Az alábbiakban Brian Harvey "Soviet and Russian Lunar Exploration" c. könyvéből fordítunk részleteket magyarra:

A Luna-10 küldetése egészen május 30-ig tartott, ekkor a szonda már 56 napja volt holdkörüli pályán, 460-szor kerülte meg a Holdat, és eközben 219 kommunikációs szeánszra került sor. Az adatokat 183 és 922 MHz-en működő antennái segítségével sugározta vissza a Földre. Az adatfolyam a magnetométer, a gamma-sugár spektrométer, az infravörös sugárzásmérő, a kozmikus sugárzásmérő és a meteoritszámláló mérési eredményeit tartalmazta. A műszerek megállapították, hogy a Hold körül nagyon gyenge mágneses mező található, ami a földinek mindössze 0,001%-át teszi ki (valószínűleg a bolygóközi mágneses mező torzítása folytán).

Kiderült az is, hogy a Holdnak nincsenek mágneses pólusai, a kozmikus sugárzás mértéke másodpercenként és négyzetcentiméterenként 5 részecske volt. A szonda 198 meteorit becsapódást észlelt, ezek többségét inkább holdkörüli pályán, és nem a Hold felé menet regisztrálta. Az eredményekből arra következtettek, hogy a Hold atmoszférája nem tartalmaz gázokat, és felszíne alatt egyenetlen a tömegkoncentráció (mascon), ez pedig hatással van a holdkörüli keringésre.

A gamma-sugár spektrométer használatával a Luna-10 elsőként kezdte feltérképezni a Hold kémiáját, az eredményekből kezdetleges térképet lehetett összeállítani. A holdkövek a bazalt szerkezetével mutattak többé-kevésbé hasonlóságot, de más fontos támpontokat is sikerült felfedezni. A gammasugár spektrométerrel megmérték a holdkőzetek uránium-, tórium- és potasszium-tartalmát. A sugárzás szintje jelentős eltéréseket mutatott, a Felhők Tengerében például magas szintet ért el. A Luna-10 magnetométere egy másfél méteres rúd végén ült, és két hónapig 128 másodpercenként végzett méréseket. Smaja Dolginov tervezőnek sikerült a mérési tartományt -50 és +50 gamma közé szűkíteni – eredetileg ő készítette az Első Kozmikus Űrhajón használt magnetométert is.

A Luna-10 pályája a május 31-i utolsó Hold körüli keringése alkalmával 378-985 km-re ívelt a felszín fölött, 72,2 fokos inklináció mellett – nem tudni biztosan, hogy az eltérést a tömegkoncentrációs pontok okozták, vagy esetleg annak tudható be, hogy eredeti pályáját még pontosabbnak akarták beállítani. A rohammunkában történt összeszerelés ellenére a dnyepropetrovszki Kozmosz-küldetés mindössze pár hónap leforgása alatt jelentős mértékben tágította a Holddal kapcsolatos ismereteket.

A Holdat fényképező küldetések

Most, hogy az amerikaiak előtt sikerült holdkörüli pályára állni, a program visszatérhetett az eredetileg tervezett, a Holdat az égitest körüli pályáról fényképező Je-7 küldetéshez. Ekkor a Je-7-et átnevezték Je-6LF-re, ami ugyanazokat a Je-6-os alapokat használta. A leszállóegységet ezúttal egy fixen rögzített kúp és egy dobozalakú fényképezőrendszer helyettesítette. A Luna-11 fényképezőrendszere megegyezett a Zond-3 fedélzetén használt elődjével – ezeket eredetileg az 1964-65-ös, a Marshoz és a Vénuszhoz indítandó 3MV-sorozathoz tervezték. Az elképzelés szerint egy-egy fénykép 25 négyzetkilométernyi területet örökít meg, 15-20 méteres felbontással. A fényképezést követően a felvételeket a szonda előhívja és megszárítja, majd a kész fotókat a fedélzeti televíziórendszer beszkenneli. A fényképezőrendszer mellett a Luna-11 felszerelését hét tudományos műszer egészítette ki, ezek megegyeztek a Je-6S, Luna-10 fedélzetén használt berendezésekkel. A teljes űrhajó mintegy 1620 kg-ot nyomott.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.