Az első amerikai űrhajós szerint "kellemes és megnyugtató" érzés súlytalannak lenni. Akkoriban is sok volt a vészmadár - voltak, akik egészen horrorisztikusan képzelték ezt el. Sorozatunkban megkíséreljük bemutatni, milyen volt amerikai - mitöbb: első amerikai - űrhajósnak lenni a hatvanas évek elején, ehhez kiváló forrást nyújt Alan Shepard visszaemlékezése, ami a "We Seven" (Mi, heten) c. könyvben jelent meg; ebből pár részletet próbálunk meg magyarra lefordítani.

"Most a periszkópon volt a sor. Röviden tájékoztattak arról, mire számítsak vele kapcsolatban. Az egyik legutolsó teendők egyike volt, hogy az S Hangárban - mielőtt még beöltöztem volna szkafanderembe - Bill Douglas és John Glenn társaságában speciális térképeket böngésztünk át, hogy legyen némi fogalmam arról, egyáltalán mit is fogok majd az űrből látni. Volt tehát némi elképzelésem a színkavalkádról, a szárazföldekről és a felhőtakaróról, amit majd 160 kilométer magasból látok.
De senki nem készíthetett fel eléggé arra a csodálatos látványra, ami fogadott. Teljesen ösztönösen kiáltottam fel, amit persze Deke is hallott: „De gyönyörű látvány!” Lélegzetelállító volt.

Láttam, hogy délen a felhőtakaró Fort Lauderdaleig ér, és megfigyelhettem, hogy egészen Key Westig, Florida legdélibb csücskéig, szép volt az idő. Északra, a karolinai partok mentén Cape Hatterasig elláttam - ez azonban a felhők miatt csak homályosan látszott. Florida nyugati felén az Okeechobee-tavat, a Tampai öblöt és még Pensacolát is láttam. Mivel messze alattam szórványos felhőzet volt, a Bahama-szigetek egy része is takarásban volt, ezek megfigyelésére külön felhívták a figyelmemet. Tekintetem így egy nyílt területre kalandozott, ahol az Andros-szigetet és Biminit is sikerült beazonosítanom. Az óceán színe a szigetek környékén kristálytiszta; éles volt a kontraszt a tenger mélyebb és partmenti vízeinek határán, a zátonyok közelében: előbbi kék, utóbbi világoszöld színben játszott. Tényleg megdöbbentő volt.

De nem csak a kilátásban gyönyörködtem. Rájöttem, hogy a látvány tulajdonképpen segíthet megtartani a kapszula helyzetét. Azzal, hogy a periszkópban Cape Canaveralt helyeztem a középpontba, lett egy viszonyítási pontom, ehhez képest tudtam meghatározni, hogy mikor térek el a függőleges síktól jobbra vagy balra. Felfedeztem, hogy ez a helymeghatározás nagyon jól jöhet abban az esetben, ha a műszerekkel és a robotpilótával történne valami a jövőben. Jó volt tudni, hogy a kapszulát ezzel az extra módszerrel is lehet irányítani – feltéve persze, hogy tisztán látunk, és tudjuk, hogy pontosan mit is látunk. Szerencsére én tisztán láttam Cape-et. Csodálatos viszonyítási pont volt.

Ez idő alatt a kabin és én mindvégig súlytalanságban voltunk. És bár sok kéretlen tanácsot kaptunk arról, hogy ez milyen érzés lesz majd – némelyek meglehetősen szörnyűnek írták le – olyan volt, amilyenre számítottam: kellemes és megnyugtató. Semmilyen hatással nem volt a mozgásomra vagy a hatékonyságomra. Teljesen komfortosan éreztem magam benne, és megkönnyebbülés volt, hogy nem érzem a nyomást, ami az ülésbe préselt, és a testsúlyomat sem. A szíjak végei kicsikét lebegtek, és volt némi por is, ami a kabinban keringett. De ezek teljesen mellékesek voltak ahhoz képest, hogy súlytalanságban voltam. Ami meg a port illeti: természetesen, mindig megpróbáltuk sterilen tartani a kabint. Ezt tökéletesen csak akkor tudtuk volna megvalósítani, ha senkit nem engedtünk volna a kabinba – még a pilótát sem.
A jövőbeli repülések során, amikor majd fel akarjuk nyitni az arcunkat takaró sisakrostélyt egy-egy hosszabb küldetés alkalmával, akár veszélyessé is válhat, hogy homok kering előttünk. De ezzel a problémával ráérünk majd később foglalkozni, és akkor majd erre is megtaláljuk a megoldást." (Folyt.köv.)

Háztáji Puli

Létezik a GLXP-nek egy kicsinyített verziója, ez pedig a MoonBots.
Itt nem az a cél, hogy eljuttassunk egy eszközt a Holdra, hanem "csak" annyi, hogy LEGO-ból építsünk robotot, ami aztán hasonló feladatokat old meg, mint ami a GLXP célkitűzése, illetve erőteljesen hajaz a dolog a Magyarok a Marson versenyre.

Kérdésünk a 9-17 éves olvasóinkhoz: Lenne-e kedvetek, igényetek, egyebetek, összerittyenteni egy MoonBots csapatot, és indulni a versenyen?

Amennyiben érdekel benneteket a dolog, abban az esetben örülnénk, ha elfogadnátok a segítő mancsunkat, és a védnökeitek lehetnénk. Amiben a Puli Team tud segíteni: mindenféle robotikai ismeret, robotika gyakorlat, űreszköz építési ismeretek, csillagászati ismeretek, geológiai ismeretek, PR, GLXP infók, meg egyebek. További részletekért kattints ide!

Juttasd el neved a Holdra! Holdjárónk, a Puli, már ezer forintos támogatás esetén magával viszi neved a Holdra, hogy az örök időkre ott maradjon! De a következő meteorbecsapódásig mindenképp. Ehhez csak be kell lépni a Kis Lépés Klub-ba,  kisvállalkozásoknak pedig irány a Puli Indítóállás!

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.