Miért a Nyugalom Bázison szállt le az Apollo-11, és miért pont július 20-án? Erről is beszámol Michael Collins, aki 1969. július 16-án - 43 éve - indult útjára az Apollo-11 fedélzetén Neil Armstrong és Buzz Aldrin társaságában. Az alábbiakban "Carrying the Fire" című könyvéből fordítunk le pár részletet magyarra:

"A leszállóhelyet illetően a Nyugalom tengerének délnyugati csücskére esett a választás. Meglehet, hogy ez geológiai szempontból is érdekes, de a döntést többé-kevésbé az motiválta, hogy teljesen sík legyen a terep, amit remélhetően nem tarkítanak kráterek és sziklák, és így Neil elég egyenletes felszínt találhat ahhoz, hogy biztonságosan leszállhasson a holdkomppal. A leszállóhely mellett szólt központi fekvése is: a fölötte köröző parancsnoki egység pályájához jól viszonyult, és egyenesen kiváló volt a Földdel folytatott kommunikáció szempontjából. Ha ránézünk a Holdra, a Nyugalom Bázis - ahogy később elnevezték -, így néz ki:
(1 fokkal a holdi egyenlítő fölött, 24 fokkal a középtengelytől jobbra)

A másik szempont a Nap helyzete volt. Neil és Buzz kelet felől érkezik majd, és mivel nem akarják, hogy a nap elvakítsa őket, miközben a kráterek stb. mélységét próbálják megmérni, a landoláskor a Napnak a hátuk mögött kell lennie, ilyenformán:
De milyen magasan álljon a Nap a hátuk mögött? Nem túl magasan, és nem is túl alacsonyan. Ha túl magasan van, például delel, a kráterek és a sziklák nem vetnek árnyékot, így a mélységészleléssel meggyűlhet a baja a landolásra készülő legénységnek, valamint az akadályok elkerülése is gondot okozhat. A túl magasan lévő Nap egyben azt is jelenti, hogy a felszín már túlságosan forró.
Ha azonban túl alacsonyan van, az árnyékok még olyan elnyúltak, hogy eltakarják a hasznos támpontokat, és a kilátással ismét csak problémái lennének a legénységnek. Úgy tartották, hogy ideális esetben a Napnak 10 fokkal a horizont fölött kell lennie, és ez kiválóan bevált a szimulátoron is. Talán a Hold klasszikus fázisainak áttekintése segít mindennek megértésében.
Mivel durván harminc napba telik, amíg ezen a cikluson végigmegy a Hold (azaz 360 fokos fordulatot tesz), belátható, hogy a Hold egy tetszőleges pontján a nap szöge naponta 12 fokkal változik (a 360-at 30-cal osztjuk). Emiatt aztán, ha azt akarjuk, hogy leszállás közben a Nap körülbelül 10 fokos szögben legyen a horizont fölött, ráadásul a hátunk mögött, mindössze egyetlenegy napot találunk a hónapban, ami alkalmas lehet a landolásra, és azon az egyetlenegy napon a Hold és a Nyugalom Bázis nagyjából így fest:
Júliusban, amikorra a landolást terveztük, a Nyugalom Bázisán a Nap huszadikán éri el ezt a 10 fokos szöget, emiatt aztán a háromnapos utazást, valamint holdkörüli pályán ránk váró teendőinket is beleszámítva, július 16-án kell indulnunk. Voila!

A július 16-át megelőző hat hónap volt életem legelfoglaltabb időszaka. Simán eltölthettem volna napi nyolc órákat a szimulátorokban a parancsnoki és műszaki egység, illetve annak sajátosságainak tanulmányozásával, de erre egy sor más történés miatt mégsem kerülhetett sor - csupa olyan dolog miatt, ahol szükség volt a legénység jelenlétére vagy jóváhagyására.
A virginiai Langley-ben működő NASA-központ alapos kutatást végzett a holdkomp és a parancsnoki modul dokkolási problematikájával kapcsolatban, méretarányos másolatokat készítettek a két járműről, amik a hatalmas hangár plafonjáról drótokon csüngtek alá. Így aztán egy T-38-asban kellett Langleybe repülnöm, és megvizsgálni a berendezést, majd „repülni” vele, hogy aztán következtethessek a dokkolás során felmerülő lehetséges problémákra, amik akkor adódhatnak, ha a két valódi szerkezet az első alkalommal találkozik egymással.
A houstoni centrifuga is nagy figyelmet követelt tőlünk, mivel a Holdról visszajövet 10 G vagy még nagyobb terhelés ér minket, miközben a szemeink "befelé gúvadnak": ez jóval több, mint bármilyen földkörüli repülés esetében. Új szkafandereinket is fel kellett felpróbálni a delaware-i Doverben, ami egy hosszú napot jelentett a T-38-as fedélzetén, mivel az utat odafelé és visszafelé jövet is meg kellett szakítani tankolás céljából. A tennivalók listája végtelennek tűnt, miközben éjt-nappallá téve cikáztunk az országban. Sosem vezettem naplót, de valamiért az április 14-én történtek kiérdemelték, hogy pár bejegyzésben megemlékezzem róluk.

A nap Houstonban indult a centrifugán, ami sosem kellemes dolog, de különösen rossz, ha éppen a holdi visszatérést szimuláljuk. 10 G-nél a mellkasom behorpad, látásom beszűkül, és amikor a végén kigurítanak a kínzókamrából, nem merem a fejem egyik irányba sem elfordítani, nehogy tótágast álló egyensúly-rendszerem folytán egy röhejes kupaccá roskadjak össze.
De mennem kellett, mégpedig gyorsan, mivel a parancsnoki egység szimulátorára előjegyzésem volt, ahol újra és újra elgyakoroltam a föld légkörébe való belépést, ahogy azt előzőleg a centrifugában is megtettem. Ezúttal azonban csak a jól ismert egy G-terhelés ért a centrifuga brutális 10 G-je helyett. Különbség volt az is, hogy itt inkább mentális, mint fizikai veszélyeket kellett legyűrnöm: egy rakás rejtélyt kellett megoldanom, beleértve a berendezés bizonytalan eredetű meghibásodásait is. Volt, amikor sikerrel jártam, de gyakrabban vesztettem, és egynél több alkalommal úgy csapódtam a vízbe, hogy az ejtőernyő még nem nyílt ki teljesen – így pusztítva el magamat, Neilt és Buzzt (feltéve, hogy korábban nem hagytam őket örökre a Holdon). Majd kipattantam a szimulátorból, fejest ugrottam a meleg és ormótlan szkafanderbe, nem a kiképzés, hanem a PR kedvéért: ekkor készült a legénységről a fotó egy másfél méteres, enyhén kék hold előtt.
Ezután irány a repülőtér, lefoglalni egy T-38-ast, vissza a Cape-re, de előbb még haza is kell telefonálni, és meg kell győződnöm arról, nem felejtettem-e el szólni Patnak, hogy egy-két napig távol leszek. Otthon közben elszabadult a káosz – a kutyánk megharapta a szomszéd gyereket, nem komolyan, de azért egy veszettségi tesztre sort kellett keríteni, stb., stb.
Nem sok hasznomat vették, mindössze pár szót kotyogtam, miközben már a repülési tervet töltöttem ki. Majd futás, és pontban hétkor bele az éjszakába, vacsora és mindenféle biztosíték nélkül, hogy eljutok Cape-re, mielőtt ott lehúznák a rolót. Kérlek, Istenem, add, hogy ne legyen ma este semmilyen vészhelyzetben részem, túl fáradt vagyok az adrenalinlökethez is, ami ahhoz kell, hogy megbirkózzam az ilyen esetekkel… egyszerűen csak hadd létezzem, elüldögélek itt szép csöndben, eseménytelenül elirányítom ezt a rakétát a sötétben, és nagyjából ez minden, amire most képes vagyok.

Újabb éjszaka, későre jár, épp Doverből tartok hazafelé, és természetesen elrepültem washingtoni szülőházam fölött. Istenem, milyen jó volt látni az ismerős környéket! Ott volt Washington és Baltimore: az éjjeli ködben úgy ragyogtak, mint két ékszer. Felfedeztem a Potomac folyó sötét szalagját Alexandria mellett, ahol a szüleim annyi éven át éltek a II. világháborút követően, és gondolatban visszakalandoztam tinédzserkori emlékeimhez. Tizenháromezer méter magasról szememmel követtem a folyót, fel, a Fehér Ház mentén, a Massachusetts Avenue-n át egészen a Washington Cathedralig. Ekkor ért a sokk – a katedrális elköltözött! Eltévedtem volna? Hát persze! A város északi oldalát néztem a déli helyett. Rosszabb hír volt, hogy nem is Washington van alattam, hanem a számomra idegen Baltimore. Az, amit először a jó öreg alexandriai szomszédságnak hittem, egy rakás lokál volt a 40-es út mentén, Baltimore-tól északra; kétség nem fért hozzá. Belémhasított a felismerés, hogy a hosszú nap végén olyan hibákat követek el, amit még egy éber pilótakadét sem tenne. Ennek a palinak pedig, aki képtelen Washingtont megkülönböztetni Baltimoretól, pár hónap múlva el kell navigálnia a Holdig, és vissza."

Facebook-challenge: Fogadást kötött egymással a német Part-Time Scientists és a Puli, a magyar csapat. A tét az, hogy az ország lakosságának arányában melyik csapatnak lesz több lájkja. Úgyhogy csatlakozz facebook-oldalunkhoz! Noha jó úton haladunk, és már a hétezres határ a következő cél, nagyon bele kell húznunk, mert a németek sem tétlenkednek: náluk jelenleg 1,701 lájk jut 1.000 lakosra, esetünkben ez csak 0,663 - jó két és félszer több van a Part Time Scientists-nek.

Sorozatunk korábbi részeit itt megtalálod. Ha érdekelnek a Puli és az asztronauták kalandjai, rakd blogunkat a kedvencek közé, és gyere vissza máskor is: http://pulispace.blog.hu

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.