A válogatás után egy helyi lokálba vitték a leendő asztronautákat. Michael Collins enyhén paranoiás volt, azt hitte, hogy ez is a vizsga része, és inkább nem ment a többiekkel. A Holdra elsőként lépő két ember neve bármelyik kvízműsorban elhangozhatna kérdésként: Neil Armstrong és Buzz Aldrin. A kitolás az lenne, ha az Apollo 11 harmadik utasának nevét kellene hirtelen megmondani. Minden emberes Apollo-küldetés legénysége ugyanis három asztronautából állt, nem volt ez alól az Apollo 11 sem kivétel. A harmadik "utast" Michael Collinsnak hívják, aki több könyvet is írt. Az alábbiakban "Carrying the Fire" című könyvéből fordítunk le pár részletet magyarra:

"Aznap este mi, izzadó reménybeliek együtt koktéloztunk és vacsoráztunk inkvizítorainkkal, valamint más kulcsemberekkel, akik a NASA épp csak csírázó Emberi Űrhajózási Központjából érkeztek. Az Eredeti Hetek közül ott volt Scott Carpenter és Gus Grissom, közülük már csak Gordo Cooperrel és Wally Schirrával nem találkoztam még. Prominens társaság gyűlt ott össze, valamennyien fotogének, közvetlenek voltak, akik mindannyian csöndes magabiztossággal dolgoztak a közös ügyön. Valahogy kiemelkedtek a tömegből: egy PR-es sem választhatta volna ki őket jobban. Bár kevéssé valószínű, hogy a PR-nek sok köze lehetett ehhez.
 
Kiválasztásukkor a hangsúly berepülő pilótaként szerzett széleskörű tapasztalataikon és fizikai állóképességükön volt. Ahogy a NASA egyre több tapasztaltabb lett, az utóbbi két szempont fokozatosan vesztett jelentőségéből, és olyan értékek lettek fontosak, mint a fiatalság, a képzettség és a tudományos háttér. De azokban a korai időkben a világűrt váratlan meglepetések gazdag tárházaként képzelték el, amivel sokkal inkább képes egy öreg róka megbirkózni, aki nem most jött le a falvédőről. Szerintem jól döntöttek.

Bob Gilruth, az Emberes Űrhajózási Központ igazgatója szintén jelen volt a vacsorán: őt egy vidám, sipító hangú, hunyorgós kopasz teddy-mackóként képzelhetjük el – megjelenésében nem volt semmi lenyűgöző, viszont annál lenyűgözőbb csapat összeállítására volt képes. Minél több emberrel találkoztam, annál jobban tetszett a dolog. A vacsora után valaki azzal állt elő, hogy ruccanjunk át egy helyi lokálba, ahol épp az „Amateur Night” volt aznap este műsoron – hétköznapi csajok bontakoztatták ki bájaikat a színpadon. Aha! Szóval ez lenne a nap utolsó tesztje? A jó öreg brókermódszerrel mérlegeltem esélyeimet: a felemelkedés lehetőségét a vízszintes kockázatával. Végül arra jutottam, nem megyek – tagadhatatlan, hogy döntésemben csipetnyi paranoia is közrejátszott. Ezért aztán Edwards felé vettem az irányt, teljes bizonytalanságban maradva affelől, hogy az amatőr üdvöskék mennyire váltak be, és vajon mi lett a másik, 32 tagú amatőregylettel.

Edwardsra visszaérve jött a legkeményebb rész – a várakozás. A Légierő kilenc döntőse közül hatan Edwardson dolgoztunk, és árgus szemekkel figyeltük egymást, hátha valami szokatlant vélünk felfedezni a másik viselkedésében, ami esetleg a NASA-tól kapott jó híreknek tudható be.

1962. augusztus 19-én ezt írtam apámnak:

Szerintem mintegy tízen kerülnek be, gyanítom, hogy egyenlő arányban lesznek köztük a Légierő és a Haditengerészet emberei (persze, állítólag mindenkit szolgálati helyétől függetlenül bírálnak el). Erős a gyanúm, hogy ha másért nem, propaganda okokból legalább egy civilt is beválogatnak a keretbe, és valószínű, hogy Neil Armstrong is köztük lesz - hacsak nincs valami súlyosabb egészségügyi problémája. Azért gondolom így, mert a hat civil pályázó közül messze ő rendelkezik a legjobb háttérrel, ráadásul már jelenleg is a NASA-nál dolgozik.

A levelet mai fejjel olvasva két dolog meglepő: egyrészt a belőle áradó katonai sovinizmus, másrészt pedig az, hogy majdnem pontosan megjósoltam a végeredményt. Szeptember közepén derült ki, hogy Neil bekerült a csapatba egy másik civil (Elliot See) társaságában. Rajtuk kívül a Légierőtől négyen, a Haditengerészettől hárman, a Tengerészgyalogságtól pedig senki nem jutott be.

A Légierő befutói közül hárman – Frank Borman, Jim McDivitt és Tom Stafford – valamennyien az Edwardson állomásoztak. Ed White volt a negyedik, aki West Point-on osztálytársam is volt, és aki minden időjárási körülményekre alkalmas gépek tesztelését végezte az Ohio-beli Daytonban, a Wright-Patterson Légibázison.
A három haditengerész Pete Conrad, Jim Lovell és John Young volt. Szerintem ez a kilenctagú csoport volt a NASA történetének legjobb válogatása  – jobban sikerült, mint a Hetek, illetve az ezután következő további csoportok - tizennégy, öt, tizenkilenc, tizenegy és hét űrhajós - összeállítása.

Saját kudarcom természetesen óriási arcul csapás volt, még akkor is, ha igazából nem hittem, hogy bekerülök. Megírtam az apámnak, hogy kilenc befutó közül négyet kitaláltam (Armstrong, Borman, Lovell, McDiwitt), de a többiek esetében sehogy sem tudtam rájönni a mögöttes logikára: Ed White (atletikus alkat, társasági lény, az Eredeti Hetek mintájára) kiválasztása ugyanis érthetetlenné tette, hogy Stafford (a tanárember) és mások miként kerülhettek be a csapatba. Gilruth levele sem kínált több fogódzót.

"Habár jó benyomást tett Bizottságunkra, úgy érezzük, hogy képzettsége - több más kiváló jelölttel egyetemben - nem felel meg az asztronauta-program speciális követelményeinek."

Speciális követelmények, mi?! Kérdés, hogy aminek híján vagyok, azt be tudom-e pótolni? Vagy az ajtó végérvényesen becsapódott mögöttem? Örökös optimistaként két dologra koncentráltam: először is, elterjedt a pletyka, hogy egy éven belül újabb válogatásra (harmadik csoport) kerül sor. Másrészt vigaszt nyújtott, hogy Conradot és Lovellt az Eredeti Hetek válogatásakor szintén elutasították. Mivel úgy éreztem, hogy alapvetően a tapasztalathiány a fő probléma velem, reméltem, hogy legközelebb már eredményesebben pályázhatok."

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.