Start
2012.05.21. 09:30
Térkép fölött egy drót, azon pedig egy makett - a hatvanas évek elején ez volt az egyetlen vizuális segédlet - a stáb így követte a rakéta útját. Mintha csak bábjáték lett volna az egész. Sorozatunkban megkíséreljük bemutatni, milyen volt amerikai - mitöbb: első amerikai - űrhajósnak lenni a hatvanas évek elején, ehhez kiváló forrást nyújt Alan Shepard visszaemlékezése, ami a "We Seven" (Mi, heten) c. könyvben jelent meg; ebből pár részletet próbálunk meg magyarra lefordítani.
"A mérnökök kijavították a hibát, és a narancsszínű emelőkosaras daru, a "cseresznyeszedő" utoljára távolodott el a kabintól. Ekkorra a televíziók már megkezdhették az élő közvetítést. Amerika-szerte milliók éreztek együtt azzal az emberrel, akit nem ismertek: a nemzet története során először rándult egyszerre görcsbe milliónyi gyomor a nyugati és a keleti part között. A közeli tengerparton összegyűlt tömeg tranzisztoros rádiókon hallgatta a visszaszámlálást, miközben le sem vették tekintetüket a hordozórakétáról. T mínusz 10 perctől kezdve, amikor a közvetítések elkezdődtek, már mindenki mozdulatlanul figyelt. Talán az egyetlen kivétel az a hölgy lehetett, aki halkan egy vak barátjának írta le a felszállást. „Nem látok különösebben jól” – osztotta meg a körülötte állókkal Mrs. Charlotte Longo, amikor megérkezett – „de ki nem hagynám ezt a lövést”.
1961. május 5-én 9:34-kor a technikusok hosszú ellenőrzőlistájuk aljára értek, és nem maradt más tennivaló, mint megnyomni azt a gombot, ami begyújtotta a Redstone rakéta hajtóműveit. Robajjal csaptak ki belőlük a lángok, az indítóasztalt nyaldosták, kiégették a betont. Egy másodpercre úgy tűnt, mintha a Redstone tétovázna. Aztán - eleinte lassan és vontatottan - megindult fölfelé. 
A Mercury Irányítóközpontjában a rendszerek állapotát mutató pult mögött egy kijelző számolta az indítás óta eltelt másodperceket. Egy másik óra pedig visszaszámolásba kezdett – ez mutatta a fékezőrakéták gyújtásáig hátralevő időt. Volt itt egy méretes térkép is, ami fölött egy drótot feszítettek ki, ezen egy kis makett mutatta a kabin aktuális röppályáját és helyzetét a reszketeg nézőknek, akik ilyen bábszínházra emlékeztető technikával szemlélték, amint a kabin az Atlanti-óceán fölé ér. Ez volt az egyetlen vizuális szemléltetőeszköz, ami a Mercury-csapatnak segített követni Shepard útját.
Minden jel arra utalt, hogy a küldetés jól alakul. De mind közül a legjobb forrás Alan Shepard hangja volt, amikor a kapszulából rádión bejelentkezett, és mondatai a fülhallgatókban visszahangzottak.
„Vétel, felszállás, óra indul” – kiáltotta.
„Jó a vétel.”
„Itt a Freedom Seven. Az üzemanyag rendben. Terhelés: 1,2 G. Kabinnyomás 1 Bar, oxigén rendben.”
[Al Shepard minderre így emlékezett vissza:] Az utolsó pár percben tökéletesen mentek a dolgok. Mindenki pörgősen jelentett. Úgy éreztem, hogy az összes gyakorlat, amin eddig a tömbház és a hordozórakéta személyzetével együtt részt vettünk, végre beérett. Nem aggasztott semmi. Tudtam, hogyan kellene menniük a dolgoknak, és úgy is ment minden. Mintegy három perccel a felszállás előtt a tömbházban ülő irányítás leállította a rakéta hűtését szolgáló freongáz betáplálását – tudtam, hogy ez T mínusz 35 másodpercnél mindenképp bekövetkezett volna, amikor a köldökzsinór leválik a rakétáról. Két perccel indítás előtt beállítottam a szkafanderem és a kabin hőmérsékletét szabályozó szelepeket, egy gyorsteszttel ellenőriztük a rádiót Deke-kel. Kapcsolatba léptem Üldöző Eggyel és Üldöző Kettővel - Wally és Scott ült a két vadászgépben: hangosan és tisztán hallottam őket. Már felszálltak, készen arra, hogy a magasban is vessenek rám egy pillantást, amikor indítás után elhúzok mellettük. Ebben a pillanatban a kollégáim teljesen körül vettek engem - legalábbis, elektronikusan."
Háztáji Puli
Létezik a GLXP-nek egy kicsinyített verziója, ez pedig a MoonBots.
Itt nem az a cél, hogy eljuttassunk egy eszközt a Holdra, hanem "csak" annyi, hogy LEGO-ból építsünk robotot, ami aztán hasonló feladatokat old meg, mint ami a GLXP célkitűzése, illetve erőteljesen hajaz a dolog a Magyarok a Marson versenyre.
Kérdésünk a 9-17 éves olvasóinkhoz: Lenne-e kedvetek, igényetek, egyebetek, összerittyenteni egy MoonBots csapatot, és indulni a versenyen?
Amennyiben érdekel benneteket a dolog, abban az esetben örülnénk, ha elfogadnátok a segítő mancsunkat, és a védnökeitek lehetnénk. Amiben a Puli Team tud segíteni: mindenféle robotikai ismeret, robotika gyakorlat, űreszköz építési ismeretek, csillagászati ismeretek, geológiai ismeretek, PR, GLXP infók, meg egyebek.
Juttasd el neved a Holdra! Holdjárónk, a Puli, már ezer forintos támogatás esetén magával viszi neved a Holdra, hogy az örök időkre ott maradjon! De a következő meteorbecsapódásig mindenképp. Ehhez csak be kell lépni a Kis Lépés Klub-ba, kisvállalkozásoknak pedig irány a Puli Indítóállás!
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Dr. Cica75 2012.05.21. 17:35:44
ON: Halali vicces ez a raketa, egy Saturn V-hoz kepest mint valami jatekszer...
gopuligo 2012.05.21. 18:33:40
@Big-B: Alan 38 éves volt ekkor... :_)