Cári csillaghajó
2013.02.01. 11:30
A szovjet űrprogram valójában a cári időkig nyúlik vissza: Konsztantyin Ciolkovszkij álmodta meg, aki egy csillagközi űrhajót is tervezett. Erről is ír Brian Harvey "Soviet and Russian Lunar Exploration" c. könyvében, amiből az alábbiakban fordítunk részleteket magyarra:
"1950. március 15-én Tyihonravov előállt a szovjet űrprogram egyik alapművével, aminek elég bonyolult címe magáért beszélt: "[Értekezés] az első kozmikus sebesség elérésének lehetőségéről, illetve egy több-fokozatú rakéta alkalmazásával egy műhold földkörüli pályára állítása a rendelkezésre álló technológia felhasználásával".
Ez a tanulmány nagy felzúdulást okozott, és Tyihonravov mellőzéséhez vezetett. Sztálin uralmának vége felé, a korra jellemző paranoiás légkörben azzal gyanúsították meg, hogy indokolatlanul sokat foglalkozik polgári célú fejlesztésekkel, és nem fordít kellő figyelmet hazájának védelmére. Elkerülte a börtönt, vagy a még annál is rosszabbat: mindössze félreállították, de ironikus módon így tett kellő időre szert a hosszútávú célok kimunkálásához.
Ezidőtájt jelent meg a cikke a Pionyirszkaja Pravda hasábjain. Sztálin halálát követően visszatérhetett korábbi munkahelyére, a Tüzérségi Helyettes Parancsnokság Igazgatóságára. Itt hozta létre a „szatellit-csapatot”, ami kikövezte az utat a Szovjetunió első szputnyikja számára. Az „Értekezés egy mesterséges földi műholdról” c. jegyzetének (1954. május 25.) végén külön fejezetet szentelt a „Holdutazás problémáinak”, ebben egy 1500 kg-os űrhajó holdraszállását, illetve a földi légkörbe lépését vázolta. Egy gyerekújságban közölt ötleteiből három év alatt hivatalos szovjet dokumentumok lettek.
A Szovjet Tudományos Akadémia 1956 áprilisában országos konferenciát szervezett „Az atmoszféra felső rétegeinek rakétával történő kutatása” címmel. Ebből az alkalomból Szergej Koroljov egy hosszas előadást tartott. Elmondta:
"Egy Holdra induló, majd onnan a Földre visszatérő rakéta repülésének előkészítése is komoly feladat. A legegyszerűbb megoldás az, ha földkörüli pályáról szondát indítunk útnak. Ugyanakkor közvetlenül a Földről is végrehajtható a küldetés. Minderre a nem túl távoli jövőben sor kerülhet. "
A 9. számú részleget később átszervezték, és az Űreszköz-fejlesztő Tervezőiroda nevet kapta. Utóbbi 1957 áprilisában egy részletes műszaki tanulmányt készített „Kutatási terv a Hold felfedezését szolgáló távvezérelt műholdak és automatikus űrhajók létrehozására” címmel. Tyihonravov szerint a kulcsproblémát a tervezett interkontinentális ballisztikus rakéta felső rakétafokozatának megépítése jelentette.
Eközben a Tudományos Akadémia a Bolygóközi Kommunikációs Bizottságot bízta meg a tervezőmunkáltatok felügyeletével, illetve „a kozmikus tér meghódításának” feladatával: alelnöke Mihail Tyihonravov lett. Egy időre megakadt a munka, mivel az ősz folyamán az OKB-1 figyelmét egy mesterséges földi műhold startjának várható kihívásai kötötték le.
A Szputnyikot megelőzően a szovjet űrprogram számos intézetből, az élet legkülönfélébb területén dolgozó emberekből és sokféle hagyományból tevődött össze, de a holdutazás, a Föld legközelebbi égi szomszédjának meglátogatása mindig is szerves részét képezte.
A szovjet űrprogram valójában a cári időkig nyúlik vissza: Konsztantyin Ciolkovszkij (1857-1935) álmodta meg, aki siketnéma tanító volt. Figyelemre méltó képességekkel rendelkezett, és űrkutatással kapcsolatos kísérleteket hajtott végre otthonában, egy csillagközi űrhajót is tervezett, kiszámolta a rakéta pályáját (a Ciolkovszkij-féle matematikai egyenletet máig tanítják), és tudományos-fantasztikus műveket írt a naprendszer felfedezésével kapcsolatban. A rakétakutatás a cári időkben nem örvendett nagy népszerűségnek – egy másik, tervezőt, Nyikolaj Kibalcsicsot 1881-ben végezték ki, mivel robbanószerek terén megszerzett tudását egy merénylet során akarta kamatoztatni.
Az 1920-as években beköszöntött az elméleti szovjet kozmosz-kutatók aranykora. Felvirágoztak a tudományos társaságok, kiállításokat tartottak, tudományos-fantasztikus művek jelentek meg, nem is beszélve egy űrutazással foglalkozó enciklopédiáról.
A kor bővelkedett az elméleti, gyakorlati és az ismeretterjesztő munkában. Fridrih Cander és Alexander Sargej (alias Jurij Kondratyuk) körvonalazta, miként lehet egy űrhajóval elrepülni a Holdig és a Marsig. Űrutazást népszerűsítő társaságok alakultak, és kiállításokat szerveztek. Szentpéterváron a Szent Péter-Pál Erődben megalakult a Gázdinamikai Laboratórium. Ez vonzotta ide a század legtehetségesebb orosz vegyészmérnökét, Valentyin Gluskót, és itt fejlesztették ki az első statikus orosz rakétahajtóműveket is.
Az 1908. augusztus 20-án született Glusko már gyerekkorában is tehetséges mérnök volt, aki 13 évesen már játékrakétát épített, 1923-ban Ciolkovszkijjal levelezett, majd 1924-ben megírta első dolgozatát az űrrepüléssel kapcsolatban. 1925-ben Oroszország első rakétahajtómű tervezőirodájában, a Gázdinamikai Laboratóriumban kezdett dolgozni, és 1929-ben – alig több mint húszévesen – már saját részlege volt. A következő évben Glusko megkezdte a salétromsavval, mint lehetséges üzemanyaggal végzett kísérleteit, és új módokat talált ki a rakétahajtóművek burkolására olyan egzotikus anyagok felhasználásával, mint amilyen például a cirkónium. 1931-ben öngyulladó üzemanyagokon dolgozott, hajtóműállító motorokon, illetve nagy teljesítményű turbinák üzemanyagpumpáin.
Alexander Sargej egy 1929-ben „A bolygóközi tér meghódítása” címmel publikált tanulmányában a holdutazás problematikájával foglalkozott. Ő állt elő azzal a gondolattal, hogy a Holdra, vagy bármilyen más égitestre történő landolás esetén a leszállóegységet a felszínen kellene hagyni, ami indítóasztalként szolgálhatna a Földre visszatérő űrhajó számára. Felvetette, hogy a közvetlen megközelítésnél jóval gazdaságosabb holdkörüli (vagy bolygókörüli) pályáról megkezdeni a landolást. Leírta, hogy a Holdról vagy más égitestekről visszatérő felfedezők, miként használhatnák sebességük csökkentésére a Föld atmoszféráját a légkörbelépés során.
1930-ban az idős Konsztantyin Ciolkovszkij "Űrutazás" című lenyűgöző film tanácsadója lett. A filmet a Mosfilm készítette: szkafanderes szovjet kozmonauták súlytalanul utaztak a Holdig (a színészek drótokon függeszkedtek, így utánozva a zéró gravitációt), majd sétáltak a felszínén is.
Ez az aranykor aztán egy csapásra groteszk véget ért 1936-ban, a nagy tisztogató-akciók kezdetével. Tuhacsevszkij marsallt, a hadsereg rakétaprogramjának vezetőjét elfogták, megvádolták hazaárulással, majd agyonlőtték – mindez pár óra leforgása alatt történt. Szergej Koroljovot a gulágra küldték, Glusko pedig hat évre őrizetbe került. A Gázdinamikai Laboratórium két vezetőjét, Langemaakot és Klejmenovot agyonlőtték. A mérnökök többsége házi őrizetbe került, és közülük csak nagyon kevesen menekültek meg Sztálin haragja elől (Tyihonravov a szerencsések közé tartozott). Bezárták az amatőr klubokat is. Szerencsére Ciolkovszkij [ld. a bélyegképen] ezt már nem érte meg 1935-ben bekövetkezett halála miatt.
A gulágok túlélőit később kiengedték – vagy legalábbis enyhébb őrizetbe kerültek: tudásukat a háború szolgálatába kellett állítaniuk. A rakétamérnökök repülőgépeket terveztek, hogy azokkal nyerje meg a Szovjetunió a Németország elleni háborút.
Az igazi sokk azonban 1944-ben érte őket: ekkor szembesültek a németek rakétatervezésben elért sikereivel. Mihail Tyihonravov 1944 augusztusában egy orosz tudósokból álló csoport tagjaként Lengyelországba utazott, az akkor már gyors ütemben visszavonuló német csapatok állásai mögé. A titkosszolgálatok által Nagy-Britanniába küldött jelentés miatt érkeztek ide, abban ugyanis azt állt, hogy Németország rakétafejlesztésekbe kezdett. A Királyi Légierő csapást mért a peenemündei német indítóbázisra, ezt követően Németország egy kísérleti állomásra költöztette telephelyét: a Krakkó melletti Dębicába. A lengyel ügynökök itt meg is találták az indításra és a becsapódásra utaló nyomokat, és sikerült megmenteniük a rakéta maradványát, beleértve annak legkritikusabb alkatrészét, a hajtóművet is. Winston Churchill brit miniszterelnök arra kérte Sztálint, hogy a brit szakértők megvizsgálhassák a helyszínt, ami természetesen egyúttal azt jelentette, hogy Sztálin szakemberei számára is ugyanolyan hasznos volt a látogatás.
Világossá vált, hogy Németország mindannyiukat lekörözte Wernher von Braun tervezőmérnök irányítása alatt. 1942. október 3-án startolt a világ első, igazi ballisztikus rakétája, az A-4-es. Egy hónappal Tyihonravov lengyelországi látogatása után az első A-4-eseket már hadrendbe is állították. 1944-5-ben a V-2-esre átkeresztelt A-4-esekkel lőtték Londont és Antwerpent. Az irányítható, kifinomult rakéták (mint például a Schmetterling), és a légelhárító rakéták (például a Wasserfall) fejlesztésében, és egy sor rakétákkal összefüggő technológiában jóval előrébb jártak a németek. 1945 elején aztán a Vörös Hadsereg megszállta a balti Peenemündében található indítókomplexumot, ahol a németek az A-4-est fejlesztették."
Lájkoltad már a Puli Space-t a Facebookon? Folyamatosan olvashatsz friss hazai és nemzetközi híreket a Hold-kutatásról, űrgépek fejlesztéséről, támogatóinkról!
-------------
TÁMOGASS MINKET!
Lépj be a Kis Lépés Klubba vagy vállalkozásként irány a Puli Indítóállás! Holdjárónk, a Puli, már ezer forintos támogatás esetén is magával viszi neved a Holdra, hogy az örök időkre ott maradjon! De a következő meteorbecsapódásig mindenképp...
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
gingko 2013.02.01. 15:16:10
Csak szólok, hogy a MASAT-1 11 nap múlva egy éve kering a Föld körül és működik!
Részemről leveszem a kalapom és mélyen meghajolok.
ON
gopuligo 2013.02.01. 19:04:17
gingko 2013.02.07. 15:22:56
Nem vagyok híve a szerzői jogok lábbal tiprásának, de mivel más formában nem találtam, bevallom, letöltöttem és kinyomtattam, ajándékba.
Úgy kezdődik, mint egy Rejtő-regény: szerepel benne egy francia, egy angol, egy német, egy amerikai, egy olasz és egy orosz (de nem hússaláta). A nevek nem semmitmondóak: többek között Laplace, Newton, Galilei. Persze az orosz Ivanov találja ki, hogy kell rakétával eljutni a Holdra :))