Az alábbiakban Brian Harvey "Soviet and Russian Lunar Exploration" c. könyvéből fordítunk részleteket magyarra:

A Krecset tervezésekor figyelembe vették, hogy a szkafandert az űrhajótól függetlenül is használni lehessen, de fel lehetett akasztani az LK kabinjára is, ahol újra feltölthette magát az LK saját levegő-rendszeréről. Az 52 órás időkorlátot azért kötötték ki, hogy a szkafander életben tartsa a kozmonautát a felszállás és az űrrandevú során, ha az űrsétát követően nem sikerülne újra túlnyomás alá helyezni az LK kabinját.

A Krecset bizarr vonása a szkafanderen körbefutó afféle „hullahopp-karika” volt, amivel a tervezők célja az volt, hogy a kozmonauta fel tudjon tápászkodni a Hold felszínéről, amennyiben elesne – ettől a lehetőségtől ugyanis eléggé tartottak. Az amerikai asztronautát nem rendelkeztek ilyesmivel, mégpedig valószínűleg azért nem, mert ilyen esetben az egyik asztronauta felsegíthette a társát. A televíziónézők sokszor láthatták a későbbi Apollo-küldetések asztronautáit elesni, amivel láthatóan kevés kárt okoztak önmagukban, és nem tették ki magukat túl nagy kockázatnak.

A Krecset kevésbé merev verzióját a szokványos űrsétákra fejlesztették ki. Ez volt az Orlan. Fejlesztésekor ugyanazokat az elveket követték, csak az Orlan nélkülözte a hullahopp-karikát, a nehezebb, holdsétára szánt csizmákat, és nem volt akkora légtartálya sem (5 óra helyett 2 órára volt elegendő). A szkafander az űrhajóból kapta az elektromos áramot, és nem annyira a belső rendszereire hagyatkozott. Könnyebb volt (59 kg), csak öt védőrétegből állt, és az anyagcsere végtermékének eltávolítására sem volt külön rendszere. Ezt a ruhát viselte volna a a LOK fedélzeti mérnöke. Ha a parancsnoknak nem sikerült volna átmenni az LK-ba, vagy visszatérni onnan, a fedélzeti mérnök Orlan-szkafanderében kimerészkedhetett volna érte, hogy behozza társát az űrhajóba.

Huszonöt Krecset szkafander készült el tesztelés és kiképzés céljából 1968-71 folyamán. Ezeket a kozmonautáknak adták tesztelésre. Hő- és vákuumteszteket végeztek velük a Zagorszk rakétahajtómű tesztlétesítményében létrehozott szimulált holdparkban. A ruha működését egy Tupoljev-104-es repülőgépben is ellenőrizték, akárcsak a holdfelszínre szánt eszközök használhatóságát. Az eredeti Krecset-szkafanderrel kapcsolatos munkálatokat 1972-ben felfüggesztették, majd 1974. június 24-én – Valentin Glusko parancsára – végleg leállították. Akkoriban kilenc ruha gyártása volt folyamatban. 1972-74 folyamán, amikor az N1-L3M programra került a hangsúly, a Zvezda tervezőiroda elkezdte kidolgozni a Krecset fejlettebb verzióját az N1-L3M küldetésre tekintettel: ennek során a korábbinál jóval ambiciózusabb expedíciókat terveztek a Hold felszínén.

A holdraszállásra szánt egyes járművek sorsától eltérően a szovjet holdruha története vidám véget ért. A Krecset-Orlan sikeres terv volt, amit 1977-től kezdődően a Szaljut űrállomásokon is használtak, majd azt követően még a MIR-űrállomáson is. Egy új típus, az Orlan-M, a MIR űrállomáson debütált, később ez lett az oroszok által viselt szkafander a Nemzetközi Űrállomás fedélzetén. Ez a valaha gyártott legjobb szkafanderek közé tartozik. Az Oriol fejlesztése során szerzett tapasztalatoknak szintén hasznát vették a Szojuz-kabinban használatos „Szokol” későbbi fejlesztése során. Így közel 40 év elteltével az orosz holdszkafander utódai még mindig jó szolgálatot teljesítenek.

Nem sokat tudni arról, hogy mi lett volna a szovjet kozmonauták feladata a Hold felszínén. Az egyetlen beszámoló I. B. Afanaszajev „Ismeretlen űrhajó” c. 1991-es monográfiájából származik, ami a szovjet holdprogram történetének egyik első leírása. Ebben ezt írja:

„A Holdon [a kozmonauta feladata] a Szovjetunió zászlajának kitűzése, a tudományos műszerek elhelyezése, talajminták gyűjtése és a táj fényképezése lett volna, emellett televíziós tudósításra is sor került volna a Hold felszínéről. A szovjet kozmonauta rendelkezésére álló tudományos műszerek mennyiségét nagyon behatárolta az LK csekély teherbírása.”

Misin szerint a leszállóegység felszerelése két kihelyezhető antennából, két felszíni kísérletből és akár egy kisméretű holdjáróból is állhatott volna. A legmegbízhatóbb információk szerint a holdséta négy óra hosszat tartott volna, aminek során a kozmonauta nem távolodott volna el a kabintól 500 méternél messzebbre, viszont adott esetben el kellett tudni sétálnia egy 5 kilométerre lévő tartalék LK-hoz, ami – legalábbis az egyik terv szerint – a közelben landolt volna. Rövidebb holdséta lehetősége is felmerült, erre az egyik korábbi szkafander (Jastreb) használatával került volna sor, de Misin ragaszkodott ahhoz, hogy a holdséta időtartamát ne rövidítsék le. Döntés ugyan nem született, de abból kiindulva, hogy a Krecset már létezett, valószínűnek tűnik, hogy a holdsétára fordítható, teljes időt kihasználták volna.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.