Helyzetjelentés

2012.02.28. 09:30

Ütős képpel indítunk. Megmutatjuk a Masat-1-et egy olyan kompromittáló helyzetben, amit legkevésbé sem várnánk egy magára kicsit is adó műholdtól: a fiatalkori lesifotón az első magyar szatellit ugyanis épp egy svéd áruházlánc műanyag termékébe zárva, drótokra, pókokra és szárítókötelekre szerelve függeszkedik a városkép fölött a BME „E” épületének tetején.

A kép tavaly nyáron készült, ekkor tesztelték a Masat és a tőle 10 kilométerre lévő Anna-hegyi kilátón elhelyezett vevőkészülék zökkenőmentes párbeszédét. Olvasóink közül pedig most emelje a billentyűzetét a magasba az, aki a kép láttán szemrebbenés nélkül kijelentené, hogy ez az izé kevesebb, mint fél év múlva már az űrben kering majd, ahol egyébként kiválóan bírja a gyűrődést.

Nos, mi is szeretnénk már a repülésre alkalmas Pulit tesztelni, de addig még hosszú az út.  Ennek kezdetén, a Pulis időszámítás hajnalán volt a Teve. Volt más is, de most róla akarunk beszélni. Ez egy rover, amit bármikor a hónunk alá kaphatunk, tévében is meg lehet mutogatni, ráadásul még mozog is. Ami azért meglepő, mert nem csak a vörös szőnyegen való billegést kapta a sorstól osztályrészül. Stúdión kívül bántottuk is rendesen, olykor gonosz volt vele az a három mérnök, akiknek vezetői engedélyük volt rá. Mármint, a távirányítón keresztül. Ő az egyikük, aki ebben a videóban is nagyon okos dolgokat mond, a háttérben természetesen az elmaradhatatlan Tevével:



Ott tartottunk, hogy Tevénkre mutogatva elmondogathattuk: valami, ehhez nagyon hasonló lesz a Puli, de a kameraállványokat kedvesen kerülgető gyöszről senki nem gondolta komolyan, hogy egy-az-egyben megy a Holdra.
Időközben azonban tévés celeb lett belőle. Szeretjük persze most is, hozzánk tartozik, de már nagyon látnánk helyette azt a másikat. A dolog odáig fajult, hogy a legutóbbi mérnöki megbeszélésen a Tevét például konkrétan leturmixgépezte valamelyik résztvevő - utalva kerekei és az említett háztartási eszköz közötti kétségtelen rokonságra.

Annak a várva várt másiknak a természetes élőhelye azonban eddig elsősorban a monitor volt: szponzoraink nagylelkű felajánlásából kapott virtuális kínpad-szoftvereken nyúzhattuk csak. Ami azért messze nem az igazi - hiányzik a sziklákon felhorzsolódó alumínium hangja, a végletekig felpörgő kerekek sikítása.

Most viszont kezd elérhető közelségbe kerülni ez az idilli állapot, így tavasz végére már meg is épülhet az a földi tesztelésre szánt holdjáró-modell, amit aztán vadul kínoznánk Magyarország különböző tájain. De erről következő posztunkban számolunk be.
Addigis, van egy kívánságlistánk, ami begyorsíthatná a folyamatot. Felajánlásokra is számítunk. Úgymint:

Nagyon jól jönnének speciális ipari kamerák, amelyek a Puli térérzékelésen alapuló tájékozódásában segítenek, Pulink látószervéről itt olvashattok részletesebben. Kellenének még napelemek és akkumulátorok, amelyek a Puliba nyomatnák a kraftot. Mérnökeink a holdtalajba karcolnák annak  a cégnek a nevét, amelyik esetleg készre munkált kompozit- és fémalkatrészeket adna nekünk - ezek holdjárónk szerkezetének megépítéséhez kellenének. Valamint az elektronikai alkatrészekhez keressük azt a vállalkozót, aki nyomtatott áramkörök gyártásával tenne minket igencsak boldoggá.

A Puli csapat – amely küldetését egy, a magyarságot összefogó projektté kívánja tenni – háláját fejezi ki minden egyéni támogatójának és mindazon cégeknek, akik lehetővé tették a Google által szponzorált Lunar X PRIZE (GLXP) versenyen való eddigi részvételünket; jó pár nemzetközi csapat kiesett már szponzor és támogatók híján a megmérettetésből.


Kérjük segítségeteket, hogy minél többen támogassanak bennünket: hívjátok fel barátaitok, ismerőseitek figyelmét a Kis Lépés Klub-ra és a Puli Indítóállás-ra!

Szerző: gopuligo

6 komment

Címkék: migrate

A bejegyzés trackback címe:

https://pulispace.blog.hu/api/trackback/id/tr264211871

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

TrueY · http://qltura.blog.hu 2012.02.28. 13:03:13

Az első magyar Holdállomáshoz felajánlom a holdon levő telkemet. :) 1 katasztrofális hold...

1kutya 2012.02.28. 13:40:00

@TrueY: odafent minden fordítva működik, tehát a mértékegység föld. így javítva: 1 katasztrofális FÖLD... (és máris témánál vagyunk:)

matlab compiler 2012.02.28. 13:52:02

@TrueY: Ja, azt hitted hogy földet vettél a Holdon, közben meg igazából Holdat vettél a Földön... :)))

Waldeck 2012.02.28. 14:41:55

Van már legalább nagyjábóli elképzelés arra, hogy mikor fog landolni a Puli a Holdon? És ha igen, mikor? Idén? Vagy jövőre?

gopuligo 2012.02.28. 15:00:37

@Waldeck: Van. Tavasz végén, nyár elején kezdődik meg a Puli földi tesztje. Miután fényesre csiszoltuk a koncepciót, belevágunk az "űrképes" modell fejlesztésébe - ezek a lépések azonban meglehetősen időigényesek, és ezeken túl is vár még ránk munka.

Várhatóan tehát 2013 végén érkezhetünk meg a Holdra, de ha csak 2014-ben sikerül, akkor sem leszünk szomorúak. A pontos dátum nagymértékben függ attól is, hogy mennyi támogatót találunk.

Jelenleg a verseny erős középmezőnyéhez tartozunk, ami nem rossz.

TrueY · http://qltura.blog.hu 2012.02.28. 15:44:40

@1kutya: Ja. ezt már hallottam valahol: "Föld! Föld!" :)

@matlab compiler: Bakker! Ez lehetett a gond! Kis 3 szemű, zöld ipsék adták át bizonylatot, miközben azt mondták, hogy ocó! No most akkor erre az akármire a földtörvény, vagy a holdtörvény érvényes?