Drótsorompó
2012.06.30. 09:30
Michael Collins, az Apollo 11 asztronautája pályája elején még reménytelen közelharcot vívott a drótsorompóval, újoncként ő is az "alja" munkákat kapta meg a Légierőnél. A Holdra elsőként lépő két ember neve bármelyik kvízműsorban elhangozhatna kérdésként: Neil Armstrong és Buzz Aldrin. A kitolás az lenne, ha az Apollo 11 harmadik utasának nevét kellene hirtelen megmondani. Minden emberes Apollo-küldetés legénysége ugyanis három asztronautából állt, nem volt ez alól az Apollo 11 sem kivétel. A harmadik "utast" Michael Collinsnak hívják, aki több könyvet is írt. Az alábbiakban "Carrying the Fire" című könyvéből fordítunk le pár részletet magyarra:
"Ahogy ez más szakmák esetében is szokás, a tesztpilóta nem egyből a szamárlétra csúcsán találja magát, van ugyanis egy gyakornoki rendszer – legalábbis az Edwardson volt ilyen – ami segít az újoncnak beletanulni a dolgok menetébe. Az „új fiú” a Repüléstesztelésnél például könnyen azon kapja magát, hogy a legutálatosabb melók jutnak neki osztályrészül, ezek közül is toronymagasan kiemelkedik a „drótsorompó”.
Ez egy olyan szerkezet, ami gyorsan fékezi le a gépeket, és ideális esetben nem teszi őket tönkre. Ez a repülők utolsó esélye: arra tervezték, hogy elkapja a száguldó gépet a kifutópálya legvégén, közvetlenül azelőtt, hogy a pálya környékén lévő fákba, vagy házakba csapódna. A drótsorompó általában egyetlen vastag kábelből áll, amit a kifutó teljes szélességében kifeszítenek. Ez elkapja a gép orrfutóját, vagy beleakad a farokhorogba, amit a pilóta akkor enged le, ha rájön, hogy benézte a pálya valódi hosszát. Amikor a gépet megfogja a kábel, hatalmas mozgási energiát kell elnyelni pár másodperc alatt, mialatt a szörny ultragyorsan megáll. Ezt az óriási energiát számos módszerrel próbálták már mérsékelni: volt, amikor nehéz láncokat húzott a földön, máskor egy zárt rendszerű, vízzel töltött csatornában vonszolt egy gömböt, de próbálták már hidraulikusan működésbe hozott repülőgép-fékekkel is lassítani a gépeket.
Minden új ötletet tesztelni kell különböző tömegű, sebességű és típusú gépek esetében. Ez mind Edwardson történik. Az öreg koponyáknak megvan az a zavaró képességük, hogy megérzik, mikor lesz a drótsorompót tesztelő mérnököknek egy pilótára szükségük. Amikor aztán megcsörren a telefon a Légiirányításnál, rendre „favágásra”, papírmunkára, és a hirtelen sürgetővé váló jelentésekre hivatkozva egytől-egyig kámforrá válnak – a végeredmény pedig mindig az, hogy az új fiút áldozzák fel a drótsorompó falánk istenének.
A kijelölt helyre érve egy elhagyatott kifutópálya nyújtózkodik a kiszáradt tómeder széléig, a friss húst pedig gyorsan becsatolják egy özönvíz előtti, elképzelhetetlenül romos gépbe - lehetőleg egy olyan típusba, amit a Dél-Amerikai légierőnél is már régesrég leselejteztek. A pókhálók és madárfészkek között megmutatják neki az egyetlen új műszert a pilótafülkében – ez egy levegősebesség mérő, ami főszerepet játszik a mozgási energia mértékének meghatározásánál (0,5 szorozva a tömeg szorozva a sebesség négyzetével), amit a mérnök kér az adott tesztre.
A mérnök nézegeti a logarlécet, a diagramjait, kikéri számítógépe és csillagjósa tanácsát, majd túlkiabálja a hajtómű süvítését, amit az izzadó pilótának valami csoda folytán sikerült végre életre kelteni egy undorodó műszerész lakonikus tanácsait követve - utóbbi már eleve személyes sértésnek vette, hogy ehhez a félkegyelműhöz küldték ki.
„Maga… ö…ö… bizonyos Collins? OK, Collins 82 csomó kellene ezúttal, nem több Collins.”
A névnek csak a baleseti bejelentő kitöltése miatt van jelentősége.
Collins ezután a drótsorompótól tisztes távolban felsorakozik, felméri az ellenfelet, ahogy egy novicero veszi szemügyre élete első dagadt bikáját Pamplonában. Csak hát ebben az esetben ő játssza a bika szerepét, ő hergeli fel magát, és rohan neki a monstrummal a kifutópálya végén álldogáló művészi alkotásnak. Tekintetét ráragasztja, de a közönségből senki nem tapsol, amikor felpörgeti a fáradt hajtóművet, kiengedi a fékeket, és becélozza a drótkötél közepét. 82 csomó, most majd megmutatja… hetven, hetvenöt, hoppsz… nyolcvanöt … hoppá … kilencven… fékezd le… pontban nyolcvankettő … a fenébe… hetvennyolc. Majd tompa huppanás!
A szeme sarkából látja, hogy az ütést a drótkábel okozta, amikor átugrottak rajta a repülő kerekei. Visszarántja a gázkart üresbe, felveszi a védekező pózt – felkészül a következő pillanatban várható óriási lassulásra. De semmi ilyesmi nem történik. Ekkorra a gép már elérte a kifutó végét, sőt, el is hagyta, és most óriási porfelhőt kavarva fut tovább a kiszáradt tómederben. Végül lelassul annyira, hogy megforduljon, és megindul visszafelé.
Valaki füstnek nézhette a port, és értesítette a tűzoltóságot: fényes vörös teherautók érkeznek villogó vörös lámpáikkal oda, ahol a gép megállt, és ahol addigra már egy kész fogadóbizottság verődött össze. A szaki begyakorolt csodálkozással megvizsgálja az ütött-kopott gépet, mintha még soha nem látott volna ehhez hasonlót korábban. A tesztet vezető mérnök elmerül a számításaiban. „Nyolcvankét csomó, Collins. Nyolcvankettővel ment a kábeleknél?” Collins bevallja az extra ötöt, a mérnök a botrányos számot az utókor számára sok morgás és fortyogás közepette rögzíti, majd bevágja magát egy pickupba, és ezzel elhajt. A Tűzoltóság kollektíven távozik (kávészünet?), a pilóta pedig leverten visszamegy az Irányításhoz. Főnöke épp csak felnéz a pedáns asztal mögül: „Elmulasztotta kiengedni a horgot, Collins, átütemeztük a tesztet reggelre”. Ezután Collins soha többé nem felejti el kiengedni a horgot." [Az előző rész elolvasásához kattints ide!]
Facebook-challenge: Dr. Pacher Tibor főpulink a Google által szponzorált Lunar X Prize holdversenyben résztvevő csapatai részére szervezett eseményen - "Team Summit" - tartott május 30-án előadást, illetve hallgatta meg versenytársaink beszámolóit Washingtonban. Valószínűleg kicsit fel akarták dobni a hangulatot, amikor a Part-Time Scientists és a Puli csapatvezetője fogadott egymással, hogy nagyon rövid idő leforgása alatt melyik csapatnak lesz több lájkja. Úgyhogy csatlakozz facebook-oldalunkhoz! Jó úton haladunk, nemrég átléptük az ötezres határt.
Juttasd el neved a Holdra! Holdjárónk, a Puli, már ezer forintos támogatás esetén magával viszi neved a Holdra, hogy az örök időkre ott maradjon! De a következő meteorbecsapódásig mindenképp. Ehhez csak be kell lépni a Kis Lépés Klub-ba, kisvállalkozásoknak pedig irány a Puli Indítóállás!
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
blueeyed333 2012.06.30. 17:11:20
is 2012.06.30. 20:29:21
Jurij Kakarin 2012.06.30. 22:24:21
Én kérek bocsáRnatot