Az azért előfordul, hogy egy poszt írása közben időnként elgurul a gyógyszer. De csak nagyon ritkán kerül kartávolságon kívülre. Pedig most érzem, valami ilyesminek kellene történnie. Bajkonurból ugyanis a napokban indítottak útjára három űrhajóst – egy amerikait és két oroszt – a Nemzetközi Űrállomás felé. De nem ez a lényeg.

Hanem az alábbi kép, ami gyakorlatilag az USÁ-ban is készülhetett volna. Egy részletét leszámítva. Hát persze: a szőnyeg. Nem ismerős egy kicsit? Mondjuk, a nagyi vidéki házának nappalijából? Ugye, dereng? Ne tévesszen meg senkit: az exponálás előtt nyilván arrébb zavarták azt az egy-két udvarról betévedt csirkét.


Ezen a képen Dan Burbank, a Nemzetközi Űrállomás leendő kapitánya mintha csak cowboyosat játszana: felpattan a rodeógépre - igaz, az ET-filmből  kölcsönzött statiszták  segítségével -, és a következő pillanatban western-kalapját meglengetve hujjong, ráadásképpen pedig teszkógazdaságos nejlonzacsiból készült sarkantyújával ösztönzi vad vágtára szilaj paripáját. Minden bizonnyal így is történt, csak az erről készült fotót még nem hozták nyilvánosságra.

Bevallom, ha asztronauta lennék, én is inkább Bajkonurból, mintsem egy kivégzőkabin vidámságát idéző, sterilszürke NASA-komplexumból szeretnék föld körüli futamra indulni. Természetesen, csak azután, hogy megkóstoltam Tánya asszony aprósüteményét, amit a szomszéd faluból trojkával egy hét alatt hozott el egészen idáig.

Nem mindegy, milyen körülmények előzik meg az indítást, hiszen benne van a pakliban, hogy ez lesz az utolsó. Gyanítom, hogy az alábbi képen két társával látható Dan Burbank kapitány is hallott kósza pletykákat az utóbbi időben gyengélkedő orosz hordozórakétákról. De a halálfélelmet tükröző arckifejezést valahogy nem így képzelem el. A Golgota is mennyivel barátságosabb hely lehetett volna, mondjuk, egy ilyen szőnyeggel:


A Puli számára ezek a képek nagyon szimpatikusak, és nem elsősorban azért, mert kölyökkorában a legnagyobb valószínűséggel pont egy ugyanilyen szőnyegre piszkított. Hanem azért, mert a Puli mindennapjait is ugyanilyen barátságos csapatmunka jellemzi.
Egyszóval, a szőnyeg nálunk sem hiányzik. Csak nálunk ilyen (ld. a kép bal oldalán büszkeségünket, a szívecskés támlájú félig-széket):

Egy biztos: ha az űrkutatásról Kusturica egyszer filmet forgatna, bizton állíthatjuk, hogy Bajkonurba menne. Vagy a Puli Űrművekhez, Gödöllőre.

Kérjük segítségeteket, hogy minél többen támogassanak bennünket: hívjátok fel barátaitok, ismerőseitek figyelmét a Kis Lépés Klub-ra és a Puli Indítóállás-ra!

Egy kétórás mérnöki megbeszélés roppant hasznos időtöltés egy bölcsész számára. Pláne, ha néma üzemmódban vesz azon részt: ebben a formájában ugyanis a skype-os telefonkonferencia leginkább ahhoz a háttérrádiózáshoz hasonlítható, aminek során Kati néni például egy komplett csirkét feldolgoz a konyhában.

A magamfajta pedig ezalatt megírja ezt a blogposztot, feladja a csekkeket, és biztos lehet abban, hogy amikor két és fél óra múlva visszaér a gép elé, még mindig javában tart a megbeszélés. Ennél csak egy dologban lehettem biztosabb. Abban, hogy távollétem senkinek nem tűnik fel.

Menekülésen kívül mást úgysem tehettem volna.

A mérnökökkel eltöltött első percekben az érzékek úgy kifáradnak, mint a túlterhelt szaglóhámsejtek a vizeletszagú éjszakai járaton, miközben értelmetlen alanyú félmondatok jutnak el kétségbeesett agyamig. Úgymint: „elindítja az embedded rendszert, és kommunikál”, „Matyi csinálhatná az egyik nyákot, valaki más a kameradrive-ot”. Szerencsére, happyendnek tűnik a dolog, mivel „egy buszon lesznek rajta”.

A lényeg, hogy a katatón depresszió tüneteinek jelentkezése előtt kell elérni a szökési sebességet, amivel a mérnöki megbeszélés leginkább mentális futóhomokra emlékeztető gravitációs mezeje leküzdhető. Na, erre ürügy a bevásárlás.

Ennek viszont az a rizikója mindenképp megvan, hogy nem tudható: két és fél óra múlva mire érkezik vissza az ember. Még bosszantóbb, ha épp ekkor egy evidensnek vett miniszterelnöki idézetre tesz valaki homályos, implicit utalást, hiszen ezekből rögvest kettő is ismeretes a kortárs Magyarországon: Az egyik klasszikus ez: „Na és?!”.
A másik pedig ez: „Elkúrtuk. Nem kicsit, nagyon.”

És ami azt illeti, a magyar holdjáró sikere szempontjából nagyon nem mindegy, hogy mérnökeink melyikre is célozgatnak. Én az utóbbira tippelek.

A megbeszélés távollétemben ugyanis nagy ívet futott be - túl nagyot is - ami egy Hold-projekt esetében minimum nem meglepő.
Az viszont már igen, hogy röpke egy óra leforgása alatt eljutottak oda, hogy a gödöllői frissen megnyitott helyszínünk helyett egy IFA platóján akarják berendezni a holdjáró tesztelésére szolgáló holdtájat. Amiből már csak az IFA hiányzik.

A fenti végkifejletet eredményező gondolatmenetet bevásárlószatyorral a kézben persze nem könnyű lekövetni. Mégis ennek rekonstruálására van a legnagyobb esélyem: makettet már láttam, igaz, nem a Holdét. Lejtőt is láttam. A két szót külön-külön és együtt is értem.

A kiindulási alaphelyzet az lehetett, hogy a fejlődés embrionális stádiumában leledző holdmakettünkbe be kell építeni egy változtatható dőlésszögű emelkedőt, így a holdjárót különböző meredekségű lejtőn lehet majd tesztelni. Sima ügy.

Eddig rendben is volnánk. A baj akkor következik, amikor kiderül, hogy ehhez alsó hangon is 3 tonnát kellene megemelni - ennyi lesz ugyanis a szigorúan titkos recept alapján készülő holdpor-imitáció teljes tömege. Valószínűleg, ezen a kritikus ponton kérdezhette meg az egyik résztvevő az egybegyűltektől, hogy mégis mivel képzelik holdtáj-kabriónkat átalakítgatni.

Talán a teherautó-emelőt javasló mérnök az egészet csak viccnek szánta. Ha igen, talán már meg is bánta. Mindenesetre, sokáig komolyan úgy tűnt, hogy a magyar űrprojekt egy IFA platójára költözik. Vagy az IFA platója költözik be gödöllői főhadiszállásunkra.
Még szerencsére, hogy a műszakiak is rendelkeznek az emberszabásúakra oly jellemző szabad asszociációs készséggel: úgy követték egymást az egyre vadabb ötletek, ahogy a bélféreg újabb és újabb szelvényei következnek egymás után – ez a végére már azzal fenyegetett, hogy minden maradék energiát kiszív a nyomorult űr-ebből. Ilyen ötletekkel, mint ez itt: „ha az IFA körbe-körbe megy, akkor növekvő G-t is tudunk produkálni”.

Az utolsó félórában vált világossá: a Holdra az utunk csakis egy bontón át vezethet.
Ennek a felismerésnek állít emléket az alábbi klip, amit mérnökeink a megbeszélés végén kértek, miután egyesével visszaszállingóztak az IFA platójáról a realitásba. Maradunk Gödöllőn.

Kérjük segítségeteket, hogy minél többen támogassanak bennünket: hívjátok fel barátaitok, ismerőseitek figyelmét a Kis Lépés Klub-ra és a Puli Indítóállás-ra!

Nyílt titok, hogy a Puli levlistáján „heti rendszeres mérnöki és tudományos megbeszélés” címmel megjelenő program igazából egy vallás. A skype pedig a vallásgyakorlás helyszíne. Kultikus kegyhely.
(Ha a vallásos párhuzam valamiért nem tetszik, akkor beszélhetünk a Holdra önkéntes száműzetést fontolgató szabadkőműves mozgalomról.)

A szerda este tehát a pulik (értsd: a magyar holdkomp kifejlesztésén munkálkodó csapattagok) számára valami olyasmi, mint a zsidóknak a szombat, a keresztényeknek pedig a vasárnap: kihagyhatatlan. A két órás vallásgyakorlás - telefonkonferencia - azonban mindig hosszabbra nyúlik a tervezettnél, ez tovább erősíti a párhuzamot az említett egyházak istentiszteleteivel.

Alapvetően három programpontja van a szertartásnak, úgymint:

1. Beszámolók, mi történt a héten
2. Egyebek
3. Feladatok meghatározása, kiosztása

A fenti napirend alkalmanként annyit változik, mint Mózes tízparancsolata az utóbbi ezer évben: semmit. Ha lenne is változás, az leginkább csak egy elütés lehetne, de már ez is olyan jelentőségre tenne szert, amihez a kereszténység kétezer éves történetében csak a II. Vatikáni Zsinat fogható.

De nincs benne még ennyi változatosság sem, hiszen a meghívót kedvenc mérnökeink szerkesztik. Leginkább a Ctrl-C és a Ctrl-V billentyű-kombinációkkal.
Bár a beavatottak előtt köztudott, hogy a szertartásra szerda este 7 és 9 között kerül sor – mindig akkor van – , az eseményről hétről-hétre érkezik meghívó. Ez kábé olyan, mintha a vallását rendszeresen gyakorló derék katolikus minden héten kapna egy levelet a plébániától, melyben értesítik, hogy vasárnap este hatkor lesz a szentmise.

A Puli – ez most a holdjárót jelöli – földi élőhelyét a holdtalajra átváltoztató alchimisták hétkor már javában gyülekeznek, bár késések itt is előfordulnak.
Az ebből adódó zaklatott lelkiállapotra azonban a szertartást bemutató főpap skype-os profilképe azonnal kifejti megnyugtató hatását: a fonott karosszékben összekulcsolt kézzel üldögélő szürke mackós főmérnökről azonnal a plüss-Buddha reinkarnációja ugrik be, aki az internetet arra használja, hogy a nirvánából üzenjen követőinek.

A skype-os szentélybe beavatatlanok – értsd: bölcsészek – nem léphetnek be, vagy ha mégis, akkor egy onlájn üvegfal mögül nézhetik a szertartást. Én például csak kikapcsolt mikrofonnal vehetek részt a szertartáson, ami érthető óvintézkedés: fölösleges kérdéseimmel csak megzavarnám a tudományos áhítatot.

A szeánsz alatt reménytelenül elavultnak, és a középkorból hátramaradt tárgyi emléknek érzem magam, miközben annyit tudok meg, mint átlagparaszt a latin nyelvű szentmiséből, ahol ráadásul az egész papság háttal állt neki. Röpködnek a technicus terminusok, a műszaki varázsszavak. Az időnként kialakuló okkult csöndben pedig szinte hallom a hetvenes években kilőtt Voyager-űrszondák süvítését, ami nyilvánvaló ellentmondás, hiszen a légüres térben nem süvít semmi.

Különben sem mernék én zavarkodni.
Sejtem, hogy a történelem előtti idők modernkori megjelenési formája, az általában feketébe öltöző Puliistennő – a görög mitológia Hekaté néven említi – azonnal kitépné mellkasomból még dobogó szívemet, majd az ókori egyiptomi vallásból ismert Ammut módjára felfalná azt.

Ő vezeti egyébként a meeting jegyzőkönyvét.

Kérjük segítségeteket, hogy minél többen támogassanak bennünket: hívjátok fel barátaitok, ismerőseitek figyelmét a Kis Lépés Klub-ra és a Puli Indítóállás-ra!

Elemi erővel csapott le főmérnökünk az alábbi cikkre, amit gyanútlanul jóváhagyásra küldtem át neki: mégiscsak ő a műszaki. Nos, egy pillanat alatt úgy szétszedte az egészet, mint bulimiás sólyom a galambot, ha rájön a zabálás. Két pillanattal később már csak zavartan pislogtam, mint amikor a hetes buszon a mellettünk álló vadidegen hirtelen a lábfétisről kezd el nekünk beszélni.

Persze, eddig is tudtam, hogy vigyázni kell a mérnökökkel, de aki az Opportunity rovert Oppy-nak becézi, az egész biztosan más szörnyűségekre is képes. Úgyhogy, most akciósan kaptok két cikket egy kattintásért – az eredeti cikkbe ágyazva, dőlt betűkkel megtaláljátok főmérnökünk skype-os megjegyzéseit.

A cikk apropóját az alábbi, NASA által készített videó adta, ezzel kezdődött minden:

Majd a cikk:

Két újdonsággal mindenképpen számolhatnak a marslakók jövő augusztusban, ekkorra ér a Marsra a Curiosity, amit a tervek szerint idén november 25-én indítanak útjára: a korábbi Spirit és Opportunity roverektől eltérően, a Curiosity kétszer nagyobb náluk, ötször nehezebb, és a belezsúfolt mérőműszerek a másik két roverben található kütyük össztömegének tizenötszörösét teszi ki.

A másik szembetűnő változás, hogy nincsenek napelemtáblái. A másik két rovernek voltak, de nem sokáig vették hasznukat, mivel nagyon hamar ellepte felületüket a marsi por. Ez különösen a rövid, téli napokon okozott működésükben fennakadást, amikor a NASA küldetésirányító-termében simán le lehetett volna forgatni egy-egy Duracell-nyuszis reklámot, amint a kutatók csüggedten nézik a lemerült telepek állapotjelentéseit a monitorokon.

[12:56:57] Szedd ki azt, hogy nem sokáig vették hasznukat a napelemeknek.
[12:57:11] Az Oppy még mindig azokkal megy, és köszöni, k.rva jól van.
[12:57:21] Össz baja az öregségből adódó fogkopás.
[12:57:38] Sajnos szerencsétlennek a sok fúrástól kicsorbult a fúrója.
[12:58:06] Bocs, oda vagyok a jól megcsinált cuccokért.
[12:58:10] És ez a két tragacs az.

Az energiaellátásról ezúttal egy speciális plutónium-dioxidot rejtő panel gondoskodik: a rádióizotópok bomlása során hő termelődik, amit aztán a rover elektromossággá alakít, így a küldetés tervezett egy éve alatt a Curiosity folyamatosan 110 wattos teljesítménnyel garázdálkodik.

Pontosabban abból, ami ebből megmarad, tekintve, hogy teljesítményének jó részét a kőzet- és talajminták kiértékelését végző energiavámpír viszi el; a roverbe ugyanis egy komplett laboratórium is beszorult.

A Curiosity tekinthető az első melegvérű teremtménynek is a Marson, mivel a rádióizotópok által megtermelt hő az egész rovert melegen tartja, mint az embert a vérkeringése. Ezzel a Földről a vörös bolygóra küldött roverek evolúciójában olyan áttörés következik be, amihez csak az emlősök megjelenése fogható. Valószínűleg azért még megtűri a robotevolúció hüllőnek megfelelő szintjén megrekedt Spiritet és Opportunity-t.

[12:58:47] Nem írnám, hogy a Curiosity lesz az első melegvérű.
[12:59:18] Valóban a hulladékhővel fűtenek is, de már a Sojourner is tartalmazott izotópokat a doboz fűtésére.

Erre már csak azért is nagy esély van, mivel autómérete ellenére, a rover inkább a kőzet- és talajminták, semmint a kilométerek gyűjtésére szakosodik. Autóhoz mérten az évi 25-30 kilométeres távolság megtétele még a vasárnapi vezetők körében is igencsak figyelemreméltó rekordkísérletnek számít.

Hasonlóság is van két elődjével, kábé annyi, mint amennyire az ember hasonlít a cerkófhoz: a Curiositynek is a táj feltérképezése a feladata, ahogy az is, hogy közelebbről megvizsgálja az útjába kerülő kőzeteket.

* * *

Főmérnökünk tanácsára az eredeti cikket szerencsére megmutattam Lacának, a csapat egyik csillagászának is. Tőle ez jött vissza:

[13:17:40] hát a cerkóf helyett lehetne párhuzam
[13:18:04] hogy a Curiosity olyan az Oppynak, mint ők voltak a Sojournerhez képest

Közbevetésemre, hogy a cerkófot talán többen megértik, ez a válasz érkezett:

[13:19:47] igaz, akkor meg azt a végére, hogy az Opportunity is így érezhette magát a Sojournerhez képest...

Nekem már csak egy kérdésem maradt: hova kerültem?! :_)

Kérjük segítségeteket, hogy minél többen támogassanak bennünket: hívjátok fel barátaitok, ismerőseitek figyelmét a Kis Lépés Klub-ra és a Puli Indítóállás-ra!

Akár szexinek is nevezhetnénk azt a megoldást, amivel a NASA „kíváncsisága” 2012 augusztusában kielégülhet a Marson.
A fékezőrakétákkal lelassított egységről ugyanis az utolsó pillanatban derül ki (ld. mellékelt videó), hogy igazából miniszoknya: ekkor villant egyet, ám bugyi helyett egy harisnyatartós fűző pántjaira függesztett autó válik láthatóvá. Ez pedig nem más, mint a szexuális konnotációkkal súlyosan terhelt Curiosity.

A miniszoknya ezután lassú, körkörös csípőmozgásokkal közelít a talaj felé, amíg az autó kerekei talajt nem érnek. Ekkor a miniszoknya lerepül róla, majd rakétái segítségével diszkréten félrevonul valami távoli helyre.

Ahol öngyilkos lesz.

A módszer, ami bármikor megállná a helyét egy új autómodell bemutatóján, a magyar holdkomp leszállása esetén is alkalmazható lenne. Mégsem fogjuk használni.

Az űrsztriptíz kétségkívül nagyon látványos, ám a Holdon viszonylag kevés nézővel kellene beérnünk. Emellett megvalósítása "rohadt bonyolult", ahogy azt főmérnökünk érzékletesen megvilágította előttem. A Curiosity ugyanis voltaképpen egy hajtóművekre szerelt komplett daruval érkezik meg a Marsra.

Komoly technológia kell ahhoz, hogy a miniszoknya alól kikandikáló fűző pántjai ne kuszálódjanak össze, ami – lássuk be – földi viszonyok között is problémás lehet egy első randin. Pláne, a Holddal.

Alapvetően két dolog hiányzik ahhoz, hogy a Curiosity landolási koncepcióját a Puli sikerrel felhasználja holdraszállása során: pár milliárd dollár és kábé ezer tapasztalt szakember. Ennyit azonban még a Vidámpark elvarázsolt kastélyának tükörtermében sem lennénk képesek csatasorba állítani.

És persze az sem mindegy, ha a miniszoknya pántjaival együtt épp a műemlékké nyilvánított Apollo 11-et találná meg a Holdon hara-kiri céljából, amiért az amerikaiak valószínűleg örök időkig hálásak lennének nekünk, magyaroknak.

Ez kábé ugyanolyan lenne, mintha egy restaurátor eltüntetné Mona Lisa arcáról azt a világhírű, sok millió dollárra biztosított mosolyt. Nem véletlen, hogy nincs túljelentkezés erre a feladatra sem.

(A landolással kapcsolatos kérdésekre későbbi posztokban természetesen még visszatérünk. Sokszor.)