népszerűsítenek/terveznek/logisztikáznak eközben a magyar holdjáró nevében s dicsőségéért fund-raiselnek. Kis tudomány, nagy lehúzás.

"És ugye azt sem kell felvázolnom, hogy mi történne, ha minden mérnöki meeting után egy blogban széles világ elé tárnánk (pl. index címlapon át), éppen milyen ötlet vagy nehézség vagy végrehajtandó feladat merült fel?"

Szerintem, ha jól csináljátok, egy világos, átlátható, magas szintű szakmai fórum keletkezne... szerinted baj lenne (utaltam más szakmai klubokra...) ?

lacalaca · http://cydonia.blog.hu 2011.12.02. 11:00:14

@Pascal: "Kis tudomány, nagy lehúzás."

Jaj, istenkém, azt hittem, ezen már túl vagyunk, de mindig van valaki, aki feltalálja a spanyolviaszt. Azt hiszem, jobban kéne tudatosítanunk az emberekben, hogy a LEGNEHEZEBB része az egész projektnek a pénzszerzés, messze nem arról van szó, hogy valaki csücsül a rengeteg lóvén, amíg a mérnökök güriznek okosba... (Bárcsak így lenne - azt hiszem a maradék 20-30 csapattag 3,1 kilós Maxon motorokkal meg 3 kilós akksikkal verné ki abból, aki megpróbálná lenyúlni.)

"Szerintem, ha jól csináljátok, egy világos, átlátható, magas szintű szakmai fórum keletkezne... szerinted baj lenne (utaltam más szakmai klubokra...) ?"

Ezt egy kicsit akkor részletezhetnéd, hogy hogyan is csinálhatnánk jól, mert ez leírva nagyon szépen hangzik, hogy legyen világos meg átlátható. Meg magas szakmai, ez utóbbit például pont, hogy részben vagy teljesen zárt/rejtett módon lehet csak elérni, különben semmi sem akadályozza meg a vérpistikéket, hogy széttrollkodják az egészet (lásd némely kommentet feljebb).

Hivatkoztál fórumra. Fórumot fenntartani, moderálni, stb. persze nagyon szép lenne, csak a) kéne rá kapacitás vagy pénz b) abból nem lesz működőképes projekt, hogy egy csomó ember ötleteket dobál halomra, meg jól szórakozik. Fórum hozzászólásokból nem épül meg semmi, az meg remélem belátható, hogy nem hatékony módszer, ha valaki egyszer csak beesik, és közli, hogy a jelenlévők több hónapnyi munkája szerinte nem jó, és egészen máshogy kéne csinálni a dolgokat, és nekünk meg a fenenagy demokrácia okán el kéne fogadni. Ez így kb. sehova sem vezetne. Plusz a GLXP nem csak arról szól, hogy szerelgetünk valamit a sufniban, komoly jogi szabályozás van mögötte, folyamatban lévő szponzori tárgyalások pedig szimplán üzleti titoknak minősülnek.

Ami a szakmai klubokat illeti, azok szintén úgy működnek, hogy vagy bent van valaki, vagy kint, nem értem, miért lenne ez radikálisan más, mint a mi csapatunk. Annyi a különbség, hogy mondjuk egy modellrakétázós klub úgy osztja be az idejét, ahogy akarja, a GLXP-nek meg igencsak szoros határidői vannak. Épp ezért a Pulinál a bentlét feltétele, hogy a tagok legyenek aktívak, ne csak a társaság meg a buli miatt lépjenek be.

Pascal · http://torzskocsma.blog.hu/ 2011.12.02. 11:44:17

@lacalaca: Erre a spanyolviasz-dologra. Énszerintem (korábban egy nagy cégnél részben a szponzori megkeresések értékelése volt a munkám) ha valaki a nyilvánossághoz fordul adományért, számíthat rá, hogy sokan - akár nyilvánosan - visszakérdeznek, hogy egészen pontosan mire - sőt kukacoskodnak - és erre pedig illik tisztességgel válaszolni (e munkakörben előttem volt a MaSat).

Ismétlem már NEM dolgozom ott :)

Elismerem hogy a Holdra menni sokba kerül. De nem fog mindenki oda eljutni - talán senki az indulók közül. Jogos a kérdés bármilyen megkeresettől, hogy "és az mennyibe kerül ha nem mentek oda"?

A GLXP-ről annyit tudok, hogy a regisztrációs díj lényegében csak letétben van amíg nincs az indulás bejelentve, és semmilyen egyéb pénzbeli kötelezettség nincs. Vagyis bármelyik csapat megteheti, hogy épít egy olyan holdjárót, amelynek egyes elemei akár működhetnének, a teljes megoldás megvalósítása nélkül - nyilván sosem indulnak a Holdig - és ez nem jár semmivel több teherrel, költséggel, stb. mint amit a saját működésükre, terveikre, fordítanak. Sőt, várhatóan a 26 csapat egy jó része épp eddig jut majd - tőlük nem akarnak pénzt, a program úgy lett kitalálva, hogy nekik a részvétel nem teher, hanem segítség, lehetőség.

Semmi akadálya s hátránya annak, hogy egy részletes megvalósíthatósági tanulmány felkerüljön a puli lapra, ütemezéssel; és mivel előrehaladtatok itt-ott, a részmegoldások, próbák, tesztek leírásai is hasonlóképp.

Magam részéről két napja akadtam rátok, és maximális jószándékkal vagyok itt. A reakciódból úgy tűnik, hogy a szponzoráció/eredmény aránya vissza-visszatérő kérdés lehetett eddig is. Gondolkodjatok el ezen!
süti beállítások módosítása