Az alábbiakban Brian Harvey "Soviet and Russian Lunar Exploration" c. könyvéből fordítunk részleteket magyarra:

A nyugati világ figyelmét sem kerülte el a Luna-9. „Oroszország újra vezet a világűrben” és „Az oroszok ismét beelőztek” voltak a jellemző szalagcímek. Amerikában a Surveyornak hívott megfelelőjének sikerült egy vagy két évvel lemaradnia a tervekhez képest. Az amerikai mérnökök igyekeztek rámutatni arra, hogy saját szondájuk a Luna-9-nél sokkal kifinomultabb. A Surveyor egy igazi ejtőernyőszerű landolást kívánt végrehajtani, aminek során semmilyen kapszulák nem ütköztek durván a Hold felszínének. „Hát aztán?” – kérdezték az emberek. A Surveyor még mindig a raktárban volt, a Luna-9 pedig a Holdon.

Az elkövetkező pár napban a világ figyelme a Holdra irányult. Február 4-én 04:50-kor bekapcsolták a televíziókamerát, ami alig 60 cm-rel volt a felszín fölött. Tükörje segítségével elkezdte feltérképezni a holdi felszínt: 100 percig tartott amíg egy teljes, 360 fokos fordulatot megtett. A kamera valójában a szonda legfontosabb műszere volt, a másik a sugárzás mértékét rögzítette. Az elkövetkező három napban egy sor kommunikációs szeánszra került sor a Föld és a Hold között, ezek hossza az akkumulátorokon múlt. Egyes szeánszok több mint egy óra hosszat tartottak. A legfontosabbra február 4-én moszkvai idő szerint este 6:30 és 7:55 között került sor, és ez diplomáciai bonyodalmakat is okozott. Ez az adatközlés volt a nagy esemény – ekkor érkeztek a képek. Feltehetően kódolva küldték őket, hogy közülük a legjobban sikerült jelenjen meg a szovjet sajtóban.

A manchesteri Jodrell Bank obszervatórium rádióantennája a holdutazás egész ideje alatt fogta a Luna-9 jeleit. A Jodrell Bank PR-ese korábban újságoknál dolgozott, és azonnal felismerte a jelek következő típusát: pont olyan volt, mint a szerkesztőségekben a faxkészüléknek! Ötletszerűen bevágta magát egy autóba, és lóhalálában Manchesterbe vágtatott, egyenesen a Daily Express faxkészülékéhez. Ezt begyűjtötték, visszaszáguldtak, majd a faxot azon nyomban rákötötték a vevőegységre, illetve a Holdról érkező jelekre. A riporterek elhűltek, amikor a faxon azonnal a szerkesztőségek által használatos képekké álltak össze a jelek. A nyomatot eljuttatták Sir Bernard Lovell, az obszervatórium igazgatója és a lelkes riporterek részére. Ők pedig szóhoz sem tudtak jutni.  

A magas, tiszteletet parancsoló Sir Bernard mély levegőt vett, és csak annyit bírt kinyögni, hogy „elképesztő!”. Ott volt előttük a Hold igazi arca. A képen lankás horizont derengett, mindenfelé sziklák, kavicsok, kövek és sziklatömbök hevertek véletlenszerűen elszórva a porózus, köves felszínen. A távolban egy kráter ívelt lefelé. A hosszan elnyúló árnyékok felerősítették a Hold rideg felszínéről küldött túlvilági képek kontrasztját. Perceken belül az egész világ látta a felvételeket. Velük kezdődtek a híradók, és másnap az összes országos napilap címlapján is lehozták a felvételeket. Az oroszok a képek lenyúlásáért dühösek voltak a nyugati világra. Sir Bernardot szenzációhajhászással és felelőtlenséggel vádolták meg. Igazából az arányokat kissé rosszul becsülte meg (nem volt viszonyítási alapja), a tényleges képeken a Hold valamivel laposabb volt.

A Luna-9-nek a tervek szerint még jó pár napig kellett sugározni a jeleket. Két további fényképes adatátvitelre is sor került – a másodikra február 4-én, a harmadikra pedig február 5-én. További fényképek érkeztek – összesen nyolc – amiken a holdi horizont 1,4 kilométer távolságban húzódott, és a Luna-9 nyilvánvalóan egy sziklamezőre érkezett. Különös volt, de biztató. Ha a Luna-9 képes volt puhán landolni a Holdra, akkor egy emberes űrhajó is képes lehetett rá: sokak félelmével ellentétben kiderült, hogy nem nyeli el az űrhajót egy pormező. Ahogy a szonda hűtővize fokozatosan elpárolgott, úgy került az űrhajó a helyére, így új szögből készültek a fényképek.
 
Az akkumulátora lemerült, a Luna-9 végül február 6-án örökre elnémult, miután 8 óra 5 perc hosszan továbbította az adatokat hét kommunikációs szeánsz során, amiből három a fényképek átjátszása volt. A Viharok Óceánja visszanyerte szokott csendjét és elhagyatottságát. A Luna-9 mindent teljesített: túlélte a küldetést, adatokat továbbított, fényképezett, és beépített időzítője révén biztosította a rendszeres adásokat a Holdról a Földre. Ezzel a holdraszállás elől egy újabb akadály elhárult, és az amerikaiak ismét alul maradtak.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.