Többszöri próbálkozást követően sikeresen feltörtem a Puli tudás-oázisát, ezzel most el is dicsekszem, mint azt az a kolozsvári fiatalember tette, aki tavaly decemberben kicsit megkurkászta az adatokat a NASA szerverén. Mégse tartok attól, hogy hekkerként vezetőszíjon visznek el, mivel nekem ugyanez felhasználónév és jelszó igénybevételével sikerült csak. És így sem elsőre.

De így is rátaláltam arra a féltve őrzött adatra, az egyetlenre, amiben még a NASA sem biztos, tekintve, hogy ők maguk is kérdőjelet írtak a sor végi rubrikába. Készült ugyanis egy lista a Holdon hátrahagyott tárgyakról – egy nagyon hosszú lista.

Ez a kérdőjel az Apollo 14 küldetés tárgyi emlékeinek felsorolásánál ötlik látómezőnkbe. Mégpedig a vizeletgyűjtő berendezésnél. A NASA kedves szokása, hogy képes az élet egészen hétköznapi dolgait is bonyolult nevekkel illetni. Épp ezért angolul tudó olvasóink kedvéért megemlékezünk a „berendezés” eredetijéről: Urine Collection Assembly. Ami vicces, ennél már csak egy valami viccesebb; az ha még rövidítik is: Urine Collection Assy. Ez magyarul kábé ennyit tesz: „vizeletgyűjtő segges”.

Az örömszerzés egyébként az, amit legkevésbé várnánk egy kilométerhosszú listától a beható átböngészéshez szükséges többórányi agyhalálban eltöltött kábulatunkban. Az Apollo 14 előzményeit figyelembe véve azonban egyáltalán nem meglepő, hogy a NASA épp az emberi kiválasztó-szervrendszer működésével összefüggő, apró-cseprő ügyekben jött zavarba. Ez a misszió hajtotta végre ugyanis a „sikeres kudarcnak” ítélt Apollo 13 feladatait, elődje hányattatásai azonban valószínűleg kedvezőtlenül hatottak a legénység anyagcseréjére. Számolatlanul kellettek az űrkacsák.

Egy olyan listán, ami első pillantásra matekdolgozataim összesítésének tűnt – rengeteg benne az egyes és a kettes –, és amiben a leszálló egység 1 azaz egy darabot tesz ki, eleve vidám felfedezés egy hatos számjegy, ami kedves kunkoraival már-már bensőséges viszonyt kezdeményez a szemlélővel. Ennyi, vagy ennél kevesebb – ez a NASA bizonytalankodásának a tárgya – „vizeletgyűjtő berendezés” maradt a Holdon. "6 less ?"

A földlakók közül sokakat ez megjelenésében leginkább a katéterre (cső plusz szimpatikus tasak kombó) emlékeztet, amit épp az űrprogram fosztott meg a férfiak körében oly rettegett elsődleges funkciójától. Ráadásul, műemlék, aminek hosszútávú következményei vannak holdjárónkra nézve is. (Folyt.köv.)


Kérjük segítségeteket, hogy minél többen támogassanak bennünket: hívjátok fel barátaitok, ismerőseitek figyelmét a Kis Lépés Klub-ra és a Puli Indítóállás-ra!

Szerző: gopuligo

· 1 trackback 12 komment

Címkék: migrate

A bejegyzés trackback címe:

https://pulispace.blog.hu/api/trackback/id/tr353414733

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Miért nem tudunk embereket juttatni a Marsra? – I. rész 2011.11.27. 14:44:56

A Curiosity rover (magyarul: kíváncsiság, eredeti nevén Mars Science Laboratory, vagy MSL) a tervek szerint ezen a héten indul a floridai Cape Canaveral-ből, hogy 2012 augusztusában landoljon a Marson. Az egytonnás szonda lesz a legnagyobb és legösszet...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

euAgWzgmmtq7K 2011.11.27. 14:16:59

a vizeletgyűjtő berendezést hogy írtad volna rövidebben? az ASSY meg elég elterjedt rövidítés, érdekes, sose értettem még seggesnek magyarul

a hosszútávú következményeire kiváncsi vok :)

4430/4 · http://korhazban.blog.hu 2011.11.27. 14:42:39

Már úgyis elvitték onnan a környezettudatos Transformerek

gopuligo 2011.11.27. 16:10:45

@d.hardman: Látogass vissza! :_)
@4430/4: Még nem. Majd mi, a Pulival kiszimatoljuk. :_)

gahanreader · http://davegahankonyv.blog.hu/ 2011.11.27. 16:12:34

ez igazán vicces? nem indulhat el evolúció a NASA-pee-ből?

igenember 2011.11.27. 19:17:39

Az assembley (vagy asm.) egységet és szerelvényt jelent. Nem tudom mi a vicces rajta.

Maretz 2011.11.27. 19:48:03

@igenember:

Pl. az, hogy nem tudod leírni helyesen:)

aha, persze 2011.11.27. 23:52:58

Nektek annyi ment át a cikkből, hogy a cikkíró az Urine Collection Assembly-nél viccesebbnek tartja az assy kifejezést? Akkor remélem, hogy nincs választójogotok.

A szerelő 2011.11.28. 00:40:02

Kicsit off ehhez a posthoz, de valahova csak le kéne írnom :)
Eléggé gáznak érzem, hogy egy teljesen magyar projekthez angol nyelvű önéletrajzzal kerestek jelentkezőket. Pedig már rég óta fontolgatom (amióta egy cégnél láttam a plakátot), hogy megpróbálok én is valamiben hozzájárulni a dologhoz, mint pl. éjszakai portaszolgálat, kiviszem néha a szemetet, egy kis assembler programozás vagy esetleg pár forint (vagy ejró), de ez a magyar-angol dolog kizárja (tudom, ez nem veszteség, sőt :) ). Ennek ellenére azért drukkolok nektek.

xstranger 2011.11.28. 16:24:25

@A szerelő: Szerintem meg te vagy a gaz. Ezen az angol fobian a legtobb ember tul tud lepni.

A szerelő 2011.11.28. 19:18:35

@xstranger: Bravó, ékezet nélkül véded a védhetetlent, de legalább stílusosan ciki módon :)
Az angol fóbiáról pedig szívesen hallanék pár szót, ugyanis nem találtam róla információt. Vagy aki ennyire egyszerűen gondolkozik, mint te, attól ne várjak ilyesmire választ? :)

lacalaca · http://cydonia.blog.hu 2011.11.28. 20:53:48

@A szerelő: forint/ejró (amíg van ;)) nem igényel angoltudást.

Magánszemélynek:
www.pulispace.com/hu/vegyen-reszt/kis-lepes-klub

Cégeknek:
www.pulispace.com/launchpad/launchpad_hu.html

Gyakorlatilag minden más viszont igen - a GLXP anyagok, rengeteg dokumentáció illetve információforrás csak angol nyelvű.