A műemlékgyilkos homokvihar

2011.12.01. 12:00

Két okból foglalkozunk a Holdon hagyott amerikai műemlékek köré kijelölt két kilométer sugarú körökkel, amik a NASA ajánlása szerint tiltott zónának minősülnek. Ahogy a Fehér Ház is az: a Google által szponzorált Lunar X PRIZE verseny résztvevőinek holdjáróit szállító leszállóegységek ezekbe a körökbe nem léphetnek/gurulhatnak/ugrándozhatnak be, sőt, át sem repülhetnek fölöttük. A Holdon több mint 40 van belőlük, igaz, átfedések akadnak.

Az egyik ok az, hogy sok minden megtudható a Holdról, ha kielemezzük, miért pont két kilométeres lett a körök sugara. A másik ok személyes: Miki, a főmérnökünk az egyik ilyen körhöz szeretne holdjárónk segítségével elzarándokolni.

Ebben a posztban az első okkal foglalkozunk, aminek megértéséhez előbb erősen magunk elé kell képzelni égi kísérőnket - összes, számunkra jó és rossz tulajdonságával együtt. Holdanatómia következik.
A fékezőrakétákkal ellátott leszállóegység gyakorlatilag egy lapostányért formál maga körül, miközben a landolás során a talajhoz közelít. Ennek pereme - ahová puccos helyeken a petrezselyem-darabokat teszik - 3 fokos szöget zár be a vízszintessel. Ezért nem mélytányér. És homokból van, mégpedig olyan finom fajtából, ami miatt a továbbiakban nem hívhatjuk homoknak.

Egyrészt azért nem, mert mérnökeinknek minél kevesebb lehetőséget kell adni arra, hogy egy tengerpartra asszociáljanak - ez ugyanis csak fölösleges energiákat venne el tőlük, és megakadályozná őket a maradéktalan koncentrációban. Másrészt azért nem, mert a földi és a holdi homok mérete úgy aránylik egymáshoz, mint a Halloween-tök az elpöckölt cseresznyemaghoz.


Maradnánk tehát a szemcse fogalmánál. Szerencsére, ezekből is sokféle van. Méretüktől függően azonban ezek a landolás során 300 – 2000 m/s sebességre gyorsítanak, minél kisebbek, annál inkább: némelyek megkerülik az egész Holdat. Sőt, a legkisebbek elérhetik a szökési sebességet, ami a Holdon 2,37 km/s, majd akár Nap körüli pályára is állhatnak.

Mindezt egy hajtómű miatt.

A porszem méretű szemcsék – ezek már láthatóak, és magukban hordozzák egy porcica teljes genetikai állományát – legnagyobb sebessége megegyezik a hajtóműből kiáramló gáz sebességével: a Holdat azonban nem hagyják el.

Még kevésbé hagyják el az 1 és 10 centi átmérőjű kövek, amelyek így is 5 és 50 m/s sebességgel képesek tágulni a leszállóegység fékezőrakétái alól, hogy aztán másfél kilométerrel odébb fogjanak talajt. Minél kisebb a rakéták ereje, annál előbb "földet" érnek a holdkavicsok.

Ezek a szemcsék, kövek, kavicsok azonban gyilkos kombót képeznek a hajtóművek keltette porviharban: légkör híján ugyanis ezek a részecskék nem a rakéta alatt gomolyognak, hanem vad ámokfutásba kezdenek, aminek csak egy fal szabhat gátat. Vagy egy holdjármű.


Ettől félti a többi közt az Apollo küldetések tárgyi emlékeit a NASA. Viszont ahelyett, hogy műemlékvédelmi okokból megtiltanák mindenki másnak a holdraszállást, előálltak a két kilométer sugarú köreikkel. A következő posztban végképp kiderül, miért ennyi az annyi. (Folyt.köv.)


Kérjük segítségeteket, hogy minél többen támogassanak bennünket: hívjátok fel barátaitok, ismerőseitek figyelmét a Kis Lépés Klub-ra és a Puli Indítóállás-ra!

Szerző: gopuligo

12 komment

Címkék: migrate

A bejegyzés trackback címe:

https://pulispace.blog.hu/api/trackback/id/tr393428152

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

real 2011.12.01. 13:32:27

Nagyon jók ezek a cikkek, élvezetes a stílus, gratulálok a szerzőnek. Ha az űreszköz fejlesztés is ilyen jól fog menni, akkor hamarosan galaktikus nagyhatalom leszünk :)

mergo 2011.12.01. 14:23:59

Érdekes és olvasmányos írás. Várom a folytatást!!! :-)

organikusviselet · http://organikusviselet.blog.hu/ 2011.12.01. 14:33:45

Remek írás! Reméljük lesz folytatás is! Több ilyen jó kis bejegyzést olvasnék

GC (törölt) 2011.12.01. 14:52:35

Na, erre nem is gondoltam :)

TrueY · http://qltura.blog.hu 2011.12.01. 15:00:39

NASA és "két kilométer sugarú köreikkel"
Áttértek végre az SI-re az imperialról? :)

Füles [Göd.HU.EU] 2011.12.01. 15:27:16

Nem pontosan értem, mit féltenek rajtuk, ha annyira fontosak, minek hagyták szét a dolgaikat? Vagy egyszer majd vissza akarják hozni? Micsoda egy fillérbaszó népek ezek az ámerikaiak...

phaszfej 2011.12.01. 16:34:21

Sok pénzből a hülye is elmegy a holdra. Nulla lóvéból az igazi. Én meg óceánjáró hajókázni szeretznék. Légyszi dobjátok össze nekem a lóvét és szóljatok az ismerősiteknek is, hogy támogassanak! Buzik, de a holdra akarnak menni. Apám!

roka 2011.12.01. 18:24:17

Nekem nagyon tetszik a cikk és sok sikert a küldetéshez!

gopuligo 2011.12.01. 19:15:10

@real: @mergo: @organikusviselet: @roka: Örülünk, hogy tetszik. Azért az indítás előtt még visszanéztek ide, ugye? :_)

@TrueY: A NASA-anyag SI-t használ. Tényleg. Talán azért, hogy a Nagy Víz túloldalán is minden csapat megértse. Biztosra mennek. :_)

TrueY · http://qltura.blog.hu 2011.12.02. 10:07:52

@gopuligo: "A NASA-anyag SI-t használ."
:) Gondolom a marsi felsülések után áttértek! :)

Zoonekrofil 2011.12.02. 16:51:45

@phaszfej:

Apád egy buzi, aki a Holdra akar menni? Szar neked.
Ők legalább nagyban terveznek, te meg csak mindig a legközelebbi végbélbe kirándulsz.

spion27 2011.12.02. 18:59:15

tök logikus. (mondjuk előtte nem mondtam volna megh ogy minek a 2 kilóméter)
És eddig se arról volt szó, hogy nem szabad odamenni mert irgumburgum, csak szóltak hogy ugyan ne barmolják már szét, mert mégiscsak történelmi emlékek vagy mifene
süti beállítások módosítása