Az alábbiakban Brian Harvey "Soviet and Russian Lunar Exploration" c. könyvéből fordítunk részleteket magyarra:

A LOK hátulján két meghajtó rendszer volt. A nagyobbik a Földre való visszatérést szolgáló főhajtómű volt, ez felelt meg az Apollo Service Propulsion Systemnek. A LOK hajtóműve 33880 N tolóerővel rendelkezett, 314 impulzussal, elsődleges feladata pedig a holdkörüli pálya elhagyásához a Földirányú gyújtás végrehajtása volt. Az S5.51 nevű hajtóművet az Iszajev tervezőiroda építette.

A LOK ezen kívül egy hagyományos Szojuz-hajtóművel is rendelkezett, amit az űrrandevú során használt volna: 4170 N volt a tolóereje, 296 impulzus mellett, és 35 különböző alkalommal lehetett beindítani. A LOK üzemanyagát 2032 kg nitrogén-tetroxid és 1120 kg aszimmetrikus dimetil-metil hidrazin képezte. A LOK az első szovjet űrhajó volt, amin üzemanyagcellákat használtak, ezeket az amerikaiak a Gemini-programban kezdték először alkalmazni: 20 darab, 70 kg-os Volna cella tíz napig 1,5 kW energiával látta el az űrhajót. Az Ural Elektrokémiai Vállalat gyártotta. Ezt leszámítva csak egyetlen orosz űrhajó használt üzemanyagcellákat: a Buran űrsikló 1988-ban. Az űrhajó hátuljára hőterelők kerültek a megfelelő hőelosztáshoz. A leszállóegységgel való illesztés közelében kapott helyet a csillagalapú navigációs rendszer.

A LOK küldetése a holdkörüli pályára állás után már különbözött volna az Apolloétól. A pályakorrekciót és a holdkörüli pályára állást a D-blokk – és nem a LOK főhajtóműve – hajtotta volna végre. A D-blokk újra bekapcsolt volna, hogy a holdraszállás megkezdése előtti utolsó keringés alkalmával a LOK és az LK egység pályáját 16 kilométerrel a Hold felszíne fölé süllyessze, majd végül, az LK hajtóműves ereszkedésének utolsó részét megvalósítsa. Az Apollo esetében a Service Propulsion System felelt a Hold felé utazás során a pályakorrekció kivitelezéséért, a holdkörüli pályára állításért és a holdkörüli pályakorrekciókért.

Azután, hogy az LK leért a felszínre, a LOK nagyon hasonló szerepet töltött volna be, mint az Apollo-program parancsnoki és műszaki egysége. A terv szerint a LOK a Hold körül keringene, és a fedélzetén egyetlen kozmonauta, egy fedélzeti mérnök lett volna, ahogy az Apollo esetében is csak egy asztronauta tartózkodott a parancsnoki egységben. Minden keringés fele részében a Hold túloldala mögött keringett volna, így neki sem lett volna rádiókapcsolata a Földdel.

Azután, hogy az LK felszállt a Hold felszínéről, a LOK feladata lett volna az emelkedő LK megkeresése, megközelítése és a dokkolás végrehajtása. A Kontakt-rendszert úgy tervezték, hogy egy egyszerű érintkezés elég legyen a két űrhajó összekapcsolódásához, így nem volt értelme kemény vagy puha dokkolásról beszélni. Az Apollotól eltérően, az LK kozmonautája egy űrséta keretében, az űrhajón kívül tért volna vissza a LOK-ba. Az LK – az amerikai leszállóegységhez hasonlóan – ezt követően levált volna. A LOK-ra várt volna a kritikus gyújtás, amivel az űrhajó elhagyja a holdkörüli pályát, és három nap alatt, két pályakorrekciót (egyet félúton, egyet pedig légkörbelépés előtt közvetlenül) követően visszatér a Földre. Szintén a LOK feladata volt a Zond-típusú „ugrópályás légkörbelépés” végrehajtása.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.