Az alábbiakban Brian Harvey "Soviet and Russian Lunar Exploration" c. könyvéből fordítunk részleteket magyarra:

A Kozmosz-154-nek 1967. április 6-án ugyanezt a küldetést kellett megismételnie egy képzeletbeli Holdhoz. Ezúttal a BOZ gyújtásbiztosító rendszere mondott csütörtököt a pályára állás során, és nem tudta irányba állítani a D-blokkot a „holdirányú” gyújtáshoz, amire így nem lehetett sort keríteni. Ez elég nagy probléma volt, amit még súlyosabbá tett a Szojuz-űrhajó 20 nappal későbbi becsapódása. A történtek kérdéseket vetettek fel a Zond irányítórendszerének, valamint visszatérő egységének rendszereit illetően. Újratesztelték a Zond ejtőernyős rendszerét. Júniusban a krími Feodoszijában két tesztet is végrehajtottak, de mindkétszer összegabalyodtak az ejtőernyők kötelei. A változtatásokra ráment a nyár. Szeptember elején egy átfogó biztonsági ellenőrzésre került sor, amit egy szakértőbizottság kilenc munkacsoport bevonásával folytatott le. Habár Oroszország a Hold megkerülésével szerette volna megünnepelni a forradalom novemberben esedékes 50. évfordulóját, kevés esély volt ennek biztonság kivitelezésére, így az egyre inkább a távolba veszett.

Túlórák közepette a tervezők és a startot felügyelő személyzet a harmadik L-1 Zondot 1967. szeptember közepén szállították az indítóálláshoz. A visszaszámlálás szeptember 28-án kezdődött. A cél az volt, hogy az L-1 Zond elrepüljön a Holdhoz, majd kozmikus, 11 km/s sebességgel térjen onnan, a kabint pedig kimentenék. Az egység a terv szerint Dzsezkazgantól 250 kilométerrel északra landolt volna október 4-én (vagy kudarc esetén az Indiai-óceánban). A hatalmas piros-fehér Proton hordozórakéta rekordnak számító 1 028 500 kg-ot nyomott, tetején a Zond kabinja foglalt helyet, ezen pedig a mentőrakéta állt: ez így együtt jelentette az oroszok reménységét a holdutazás terén. Ott gubbasztott a gigantikus indítóálláson, az indítóállványzat gyűrűjében, miközben a mérnökök egymás után szembesültek a problémákkal.

Mégis minden rosszul alakult. A Proton első rakétafokozatának hat hajtóműve közül egy nem működött, mivel egy gumidugasz kimozdult a helyéről, és bekerült az üzemanyag-vezetékbe. A rakéta hatvan másodperccel a start után letért a pályájáról, és 65 kilométerrel arrébb becsapódott, de a Zond kabinja megmenekült a mentőrakéta közreműködésének köszönhetően. A sértetlen kabinra másnap reggel találtak rá, bár a mentést nehezítette, hogy a Proton mérgező, égő maradványai hevertek mindenfelé.

A Forradalom évfordulójára, az oroszoknak nem maradt más választásuk, mint végrehajtani azt a küldetést, amit még áprilisban a Szojuzzal akarták teljesíteni, ezúttal azonban nem voltak a fedélzeten kozmonauták. Bár ez a küldetés fontos volt a holdprogram szempontjából, mégsem volt olyan jelentőségű esemény, ami izgatott tömegeket vonz az utcákra. A Kozmosz-186-tal kezdődött az a sorozat, aminek révén a Szojuz ismét alkalmasnak találtatott arra, hogy embert szállítson a fedélzetén.

Október 27-én szállt fel, a Kozmosz-188 pedig három nappal később követte. Felszerelése teljes egészében automatikus radar-, irányzó- és távolságmérő berendezésekből állt. Ezek segítségével a Kozmosz-186 a manőver során azonnal megközelítette a 188-ast, ez a feladat várt volna áprilisban Komarovra. Az űrrandevúk, majd a dokkoló manőverek nagyon simán mentek, habár a kettős küldetést később más problémák sújtották. Miután földkörüli pályára állt, a 188-as mindössze 24 kilométerre volt társától. A Kozmosz-186 gyorsan – egy földkörüli keringés kétharmada alatt – még tovább csökkentette a távolságot. Egy óra múlva a Csendes-óceán déli része fölött kapcsolódtak össze egy automatikus keringőegységgé, hogy aztán 3,5 óra múlva szétváljanak.

A Kozmosz-186-ot másnap találták meg a mentőegységek, a 188-as azonban november 2-án letért földkörüli pályájáról (a pálya elhagyásakor felrobbantották). Habár a küldetés nem volt olyan látványos a szenzációhoz szokott közvélemény számára, ugyanakkor a robotika terén szerzett komoly jártasságról tett tanúbizonyságot. Bebizonyosodott, hogy az első földkörüli keringés alkalmával össze lehet hozni egy űrrandevút, és életképes a Szojuz-féle dokkolás koncepciója, illetve a holdkörüli randevú technikával kapcsolatos félelmek egy részét is sikerült csillapítani, amikor majd ugyanezeket a műveleteket több mint 300 ezer kilométerre kell végrehajtani.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.