Földöntúli félelmek
2013.02.02. 16:30
Az Apollo-11 utasai számára fenyegető és baljós látvány volt a Holdtól mindössze 100 kilométerre lenni. Erről is beszámol Michael Collins, aki 1969. július 16-án - 43 éve - indult útjára az Apollo-11 fedélzetén Neil Armstrong és Buzz Aldrin társaságában. Az alábbiakban "Carrying the Fire" című könyvéből fordítunk le pár részletet magyarra:
"A negyedik nap határozottan más, mint a korábbiak. Kilenc óra helyett hetet aludtam – viszont ez pihentető hét óra volt. Annak ellenére, hogy Hold felé menet feltett szándékunk volt, hogy takarékoskodunk energiánkkal, kezdenek a stressz jelei mutatkozni rajtunk (legalábbis, rajtam mindenképp), és most azt érzem, hogy valamennyiünket megülte a tudat: a nászutazásnak vége, és ideje kicsiny rózsaszín testünket munkára fogni. Az első megdöbbenés akkor ér minket, amikor leállítjuk forgó mozgásunkat, és olyan helyzetbe kerülünk, ahonnan láthatjuk a Holdat. Közel egy napja néztük utoljára, és megjelenése most egyszerre drámai, látványos, és felpezsdítő. A Holdat örök életemben egy kétdimenziós, apró sárga korongként ismertem az égen, ez azonban mostanra eltűnt, és helyét a legcsodálatosabb gömb vette át, amit valaha láttam. Kezdjük azzal, hogy hatalmas, teljesen kitölti ablakunkat. Másodsorban háromdimenziós. kitolja a hasát felénk olyanformán, hogy már-már azt érzem, karomat kinyújtva megérinthetem, miközben felszíne egyértelműen távolodik a szélei felé. Az űrhajónk és a Nap között van, ami a létező legpazarabb megvilágítást eredményezi. A túloldalát érő napsütés glóriát rajzol köré, és a napfény átzuhog a szélein, ami titokzatos külsőt kölcsönöz neki, egyúttal kihangsúlyozza a méretét és halványan derengő, himlőhelyes felszínét.
A drámai hatást fokozza, hogy ismét látjuk a csillagokat. Most már a Hold árnyékában utazunk: az eltelt három nap alatt ez az első alkalom, hogy sötétben vagyunk, és a tűnékeny csillagok újra megjelennek, mintha csak erre a pillanatra vártak volna. A Hold tányérját 360-fokban szegélyező karima gyönyörű megvilágításban úszik a Nap előlünk rejtett sugarainak köszönhetően, ez pedig alapvetően két, egymástól nagyon eltérő területre osztja a felszínt. Az egyik közel fekete, míg a másik a Föld felszínéről visszavert fehéres fényben fürdik. A földfény, ahogy hívják, igazából az a napfény, ami a Naptól a Földre érkezik, majd onnan a Holdra vetül. A Föld határozottan fényesebb, mint a Hold a Földről nézve. A napkorona halvány, vöröses-sárgás fénye, a Föld fehéres ragyogása, és a környező égbolt csillagokkal teleszórt színtiszta feketesége így együtt kékes fénybe öltözteti a Holdat. Ez a csodálatos gömb pedig ott csüng baljóslatúan, mindenféle hang vagy mozgás nélkül, a maga félelmetes jelenlétével, és semmiképp sem tűnik hivogatónak. Neil így összegzi: „Ezért a látványért megérte idejönni.” És ez valamennyire ijesztő is, bár egyikünk sem mondja ki.
Mielőtt túlzottan a Hold varázsa alá kerülhetnénk, Houston földönkívüli csevejre hív minket, ami ott visszhangzik hallójáratainkban, miközben emlékeztetnek minket ránk váró teendőink egy részére. Ellenőriznünk kell, hogy a másodlagos hűtőrendszerben áramlik-e a folyadék, és ennek egy második radiátor hadrendbe állításával teszünk eleget. Ez az a próba, amit régóta elleneztem („Ha az istenverte elsődleges rendszer működik, miért bajlódjunk a másodlagos rendszer tesztelésével?”), de végül egy sor értekezlet árán meggyőztek engem a szükségességéről. Miután sikeresen letudom ezt a napirendi pontot, kicsit mintha zsémbes hangulatba kerülnék, mivel ezt találom mondani Houstonnak: „Ezügyben legalább már nem lesz szükség több értekezletre.” „A küldetésigazgató feljajdult” – válaszolja a CAPCOM. Vajon megsértettem volna Cliff Charlesworth-t? „Nem, nem akartam semmi jajongást. Az összes értekezletet egytől-egyik élveztem” – hazudom. Houston a nap híreivel jutalmaz meg minket, ami főképp baseballból és más apróságokból áll. Azt azért megemlítik, hogy a Pravda szerint Neil „a hajó cárja”, és ezt az út hátralevő részére kedélyesen elraktározom magamban. Van még egy vicces történetük Michael fiamról, legalábbis, számomra vicces. „Mit gondolsz” - kérdezték Michaelt - „arról, hogy édesapád bekerül a történelembe?” „Az jó” – feleli Michael, majd hosszas csönd után megkérdezi: „És mi az, hogy történelem?”
Houston ezután nagyobb fordulatszámra kapcsol, és valósággal tolja belénk a legfrissebb információkat, amit tudnunk kell, mielőtt a Hold baloldalán eltűnnénk a háta mögött. Tudnunk kell, miként álljunk holdkörüli pályára, probléma esetén, hogyan hagyjuk azt el – és ebben nem számíthatunk a földi irányítás segítségére. A rádiónkkal csak a szemünkkel is látható emberekhez beszélhetünk, a hold mögött pedig senkit nem fogunk látni.
Az elmúlt tizennégy órában már a Hold hatása érvényesül, és 915 m/s-os sebességünkről fokozatosan 2316 m/s-ra gyorsultunk. Ahhoz, hogy a Hold gravitációs tere elkapjon minket, egész pontosan 890 m/s-mal kell csökkentenünk sebességünket, és ezt műszaki egységünk hajtóművének hat perc két másodperces gyújtásával érjük el.
A LOI1 néven ismert művelettel, vagyis a holdkörüli pályára álláshoz szükséges első gyújtással először ellipszis alakú pályára állunk, amit a felszín fölött 96,5 kilométerrel ívelő körpályává alakítunk, ha majd négy órával később megkíséreljük a LOI2-t.
Ahogy közeledünk a Hold bal oldalához, nem győzök ismét csodálkozni pályánk pontosságán. Mindössze nyamvadt ötszáz kilométer választott el minket attól, hogy bele ne csapódjunk a felszínébe, és mindezt több mint negyedmillió kilométer távolságból hoztuk össze. És ne felejtsük, hogy a Hold mozgó célpont, amit az égen száguldozva épp csak egy hajszállal előztünk meg. Amikor a minap felszálltunk, a Hold még távolról sem ért jelenlegi helyére: egy íven 40 fokkal, vagyis közel 325 ezer kilométerrel volt arrébb, és most a houstoni alagsorban a nagy számítógépek mégcsak nem is kínlódtak, amikor csak úgy felbüfögték szuperpontos számításaikat. Remélem.
Amikor végül a Hold mögé érünk, valamivel több mint nyolc percünk van hátra a gyújtásig. Most elképesztően elővigyázatosak vagyunk, minden egyes lépést számtalanszor ellenőrzünk. Nagyon hasonló a helyzet ahhoz, amikor a Gemini-10-zel a földkörüli pályánk elhagyását célzó gyújtásra készültünk – ha John Younggal pozíciónkat harmincszor nem ellenőriztük, akkor egyszer sem. Ha mindössze egyetlen számjegyet rosszul ütünk be a számítógépünkbe, legrosszabb esetben visszafordulunk, és azon kapjuk magukat, hogy a Nap körül készülünk éppen pályára állni: ezzel a Naprendszer új bolygójává válnánk, amit a következő generáció épp úgy felfedezhet majd, mint a legutóbbi tette ezt a Plútóval. Köszönöm, ebből nem kérek.
Amikor végül eljön a nagy pillanat, a nagy hajtómű bekapcsol, és megnyugtatóan belenyom minket üléseinkbe. Mindössze 1 G töredéke a lassulás, de érzésre jónak tűnik. Hat percig csak ülünk, és sólyom módjára feszülten bámuljuk a műszerfalat, szemünkkel újra és újra végigpásztázzuk a kritikus műszereket és mutatókat, hogy megbizonyosodjunk arról, minden rendben van-e, ami most velünk történik. Amikor a hajtómű leáll, megvitatjuk a dolgot számítógépünkkel, és felolvasom az eredményeket: „Mínusz egy, mínusz egy, plusz egy. Jézusom! Minden rosszat visszaszívok, amit valaha az MIT-re mondtam.” Ez alatt azt értem, hogy pontosságunk egészen lenyűgöző: közel 915 méter per szekudumos sebességváltozás mellett, az eltérés mindössze 0,03 méter per szekundum a három tengely mentén. Ez egy akkurátus gyújtás volt, és még Neil is elismerően nyilatkozik róla: „Ez gyönyörű gyújtás volt” – mondja, én pedig visszhangzom a szavait: „A pokolba is, meghiszem azt! … Nem tudom, hogy 95 kilométer magasan vagyunk-e, de legalább nem csapódtunk be Holdanyánkba.” Buzz a pályánkkal kapcsolatban a számítógépet faggatja. „Ezt nézzétek, 272,9 és 98,0”, mire ezt felelem: „Csodálatos, csodálatos, csodálatos, csodálatos!” „Nem akarod esetleg felírni?” – érdeklődik Buzz. Miért is ne? „Vésd csak fel, mint atom: 270-szer 100.” Buzz lételeme a pontosság: „Mindössze egy kilométer pár tizedét tévedtünk csak.” Mámorban úszom. „Helló, Hold, hogysmint a jó öreg hátsó feled?” Megérkeztünk.
A második gyújtást követően átlagosan 95 kilométerrel a felszín fölött állunk közel körpályára, és alkalmunk adódik szemügyre venni a jó öreg túloldalt, majd a Föld felőli oldalt is, illetve a kettő közti területeket. Különösen alaposan akarjuk szemügyre venni a leszállóhelyet, azt a pontot, amit az eltelt hónapokban csak fényképeken láthattunk. Neil összegzi a benyomásait Houstonnak: „Hasonlít a látvány a képekhez, a kettő közti különbség nagyjából olyan, amennyi a foci esetében van aközött, hogy kimegyünk a meccsre vagy tévén nézzük a közvetítést. Ezt nem lehet semmivel sem kiváltani, ehhez itt kell lenni.” Neil és Buzz felidézik a holnapi holdraszállás útvonalába eső ismerős jellegzetességeket: Mount Marilyn (Jim Lovell felesége nyomán), Boot Hill, Duke Island (Charlie Duke-ról kapta nevét), Diamondback és Sidewinder (ez két szinuszgörbe, ami a Nyugalom Tengerében nyújtózik, és szakasztott olyanok, mintha csörgőkígyók lennének), és így tovább, míg meg nem látjuk magát a leszállóhelyet.
A Nyugalom Tengerén még épp csak hajnalodik, és a nap sugarai mindössze egyfokos szögben érik a felszínt. Ilyen megvilágítás mellett a kráterek elképesztően hosszú árnyékot vetnek, és számomra az egész vidék határozottan fenyegetőnek tűnik, és semmi garancia nincs arra, hogy a felszíne elbírjon akár egy babakocsit is, nemhogy egy holdkompot. Önkéntelenül kommentálom a látottakat („olyan durva a felszíne, mint egy kukoricacsőé”), de mindhárman tudjuk (valóban?), hogy holnap jóval simábbnak látjuk majd a felszínét, ahogy a nap egyre jobban a felszín fölé emelkedik, míg végül eléri a holdraszállás idejére kalkulált 10 fokos szöget."
Lájkoltad már a Puli Space-t a Facebookon? Folyamatosan olvashatsz friss hazai és nemzetközi híreket a Hold-kutatásról, űrgépek fejlesztéséről, támogatóinkról!
-------------
TÁMOGASS MINKET!
Lépj be a Kis Lépés Klubba vagy vállalkozásként irány a Puli Indítóállás! Holdjárónk, a Puli, már ezer forintos támogatás esetén is magával viszi neved a Holdra, hogy az örök időkre ott maradjon! De a következő meteorbecsapódásig mindenképp...
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
