Az alábbiakban Brian Harvey "Soviet and Russian Lunar Exploration" c. könyvéből fordítunk részleteket magyarra:

A szovjet leszállóegység, az LK (Lunij Korabl) meredeken ereszkedett volna a felszínre. Az utolsó holdkörüli pályájának legalacsonyabb pontján 16 kilométerre, legtávolabbi pontján pedig 85 kilométerre repült volna a felszín fölött – úgy, ahogy ez a későbbi Je-8-5 mintagyűjtő küldetések esetében is történt. A terv szerint a D-blokk a felszíntől 16 kilométeres magasságban gyújtana be, ezzel az LK két kilométer (maximum) és 500 méter (minimum) magasság közé ereszkedne. Ha minden rendben menne, az LK pilótája nagyjából 25 másodperccel később landolna, de a leszállás semmiképp sem tartana tovább egy percnél. Az LK 110 méteres magasságban lebegni kezdene: ekkor a kozmonauta átvenné az irányítást a landoláshoz. Az oktatók felkészítették a kozmonautákat arra, hogy ezen a ponton három másodpercük lenne a leszállóhely kiválasztására, vagy arra, hogy eldöntsék: inkább visszatérnek-e a holdkörüli pályára (mintha bizony a visszatérés ebben a szakaszban opció lenne – horkant fel Leonov.) Az űrhajóban álló kozmonauta nagyméretű, előrenéző ablakán kinézve egy joystickkal irányítaná az LK leszállóegység magasságát és az ereszkedés ütemét.

A E-blokknak nevezett hajtóművet Mikhail Jangel OKB-586-os irodája tervezte Dnyepropetrovszkban, és ez egy jól összerakott szerkezet volt. Az LK felszerelése az alábbiakból állt:

• Egy 58 kg-os 11D411 RD-858 főhajtómű, egyetlen fúvókával és 315 másodperces impulzusidővel, 80 atmoszféra kamranyomás mellett 470 másodpercig üzemelhetett.
• Egy 57 kg-os 11D412 RD-859 tartalékhajtómű két fúvókával
• Négy toló hajtómű (vernier engine)
• Két, egyenként 40 kg-os segédhajtómű a legyezőirányú (bal-jobb) mozgásra
• Két, egyenként 40 kg-os segédhajtómű a bólintóirányú (fel-le) mozgásra
• Négy, egyenként 10 kg-os segédhajtómű a forgómozgásra.

A leszállást és a felszállást egy nitrogén-tetroxiddal és aszimmetrikus dimetil-metil-hidrazinnal üzemelő, egyetlen fúvókával rendelkező 2,5 tonnás rakétahajtómű végezte, aminek teljesítménye szabályozható volt. Teljesítményét 8600 N és 20000 N tolóerő között lehetett állítani. A [másik] hajtómű üzemanyaga 1,58 tonna salétromsav és 810 kg aszimmetrikus dimetil-metil-hidrazin volt. A helyzetszabályozást az idegtépő Holdra ereszkedés közben nyolc, kis teljesítményű hajtómű végezte, amit a Sztyepanov Légügyi Hivatal tervezett: valamennyi egyetlen közös, 100 kg-os üzemanyag-tartalékból gazdálkodott. A rendszer egyrészt biztonságos volt, hiszen két, egymástól független áramkör működtette, másrészt nagyon érzékeny volt: a tolóerő impulzus akár kilenc milliszekundum is lehetett.

Az LK holdraszállása közben a kozmonautát egy számítógép vezérelt irányítópanel segítette volna, ez lett volna az első, ami egy szovjet, legénységgel rendelkező űrhajóra kerül. Az S-330 kifinomult, digitális számítógép volt, ez kötötte össze a kozmonauta által kiadott parancsokat a leszállóegység giroszkópjaival, a giroszkóp által stabilizált platformmal és a rádiólokátorral – a három csatorna egymással párhuzamosan működött. A leszálláskor négy felfelé néző, szilárd üzemanyagú rakéta gyújtott volna be, ezek szorítanák le az LK-t a felszínre. A leszállóegységet úgy tervezték, hogy 20 fokos lejtőn is képes legyen megállni.

Az LK számos tekintetben különbözött az Apollo-program holdkompjától, az eltérések magyarázata az N-1 rakéta jóval szerényebb teljesítményében rejlett. Először is, az LK jóval kisebb volt amerikai társánál: mindössze 5,5 méter magas volt, és 5 tonnát nyomott (a holdkomp ezzel szemben 7 méter magas volt, és 16 tonnát nyomott). Csak egy kozmonauta fért el benne állva, és az alsó részében sem volt hely az Apollo-programban szállított tudományos műszerek sokasága számára. Másodsorban, az LK-nak egyetlen 20500 N tolóerejű főhajtóműve volt, ezt használta a leszállás és a felszállás során (az Apollo-program holdkompja esetében a leszállást külön hajtómű végezte, és egy másik, kisebb hajtómű állt rendelkezésre a visszatérő egység számára). A holdkomphoz hasonlóan az LK is a leszállófokozatot használta volna a felszállás során indítóállás gyanánt. 72 órás önálló küldetésre tervezték, és legfeljebb 48 órát tölthetett a Hold felszínén. Az LK a holdraszállás minimalista megközelítését prezentálta.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.