Az alábbiakban Brian Harvey "Soviet and Russian Lunar Exploration" c. könyvéből fordítunk részleteket magyarra:

A Gázdinamikai Laboratóriummal összehasonlítva Kuznyecov OKB-276-os irodája igencsak szegényes körülmények között működött, és amikor megnyerte a holdrakéta építésére szóló szerződést, híján volt minden, rakétahajtóművel kapcsolatos tesztlétesítménynek. Koroljov elzárkózott az átfogó földi teszteléstől, és sosem próbálta ki külön a felső fokozatot, mivel ezt merő pazarlásnak tekintette (az amerikaiak ezt másképp látták). Mivel Koroljov szerint az NK összes hajtóműve nagyon hasonló volt egymáshoz, úgy vélte: ha külön-külön megfelelően tesztelik azokat, a rakétafokozatba szerelve is működniük kell majd.

Azon az állásponton volt, hogy a KORD-rendszernek a menetközben felmerülő problémákkal meg kell birkóznia, és a rakétába beépített redundancia miatt elkerülhető a katasztrofális hiba. Ezzel szemben az összes hajtómű-tervező mérnök egyetért abban, hogy a kimerítő földi teszteléssel régi és új hibákat egyaránt fel lehet tárni, ami megéri a befektetést. Az N-1-et olyan várakozás előzte meg, hogy a program nem bírt volna ki több katasztrofális kimenetelű kudarcot (ahogy valóban nem is élte túl).

Az első rakétafokozat összes hajtóművének bevonásával megtartott közös földi tesztekre sem került sor, akár a KORD-rendszerrel, akár nélküle. De tévedés azt hinni, hogy egyáltalán nem léteztek földi tesztek. Épp ellenkezőleg, a Szovjetunió legnagyobb rakétatesztelő központja Zagorszkban (most Szergejev Posad) volt, ahol amúgy 1967-68 folyamán alaposan tesztelték a hajtóműveket. Az első hajtómű tesztelése 1967 szeptemberében kezdődött. Az NK hajtóműveit egy állványzatra rögzítették, és sokáig tesztelték. A második, harmadik, negyedik és ötödik fokozatokat külön-külön egyesével ellenőrizték, de ez természetesen nem terjedt ki az egész első fokozatra. A hajtóművek hasonlósága miatt joggal reménykedhettek abban, hogy az első fokozatban nem merülhetnek fel komoly problémák. Az N-1 első repülésére a hajtóművek 100 000 másodpercnyi földi tesztelésen voltak túl.

Végül aztán az 1964. augusztusi kormányhatározattal elérkezett a nagy pillanat. Az első N-1-es indítóállást a következő hónapban, szeptemberben kezdték el építeni. Miután a tervrajzokat 1964. december 30-án elfogadták, a kormány 1965. január 26-án egy újabb határozatot adott ki, amiben tizenhat N-1 rakéta megépítését rendelte el. 1966 februárjában kezdték meg a második, az elsővel szomszédos indítóállást építeni. Az első N-1-es 1966 novemberében érkezett meg Bajkonurba, az első indítóállás pedig 1967. augusztusára készült el. Az N-1 makettjét 1967. november 25-én gurították ki rá. Ez bölcs előrelátásról tanúskodott, mivel számos problémával járt a modell indítóállásra illesztése, és összekapcsolása az üzemanyagfeltöltő rendszereivel. Ezek megoldása egy évet vett igénybe. Két hét múlva, december 11-én egy amerikai Corona fényképező kémműhold kiszűrta az N-1 makettjét. A felvétel késő délután készült, a rakéta negyedmérföldes árnyéka láttán pedig Washingtonban félreverték a harangot.

Az indítóállások megépítése a valaha volt legnagyobb vállalkozásnak számított Bajkonurban. Betonból készültek, alattuk pedig lángelvezető árkokat vájtak ki a földből. A két indítóállást 500 méterre építették egymástól. Mindkettőhöz egy-egy 145 méter magas, elforgatható kiszolgálótorony valamint egy-egy 42 méter mély lángelvezető akna tartozott. A tornyok az üzemanyagot a köztük lévő tárolóból kapták. Az indítóállás és a hangár között két vasúti vágányt építettek. Ezeken két dízelmozdony szállította egymással szinkronban az üres N-1-et az indítóálláshoz. Amikor odaértek, egy hatalmas darus emelőszerkezet a rakétát függőleges helyzetbe állította. Az N-1-est az addig Bajkonurban épített legnagyobb létesítményben szerelték össze. Ez egy 240 méter hosszú és 190 méter széles, hatalmas hangár volt, aminek magassága 30 és 60 méter között változott, benne két felső és három alsó szerelőöblöt alakítottak ki.

A Holdkutató Bizottság, vagy más néven LEK, ekkor munkához látott, és az N-1-es terveit 1966. november 16-án Keldis irányítása alatt újra áttanulmányozták. Az 1967. február 4-i holdprogramról szóló kormányhatározat tartalmazta az N-1 első tizenkét repülésének ütemezését. Ez nem csak ambiciózus volt, hanem teljesen irreális: egy legénység nélküli tesztrepülést tűztek ki 1967 szeptemberére (nagyjából egyidőben az amerikai Saturn V-össel), amit egy emberes holdraszállás követett volna 1968 szeptemberében.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.