Űrsikló 2.0

2013.10.29. 09:00

Az Atlantis 2011 nyarán szállt le utoljára, ezzel hivatalosan véget is ért az amerikai űrsikló-program. Volt nagy sírás-rívás, aztán azóta az Atlantist a Kennedy Space Centerben már ki is állították. No de. A NASA jelenleg gyakorlatilag különböző cégeket támogat, akik cserében különböző járgányokat készítenek számára. Kicsit hasonló ez ahhoz, amit a rivális tervezőirodák – főképp Koroljové és Cselomejé - műveltek a Szovjetunióban a hatvanas években: kevés pénzt hogyan lehet még kisebb részekre szétaprózni.

A NASA-nak erre külön programja van, Commercial Crew Program a neve. A lényege az, hogy legénységet kellene eljuttatni a Nemzetközi Űrállomásra, ezt a feladatot ugyanis jelenleg az oroszok végzik (a legénységet most gyakorlatilag Koroljov Szojuz-rakétája juttatja az ISS-re, az árut, ellátmányt  pedig Cselomej Proton rakétájának leszármazottja szállítja, tehát idővel beért a két rivális koncepció.)

A NASA említett programjában jelenleg három versenyző van: a Boeing CST-100-asa (ez tulajdonképpen az Apollo-program parancsnoki és műszaki egységére nagyon emlékeztető Orion-űrhajó), a SpaceX Dragonja és a Sierra Nevada Corp. A Boeing és a SpaceX koncepciója gyakorlatilag ugyanaz: a legénységet tartalmazó csonkakúp-alakú kabint egy rakéta tetejére biggyesztik, ami aztán a hatvanas évek amerikai űrhajóihoz hasonlóan térne vissza a Földre.

A három versenyző közül a Sierra Nevada Corp. a kakukktojás. Ők ugyanis egy Atlas-V rakéta (ez se mai gyerek) tetejére egy mini űrsiklót raknának, ami később az űrsiklóhoz hasonló módon térne vissza a Földre. Ez a Dream Chaser. Az alábbi videón meg lehet nézni, hogyan is festene ez a küldetés:

Szinte biztosra vehető, hogy a három cég legkorábban is csak évek múlva szállíthat legénységet az ISS-re. A Dream Chasert hurcolták már repülőgépre rögzítve, lógatták helikopterről, illetve az Edwards Légibázis betonján is gurigázták előre-hátra. Legutóbb újabb tesztre került sor. Ennek során a mini űrsiklót egy helikopterről engedték szabadjára, amit aztán önállóan közelítette meg a leszállópályát, és kísérelte meg a landolást. Ekkor történt a galiba, ugyanis a baloldali futómű nem nyílt ki. Az előzetes információk szerint az űrsiklót meg lehet menteni, és a javítás után folytatni lehet a teszteket.

A NASA által 2010-ben indított program háromfordulós, az incidens a második fordulóban történt. Összességében a NASA 362 millió dollárral járulhat hozzá a Dream Chaser fejlesztéséhez. Maga az űrsikló egyébként hétfős legénységet szállítana, közel 9 méter hosszú, szárnyfesztávolsága szinte pont ugyanennyi. A cég azzal védekezik, hogy a teszt korábbi szakasza tökéletesen ment, ami kevés vigasz, ha történetesen mi is a fedélzeten vagyunk.

Miután a cégek elkészülnek a végleges tervekkel, a NASA jövő nyáron a három rivális cég közül egyet vagy esetleg kettőt bíz meg a gyártással és a tesztek folytatásával, a cél az, hogy 2017-re Amerika is képes legyen asztronautákat röpíteni a Nemzetközi Űrállomásra.

A marokkói sivatag után holdjárónk földi prototípusát a Hawaii szigetén található, NASA által is támogatott PISCES központba szeretnénk eljuttatni, ahol aztán jól megfuttatjuk a távoli terepen. Ahhoz azonban, hogy odáig eljuthasson a rover, mindenkinek a segítségére szükségünk van - a Tiedre is. Kis Lépés Klubunkon keresztül támogathatod tereptesztünket, akár rendszeres előfizetéssel is.20131028005424-indiegogomanuacast2_header_575px.jpg

Szerző: gopuligo

Szólj hozzá!

Címkék: migrate

A bejegyzés trackback címe:

https://pulispace.blog.hu/api/trackback/id/tr855602570

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása