"Megbizatásom 100 bevetésre szólt – vagy addig, ami ki nem lőnek: amelyik előbb bekövetkezik. MIG-eket üldöztünk oda-vissza, majd a MIG-ek üldöztek minket. Eközben általában többször kaptam találatot, mint ahányszor én eltaláltam őket." Koreában indult az első amerikai asztronauták többségének karrierje, és Gus Grissom sem volt kivétel. Sokak szerint Gus volt a legesélyesebb arra, hogy elsőként a Holdra lépjen, ő azonban az Apollo 1 kabinjában egy gyakorlat során két társával együtt hősi halált halt. Nem tudjuk, mi történt volna. Azt viszont tudjuk, milyen volt a hőskorban űrhajósnak lenni. Ehhez kiváló forrást nyújt Gus Grissom visszaemlékezése, ami a "We Seven" (Mi, heten) c. könyvben jelent meg; ebből pár részletet fordítunk le magyarra.

"A karrierem nagyon jól alakult, amikor a Mercury Projekt bekopogtatott az ajtón, így nagy döntés előtt álltam. Úgy gondoltam, hogy nekem volt az egyik legjobb állásom a Légierőnél, ráadásul remek emberekkel dolgoztam együtt. Ekkor a repüléstesztelő központban állomásoztam Wright-Pattersonban, és repülőgépek széles skáláját a legkülönfélébb módon teszteltem. Ezt a munkát nagyon élveztem. Így hát elég sok kérdést kellett feltenni magamnak. Ha majd újra visszatérek a Légierőhöz három vagy négy Mercury Projektben eltöltött év után, vajon zöldfülűként kezelnek-e majd? Ez volt az egyik probléma.

A másik az volt, hogy sokak  számára – beleértve engem is – a projekt inkább tűnt kaszkadőrmutatványnak, mint komoly kutatómunkának. Kívülről úgy látszott, mintha igazából csak egy passzív utast kerestek volna, és én nem akartam az lenni. Ahhoz túlontúl szerettem a repülést. Soha nem rajongtam a science-fictionért, vagy Buck Rogersért. Sokkal jobban érdekelt a jelen, mint az, hogy mi lesz majd évszázadok múlva.

Ugyanakkor minél többet megtudtam a Mercury Projektről, annál inkább azt éreztem, hogy közre tudnék működni benne. Gyerekkorom óta érdekelt a mérnöki munka – jóval azelőtt, hogy tudtam, mit is jelent ez igazából. Úgy gondoltam, elegendő repülési tapasztalattal rendelkezem ahhoz, hogy képes legyek kezelni minden olyan helyzetet, amibe akkor kerülhetek, ha egy ejtőernyővel a hátamon kilőnek. Tényleg átkozottul biztos voltam abban, hogy megállnám a helyemet.

1944-ben kadétként kezdtem pályafutásomat a Légierőnél, miután az Indiana állambeli Mitchell városában befejeztem a középiskolát - abban a városban, ahol apám a Baltimore & Ohio Vasútnál dolgozott. Röviddel később felismertem, hogy több műszaki ismeretre lenne szükségem, ha előrébb akarok jutni. Így aztán megcéloztam a Purdue Egyetemet, ahol mérnöki diplomát szereztem. Ekkor már nős voltam, és mialatt iskolába jártam, feleségem, Betty segített, hogy kijöjjünk a pénzünkből: telefonos kisasszonyként dolgozott. Amint megkaptam a diplomám, visszatértem a Légierőhöz, ahol befejeztem kadét-kiképzésemet, és megszereztem a pilótajelvényemet.

Nem sokkal később Koreába küldtek, és ez kiváló előszobának bizonyult ahhoz, amivel később foglalkoztam. Megbizatásom 100 bevetésre szólt – vagy addig, ami ki nem lőnek: amelyik előbb bekövetkezik. MIG-eket üldöztünk oda-vissza, majd a MIG-ek üldöztek minket, és eközben általában többször kaptam találatot, mint ahányszor én eltaláltam őket. Azt gondoltam, hogy az űrrepülés ennél egészen biztosan nem lehet veszélyesebb. Éles bevetésben megtanulod kontrollálni magad olyan helyzetekben, amikor feltehetően a halál kopogtat az ajtón. Rettegsz, de közben megtanulsz vigyázni magadra.

Az egységünknél volt egy szabály: a Légierő pilótáit a repülők és a barakkok között szállító buszon csak akkor ülhetett le valaki, ha már egy MIG-pilóta személyesen rálőtt egy bevetés alkalmával. Nekem már a második bevetés után le kellett ülnöm. És még 98 hátra volt. Légiharc közben általában az alakzat szélén repültem, és a többieket védtem: nyitva kellett tartanom a szemem, ha esetleg a MIG-ek előkerülnének valahonnan." (Folyt.köv.)

Facebook-challenge: Dr. Pacher Tibor főpulink a Google által szponzorált Lunar X Prize holdversenyben résztvevő csapatai részére szervezett eseményen - "Team Summit" - tartott május 30-án előadást, illetve hallgatta meg versenytársaink beszámolóit Washingtonban. Valószínűleg kicsit fel akarták dobni a hangulatot, amikor a Part-Time Scientists és a Puli csapatvezetője fogadott egymással, hogy nagyon rövid idő leforgása alatt melyik csapatnak lesz több lájkja. Úgyhogy csatlakozz facebook-oldalunkhoz! Jó úton haladunk, a hétvégén átléptük az ötezres határt, amit egyik csapattagunk "lencsevégre" is kapott.

Juttasd el neved a Holdra! Holdjárónk, a Puli, már ezer forintos támogatás esetén magával viszi neved a Holdra, hogy az örök időkre ott maradjon! De a következő meteorbecsapódásig mindenképp. Ehhez csak be kell lépni a Kis Lépés Klub-ba,  kisvállalkozásoknak pedig irány a Puli Indítóállás!

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.