A NASA legféltettebb kincsei

2011.12.07. 09:30

Ebben a posztban végre kiszabadulunk a két kilométer sugarú körök vonzásából, és a határtalanság érzésével kezdjük meg menetelésünket a NASA Holdon hagyott legféltettebb kincsei felé. Egészen a következő határig.

Bár rendszeres olvasóinknak könnyen támadhat azaz érzése, hogy az egyik tiltott zóna a másikból úgy bukkan elő, mint a matrjoska babából az egyre kisebb méretű fabábuk, most ünnepélyesen megnyugtatunk minden aggódót: nincs tovább.

A múlt héten taglalt, a NASA által kijelölt két kilométer sugarú mágikus körök az újonnan a Holdra érkező csapatok leszállóegységei által keltett porvihar és törmelékeső elől hivatottak megmenekíteni az amerikai öntudat földöntúli Szabadság-szobrait. Ez ugyanis csúnya sebesüléseket okozhat a relikviákon, ahogy azt a NASA-nak is nem egyszer volt alkalma kipróbálni.

A Holdon két hely van, ahonnan legszívesebben még a világvégét is kitiltanák az amerikaiak. De a meteorokat mindenképp. Ez pedig nem más, mint az Apollo 11 és az Apollo 17 leszállóegységének környéke. Előbbi azért fontos, mert ember a Holdra ekkor lépett először, utóbbi meg azért, mert ekkor lépett utoljára. Követhető logika.



Ezért tűnik úgy, hogy az amerikai űrhivatal minimum eret vágott magán, amikor ajánlásában egészen elfogadható méretű újabb körökkel ajándékozta meg az emberiség Holdra kiruccanást fontolgató részét.

Ugyanis miután a két kilométer sugarú körön kívül leszállt a holdkomp, előbb-utóbb a holdjáró is kikászálódik belőle. Esetünkben ez lenne a mi kis Pulink.
Űrállatkánk pedig a következő pillanatban már csaholva vágtázna át ezen a határon, és közelítené meg rohamosan az Apollo 11-et: 75 méterre lenne tőle, amikor visszarántaná a NASA képzeletbeli póráza: eddig és netovább.
Lássuk be azonban, hogy a két kilométeres körhöz képest a 75 méter már jóval versenyképesebb opció.

Az Apollo 17 esetében ez a távolság kicsit nagyobb: ott az amerikai leszállóegységtől számított 225 méter sugarú körön belülre a NASA nem szeretné, ha bárki is bemenne. Ez a különbség azonban nem azért van, mert az űrhivatal többre tartja az utolsó küldetést az elsőnél, hanem mert az Apollo 17 utasai jóval nagyobb területen kószáltak a Holdon.

Ezen nyomok érintetlenségét kívánná a NASA megőrizni a jövő számára. Legalábbis, azt, ami az eltelt pár évtizedben megmaradt belőlük. De vajon mi a helyzet a többi műemlékkel? A következő posztban kiderítjük ezt is.

(Folyt.köv.)


Kérjük segítségeteket, hogy minél többen támogassanak bennünket: hívjátok fel barátaitok, ismerőseitek figyelmét a Kis Lépés Klub-ra és a Puli Indítóállás-ra!

Szerző: gopuligo

53 komment

Címkék: migrate

A bejegyzés trackback címe:

https://pulispace.blog.hu/api/trackback/id/tr153441783

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

roka 2011.12.07. 13:51:20

Nem lesz könnyű dolga a pulinak hacsak 50 m-re közelíthet a "műroncshoz", mert a 10 kg-os járgányra nem túl nagy kamerákat lehet fölszerelni. Lőjenek mellé műcsontot is:) azt biztos megtalálja:)

HK417 · http://dokkmunkas.blog.hu/ 2011.12.07. 14:40:07

Mit csinálnak veletek,ha mégis odamegy a müszer és megnézegeti közelről a cuccokat?? De most tényleg--mivel tud távoltartani? Mert én mondjuk akkora ívben leszarnám,hogy mit okoskodik valaki az USA -ból ezzel kapcsolatban,mint ide Nagykáta(gondolom az esetleges kínai missziók is ezen az állásponton fognak lenni)Amúgy meg már csak azért is megvizsgálnám mi van még azokból a holmikból!

max val, a bircaman · http://hurramilliomosleszek.co.nr/ 2011.12.07. 14:40:24

Az amerikai NASA-fórumon olvastam egy mérges amerikai olvasótól ezzel kapcsolatban:

"Megérdemelnénk, hogy leszálljanak a kínaiak pont ezekre a helyekre és mindent kidobjanak a szemétbe, majd kitűzzenek mindenhová kínai zászlókat a mieink helyére. Megérdemelnénk, mert lemondtunk az űrprogramunkról. Lemondtunk önként a kutatásról, tehát leszarjuk az egészet. Mi vagyunk a hibásak."

troll ellenpólus · http://trollhitvallas.blog.hu/ 2011.12.07. 14:53:28

Nevetséges, hogy a 21. században még van, aki hisz az amerikai hidegháborús hazugságpropaganda ilyen ezerszer megcáfolt túlkapásaiban, mint az állítólagos holdraszállásról szóló legendák. Akkor már inkább UFO-król írnátok, azoknál legalább némi esély van rá, hogy nem teljesen légbőlkapott az egész.

gopuligo 2011.12.07. 15:09:06

@roka: 75 méter azaz 50. :_) A kamerákról rövidesen jönnek a posztok. De valóban úgy van, ahogy írod: a cucc tömege nagyon kritikus.
@HK417: Van, amihez oda lehet menni, de ez legyen a holnapi nap meglepetése. :_)
@max val, a bircaman: Ez a mérges amerikai feltehetően az űrsiklóprogram leállításáért olyan mérges. Sokan vannak. Pedig a Curiosity már úton van a Mars felé, ahol azért elég jelentékeny kutatási terület van. Mi sem szeretnénk egyébként, ha Pulinkat csak úgy arrébb rúgná valaki. Persze, nyilván nem törne ki az atomháború.
@troll ellenpólus: Cuki vagy.

HK417 · http://dokkmunkas.blog.hu/ 2011.12.07. 15:15:23

@gopuligo: Mondjuk pont a kérdésre nem válaszoltál!

csillámpóni 2011.12.07. 15:17:16

In space... no one can hear you... yap.

Pascal · http://torzskocsma.blog.hu/ 2011.12.07. 15:21:27

Ez továbbra is "csak" egy ajánlat, hogy ne tapossátok már össze Armstrong lábnyomait stb... viszont sok csapattal szerződést köt a Nasa - pl. adatok átadására - ott már bele vehetik, hogy a fizetés feltétele.

Egyébként rosszul értelmezitek. Nem az a NASA kérése, hogy 2 kilométeres sugarú körben ne szálljatok le. Hanem az, hogy ezen túl tartsatok még 3 epszilon távolságot.

Vagyis ha a puli irányítás hibája 30 kilométer ahogy olvastam korábban (mivel még nincs ötlet se hogyan történik ez csak, hmmm, előzetes adat vagy minek hívjam), akkor 2+ 3x30 = 92 kilométerre jelölhetitek ki a legközelebbi leszállási pontot.

gopuligo 2011.12.07. 15:31:34

@HK417: a vizsgálat szempontjából gyakorlatilag irreleváns, hogy az első holdraszálló egységet nézed-e meg tüzetesebben, vagy a másodikat. Az elsőhöz nem szeretnék, ha bárki odamenne, a másodikhoz megengedik.
A NASA ajánlást adott ki, ennek semmilyen kötelező ereje nincs. De - ahogy max val kommentjére is írtam - mi sem szeretnénk, ha Pulinkat csak úgy arrébb rugdosná valaki a Holdon. Tiszteletben tartjuk a másikat. Ennyi. Nem irreális kérés.

A szerelő 2011.12.07. 15:53:19

Ez ugye csak ajánlás. Mit tehetne, ha valaki nem tartja be?

Liquid_Night 2011.12.07. 16:10:31

"Esetünkben ez lenne a mi kis Pulink.
Űrállatkánk pedig a következő pillanatban már csaholva vágtázna át ezen a határon"

Miért kell ilyen debil fogalmazás ehhez a projekt-hez? Elvisszük a gulash puszta paprika szintű magyar önérzetet a holdra is? Nemár...tényleg...

különvélemény 2011.12.07. 16:21:23

Témaindítónak:
De hááát nem is járt ember a holdon.

:D

különvélemény 2011.12.07. 16:26:07

@troll ellenpólus: "Akkor már inkább UFO-król írnátok, azoknál legalább némi esély van rá, hogy nem teljesen légbőlkapott az egész."

Ha eldobok egy frizbit egy katonai radar közelében és a haverom elkapja, az szó szerint egy légbőlkapott UFO. :)

gopuligo 2011.12.07. 16:33:01

@A szerelő: Mivel ajánlás, ezért szankció sincs benne. Az a csapat, amelyik tönkreteszi mondjuk Armstrong lábnyomát, nagyon csúnyán beég a nemzetközi plénum előtt. Ettől kezdve pedig nem nagyon talál támogatót esetleges későbbi küldetéseihez, akit pedig már megtalált, az is otthagyja. Nincs ilyen opció, hogy nem tartjuk be: a kísérlet lényege az, hogy eljutunk-e a Holdra kevesebb pénzből, nem pedig az, hogy hol van a NASA tűréshatára...
@különvélemény: Már nagyon vártunk. :_)

PdS 2011.12.07. 17:16:00

Apollo 18?
csak úgy kérdem....teccett?

GentleSpecter 2011.12.07. 17:18:45

@gopuligo: Nem Armstrong lábnyoma híres, hanem Aldriné.

gopuligo 2011.12.07. 17:23:53

@PdS: Látod, azt például izgi lenne megtalálni a Holdon, ez a felfedezés a NASA számára is korszakos újdonság lenne.
@Biro_Peti: Személyes ügy, nekem Armstrongé hiányozna jobban. :_)

Loading... 2011.12.07. 17:57:11

Azért az akkor is több, mint gyanús, hogy ezek 1969-ben simán embert vittek a holdra, de 43 év alatt sem tudják megismételni, és pályázatot írnak ki magánszemélyeknek/cégeknek, hogy oldják meg a dolgot.

Azt mondják költséges lenne, nincs rá pénz, stb. Nem tudom elhinni, hogy ha 43 éve megoldották, akkor most ne tudnák megtenni. Nem tudom elképzelni, hogy 43 éve az akkori technológia az akkori pénzhez mérten ne lett volna nagyobb költség, mint napjainkban lenne.

Ebből kiindulva napjainkban "olcsón" megépíthetnék az akkori űrhajót, ha már az ilyen jól működött akkor, és minden hétvégén mehetnének a holdra! :]

gopuligo 2011.12.07. 18:10:42

@Loading...: Rossz hírem van. Az elsőt leszámítva még ötször megismételték a holdraszállást. Majdnem hatszor - ez lett volna az Apollo 13.
Az űrsiklókat - nyilván nem holdutazáshoz - is azért tervezték, hogy majd olcsóbb lesz. De nem lett, mert biztonsági okokból a program elejétől kezdve dirib-darabra szétszedték őket minden útjuk után. A terv persze, nem ez volt.
Ezt a pályázatot, amire a Puli is benevezett, nem a NASA írta ki, bár a csapatok által készített fejlesztésekből nyilván ők is fognak profitálni. Ahogy mások is.
Az űrversenyben nem az olcsóság volt a fő szempont, hanem a presztizs. Viszont ez utóbbi minden pénzt megért - a Nagy Víz mindkét oldalán. :_)
Most jött el az ideje a Hold "kereskedelmi célú felhasználásának": a pályázaton résztvevőknek gyakorlatilag magánpénzből kellene a Holdra jutniuk. Így ugyanis tuti, hogy olcsóbb lesz.

különvélemény 2011.12.07. 18:15:36

@Loading...:
Akkor ez nemzeti büszkeség kérdése volt.
Ma senkit sem érdekel az űr az amcsi kormányban, az olaj annál inkább.

A kínaiak jönnek fel, mint a talajvíz, de ma már ez sem hatja meg az amcsikat, "más lett a világ", ahogy a LotR kezdőmondatában elhangzik.

Simán van rá pénz, csak a hadiipartól kellene elvenni, ami mint tudjuk képtelenség.

Hogy legyen egy kis konteó is, itt van Donald Rumsfeld faggatása arról, hogy a Pentagon nem tud elszámolni 2.3 TRILLIÓ dollárral.
www.youtube.com/watch?v=_rRqeJcuK-A

Attól konteó, hogy ez egy nappal 9/11 előtt volt, másnap mindenki szépen elfelejtette ezt az "apróságot", sőt további pénzeket kapott a Pentagon és a DoD

Hasonlítsd ezt össze a NASA költségvetésével.

Weidmüller 2011.12.07. 18:16:00

A nagy túrót az amiknak!Nehogy már beszabályozzák hogy mit lehet,és mit nem,ráadásul a holdon

különvélemény 2011.12.07. 18:17:50

@különvélemény:
Magyarul 2,3 ezer milliárd dollár, mielőtt valaki belekötne.

gopuligo 2011.12.07. 18:19:48

@Weidmüller: Ne izgasd fel magad! Ez csak egy ajánlás - ugyanolyan, mint amit mi, magyarok is kiadunk majd, miután leszálltunk a Holdra. Mert senki nem szeretné, ha tönkretennék a történelmi pillanatait. Nekünk ugyanis ez olyasmi lenne...

Alonso 2011.12.07. 18:20:18

@Loading...: ha a hülyeség fájna.... és mennyien vagytok.

klacus 2011.12.07. 18:20:31

A Pulin remélem van egy fasza kis neoluxos flakon amivel egy hejre kis "Köcsög Ferencváros" feliratot lehetne grafitizni valamelyik Apollo egységre.

Hej be szép lenne... :-)

DirtyHarry 2011.12.07. 19:47:10

dehát nem is járt seni a holdon, nem? ;)

lacalaca · http://cydonia.blog.hu 2011.12.07. 19:53:14

@Loading...: az ugye megvan, hogy nem kell komplett űrhajósokat a Holdra juttatni (meg visszahozni) a GLXP-ben, csak egy kis automata izét? A NASA pár évtizede a Hold helyett a Marssal csinálja ezt.

Loading... 2011.12.07. 20:08:31

@lacalaca: Persze, ezzel képben vagyok, csak félreérthetően fogalmaztam.

@Alonso: Hja, ostoba troll, és mennyien vagytok!

DirtyHarry 2011.12.07. 21:07:31

hm.. kimoderáltál?:)

[HPhD]Blokkolnam 2011.12.07. 22:08:01

Valahogy annyira szomorú, hogy még mindig kémiai rakétákat kell használni a 21 században, hogy hasznos terhet juttassunk az űrbe...

Kicsit keresgéltem mágneses gyorsítással kapcsolatban, elég érdekes dolgokat számolgatnak már...bár gondolom még mindig túl sokba kerülne a dolog. Gyakorlatilag a Verne Gyula-féle ágyú, csak persze modernebb verzióban...Nem tudja valaki, hogy hol járnak most kezdősebességben? Persze gondolom itt az is probléma hogy amit kilőnek, az már nem hajtja aktívan tovább magát, szóval elég nagy kezdősebességre lenne szükség...

Találtam egy érdekes publikációt (ez évben jelent meg), majd leszedem, itthon nincs hozzáférésem:
dx.doi.org/10.1061/(ASCE)AS.1943-5525.0000060

És persze egy kis wiki is:
en.wikipedia.org/wiki/Space_gun

[HPhD]Blokkolnam 2011.12.07. 22:10:58

@[HPhD]Blokkolnam: ja, és ahogy írják, emberek fellövésére nem lenne alkalmas a nagy g miatt, de hasznos terhet/műholdat lehetne vele igen olcsón fellőni...
Érdekelne, hogy standard elektronikák hány g-t bírnak ki? Gondolom amik a vadászgépekben vannak, azok 7-8-at is...vajon mi a max limit? (gondolom kerülni kell a mechanikai dolgokat, szóval merevlemez kilőve, de jó lehet az SSD, stb?)

[HPhD]Blokkolnam 2011.12.07. 22:12:28

hmm, ez komoly hogy kitöröltétek az összes hozzászólást?

Na, akkor újra:

Valahogy annyira szomorú, hogy még mindig kémiai rakétákat kell használni a 21 században, hogy hasznos terhet juttassunk az űrbe...

Kicsit keresgéltem mágneses gyorsítással kapcsolatban, elég érdekes dolgokat számolgatnak már...bár gondolom még mindig túl sokba kerülne a dolog. Gyakorlatilag a Verne Gyula-féle ágyú, csak persze modernebb verzióban...Nem tudja valaki, hogy hol járnak most kezdősebességben? Persze gondolom itt az is probléma hogy amit kilőnek, az már nem hajtja aktívan tovább magát, szóval elég nagy kezdősebességre lenne szükség...

Találtam egy érdekes publikációt (ez évben jelent meg), majd leszedem, itthon nincs hozzáférésem:
dx.doi.org/10.1061/(ASCE)AS.1943-5525.0000060

És persze egy kis wiki is:
en.wikipedia.org/wiki/Space_gun

butcher__ 2011.12.07. 22:49:24

Azon gondolkodtam hogy ha netalán valaki bemászik a tiltott körökbe akkor mégis micsinálnak? Kilövik a holdat egy atomrakétával vagy milesz..?

Majd felküldenek ők is egy kis robotot és ott fognak fightolni a kis kütyük...Érdekes na :D

eukaliptikus-eukaliptusz (törölt) 2011.12.07. 22:55:33

Ha másért nem, de azért szívesen leszállnék a Holdra, hogy eltüntethessem a nyomait ezeknek a barmoknak. Mikor takarodnak már a francba a kontinensről is végleg, úgy, mint a Holdról?

Eurázsia az eurázsiaké! Tetszik tudni. Az amerikai katonáknak otthon a helye, hogy legközelebb már otthon háborúzzanak végre, és ne mindig külföldön mészároljanak.

eukaliptikus-eukaliptusz (törölt) 2011.12.07. 22:56:40

Ha másért nem, de azért szívesen leszállnék a Holdra, hogy eltüntethessem a nyomait ezeknek a barmoknak. Mikor takarodnak már a francba a kontinensről is végleg, úgy, mint a Holdról?

Eurázsia az eurázsiaké! Tetszik tudni. Az amerikai katonáknak otthon a helye, hogy legközelebb már otthon háborúzzanak végre, és ne mindig külföldön mészároljanak.

kanálwarrior 2011.12.07. 23:09:37

Nem értem miért kell köcsögnek lenni. Teljesen normális kérés hogy az emberek tiszteletben tartsák egymás munkáját. Rohadt nagy az a Hold amúgy is...

phaszfej 2011.12.08. 05:00:13

szMáté: Mé kéne bárki munkáját is tiszteletben tartani? Mi ez a nyálas, buzi duma?

Ja, és a sok köcsögnek: szerintetek megvan az első ember első lábnyoma, amit szükségszerűen a holdkomp mellett rakott le, ami cucc onnan felszállt és a hajtóművével szétbarmolt mindent? Na, nagyokosok?

nyekk 2011.12.08. 07:48:29

Hogy a Holdra szállásról készült felvételek nem a Holdon készültek, a nyilvánvaló. (Hanem talán Hollywoodban, egy műteremben).
A nagyon nagy hidegháborús presztizs kényszer, és nyomás miatt gyanús, hogy ha nem is jártak emberek a Holdon,akkor is be kellett adni a világnak (és főleg az oroszoknak) ezt a blöfföt.

Azt ne mondja senki, hogy a sok megfigyelő eszközzel észlelhette volna a világ, hogy nem történt meg az egész. Abban az időben az automatikus (ember nélküli) űreszközök, holdjárók (Lunahod) úgy jártak a Holdra, mint a 7-es busz.

Azt meg, hogy ezeken volt-e ember, még a mai technikával sem igen lehetne megfigyelni. Nemhogy az akkorival.

különvélemény 2011.12.08. 08:40:17

@nyekk: "akkor is be kellett adni a világnak (és főleg az oroszoknak) ezt a blöfföt."

A szovjet kémek sokkal sikeresebbek voltak, mint amcsi társaik, így azt feltételezni, hogy az amcsik egy ekkora dolgot el tudtak titkolni, elég nagy naivitásra vall.

Pobjeda elvtárs 2011.12.08. 08:43:01

Most nem azért, de a holdon oda mész ahova akarsz a NASA-nak az égvilágon semmi joga nincsen köröket huzigálni, vagy rajzolgatni, pláne nem kitiltani.

Csak a szokásos arrogancia.

lacalaca · http://cydonia.blog.hu 2011.12.08. 10:04:30

@phaszfej: egyrészt sikeresen elérted a kitiltást (ez a cél, tényleg? bár a stílus maga az ember), másrészt ha a trollkodáson túl is terjedne az agyműködésed, láthatnád a posztba tett képeken is, hogy a lábnyomok sora ott van mindegyiknél, nem barmolta szét őket a hajtómű.

LumPool 2011.12.08. 10:10:46

Mi ez az ami mánia, nincs több érintetlen hely a holdon ahol le lehet ruccanni? Csak más űrszemetét guberálni. Érthetetlen.

gopuligo 2011.12.08. 10:44:26

@LumPool: De van ezen kívül sok hely, viszont a Google által szponzorált Lunar X PRIZE verseny egyik különdíját az a csapat kapja, amelyik a Holdon lefotóz egy ilyen műemléket. Ezért is foglalkoztat minket ez a gondolat. Itt, a blogon is. :_)

lacalaca · http://cydonia.blog.hu 2011.12.08. 10:50:32

@gopuligo megkért, hogy magyarázzam meg hosszabban a dolgot, szóval :)

- a Holdon vákuum van, ezért a hajtóműből kiáramló gázok egyből szétterülhetnek, nincs külső légnyomás, ami keskeny csóvába kényszerítené őket. Ez egyébként a Földön is megfigyelhető, lásd a két kép közti különbséget:

commons.wikimedia.org/wiki/File:Apollo_11_launch.jpg
commons.wikimedia.org/wiki/File:Apollo_11_Launch_-_GPN-2000-000628.jpg

Ebből, és az ascent stage gyors távozásából eredően a komoly porkavarás 1-2 másodpercig tart csak, nem tovább.

- Maga az ascent stage nem a felszínen csücsül, hanem a descent stage-en, vagyis egybő 2 m magas zsámolyon. Mind a magasság, mind az alatta lévő szerkezet csökkenti a közvetlen behatást a felszínre.

- A regolit nem sima por. Igen tapadós, nem lehet nagyon szétfújni, csak egy vékony réteget a tetejéről. A lábnyomok meg még pluszban bele vannak taposva.

Az egész olyan, minta pl. egy rövid időre bekapcsolt szobaventillátorral (szétterült, mozgó gáz/levegő) próbálnál homokvihart kelteni a tengerparton. Valamit odébbfújsz, de nagy hatást nem fogsz elérni.

Nyilván a holdomphoz közeli lábnyomokat elrondíthatta, belefújhatott némi port, de ott úgyis annyira összejárták a talajt, hogy egymás nyomait taposták már széjjel. A pár méterrel távolabbiak sorai meg már egyértelműen látszanak az LRO felvételeken. Ennyi.

Ja még: a helyzet az Apollo-17 távozása után, a rover kameráján át:
www.youtube.com/watch?v=rKDZmLJZVcg
A zászló megmaradt. :)

Pascal · http://torzskocsma.blog.hu/ 2011.12.08. 10:54:51

Jó, hát le lehet szállni a lunohod mellé. Nagy dolog.

Nem ezen fog múlni, hanem: manőverezés, fékezés, leszállás - hogy megy majd?

Egyébként többeknek: megengedve egy pillanatra, hogy a holdutazás kamu volta nem marhaság (de az), azt kérdezném meg nagy tisztelettel, hogy honnan számítva, melyik küldetés volt kamu?

Lehetséges, hogy a V2 nem létezett? A Luna-3 nem kerülte meg a Holdat? Vagy csak az emberes ballisztikus repülés (Shepard) kamu? Vagy ez még ment de ezután a Föld megkerülése (Glenn) kamu? Vagy ezek még mind sikerült de már a manőverezés, dokkolás, elnyújott ellipszis pályára állás, űrséta (Mercury repülések) kamu? Vagy mindez sikerült de a Holdat sosem kerülték meg (Apollo 8) ? Vagy ez is sikerült csak leszállni nem (Apollo 11) ?

Tehát a kérdés ez MIND kamu vagy honnan kamu :) ?

feliratoss · http://hitlervideo.blog.hu 2011.12.08. 11:14:02

Én arra vagyok kíváncsi, mikor nyitják meg az első kínai éttermet a holdon :D.

Bert Maverick 2011.12.08. 11:32:10

Istenem, azt fogja már fel a sok felháborodott "mit képzel ez az USA magáról?" ember, hogy ez nem tiltás, hanem egy egyszerű kérés, hogy viselkedjünk civilizáltan, és fölöslegesen ne barmoljunk szét emlékeket. Ugyanaz, mint ha a gyereked építene a játszótéren egy hóembert, és megkérnéd a többieket, hogy ne rúgják szét. Nyilván joguk van szétrúgni, és nem tehetsz semmit ellene, de attól még egy sötét tapló, aki szétbarmolja.

noriglori 2014.06.24. 12:58:29

Nem vág teljesen témába, de sztem igazán érdekes, a NASA milyen lépést tett:)
www.concordforditoiroda.hu/egy-nyelvet-beszelunk/