Holdudvarlók

2012.01.24. 09:30

A hatvanas évek tulajdonképpen azzal teltek, hogy amerikaiak és szovjetek felváltva csapdosták magukat a Holdhoz. Az évtized második felében viszont Szelénére gyakorlatilag sortüzet nyitottak, és intenzív ostrom alá vették: elmondható, hogy a Holdistennőnek ezidőtájt eléggé ormótlan udvarlói akadtak. És elég sűrűn. Amitől csak újabb ragyák lettek az arcán. 1966-ban még mindig fej-fej melletti küzdelem jellemezte a két nagyhatalom részvételével zajló űrpárbajt, a két egymástól gyökeresen eltérő ideológia egyetlen közös vonása az volt, hogy a pénz egyik térfélen sem számított.

Az amerikai Rangerek 1961 augusztusától kezdve szállingóztak a Holdra, azonban az első hat misszió különböző okok miatt, de kehes volt, és csak a hetedik Ranger-misszió hozta meg az első sikert 1964-ben – Kennedy bejelentése után három évvel, és két, a NASA-t érintő átszervezéssel később.
Utóbbi azonban nem szállt le a Holdra: kamikáze módjára csapódott be, miközben élete utolsó pillanataiban is hevesen játszotta a japán turistát. Így készült az első nagyfelbontású fotósorozat, amivel már kezdhettek is valamit az amerikaiak. Ez azonban még mindig csak annyit árult el a leszállóhelyekről, amennyit egy film előzetese árul el a filmről. És ez nem volt valami sok. A képfelbontás mindenesetre sokat javult a földi távcsövekhez képest, de még mindig nem volt az igazi.

Miközben az amerikaiak bőszen verték magukat a holdkőzethez, a szovjetek 1966-ban már le is szálltak robotjukkal a Holdra: a Luna 9 öt fekete-fehér panorámaképet küldött haza a szocializmus imperializmus fölött aratott győzelmének újabb bizonyítékaként. Ez az egyik fotó, látszik, hogy a Luna 9 elég ferde szemmel nézett a világra.

Ebben az évben tehát az amerikaiak is testközelből átélhették, milyen az, ha az oroszok a spájzban vannak.

Elkeseredett válaszcsapásként a NASA 1966-ban nagyüzemi holdkutatásra kapcsolt át: beindította a Lunar Orbiter programját, ennek keretében 1967 végéig öt műholdat juttatott holdkörüli pályára. Emellett 1966 és 1968 között 7 landert is küldtek az amerikaiak a Holdra – közülük öt Surveyor járt sikerrel, hiszen róluk van szó. Feladatuk a fényképezésen kívül az volt, hogy teszteljék, mennyire puhán lehet leszállni a Holdra. Az első Surveyor azonban még mindig négy hónapos hátrányban volt a Luna 9-hez képest. (Surveyor-névre hajaz a Hunveyor 15 - ez a fő projektünk az Iteráció 2-nek is hívott fázisban, ahol jelenleg tartunk: ennek lényege, hogy a Google által szponzorált Lunar X PRIZE (GLXP) verseny keretében holdjárónk koncepcióját földi körülmények között megépítsük, majd azt követően leteszteljük, erről itt olvashatsz bővebben.)

Szempontunkból főleg a Lunar Orbiterek érdekesek. Az öt űrszonda a Hold felszínének 99 százalékát feltérképezte, felvételeiken legrosszabb esetben is látszódtak már a 60 méteres alakzatok. Ez azonban egy alföldről jött embernek már egy hegynek számít. Szerencsére voltak olyan képek is, amiken ennél jóval nagyobb volt a felbontás. Nem véletlenül. A számukra kifejlesztett fényképezőgép alapja a többi között az U-2-es kémrepülőgépé volt. Elég tetemes méretű fotóalbumot sikerült kevesebb, mint két év alatt összehozniuk: 2180 nagyfelbontású és 882 közepes felbontású fényképet küldtek vissza a Földre. Ilyeneket, mint ez itt, amin már a nagy tumultusban egymást is kattintgatták a kütyük; ezen a Lunar Orbiter 3 által készített képen például épp a Surveyor 1 látható:

Ezekből a küldetésekből lett az is egyértelmű, hogy a mikro-meteoritok sem záporoznak olyan ütemben a Holdra, hogy az Apollo-program leendő űrhajósait veszélyeztessék. Kiderült az is, hogy az Apollok felépítése rövidtávon elegendő védelmet nyújt az átlagos, vagy annál kicsit erősebb Napból érkező sugárzás ellen is. A második, harmadik és ötödik űrszondával kipróbálták, hogy sikerül-e pályájukat a földi irányítóközpontból nyomon követni, ez ugyanis elengedhetetlen feltétele volt az emberes küldetéseknek. Sikerült.
Bár az űrszondák még képesek lettek volna egy jó ideig holdkörüli pályán maradni, 1968-ban eltakarították őket az Apollok útjából, nehogy bármelyikük közvetlenségével veszélybe sodorja az emberes küldetéseket.
Ez idő alatt persze az oroszok sem tétlenkedtek: 1968-ban és 1969-ben több mint tucatszor kíséreltek meg eljutni Lunáikkal a Holdra.


Kérjük segítségeteket, hogy minél többen támogassanak bennünket: hívjátok fel barátaitok, ismerőseitek figyelmét a Kis Lépés Klub-ra és a Puli Indítóállás-ra!

Szerző: gopuligo

4 komment

Címkék: migrate

A bejegyzés trackback címe:

https://pulispace.blog.hu/api/trackback/id/tr633740442

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

roka 2012.01.24. 12:19:27

Fantasztikus felvételek, csak a Surveyor 1 fotón nem látok semmit, viszont a pixelhibákat meg tudnám számolni. :)

lacalaca · http://cydonia.blog.hu 2012.01.24. 18:38:14

@roka: az árnyéka azért elég egyértelmű. Egyébként azok nem pixelhibák, hanem a film szemcséi, mert ez még celluloidra készült. ;)
Itt egy tágabb kép:
images.spaceref.com/news/2009/LO3_194_H3_reduced.l.jpg

roka 2012.01.24. 23:41:05

@lacalaca: Akkor már rég nem volt celluloid és gondolom, nem gondoljátok, hogy azt hittem, hogy akkor digitális fényképek készültek pixelhibával, de azért ez a fotó semmire nem jó. :(

lacalaca · http://cydonia.blog.hu 2012.01.25. 10:05:19

@roka: mea culpa, csak én meg a pixelhibáról teljesen a digitális képalkotásra asszociáltam.

Való igaz, nem sokat mond ez a kép magában, végül is egy felbontási határon lévő méretű objektumról van szó. Ugyanakkor érdemes figyelembe venni, a hatvanas évek óta most az LRO-val van újra olyan űrszondánk a Hold körül, ami képes ezt a felbontást elérni, és megörökíteni ember alkotta szerkezeteket a Holdon. És az LRO felvételei sem sokkal részletesebbek ennél:
www.nasa.gov/images/content/435080main_M122495769LE.S1.inset.2.jpg