Az Első Kozmikus Hajót, későbbi nevén a Luna-1-et a nyugati világ egyes részein csalásnak tartották. Erről is ír Brian Harvey "Soviet and Russian Lunar Exploration" c. könyvében, amiből az alábbiakban fordítunk részleteket magyarra:

"Az Első Kozmikus Hajót a nyugati világ egyes részein csalásnak tartották, és egy író, bizonyos Lloyd Malan, még egy könyvet is írt róla „A nagy vörös hazugság” címmel. Hogy miért? A nyugati világból kevesen vették az űrhajó jeleit, annak ellenére, hogy az oroszok szokás szerint közzé tették a forgalmazás frekvenciáit (183,6, 19,993 és 19,97 MHz). Sőt, az eredeti, küldetést bejelentő TASZ-közlemény még azt is elárulta, mikor figyelhető meg az űrhajó Hawaii-ból, mikor bocsátja ki a nátriumfelhőt, illetve, hogy az égbolt mely pontján kell keresni az eseményt (a Szűz csillagképben).

A háttérben összeesküvés helyett sokkal inkább prózai okok álltak. Az oroszok egészen egyszerűen alkalmatlan időpontban, egy pénteki napon a késő esti órákban indították útnak az Első Kozmikus Hajót, amikor már a legtöbb kutató már rég hazament a hétvégére. Amikor a Föld úgy fordult, hogy az amerikai csillagvizsgálók ismét az űrhajó felé néztek, az már javában úton volt, és jóval nehezebb feladat volt észlelni a jeleit. Másnap a kaliforniai Stanford Egyetemnek ez mégis sikerült, ekkor az űreszköz már 171 000 kilométerre járt. Az űrhajó pozíciójának meghatározására tett kétségbeesett erőfeszítés során a szintén kaliforniai Jet Propulsion Laboratory személyzetét visszarendelték a hétvégére. Végül rátaláltak, de ekkor már 450 000 kilométerre járt, és nyolc órája elhagyta a Holdat. A Hawaii-ban, Szingapúrban, Massachusettsben és Cape Canaveralon működő amerikai katonai rádióadók valószínűleg szintén behatárolták az űrhajót, de ha észlelték is az adást, ennek tényéről sosem tettek említést.

Nagy-Britanniában a Jodrell Bank hatalmas rádióteleszkóp igazgatója, Bernard Lovell épp otthon volt, és Johann Sebastian Bach „Fantázia és fúga” című művét hallgatta. Jodrell Banket egy fizika-professzor alapította, akit történetesen Bernard Lovellnek hívtak. A háborúban a radar fejlesztésével foglalkozott, ami képes észlelni az ellenséges repülőket és hajókat. Békeidőben aztán a kiszolgált katonai radarokat átalakította, hogy azokkal a kozmikus sugarak és meteorok útját lehessen tanulmányozni. Ez a munka annyira ígéretesnek bizonyult, hogy 1950-ben engedélyt kapott egy nagy rádióteleszkóp megépítésére, amivel majd fel lehet térképezni a mélyűrben található objektumokat, és ami véletlenül pont a Szputnyik hét évvel későbbi startjára készült el. Volt némi vita Jodrell Bankben, hogy vajon a nagy tányérteleszkópot az űrhajó útjának követésére használják-e, azonban a csillagvizsgáló jelentős anyagi nehézségekkel küszködött – az űrhajó megfigyelése iránt világszerte mutatkozó médiaérdeklődés az pedig rövidesen nullázta az adósságot. Valójában nem az oroszok, hanem az amerikaiak vonták be elsőként a Jodrell Bank teleszkópot a holdprogramra: fizettek az első amerikai holdszondák nyomon követéséért 1958-ban.
Jodrell Bank megpróbálta elcsípni az Első Kozmikus Hajó jeleit, de nem járt sikerrel. Bernard Lovell azonban kitartott amellett, hogy a történtek ellenére a szonda tényleg létezik. A tapasztalatlanságnak tudta be kudarcát, ugyanis azt hitte, hogy az űrhajó szünet nélkül sugározza rádiójeleit, és nem látta át az időszakos közvetítés elvén alapuló orosz rendszert, a „kommunikációs szeánszt”.
Az Egyesült Államok és a Szovjetunió a Hold irányába tett első kísérleteinek sok közös vonása volt. Az első és a legnyilvánvalóbb jellemzőjük a magas hibaszázalék volt. Az Első Kozmikus Hajó sikeres startját is beleszámítva, Szovjetunió és Amerika egyaránt négyszer próbálkozott. Egy orosz szonda ugyan eljutott a Holdig, de nem találta el. Egy amerikai szonda 113 000 kilométerre jutott, a másik 102 000 kilométere, mielőtt visszaesett volna a földre. Az összes többi még jóval korábban felrobbant.

Ezzel azonban véget is érnek a hasonlóságok. Az orosz Je-1 méretes példány volt, 156 kilót nyomott, és egyetlen egyszerű – noha nehezen megfogható célja volt: becsapódni a Holdba. Hat műszer volt a fedélzetén. Ezzel szemben az amerikai Pioneer-szondák kicsik voltak, súlyuk 6 és 39 kg között alakult. Az első orosz szondákhoz hasonló műszereket vittek magukkal. Például a Pioneer-1 fedélzetén is volt egy magnetométer. Az első amerikai küldetések jóval ambiciózusabbak voltak az oroszokénál: holdkörüli pályára akartak állni, hogy aztán fényképeket készítsenek a Hold felszínéről. A Pioneer fényképezőgépe apró volt, mindössze 400 grammos, egy tükörből és egy infravörös hőkép-alkotó berendezésből állt.

Az Első Kozmikus Űrhajót hatalmas diadalként ünnepelték meg a Szovjetunióban. Az űrkutatás harmadik éve nem is indulhatott volna fényesebben. Bélyeget adtak ki a tiszteletére, amin a rakéta és labdaformájú szállítmánya tekergett a messzi kozmoszba."

Lájkoltad már a Puli Space-t a Facebookon? Folyamatosan olvashatsz friss hazai és nemzetközi híreket a Hold-kutatásról, űrgépek fejlesztéséről, támogatóinkról!
-------------
TÁMOGASS MINKET!
Lépj be a Kis Lépés Klubba vagy vállalkozásként irány a Puli Indítóállás! Holdjárónk, a Puli, már ezer forintos támogatás esetén is magával viszi neved a Holdra, hogy az örök időkre ott maradjon! De a következő meteorbecsapódásig mindenképp...

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.