Berepülő pilótából. Michael Collins, az Apollo 11 asztronautája szépen elmondja, mit is jelent ez. A Holdra elsőként lépő két ember neve bármelyik kvízműsorban elhangozhatna kérdésként: Neil Armstrong és Buzz Aldrin. A kitolás az lenne, ha az Apollo 11 harmadik utasának nevét kellene hirtelen megmondani. Minden emberes Apollo-küldetés legénysége ugyanis három asztronautából állt, nem volt ez alól az Apollo 11 sem kivétel. A harmadik "utast" Michael Collinsnak hívják, aki több könyvet is írt. Az alábbiakban "Carrying the Fire" című könyvéből fordítunk le pár részletet magyarra:

""Tervezi, koordinálja és végrehajtja a repülési teszteket a kísérleti célú és a sorozatgyártásra szánt repülőgépeken. Az eredményeket kiértékeli és jelentést tesz a gépek repülési tulajdonságairól, teljesítményükről, stabilitásukról és katonai célú alkalmazhatóságukról. Értékeli a gépre szerelt alkatrészeket és berendezéseket javíthatóságük, működésük, megfelelőségük szerint, és erről jelentést készít.
Támogatja a tesztrepüléseket, és gépéből megfigyeléseket végez a tesztelt típusokkal kapcsolatban, ahogy azt a katonai és beszállítói repülési tesztelést szabályzó program előírja. Képviseli a Légierő Repüléstesztelési Központját a számára kijelölt tesztrepüléssel összefüggő konferenciákon és megbeszéléseken."
Egy tesztpilóta kötelességei, a Légierő Szabályzatából, 1962

A fentieket ki lehet egészíteni azzal, hogy a berepülő pilótáknak jelentékeny skizofréniára való hajlammal is kell rendelkezniük: nem csak arra kell gondolniuk egy új repülőgép tesztelésekor, hogy mennyi nehézséget okozott számukra a vezetése, hanem azt is fejben kell tartani, milyen lesz majd a gépet egy átlagos pilótának vezetni. Olyannak, aki mindenféle speciális tréning és gyakorlat híján van. Ha valami nincs teljesen rendben, mit lehet tenni? Egyrészt, valószínűleg semmit. Másrészt, talán jobb lenne, ha a gépet ilyenkor visszavinnék a gyárba, hogy aztán drága és időigényes módosításokat eszközöljenek rajta. De lehet, hogy egy szívhez szóló figyelmeztetés is megteszi.

Minden új géphez adnak egy könyvet, egy vaskos könyvet: ez a Pilóták Kézikönyve, egyfajta Biblia, ami zsúfolásig tele van tömören megfogalmazott figyelmeztetésekkel minden lehetséges mulasztást illetően. Ezeket súlyosságuk szerint kategorizálják, és kis dobozokba rakják, hogy kibökjék az olvasó szemét.

Vigyázat – Olyan használatbeli eljárások, teendők, stb., amelyek be nem tartása személyi sérüléssel vagy halállal jár

Figyelmeztetés – Olyan használatbeli eljárások, teendők, stb., amik figyelmen kívül hagyása a berendezés károsodását vagy megsemmisülését okozza

Megjegyzés – Olyan használati eljárás, feltétel, stb., amit fontos tudni

Mikor hagyjunk valamit figyelmen kívül, mikor figyelmeztessünk, és mikor küldjük vissza a gépet javításra? Ezek a legfontosabb döntések, amit egy tesztpilótának meg kell hoznia. Általában véve a tesztpilóta a pilóta érdekét képviseli a projektmenedzser értékes időbeosztásával szemben. „Harry, nem érdekel, hogy eddig történt-e baleset, vagy sem. A fülkeajtót leválasztó kar túlzottan kilóg, és beleakad valakinek a ruhája, ha mondjuk túl gyorsan nyúl a TACAN csatornaválasztóhoz. Legyünk óvatosak? Igen, rohadtul: mivel óvatosak vagyunk, ezért nem történt még egyszer sem malőr, de mi van akkor, ha egy nyomorult hadnagyocska rossz időjárásban, éjszaka és első alkalommal repül majd ezen a gépen, amikor amúgy is remeg az idegtől? Írjunk neki figyelmeztetést? Mégis mi legyen rajta? Az, hogy „Óvakodj ettől a kartól”, vagy inkább az, hogy „ne legyél ideges, ha éjjel rossz időben kell repülnöd”? Ne hülyéskedj már, Harry. Amúgy is annyi figyelmeztetést írtunk, ami kitenne egy komplett Bronx telefonkönyvet. Nem, ezt az egyet meg kell javítani.”

És ez így ment; nem rossz alap volt ez olyannak, akinek későbbi munkája során lehetősége lesz arra, hogy merő véletlenségből akár holdkörüli pályán kinyissa az űrhajó ajtaját. Valójában számomra az a csodálatos, a hihetetlen, a fantasztikus (elnézést az asztronauta zsargonért) tény, hogy olyan kevés emberi hiba történt a Gemini- és az Apollo-küldetések alkalmával. A hibázásra gyakorlatilag korlátlan lehetőség kínálkozik, és csak a "Tökéletes" tervezés képes elvben gikszermentes működést eredményezni egy olyan bonyolult gép esetében, amilyen az Apollo parancsnoki modulja is volt. Ahogy később látni fogjuk, az asztronautákat úgy szerződtették, hogy részt vehessenek a Gemini és az Apollo tervezési munkálataiban. Szerintem ez volt egyike a NASA legbölcsebb döntéseinek.

Egy tesztpilótának objektívnek kell lennie – ez senki másra nem igaz ennyire. Egy repülőszázad pilótája például nyugodtan szerelmes lehet a gépébe: csak ezt az egy típust repüli, és pont olyannak szereti, amilyen az a tervezés eredményeként lett. A gép már végleges, és soha többé senki nem változtat már rajta semmit. Így marad.
Persze, lehajthatja a napellenzőt, és sok mindent átállíthat, hogy jobban érezze magát a gépben, sőt, még akár vallásos hevülettel is beszélhet róla. Megvetéssel vagy sajnálkozással is beszélhet a szomszédos század mosatlan gépeiről, ahol mondjuk nem tartják ennyire becsben az adott típust.

A tesztpilóta azonban nem eshet ebbe a csapdába. Csak azért, mert mondjuk éveket töltött a Convair gépeinek tesztelésével, még egyáltalán nem biztos, hogy a Lockheed gépei rosszabbak. Meg kell tanulnia, hogy a Convair könnyű irányíthatósága nagyon jól jön akkor, ha egy olyan elfogó vadászgépről van szó, amit arra terveztek, hogy minden időjárásban megállja a helyét, és nagy magasságon vetik be. Ezzel szemben a Lockheed kezelőszervei keményebbek, több erőt kell kifejtenie a pilótának repülés közben. Emiatt sokkal praktikusabb földközelben.

A tesztpilótának ezért alaposan mérlegelnie kell, hogy egy-egy új gépet hogyan lenne célszerű használni, és eszerint ítéli meg a gépet. Lindbergh Spirit of St. Louis-a például hossztengelye mentén instabil volt, amit általában kifogásolhatónak tartanánk. Mindazonáltal Lindbergh ezt egyáltalán nem bánta, mivel a magasságszabályzó kar állandó figyelmet követelt, és segített ébren maradnia az Atlanti-óceán fölött eltöltött magányos órák alatt." (Folyt.köv.)

Facebook-challenge: Dr. Pacher Tibor főpulink a Google által szponzorált Lunar X Prize holdversenyben résztvevő csapatai részére szervezett eseményen - "Team Summit" - tartott május 30-án előadást, illetve hallgatta meg versenytársaink beszámolóit Washingtonban. Valószínűleg kicsit fel akarták dobni a hangulatot, amikor a Part-Time Scientists és a Puli csapatvezetője fogadott egymással, hogy nagyon rövid idő leforgása alatt melyik csapatnak lesz több lájkja. Úgyhogy csatlakozz facebook-oldalunkhoz! Jó úton haladunk, nemrég átléptük az ötezres határt.

Juttasd el neved a Holdra! Holdjárónk, a Puli, már ezer forintos támogatás esetén magával viszi neved a Holdra, hogy az örök időkre ott maradjon! De a következő meteorbecsapódásig mindenképp. Ehhez csak be kell lépni a Kis Lépés Klub-ba,  kisvállalkozásoknak pedig irány a Puli Indítóállás!

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.