Az alábbiakban Brian Harvey "Soviet and Russian Lunar Exploration" c. könyvéből fordítunk részleteket magyarra:

A LOK (Lunij Orbitalnij Korabl) volt a szovjet holdűrhajó. Az L-1 Zondtól eltérően, a LOK már közvetlenül összehasonlítható amerikai megfelelőjével, az Apollo parancsnoki és műszaki egységgel. Ebből tizenhatot kezdtek építeni, hetet fejeztek be, négy részben készült csak el, ezeket később múzeumokban állították ki. A LOK csak egyetlen egyszer repült, az N-1 1972. novemberi, negyedik startján, ami ugyan kudarcot vallott, de a leszállóegységet megmentette a mentőrakéta. A hagyományos mérnöki szemmel a LOK egy feljavított Szojuz volt, ami el tudott repülni a Holdhoz, de ennél azért jóval többről volt szó: a LOK sokrétű holdűrhajó volt, ami saját jogán vált az Apollo méltó vetélytársává.
 
A visszatérő egység ugyanaz volt, mint a Szojuz alapverziójában, azzal a különbséggel, hogy háromfős helyett kéttagú legénységre méretezték, és vastagabb hőpajzsot kapott a nagy sebességű légkörbe lépés miatt. A LOK nehezebb is volt: 2850 kg helyett 3050 kg-ot nyomott. A keringőegység ugyanaz volt, mint a Szojuz alapverziójában, csak a műszerezettségében, az irányítási rendszerében volt eltérés, illetve további kerek ablakokat kapott a holdkörüli pályáról való megfigyelés érdekében.

A holdsétára szánt szkafander is ebben az egységben kapott volna helyet, és innen indult volna a beöltözött kozmonauta a holdi leszállóegységbe (LK), hogy aztán megkezdje az ereszkedést a felszínre. A keringőegységnek nagy, 90 centiméteres ajtaja volt, ami épp elég széles ahhoz, hogy a kozmonauta Krecset típusú holdszkafanderében átférjen rajta. A keringőegység részét képezte az előrenéző kerek ablakkal felszerelt irányítóegység, ami a landolás után vezényelné le a két űreszköz összekapcsolódását a holdkörüli pályán. Az űrrandevút és a dokkolást innen irányították volna, és nem a leszállóegységből.

A Szojuzzal összehasonlítva a LOK az alapjánál jóval szélesebb volt, az elejére pedig egy kisméretű egységet, illetve egy dokkolóegységet kapott, utóbbinak Kontakt volt a neve. Egy sor antenna, valamint hélix-antennát használtak a Holdról visszatérő leszállóegység, az LK megközelítése, az űrrandevú és a dokkolás során. A LOK Aktiv nevű dokkolószerkezete egy alumínium tányért nyújt ki az LK tetejéhez. A 100 centiméter széles felületen 108 behúzott méhsejt elrendezésű hatszög volt, és közülük egyetlen egy összekapcsolódása már stabilan rögzítette volna a két űreszközt egymáshoz.

A LOK és a Szojuz közti legszembeötlőbb eltérést az űrhajó végében található műszaki egység és hajtómű modul jelentette, valamint az elejére szerelt kis méretű egység. Az elején lévő modulban hat üzemanyagtartály kapott helyet, mindegyikben 300 kg aszimmetrikus dimetil-metil-hidrazinnal. Négy hajtómű szolgált a holdkörüli pályán való attitűd szabályozásra, egy a tájolásra, plusz a Kontakt dokkolóegység. Az Apollo esetében kisméretű, kúpalakú dokkolóegység volt a parancsnoki egység elején, de minden más a műszaki egység szerves részét képezte.

Az űrrandevú során a LOK közelítette meg az LK-t a holdkörüli pályán, a fedélzeti mérnök az előrenéző kerek ablakon nézett volna ki, munkáját televízióképernyő segítette volna, és ő kezelte volna a szomszédos irányítópanelt. A LOK elején lévő modulban négy helyzetszabályzó segédhajtómű volt, ezek mindegyike két nagy fúvókából és két kisebből állt. A hajtóművet a leningrádi Arzenal Tervezőiroda készítette.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.