2012: A Sárkány éve

2012.01.12. 09:30

Az már szinte bizonyos, hogy a Sárkány éve lesz az idei, ez azonban nem a kínai horoszkóp szerint értendő. Hanem szó szerint. A SpaceX a tervek szerint február 7-én indítja Falcon-9-es rakétája tetőcsomagtartóján a Dragon űrkapszulát: ez lesz a történelemben az első küldetés, amikor egy magáncég dokkolhat a Nemzetközi Űrállomáson.
Az indítás után néhány nappal a Dragon még lábujjhegyen cserkészi be a Nemzetközi Űrállomást, ahol a legénység az egyelőre embernélküli kapszulával először lemodellezi a dokkolást. A NASA is óvatos, senki nem szeretné, ha a jelenleg hattagú legénységnek otthont adó űrállomáson egy sárkányméretű lyuk tátongana.

Az, hogy valaki fuvarengedélyt kapjon a Nemzetközi Űrállomásra, három lépésben történik. Ami lehet kettő is, ha a NASA-nak nagyon nagy szüksége van rá. És van.
Így történt, hogy a SpaceX 2010 decemberében titkos sajtszállítmányával kétszer kerülte meg a Földet, majd sikeresen landolt a Csendes óceánra. Ez csak az első lépés volt, a másodikat és a harmadikat viszont tömbösítették.

Legutóbbi posztunkban bemutattuk a COTS-programot, amivel a NASA célja az, hogy olyan magáncégeket találjon, amik képesek hitelt érdemlően bemutatni, milyen módon tudnák feltölteni az űrállomás éléskamráját. Ehhez azonban nem elég egy csilivili powerpoint prezentációval villantani: ki kell menni az űrbe, és meg kell csinálni.
A programban eleinte nagy volt a nyüzsi, a több mint húsz magáncég közül mára már csak ketten maradtak. Egyikük - mint azt jeleztük - a SpaceX, már túl is van az első bemutatón, és sokat lobbizott azért, hogy semmi se a NASA eredeti terve szerint valósuljon meg.

Eszerint ugyanis a Dragon második útján csak mintegy 10 kilométerre közelíthette volna meg a Nemzetközi Űrállomást, és csak a harmadik útján kerülhetett volna testi kapcsolatba vele.

Tavaly júliusban aztán a NASA beadta a derekát, és beleegyezett abba, hogy a két lépcsőt egy csapásra abszolválja a SpaceX. A cég számíthatott erre, mert még ugyanabban a hónapban megérkezett Cape Canaveralra az általuk kifejlesztett Falcon 9 hordozórakéta. Október végén pedig már az űrkabin is ott volt. A Sárkány.
Az új forgatókönyv alapján az űrrandin a Dragon és az Űrállomás kommunikációs csatornáit kell tesztelni egymástól mintegy 3 kilométeres távolságban. Csak azután, hogy meggyőződtek arról, egy nyelvet beszélnek, merészkedhet közelebb a privátkapszula a Nemzetközi Űrállomáshoz. Ekkor egy robotkar kinyúl érte, és becuppantja az egyik dokkolóegységbe.

A NASA akkor mondja ki a tuti igent a megközelítésre, ha megbizonyosodtak arról, hogy az eredeti ütemtervben a második út követelményeit sikerrel vette a Dragon – ez természetszerűleg csak az indítás utáni órákban dőlhet el.
Ha a SpaceX megkapja az engedélyt, a Sárkány egy hétig az űrállomáshoz kipányvázva dekkol majd, ez idő alatt kell az asztronautáknak az árut ki- és becuccolniuk. A feltételezhetően „Címzett: A Föld” feliratú küldeményekkel a sárkány ezek után visszatér a Csendes óceán vízére. A Nemzetközi Űrállomás által irányított dokkolás engedélyezése esetén a Dragon 22 napot tölt a világűrben.
 
A küldetést eredetileg 2010-ben kellett volna végrehajtani, ez a SpaceX miatt csúszott, 2011-ben viszont már a NASA miatt került további parkolópályára. Először 2011 júniusra tették a startot, amiből rövidesen ősz lett. Az orosz Progressz 44 teherűrhajó augusztusi elvesztése se tett jót az indításnak, emiatt még későbbre tolódott az időpont – ekkor ugyanis csak félgőzön, fele személyzettel működött az űrállomás. További késést okozott, hogy a Dragon befogását végző két űrhajós közül tavaly decemberben még csak egy volt erre a feladatra kiképezve.
Ennyi halasztás után mi is csak félve írjuk le, hogy a SpaceX Dragonja 2012. február 7-én reppen föl Floridából - ők képezhetik egyébként a légihídat a Google által szponzorált Lunar X PRIZE (GLXP) verseny résztvevői számára Hold felé vezető útjukon: ők a GLXP-csapatok "hivatalos" űrszállítói.


Kérjük segítségeteket, hogy minél többen támogassanak bennünket: hívjátok fel barátaitok, ismerőseitek figyelmét a Kis Lépés Klub-ra és a Puli Indítóállás-ra!

Szerző: gopuligo

1 komment

Címkék: migrate

A bejegyzés trackback címe:

https://pulispace.blog.hu/api/trackback/id/tr783537273

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Szerintem nagyon jól csinálta a Tibi 2012.01.15. 09:58:07

Nem lenne jobb az ISS-t geostacionárius pályán keringetni?

Akkor nem kéne ez a sok hóbelevanc hozdozórakétákkal meg teherűrhajókkal, egyszerűen ki lenne feszítve egy kábel az ISS és a földi bázis között, amin az ellátmánytól kezdve az új felszereléseken keresztül a legénységig és új modulokig bezárólag mindent fel lehetne csörlőzni oszt kész.
süti beállítások módosítása