Holdjáró újratöltve

2013.09.07. 09:00

Bár a Google Lunar XPRIZE csapatai jelenleg még ember nélküli holdjárgányokat készítenek, és azt sem tudni, hogy a NASA mikor tér vissza emberes küldetéssel a Holdra, érdemes megnézni, milyen is lehet majd a XXI. század holdjárója. Ami biztos, nagyon másként nézhet ki, mint több mint 40 évvel korábbi elődje. A holdjáró, azaz "moon buggy" elnevezésű konstrukciót Pavlics Ferenc tervezte, és igazából egy kabrióhoz hasonlított. Modern megfelelője már inkább egy házra emlékeztethet minket. Nem olyan túl régen a Top Gear stábjából James May is tesztelte (50:53-tól) az utolsó emberes holdraszállás 40. évfordulója alkalmából: ez ékes bizonyítéka annak, hogy a holdjáró még mindig megőrizte rokonságát az autókkal. Bár elődje - valljuk be - jóval autószerűbb volt. De most más idők járnak.

A belinkelt videóban James elmondja, hogy az elődnek nem volt ajtaja, teteje, szélvédője, egy lóerős volt, és két  kerti szék szolgált ülés gyanánt. A holdjárót három küldetés során használták (Apollo-15, 16, 17), és általa több mindent felfedezhettek az asztronauták: több helyről vehettek például kőzetmintákat is. A Pavlics-féle holdjáró  May szerint még a Veyronnál is menőbb, mivel az - sok más társával egyetemben - nem több, mint egy egyszerű földi autó. A XXI. század holdjárójával James a NASA jóvoltából 16 km/h sebességgel döngethetett az aszfalton. És nem csak ott.

A 4,5 millió dollárba kerülő szerkezet távirányítással például bármikor megállítható, ha  a Küldetésirányítás kezdi túl veszélyesnek ítélni a helyzetet. Jamest nagyjából háromszor fékezték le ezzel a módszerrel. Ma már szükségtelen megemlíteni, hogy a monitorok (van belőlük bőven) érintőképernyősek. A kütyü a Földön cirka 4 tonnát nyom, ez a Holdon hatodannyit tesz majd ki. A kormánykereket joystick helyettesíti, ez vezérli a holdjárón páros elrendezésben található összesen 12 kereket. Ezeket 6 motor hajtja, és bármikor terepezhetünk is velük. Ehhez mindössze meg kell emelni a kasztnit, és máris fel lehet menni például egy 30 fokos emelkedőn, amit sziklák tesznek izgalmasabbá. Ahogy ezt May demonstrálta is.

Mint mondta, a negyven évvel korábbi típusnak kicsi volt a hatósugara, mivel córesz esetén az asztronautáknak vissza kellett volna gyalogolniuk a holdkomphoz, ahol a felszállóegység várt rájuk. Ezért nem volt célszerű túl messzire távolodni a bázistól. Ez ma már nem lenne gond, a TopGear szerint a holdjáró modern verziója afféle kozmikus tábor: lehet benne mozizni, és természetesen, van benne földire emlékeztető WC is.

Az egyik igazán jópofa fícsőr az, hogy a lakótérből egyenesen a vezetőállás hátfalára rögzített szkafanderbe bújunk, ezzel sok szerencsétlenkedést megspórolhatnak majd az űrhajósok. Persze, a legnagyobb gond nem technikai jellegű, hanem jóval inkább politikai: Obama ugyanis befagyasztotta a holdküldetéshez szükséges támogatásokat. A TopGear videóját nem is lehetett volna szebben befejezni mással, mint azzal, hogy az Apollo-17 kéttagú legénységének távozását a Holdról a holdjáróra szerelt kamera közvetítette. Ami a holdjáróval egyetemben szintén a Holdon maradt.

A modern holdjáró egyébként ideális választás lenne egy túlzsúfolt nagyvárosban: gyakorlatilag a hosszával megegyező helyre teljesen passzentosan is képes beparkolni. Ez a tulajdonsága a Johnson Space Center diákjait is megragadta. A JSC-nél már szokássá vált, hogy a hallgatók évről-évre vírusgyanús videókat készítenek. A Gangnam Style klipje után ez a mostani is elég húzósra sikeredett (ld. alább).

Mit lehetne még ehhez hozzátenni? Természetesen, mi is akarunk egy ilyet. Persze, mivel a Puli csapata szerencsére már elég népes, és nehezen tudnánk megosztozni rajta, több példánynak még jobban örülnénk.

Szerző: gopuligo

3 komment

Címkék: migrate

A bejegyzés trackback címe:

https://pulispace.blog.hu/api/trackback/id/tr365496657

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Maci65 2013.09.07. 22:37:20

Az űrkutatás témára nagyon fogékonyak a gyerekek is. Általános iskolai pedagógus vagyok, így örülök például az ilyen kezdeményezésnek is:
www.babiloncenter.hu/programok/a-vilagur-titkai

zotyesz11 2013.09.08. 12:01:28

Csak laza 4 tonna?
Szépen felhizlalták Názáék...

Azt mondjuk ki is kell lökni az Űrbe.
Mindegy, majd valami Szojuz, vagy Proton rakéta megteszi ezt.

Vaandor 2013.09.10. 08:02:09

Vagy én vagyok álmos, vagy kicsit zavaros az első két bekezdésben, hogy mikor van szó a Pavlics-féle, és mikor az új járgányról. De talán csak a tagolás miatt.
Amúgy jó kis írás!
süti beállítások módosítása