Két űrrandevú, két űrséta, egy kiforratlan fedélzeti számítógép és tizenöt kísérlet: mindezt három nap alatt kellett abszolválnia a Gemini 10 legénységének. Nem unatkoztak. Erről is beszámol Michael Collins, aki 1969. július 16-án - 43 éve - indult útjára az Apollo 11 fedélzetén Neil Armstrong és Buzz Aldrin társaságában. Az alábbiakban "Carrying the Fire" című könyvéből fordítunk le pár részletet magyarra:

"Az első dolog, amivel John-nal szembesültünk, az volt, hogy át kellett néznünk a Gemini 10-re vonatkozó terveket, mivel egyikünk sem tudott sokkal többet annál a puszta ténynél, hogy a küldetés a sorozatból hátralévő „sztenderd” repülések egyike. A Gemini-programból hátralévő öt küldetés mindegyikét háromnaposra tervezték, és valamennyi repülésre űrrandevú, űrséta, és egy sor tudományos, műszaki és orvosi kísérlet várt. Az űrrandevúk a megvalósítás módjában különböztek egymástól - legalábbis, amennyire a földi körüli pálya ezt lehetővé tette. A különböző küldetések űrsétáinak célja is eltérő volt, ahogy az egyes kísérleteké is. [Az alábbi képen John Young látható, amint éppen Gemini 3-as küldetésére készül.]

Amikor Johnnal mindent átnyálaztunk, azonnal kijózanodtunk a tőlünk elvárt feladat nagysága láttán. Három nap alatt két különböző Agenával két űrrandevút kell végrehajtanunk, két különböző földkörüli pályán. Emellett pedig szintén két, egymástól nagyon eltérő űrsétára, valamint tizenöt tudományos és műszaki kísérletre is sort kellett kerítenünk.
Ráadásul, amolyan navigációs tengerimalacok is lennénk: ahelyett, hogy a földön kiszámolt instrukciókat követve közelítenénk meg első Agenánkat annyira, hogy saját radarunkkal lássuk, az összes manővert nekünk kell beprogramozni az űrhajóba, ami nélkülözhetetlen ahhoz, hogy rátaláljunk, majd utolérjük céltárgyunkat.
Ezt a technikát nem tökéletesítették, de egy bővített memóriájú fedélzeti számítógépet azért megterveztek, amit VI-os Modulnak hívtak: ettől kezdve ránk volt bízva, hogy a szimulátorban számos lehetőség kipróbálása után kitaláljuk, miként lehet optimálisan használni a szerkezetet.

Az első dolog, amire rájöttünk, hogy nagyon pörgősen kell dolgoznunk, ha mindezzel három nap alatt végezni akarunk. Mivel az űrhajó négy napra elegendő ellátmánnyal rendelkezett (az oxigén volt ezek közül a kritikus elem), miért is ne maradhatnánk odafenn egy nappal tovább? Valamiért ez az ötlet nem nyerte el Chuck Mathews, a Gemini programigazgatójának, vagy csapatának a tetszését, így a hosszabbításra irányuló kérésünket elutasították. (A NASA menedzsmentje ismeretlen okból egészen az utolsó Gemini-repülésig tartotta magát ehhez, csak a Gemini 12 tölthetett négy napot a világűrben.)

Ezek után átfutott rajtunk a gondolat, hogy esetleg kezdeményezzük a kísérletek egy részének törlését, mivel egyik-másik elég nagy hülyeségnek tűnt. Azonban a kísérletek mindegyikét - hosszas elemzések után - már hivatalosan is jóváhagyták, azt viszont nem akartuk, hogy túl sok időt elpazaroljunk arra, hogy fejjel megyünk a bürokrácia falának. Mindkettőnknek tetszett viszont az űrrandevú és az űrséta, ezért egyiket sem akartuk megkurtítani, így aztán a törlésre számba jövő egyetlen lehetséges jelölt a VI-os Modul maradt. A készülék fejlesztése még gyerekcipőben járt, és ha Johnnal kitartottunk volna amellett, hogy ez már sok a jóból, a menedzsment minden bizonnyal átrakta volna egy későbbi repülés feladatai közé. Visszatekintve, ez lett volna a legjobb megoldás, bár lehet, hogy jobb lett volna az egészet teljesen elfelejteni.

A VI-os Modul használata nagyon macerás volt: egy hordozható szextáns segítségével le kellett mérni egy adott csillag és a föld horizontja által bezárt szöget (majd gondosan meghatározott időközönként a pályánkon elfoglalt helyzetünknek megfelelően más csillagokkal újra és újra meg kellett ismételni az egészet). Ezután a szögértékeket és időadatokat be kellett táplálni a számítógép VI-os Moduljába. Utóbbi, valamint egy rakás, fedélzeten tárolt diagram és ábra összehasonlításával meghatározhattuk pályánkat, és így meg tudtuk jósolni, hogy adott pillanatban az Agena céltárgyunkhoz képest hol leszünk - utóbbi pályáját ugyanis pontosan ismertük.

Mindebben az volt a hülyeség, hogy VI-os Modul köszönőviszonyban sem volt az Apolloéval, ami már egy jóval kifinomultabb és pontosabb navigációs sémát használt. Emiatt az értékes szimulátoron töltött időt egy olyan eljárás kifejlesztésére pazaroltuk, ami műszaki zsákutcának tűnt. A VI-os Modul értékes órákat rabolt el tőlünk a felkészülésből, valamint iszonyatosan túlterhelte a tényleges küldetés első néhány óráját, így valójában csökkentette esélyeinket, hogy a küldetés többi része sikeres legyen. Másfelől viszont nem azt akartuk, hogy az emberes űrhajók a földi irányítástól függetlenül száguldozzanak a világűrben, és képesek legyenek odafenn megtervezni és kiszámolni manővereiket? Vajon véletlenül nem azért lett „emberes űrrepülés” a gyerek neve, hogy a pilóták maguk irányítsák űrhajójukat? Így hát megtartottuk a VI-os Modult."

Sorozatunk korábbi részeit itt megtalálod. Ha érdekelnek a Puli és az asztronauták kalandjai, rakd blogunkat a kedvencek közé, és gyere vissza máskor is: http://pulispace.blog.hu

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.