A VAB akkora volt, hogy különböző szintjein a munkások különböző időjárási körülmények között dolgoztak: néha felhő és eső takarta el őket a szemünk elől. Mindez a zárt épületen belül értendő. Erről is ír Gene Cernan, aki 1972. december 7-én - közel 41 éve - indult a Holdra az Apollo-17 parancsnokaként, Harrison Schmitt és Ron Evans társaságában. Az alábbiakban "The Last Man on the Moon" című könyvéből fordítunk le pár részletet magyarra:

"A Gemini-program tíz emberes küldetése elképesztően sikeres volt, és bebizonyítottuk, hogy a holdutazás során várható minden nagyobb akadályon felül tudunk kerekedni. Kevesebb, mint két év alatt leköröztük a szovjeteket, akik világűrben nyújtott szereplése mostanra inkább csak erőlködéssé szelídült. Még mindig nem hajtottak végre egyetlen igazi űrrandevút sem, még egyszer sem dokkolt két szovjet űrhajó, és az egyetlen űrsétájuk alkalmával összesen tizenkét percet töltöttek a világűrben. Ez a grandiózus, Apollo-program névre hallgató vállalkozás már javában elkezdődött, amikor 1966. november közepén a Gemini-12 vízre szállt – annak mintájára, hogy korábban a Mercury-programot is a Gemini-program követte. De amikor a naptár 1967-et mutatott, már csak mindössze harminchat hónapunk maradt arra, hogy teljesítsük az elméletileg lehetetlen kihívást, az ember holdraszállását, ráadásul, mindezt – JFK szavaival élve – még az évtized vége előtt kellett megtennünk.

Az elmúlt években a Cape Kennedy űrkikötő felvirágoztatását néztem végig, ami a gigantikus Összeszerelő Épület (Vehicle Assembly Building) formájában öltött testet. Ez a hatalmas építmény 160 méter magas, 218 méter hosszú és 158 méter széles volt, így a maga nemében az egész világon páratlan alkotás. A négy szerelőöböl mindegyikében elférne az ENSZ központja. A VAB akkora volt, hogy különböző szintjein a munkások különböző időjárási körülmények között dolgoztak: néha felhő és eső takarta el őket a szemünk elől. Mindez a zárt épületen belül értendő.

Szükségtelen mondani, hogy baromi sokba került. A VAB-ot 100 millió dollárból építették, és több mint nyolc hektáron terpeszkedett, és meghatározta a lapos floridai vidék arculatát. Odabenn, a technikusok biztos menedékre tettek szert, ahol összeszerelhették, egymáshoz illeszthették az Apollo-program rakétaszörnyeinek különböző fokozatait.
Két héttel azelőtt, hogy Tommal a Gemini-9 fedélzetén elstartoltunk volna, a VAB ajtajai – ezek mindegyike negyvenöt emelet magas – nagy morajlással szétnyíltak, és kibújt mögülük a napfényre a hatalmas Saturn-V: peckesen állt a baseballpálya méretű hernyótalpas szállítóegység hátán, ami a világ legnagyobb hernyótalpas járműve volt.
A szállítóegység összesen nyolc, tankokéhoz hasonló hernyótalppal rendelkezett, minden sarkán kettő-kettő volt. Egy-egy hernyótalp ötvenhét láncszemből állt, ezek darabja egy tonnát nyomott. Miközben a monstrum egy enyhe kaptatón az indítóállás felé centizett szállítmányával, a legénység nélküli tesztre szánt rakéta csúcsa egyszer sem ingott ki jobban, mint ami egy kosárlabda átmérője. A Saturn-V három sikeres, legénység nélküli startteszten esett át 1966 folyamán. A Cape-en minden készen állt.

Deke egy kupamérkőzés előtt álló baseballcsapat menedzserénél is elfoglaltabb volt: összeállította a különböző legénységek névsorát, majd szétszedte őket: neveket húzott ki és adott hozzá az első Apollo-küldetésekre várakozó jelöltek közül. Végül Gusra, Edre és Rogerre esett a választása: a terv szerint ők hárman repülnek majd az Apollo-1 fedélzetén, ők pedig a sok hónapos, megfeszített tempójú tréning után készen is álltak erre. Egy Saturn 1-B rakéta fedélzetén szállnának fel a magasba, mivel körültekintő alapossággal, részletesen meghatározott küldetésük teljes egészét földkörüli pályán kerül sor, így nem volt szükség a teljes Saturn-V holdrakéta irgalmatlan erejére.

Úgy tűnt, hogy minden a helyén volt, és valamilyen vad energia, már-már őrület határára sodort minket. Meg tudjuk csinálni! A Holdhoz megyünk, és legyőzzük az oroszokat. A start lázában égtünk.
Nyakig merültem a munkába. Nem elég, hogy az űrsétám miatt végül mégsem a kispadon végeztem, hanem Tom Stafford és John Young társaságában az Apollo-program második emberes küldetésének tartaléklegénységébe is bekerültem. A bejelentés 1966 karácsonya előtt három nappal történt, amitől úgy felvillanyozódtam, mint a nappalinkban a feldíszített karácsonyfa.

Az Apollo-küldetéseken háromtagú legénység vesz majd részt, szemben az egyszemélyes Mercury-val és a kétfős Geminivel. Az Apollo ugyanis két teljesen új űrhajót jelentette, fedélzetükön számtalan bonyolult rendszerrel. A küldetés során egy asztronauta holdkörüli pályán marad (a parancsnoki egység pilóta), míg két társa (a küldetés parancsnoka, valamint a holdkomp-pilóta) leereszkedik a felszínre. Az egészen a légkörbelépésig együtt maradó parancsnoki és műszaki egységet kezdőbetűik nyomán CSM-ként ismert mindenki, a pókszerű „holdi kiránduló egység” ugyanígy az LEM (Lunar Excursion Module) rövidítés alatt futott. A NASA rövidesen kihagyta a kirándulásra utaló szót a LEM nevéből, mivel az túl komolytalannak hatott, így maradt a holdkomp, vagyis az LM.

Miután Gus, Ed és Roger lett az Apollo-1 legénysége, Deke eredetileg Wally Schirrát jelölte ki az Apollo-2 elsődleges legénységének parancsnokául Donn Eisele a parancsnoki egység pilóta és Walt Cunningham holdkomp-pilóta társaságában. Deke ugyanis fondorlatosan kiderítette, hogy Wally rövidesen visszavonul, így ez – szavaival élve – „nem az a legénység volt, ami számításba jött egy holdutazás alkalmával”. Ugyanakkor tökéletesen alkalmas volt egy olyan küldetésre, ami igazából nem állna másból, mint az Apollo-1 repülésének megismétléséből: ennek során az Apollo rendszereit további teszteknek vetnék alá kényelmes, földkörüli pályán.

Ez fájt Wally-nek. Semmi kedve nem volt megismételni Gus küldetését. Igazából olyan meggyőzően panaszkodott az Apollo-2 értelmetlensége miatt, hogy a NASA végül belement a dologba, és az egészet törölte. Wally megnyerte a csatát, de elvesztette a háborút, mivel továbbra is ő maradt Gus Apollo-1-es legénységének tartaléka, így ugyanazt a szerep várt rá, mint a Gemini-programban. Csoda, hogy állítólagos kisemmizése után nem hagyta ott azonnal az űrprogramot."

A Puli csapata mindeközben töretlenül folytatja fejlesztéseit. Ennek keretében a marokkói sivatag után holdjárónk földi prototípusát a Hawaii szigetén található, NASA által is támogatott PISCES központba juttatjuk el, ahol aztán jól megfuttatjuk a távoli terepen. Hogy minél jobb eredményt tudjunk elérni a távoli szigeten, mindenkinek a segítségére szükségünk van - a Tiedre is. Kis Lépés Klubunkon keresztül támogathatod tereptesztünket, akár rendszeres előfizetéssel is; a teszt helyszíni költségeihez pedig az indiegogo közösségi finanszírozási kampányunk segítségével járulhatsz hozzá.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.