Az első éles bevetés

2013.02.12. 08:30

Február 11-én került sor első éles bevetésünkre a szaharai sivatagban a MARS2013 szimulációs terepgyakorlat keretében, és ennek igazából amolyan teszthangulata volt. Bölcsészként úgy döntöttem, hogy jelenlétem nélkülözhető, így a médiával kapcsolatot tartó két csapattagunkon csüngök a Skype-on - ők másfél óránként váltják egymást a többi szerepkört betöltő társaikhoz hasonlóan. A két MediaCom - mert ez a hivatalos nevük - a budapesti Városháza épületének Farkasverem termében üldögélnek mérnökeinkkel. Itt van a frontvonal, ők pedig az én előretolt állásaim, innen tudósítanak mindenről.
Az első bejelentkezésre háromnegyed tízkor kerül sor, és MediaCom1 – hívjuk így – rögtön nosztalgikus hangulatba kerül. Feleleveníti azt a pillanatot, amikor múlt hét szerdán a délutáni órákban megérkezett a kivetítőre az első kép, amit a Puli készített. Ennek aztán a küldetésirányításnál úgy megörült mindenki, hogy spontán tapsban törtek ki, mintha csak egy sikeres landoláson lennénk túl.

Ma viszont február 11-e van, és tíz óra elmúlt. A MediaCom1 tehát az összekötő a szentély és a külvilág között, hívhatnánk Anubisznak is, de ettől most eltekintünk. Épp arról tudósít, hogy Marokkóban állomásozó robotunk számára még nem kezdődött el a nap. A Puli egy sátorban éjszakázott, egy töltőre csatlakoztatva. Ott sincs kánikula: reggel 2 Celsius fok volt, negyed tizenegy tájban azonban már 10 fokot mutatnak a hőmérők.
A MARS2013 a létező legnagyobb valóságshow: mindenhonnan robotok figyelnek, képeiket pedig sok országból figyelik. A Puli egyelőre passzív megfigyelő módjára csak nézelődik, 10:19-kor érkezik is a státuszriport: „Annyi mozgást látunk, hogy becsuktak egy dobozt, és felakasztottak egy kabátot.”
A Farkasveremben berendezett küldetésirányításnál ebben a pillanatban tíz csapattag kószál. A távolból a kávé iránt érdeklődöm, ami nincs, és ez elég nagy hendikepnek tűnik, pláne amikor kiderül, hogy mindenféle étel- és italfogyasztás szigorúan tilos odabenn. (Nem bírom megállni, hogy be ne szúrjak ide egy 1968-as képet a NASA-tól: Dr. Chris Kraft a küldetésirányításnál üldögél egy-két bögre kávé és az elmaradhatatlan hamutál társaságában. Kávéval és füsttel is el lehet jutni a Holdra. Sok füsttel.)Chris_Kraft.jpg
Fél tizenegy körül már „elég komoly a hangulat” – az viszont nem derül ki, hogy a fiúk pontosan mit is értenek ezalatt. 10:37-kor aztán „Na, akkor pörögjünk!” – felkiáltással elfoglalja helyét a nap második küldetésigazgatója, de felgyülemlett energiáit egyelőre csak a billentyűzeten tudja levezetni. Tétlenkedik a rover második sofőrje is, aki - akárcsak az angolok - az időjárásról beszél: 10:42-kor már 15 Celsius fok van Marokkóban.
 
Az egymást másfél óránként váltó két küldetésigazgató alkalomhoz illő öltözetben jelent meg: szürke zakó, fekete ing, amit fekete Pulis nyakkendő egészít ki. A többiek fehér ingben vagy Pulis pólóban jelentkeztek szolgálatra, a hírek szerint egyik csapattagunk pedig egyenesen gyászhuszárnak öltözött, amit azzal színesít, hogy az egyik gombot nyitva felejtette. A budapesti küldetésirányításnál az erős maszkulinszaggal egyetlen női parfüm vív élethalál-harcot, Anettről háromnegyed tizenegykor kiderül az is, hogy a többiek számára feltűnő sminkben jelent meg. A MediaCom nincs túlterhelve, gyorsan ki is pottyant magából egy hungaromémet. Íme:Bajszos rover.jpg
Tizenegy óra előtt már aktívan kérjük az osztrákok marokkói bázisát, hogy most már aztán fogják meg a Pulit, és vigyék ki a sátorból, aztán hadd menjen. Az osztrákok illedelmesen elnézést kérnek, de nekik sem könnyű, mivel ezekben a pillanatokban hatalmas médiafelhajtás van Arfoud környékén, valahol a Szaharában. 10:57-kor egyik mérnökünkből kiszakad: „Rakjátok már ki azt a talicskát a homokra!”. Anett mindezt szalonképesen közvetíti az osztrákok számára. A helyzet tizenegy óra előtt így fest: a Puli valahol a Szaharában egy sátorban van töltőre dugva, Budapesten pedig kezdenek pattanásig feszülni a mérnökidegek. A drámát csak fokozza, amikor kiderül, hogy Anett hosszú ujjú, csipkehatású fehér felsőt visel a Pulis póló alatt. (Ez egyébként csak újságírói kérdésre derül ki.) 11:05-kor a Puli akksija teljesen feltöltve várja a roverportyát, ami az osztrákok szerint fél óra múlva el is kezdődhet.

A délelőtt folyamán valamikor Chris Hadfield, a Nemzetközi Űrállomás jelenlegi parancsnoka beszélt az ÖWF innsbrucki központjával, illetve a Szaharában állomásozó szintén osztrák csapattal. Chris_Hadfield.jpg

11:29-kor még mindig nem világos számomra, hogy mi lesz, ez azonban annyira nem befolyásolja a küldetés sikerét. Annyit tudok, hogy 13 órára jön Tarlós István főpolgármester a Városházára, hogy kicsit vezesse a rovert, épp ezért kissé borzolja a kedélyeket az a tény, hogy még mindig egy dróton lógunk egy sivatagi sátor eldugott bugyrában.
De az osztrákok kitesznek magukét, február 11-én a Szahara a médiáé, most van a MARS2013 hivatalos startja. Nincs könnyű dolguk. A küldetésigazgató szerint elkélne egy gyógyszercég is a szponzorok között, de pár nyugtató mindenképp. 11:57 történelmi pillanat: kicipelik a rovert a sátorból, hurrá. És délben sor kerül a második váltásra.

Fél tizenegykor kellett volna kezdeni a futást, 12:16-kor érkezik a megerősítés, hogy hamarosan szabad a pálya, feltéve, hogy minden rendben lesz a kapcsolattal. Úgy néz ki, hogy rendben haladunk: egyelőre a tábor területén vagyunk, ezért nem tudunk képeket küldeni.

Sík terepen mozgunk, így aránylag gyors helyváltoztató mozgásba kezdhetünk: 10 másodperc alatt 64 centit haladunk. 13 óra előtt pár perccel még a sátrak közül próbálunk kinavigálni a táborból. Szépen jönnek a képek, ezek közül azonban én semmit nem látok, és az olvasók sem fognak, mivel a táborról szigorúan tilos fotókat közölni.
Küldetésünket nem úgy kell elképzelni, mint a Die Hard valamelyik akciójelenetét, Michael Collinshoz, az Apollo-11 asztronautájához hasonlóan mi is minél kevesebb meglepetésben reménykedünk.
A rover fotóz egyet a Szaharában, ezt mérnökeink a Városházán megnézik, majd útba igazítják a robotot, hogy a következő pár másodpercben mit csináljon. Általában így fest a dolog: 2-3 percenként küld a rover egy-egy képet, mérnökeink ezeket fél perc és egy perc között általában kiértékelik, beazonosítják a Puli számára veszélyes tereptárgyakat, majd kiadják a parancsot (pl. menj előre). Ezután kiguberálják a telemetriai adatokból, hogy a rover jólnevelten hallgatott-e az utasításra. Majd érkezik az újabb kép.
Ekkor a Puli négy villanymotorja percenként mintegy 730-as fordulatszámon pörög. Egy paranccsal átlagosan 4-8 másodpercet halad a rover, majd megáll. Ez azért fontos, mert ha történetesen megszűnne a wifi-összeköttetés a táborban, a robot akkor is megállna, és nem menne el mondjuk Kairóig. Összességében általában kétperces időszakokra áll meg fémkutyánk. Fél egy tájékán már nettó 1 órája nyüstöljük a szerkezetet, és lassan kiérünk a táborból.
 
Tarlós István valamikor negyed kettő könyékén érkezik meg, és a főpolgármestert a simánál is simább terep fogadja: két métert vezeti a Pulit.l.php.jpg

A motorok percenkénti fordulatszáma ekkor 1460 környékén alakul. Egy paranccsal nyolc másodpercig megy most a rover, így nagyjából másfél métert teszünk meg egyhuzamban. 13:22 bréking nyúz: a srácok most mondták, hogy egyhelyben 360 fokos fordulatot tett a rover. 13:30-kor újabb váltás.
Negyed háromkor "valami fémesen csillogó izé felé rongyolunk, mint szarka az ezüstgyűszű után". 14:39 és ismét bréking nyúz: feltűnik két bokor. A Küldetésirányításnál MediaCom 1 a nagyobbat George-nak, a kisebbet értelemszerűen Dábljúnak nevezi el. A magam részéről fotókért esedezem. Megkapom: 2013-02-11_1616.png

Háromnegyed három után aztán felpörögnek az események. 14:48-kor felmerül A Nagy Dilemma: a tábort kerülgessük, vagy menjünk egyenesen a távoli csillogó izék felé?; 14:57-kor újabb bréking nyúz: valami porzik, és nem mi vagyunk. Lehet, hogy egy porördög? A küldetésigazgató vadállat módjára veti magát a lehetőségre: "Gyorsan húzzunk oda!"
15 óra után, az újabb váltást követően a MediaCom2 már ezzel a hírrel fogad: felfedeztünk egy amerikai drónbázist (nem igaz). 16:50-kor az Osztrák Űrfórum (ÖWF) munkatársai kilátásba helyeznek egy homokvihart, egyre erősödik a szél, úgyhogy visszaiszkolunk a sátrak közé, amikor is wifi-lyukat fogunk: a tábor olyan pontján kószálunk, ahol elvesztjük a kapcsolatot a robottal, így - a beígért homokviharra is tekintettel - a szaharai osztrák különítmény végül kénytelen ölben bemenekíteni űrkutyánkat. Az ezüstös csillogás rejtély marad. A halálfélelem ugyanis felülkerekedik a kíváncsiságon, hagytuk, hadd csillogjon csak az a valami a távolban: ha el akartunk volna menni odáig, egy autóútat is át kellett volna szelni a robottal. És mivel nem akartunk matrica lenni, inkább hanyagoltuk az ötletet.
Georgie-val egyébként egészen bensőséges lett a viszonyunk, majdnem túlzottan is, mert könnyen belehajthattunk volna. Így néz ki közelről:George_right.png
Február 11-én mintegy száz métert haladtunk, ami jó hír. Ha ezt a Holdon is sikerülne megismételni, akkor öt földi nap alatt, azaz még a holdi dél előtt teljesítenénk a Google által szponzorált Lunar X PRIZE verseny egyik feltételét, a minimum 500 méter megtételét.

A Puli Space MARS2013 küldetésének ezüstfokozatú támogatója a HungaroControl Magyar Légiforgalmi Szolgálat Zrt.

A HungaroControl légiforgalmi irányítói évente közel 600 ezer repülőgép biztonságos közlekedéséről gondoskodnak hazánk légterében, valamint a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren. A HungaroControl világszínvonalú technológiája, élenjáró fejlesztései és szolgáltatásai révén a nemzetközi légiforgalmi irányítás egyik legpontosabb, leghatékonyabb és legmegbízhatóbb szolgáltatója.

hc_straigthtothepoint_450x84.jpg

A Telenor Magyarország Zrt. pedig telekommunikációs eszközökkel sietett a csapat segítségére. Ezek közül különösen a két laptop és az 5 db LTE szélessávú mobil internet kulcsfontosságú, mivel a két laptopot a küldetésigazgató és a rover irányítója használja. A vezetékes Internet vagy áramkimaradás esetén (esetleg vészhelyzetben pl. tűz) az LTE kapcsolat segítségével sem szakad meg a kapcsolat az irányítás és a robot között.

telenor-logo.jpg

snt-logo-low.jpg

Szerző: gopuligo

9 komment

Címkék: migrate

A bejegyzés trackback címe:

https://pulispace.blog.hu/api/trackback/id/tr985075776

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

gingko 2013.02.12. 10:22:58

Előszöris: gratulálok a kölyökkutya első, almon kívüli lábra állásához!

Másodszor: Dr. Chris Kraft valószínűleg tisztában volt a közismert ténnyel, hogy a számítógépek füsttel működnek (ti. ha kijön a füst, nem működnek tovább). Úgyhogy ha számítógép kell a holdraszálláshoz, füstre is szükség van.

Harmadszor: oké, hogy magyar fajta a puli, de ilyen bajuszt... Kicsit erős a képzavar.

gingko 2013.02.12. 10:27:11

Ja és rendes a főpolgitól, hogy helyet adott a küldetésirányításnak. Bár ha jobban belegondolok, inkább rendes a pulisoktól, hogy engedik a Puli fényét rávetülni a főpolgira :D

Flankerr 2013.02.12. 11:51:29

@gingko: A bajusz a mém "kötelező" kelléke..:)

gingko 2013.02.12. 13:47:29

@lacalaca: @Flankerr:
Jóvammá' no! Ha bajusz, hát bajusz. Díszlekcijjám takarta a "hungaro" részt a mémbű kifelé.

Cervisia 2013.02.12. 14:06:06

Túl szószátyár a médiacom, úgy látom kéne neki még feladatot találni :)

roka 2013.02.12. 22:40:11

Nekem nagyon tetszik a mém, adnék neki parasztbajuszt, csak az optikákat félteném! Gratulálok a működő távkapcsolathoz, az arab tévé is a Pulit mutatta a legtöbbet.
A múlthéten az egész média a Pulival foglalkozott, ami valszeg jó hatással lesz a malacperselyre. :)
süti beállítások módosítása