Füstölt pulyka, házi burgonya, kukorica, zöldbab, majd meggyes-áfonyás pite desszert gyanánt – ez volt a Hálaadásnapi menü a Nemzetközi Űrállomáson. Mindezt persze Dan Burbank kapitánynak is csak úgy sikerülhetett elsorolnia, hogy egyesével felolvasta a csomagolásra ragasztott címkéket.

Nem volt könnyű dolga: a füstölt pulyka említésénél a képernyőn elsőként tovaúszó alumínium tárgy – akárcsak az összes többi tétel a menün – hamarabb emlékeztet egy betonfalnak teljes sebességgel nekicsapódó autó rendszámtáblájára, mint a megboldogult szárnyas földi maradványaira (ld. a videó 55. másodpercétől). Az űrtáp és annak földi megfelelője közti hasonlóság kábé annyi, mint amennyi egy hús-vér nő és egy guminő között van – csak sokkal kevesebb: utóbbiaknak legalább a formája hasonlít egymásra, élvezeti értékről most ne beszéljünk.

Élvezeti értékről egyébként épp Pulink esetében beszélhetünk a legkevésbé. Bár az imént látott tárgyakat földi körülmények között még egy bottal sem mernénk megpiszkálni, kutyának meg végképp nem adnánk belőle; Pulink még ennél is rosszabbra számíthat.

Történt ugyanis, hogy holdjárónk elhízott.

Valószínűleg szokása szerint épp az egyik számítógép képernyőjén hűsölt, amikor valamelyik mérnökünk elbóbiskolt: ujja ránehezedett az egérre, és már kész is volt a baj.
Egy elhízott terelőkutya önmagában is ellentmondás, egy holdjáró esetében azonban egyenesen drámai következményei vannak. Elég, ha arra gondolunk, hogy egy kiló puli Holdra juttatását közel 2 millió USA-dollárért mérik - ebben az árban már benne van a Nagycsarnok korabeli hangulatát idéző erős alku is.

Bár az még egyáltalán nem tisztázott, hogy holdjárónk hordozórakéta segítségével keveredik-e ki a világűrbe, a fogyókúra semmiképp sem árt. Úgyhogy Pulink már személyi trénert is kapott, ami miatt most egész csapatunk féltékeny rá: elvégre aerospace diplomával nem sok fitneszedzőt lehet Magyarországon találni. Pláne, nem nőben. Pláne, nem ilyen nőben.

(Az adventi készülődés jegyében holnap előállunk első összeesküvés-elméletünkkel, amit, természetesen, díszcsomagolásban nyújtunk át olvasóinknak.)


Kérjük segítségeteket, hogy minél többen támogassanak bennünket: hívjátok fel barátaitok, ismerőseitek figyelmét a Kis Lépés Klub-ra és a Puli Indítóállás-ra!

A bejegyzés trackback címe:

https://pulispace.blog.hu/api/trackback/id/tr273402793

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Rasid al-Maghribi (törölt) 2011.11.22. 18:07:36

"ez volt a Hálaadásnapi menü a Nemzetközi Űrállomáson"

Tavalyi cikk, vagy túl korán tetted ki a blogot, esetleg nem tudod, hogy az Egyesült Államokban mikor van? :-)

antisocialnetwork 2011.11.22. 19:30:43

@Rasid al-Maghribi: A Űrben elébb van :)
ja meg az nem a Usa hanem nemzetközi Űr :)

chipanddale74 · http://www.autosvilag.com 2011.11.22. 19:43:28

Hálaadás csak csütörtökön lesz, így kicsit korai a menü.

gopuligo 2011.11.22. 22:29:50

Valószínűleg azért tartották most, mert akkor még együtt volt a csapat - közülük hárman épp egy napja érkeztek vissza a Földre. (A NASA november 18-án töltötte fel a videót. És 2011-ben.) :_)

gopuligo 2011.11.23. 00:10:17

@chipanddale74: @antisocialnetwork: @Rasid al-Maghribi:
Különben is, 27000 km/h sebességnél nagyon pörögnek az események. Miért pont egy Hálaadásnap lenne a kivétel? :_)

Rasid al-Maghribi (törölt) 2011.11.23. 07:50:49

Mindössze arról van szó, hogy a nemrég kikötött Szojuz vitte fel a meglepetésként összeállított Hálaadás-napi menüt, és erről szólt az eredeti cikk :-)
süti beállítások módosítása