A NASA jelenleg vákuumban van, ez azonban még nem szippantja ki az asztronautákat a világűrbe. Az amerikai űrhivatal az űrsiklóprogram leállításával keletkező lyukat most a Szojuzokkal és a COTS-programmal próbálja betömködni. Előbbi azonban inkább az orosz rulettre emlékeztetheti már a NASA asztronautáit is, amennyiben utolsó, gyorsító fokozata vagy beindul, vagy nem.
Az alábbi interjú 11. percében a riporter arról faggatja Mike Fossumot, aki tavaly évvégéig volt a Nemzetközi Űrállomás parancsnoka, hogy milyen érzés odakinn várni a legénység többi tagjának érkezését. Elmondta.



„Volt egy kis csúszás, ez amolyan űrdráma volt számunkra, mikor augusztusban az orosz Progressz teherűrhajó nem érte el a pályáját. Valami nem működött, így végül visszazuhant a Földre. Ez a [meghibásodott] rakéta azonban ugyanaz, mint ami az embereket szállító Szojuzban is van. Ez megváltoztatta a dolgokat.”

A folytatásban Fossum arra hegyezi ki a dolgot, hogy a kis csúszás miatt az eredetileg tervezett hatfős legénység helyett hárman voltak csak az űrállomáson, így egységnyi idő alatt erőltetett menetben sokkal több mindent kellett elvégezniük.

Vegyük azonban észre, hogy Mike a politikailag korrekt beszéd űrugrását mutatja be válaszában, mivel a „kis csúszás” gyakorlatilag jó pár hónapot jelentett – ennyi időre álltak le ugyanis az oroszok a rakétaindítással, miközben gőzerővel a hiba felderítésén és elhárításán munkálkodtak.
Ebből következően, ha Fossum előbbi szavait megfosztjuk az eufémizmusoktól,  gyakorlatilag a nettó halálfélelmet kapjuk meg. Ami érthető.
Melyikünk ülne be akár csak egy hullámvasútba is, amelyikből az előző körben kiesett valaki? Pláne, rakétába.

Körülírni könnyebb, mint lefordítani a NASA különböző programjainak rövidítéseit, mert általában nagyon röhejes lesz a végeredmény, ráadásképpen még érthetetlen is. Sokszor angolul is. A COTS (Commercial Orbital Transportation Services) is ilyen, ez az orosz rulett magasabb komfortfokozatú alternatívája.

Ez a program hangolja ugyanis össze a benne résztvevő magáncégek tevékenységét – azokét, amik a Nemzetközi Űrállomásra fuvaroznak majd személyzetet vagy árut. A COTS igazából egy négyfordulós verseny, olyan mint egy elhúzódó tehetségkutató: elődöntősökkel és megosztott első helyezéssel. Utóbbit az előző posztunkban a világtörténelem első sajtját földkörüli pályára állító SpaceX csapat Dragon nevű űrkabinja és az Orbital Sciences Cygnusa érdemelte ki. A két cég teljesítménye azért figyelemre méltó, mert csak ők maradtak talpon a 2006 márciusa óta a programhoz csatlakozó több mint 20 magáncég közül - maguk mögé utasítva például a hadiiparban kifejezetten jól csengő Lockheed Martint és a Boeinget is.

A Google által szponzorált Lunar X PRIZE (GLXP) versenyen résztvevő csapatként kettejük közül számunkra a SpaceX az érdekesebb, mivel az X PRIZE Alapítvány velük kötött együttműködési megállapodást: ennek értelmében a GLXP-s csapatok holdjáróit a többi cégnél számottevően olcsóbban juttatják ki rakétáikkal Föld körüli pályára - a start árának 10 százalékát visszatérítik az őket választó versenyzőknek. Másrészt azért is érdemes odafigyelni rájuk, mert ez a cég szűk egy hónap múlva ismét történelmet készül írni.


Kérjük segítségeteket, hogy minél többen támogassanak bennünket: hívjátok fel barátaitok, ismerőseitek figyelmét a Kis Lépés Klub-ra és a Puli Indítóállás-ra!

Szerző: gopuligo

10 komment

Címkék: migrate

A bejegyzés trackback címe:

https://pulispace.blog.hu/api/trackback/id/tr1003535204

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Sequoyah 2012.01.11. 17:06:11

A szojuztól félni? Mintha ez lenne eddig az egyik legmegbízhatóbb rakéta. Hányan haltak meg a szojuzban, és hányan az űrsiklókban?

Pic 2012.01.11. 17:37:10

Csatlakozom az előttem szólókhoz.

Komolyan sírva fakadok.

Ez a mai világ tragédiája.
Emberek blogokat írnak, publikálnak a neten. A nép meg azt hiszi, hogy ezek szakértők és utána majomként adják tovább ugyanazt.

Ugyanezt megéltem a terhes nejem mellett. A sok kismama egymást hülyíti féligazságokkal a neten.

Hogy a francba vette a cikkíró a bátorságot, hogy ekkora baromságot leírjon???

Halálfélelem Szojuzban?

Én nem vagyok űrszakértő, csak egy lelkes ember akit érdekel az űrkutatás és ezért utánaolvas a témának időnként. Még én is tudom, hogy a legjobb felbocsátási statisztikája az orosz cuccoknak van.

Mi lenne ha a kedves blogger kolléga legközelebb venné a fáradtságot és utánaolvasna a témának, netalántán átböngészne néhány statisztikát?

Tudom macera, mert a statisztikákban nem képek vannak, hanem számok, de azért ha valaki felelősen csinál valamit akkor nem ad ki sz..t a kezéből, tehát igenis veszi a fáradtságot és utánanéz.

Jajjistenem.

PuliSpace · http://www.pulispace.com 2012.01.11. 17:41:06

@__radar: @Sequoyah:

szerintünk pontosan az ad aggodalomra okot, hogy egy eddig rendkívül megbízható hordozóeszkösz rövid időn belül kétszer is meghibásodott. És más gondok is vannak az oroszoknál, ld. pl. a posztban is linkelt cikket: www.urvilag.hu/orosz_hordozoraketak/20111223_oroszorszag_megint_egy_sikertelen_start és az abban lévő hivatkozásokat

gopuligo 2012.01.11. 18:29:28

@Sequoyah: @__radar: @Pic: Személy szerint szeretem az orosz cuccokat, a Szojuzokat is. Sőt. De valami csapágyas a rendszerben. És a nosztalgikus hangulat nem elég ennek megjavításához. Az tény - és nem vélemény -, hogy gondok vannak az orosz űrprogrammal. Lásd a másik példát:
index.hu/tudomany/2011/11/26/buntetes_jar_az_orosz_urprogram_buktaiert/

muffalo_bill 2012.01.11. 18:43:39

@gopuligo: Az emberes Szojuzok jó statisztikája is tény egyelőre. Plusz az a fontos dolog kimaradt, hogy a Szojuz űrhajók esetén van automatikus mentőrendszer. Ha a rakétafokozat leáll, a kabin az űrhajósokkal leválik és szépen visszahozza őket.

www.urvilag.hu/az_urallomas_es_oroszorszag/20111030_sikerult_a_fontos_progressz_inditas

kiskun.mcse.hu/cikkek/20021031.html

Ez a műholdaknál persze nincs, és adott esetben igen nagy, életmentő különbség!

gopuligo 2012.01.11. 19:04:50

@muffalo_bill: Ez így van, soha ne legyen rosszabb a statisztikájuk. És még hővédő pajzsuk is van. :_)

d.z. · http://masikmagyarorszag.blog.hu 2012.01.11. 22:57:13

Na, most ez így abból a szempontból égbekiáltó hülyeség, hogy ha az utolsó rakétafokozat nem indul be, akkor az űrkabin leválik és szépen ejtőernyővel visszahullik.

d.z. · http://masikmagyarorszag.blog.hu 2012.01.11. 22:58:37

@muffalo_bill: Na legközelebb elolvasom a kommenteket előbb...
süti beállítások módosítása