Az alábbiakban Brian Harvey "Soviet and Russian Lunar Exploration" c. könyvéből fordítunk részleteket magyarra:

Ahogy a második fejezetben már volt szó róla, a szovjet holdraszállást előkészítő program kezdete 1958. július 5-re tehető, Mihail Tyihonravov és Szergej Koroljov ugyanis ekkor terjesztette elő történelmi jelentőségű javaslatát a szovjet kormány és a párt részére „A világűr kutatásának legígéretesebb munkái” címmel. Sok más mellett ebben az alábbiakat javasolták:

• 10-20 kg-os kutatóbázisok Holdra szállása
• Egy holdszondás küldetés, ami lefényképezi a Hold felszínét
• A Hold megkerülése, majd a hasznos rakomány visszajuttatása a Földre.

A Pioneerrel a Hold körüli keringésre tett amerikai kísérletek nyomán Koroljov 1959 februárjában egy javaslatot terjesztett elő a kormány részére: egy kisméretű szondával, a Je-5-tel, kerüljék meg a Holdat. Ez akkora hordozórakétát kívánt, ami akkoriban még nem létezett, és a javaslatot a Je-1-Je-4 sorozat sikereitől tették függővé, és épp elég bonyolult lett. A Je-5 nem jutott messzire. Koroljov 1959 vége felé felülvizsgálta javaslatait. Ekkorra egy jóval fejlettebb felső rakétafokozat körvonalazódott, ami képes volt akár másfél tonnát is eljuttatni a Holdhoz. Ez jelentős előrelépés volt, amit Tyihonravov már 1954-ben felismert mesterséges földkörüli műholdakról írt értekezésében. Az új javaslat így szólt:

• egy új holdrakéta és egy felső rakétafokozat, a 8K78 megépítése; ezt később Molnijának hívták
• a Je-6 leszállóegység
• a Je-7 keringőegység

Mindezeket a kormány 1959-60 telén hagyta jóvá. Az OKB-1-en belül működő Mihail Tyihonravov által vezetett 9. számú osztály kapta meg a feladatot, ő felügyelte a Gleb Makszimov és Borisz Csertok által vezetett csoportokat. 1960-ban már elkezdődtek a tervezési és fejlesztési munkálatok, de úgy tűnik, hogy az akkoriban testet öltő emberes űrprogram mellett nem ez volt a prioritás. A 8K78-at elsődlegesen a hasznos teher Mars és Vénuszhoz juttatására tervezték, és nem a Holdhoz, mégis belőlük lett a szovjet holdszondák második generációja.

Az új holdrakéta

A 8K78-as új rakéta kulcsfontosságú szerepet töltött be. Ez lett a szovjet űrprogram sarokköve (nem csak a holdprogramé), egyes verziói még 40 év múlva is üzemben voltak; összesen több mint 220 repült belőlük. Legfontosabb elemei a következők voltak:
Az R-7-es RD-108 A-blokkjának és az RD-107 BVGD fokozatainak fejlesztése, hogy képesek legyen nagyobb tolóerőt biztosítani, nagyobb nyomásértéken, és nagyobb üzemanyagtartályokkal. A fejlesztést Glusko OKB-453-as részlege hajtotta végre.

• Egy új, felső rakétafokozat, az I-blokk kifejlesztése, ezt Kosberg OKB-154-es részlege végezte.
• Egy új, negyedik rakétafokozat, az L-blokk kifejlesztése, amit az OKB-1-en belül terveztek.
• Az I-100 és a BOZ nevű új irányítórendszerek megszületése.

Az új megközelítés szerint az első három fokozat földkörüli pályára állítaná az L-blokkot annak rakományával együtt. Az L-blokk egyszer megkerülné a Földet, azaz parkolópályára állna, mielőtt elindulna földkörüli pályájáról a Hold felé. A közvetlen megközelítés technikával az volt a probléma, hogy a felszállás során a pályájában bekövetkező legapróbb hiba – akár még a start után közvetlenül is – súlyos eltéréseket okozott a későbbiek folyamán. Ezzel szemben a parkolópálya nagyobb rugalmasságot biztosít a holdutazások alkalmával. A pályát újraszámíthatják és korrigálhatják, amíg még az űrhajó földkörüli pályán van, és csak ezután adják ki a parancsot a holdutazás folytatására. A parkolópálya közbeiktatásával jóval nehezebb rakományokat lehet eljuttatni a Holdra.

A fő hátránya viszont az volt – és senki nem tudta, milyen mértékű problémát okoz ez – hogy a Föld körüli parkolópályán a több mint egy óra hosszat súlytalanságban lévő hajtóműveket ismét be kellett gyújtani. Ez volt az a pont, ahol az L-blokk bejött a képbe. Az L-blokkot kizárólag vákuumban való üzemre tervezték: a parkolópályán ez indítja be hajtóműveit, és küldi az űrhajót a Hold felé. Egy BOZ (Blok Obespecsejna Zapuska) nevű szerkezet (vagy másnéven Gyújtásbiztosító Rendszer) a hajtóműveket olyan szögbe irányítja, hogy az űrhajó a Hold felé vegye az irányt. A 7,145 méter hosszú L-blokk volt az első szovjet rakéta, egy zártütemű termodinamikai ciklussal, a bólintó- és legyezőirányú mozgásokról állítható hajtóművek, a forgómozgásról pedig két tolóhajtómű gondoskodott. Az új harmadik fokozat, az I-blokk, az R-9-es interkontinentális ballisztikus rakéta tervén alapult. Az I és L-blokkokba kerülő új irányítórendszert – I-100 volt a neve – Nyikolaj Piljugin NH-885 Tudományos Kutatóintézete javasolta.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.