Epic start

2011.11.04. 10:08

A legvalószínűbb forgatókönyv mégiscsak az lehetett, hogy a Shenzhou-8 napokban történt fellövését végignéző NASA-szakemberek jó részét az esemény után röviddel már le is százalékolták, a CIA pedig egy új módszerrel gazdagodott - már ami a kínai űrprogramban való részvételt fontolgató amerikai mérnökök jobb belátásra térítését illeti.

A módszer lényege az, hogy az elektrokonvulzív sokkterápia és vízbefojtásos vallatás kombó szüneteiben az alábbi videót vetítik le nekik, amit a delikvenseknek kipeckelt szemekkel, tévé elé kötözve kell majd végignézniük. Eközben valaki közelről a fülükbe suttogja tört angolsággal: Divine Land. Isteni ország. (Ez Kína egyik neve szabad fordításban, pontos jelentését lesz még időnk alaposabban is megtanulni. Nem mellesleg ezt a nevet viseli űrprogramjuk is, ami várhatóan 2012-ben már embert szállít a Mennyei Palota-1-hez: utóbbi a szintén kínai fejlesztésű űrállomás neve - célratörő megfogalmazásban.)

Az USÁ-ból való szökési sebesség mihamarabbi elérését fontolgató amerikai mérnökök számára tehát ezzel a videóval nyílik igazán szélesre az orwelli 101-es szoba ajtaja: megtapasztalhatják, amint valóra válik legiszonyúbb rémálmuk.

A houston-i irányítóterem startok előtti, pörgős, mégis békés hangulatú, a különböző rendszerek felkészültségi fokát firtató körkérdéseihez szokott néző már a videó elején arcába kap egy baseball-sapkás diktátorfazont. Utóbbit csak a visszaszámlálás utolsó másodperceiben láthatjuk, addig bizonyára egészen más elfoglaltsága akadt: valószínűleg személyesen lőtte főbe a mérnökcsapat egy részét.

Kétség nem fér hozzá, tudatában van történelmi küldetésének: annak, hogy épp a világegyetem hajtókájára készül felhímezni a "Made in China" feliratot.

A videó folytatása nem kevésbé lehet sokkoló a NASA renitenskedő szakemberei számára. A rakétát az indítóálláson tartó narancssárga rögzítőkarok ugyanis szétnyílnak, mégpedig oly módon, ami azonnal a nagyszülők rozsdás, kétszárnyú kertkapuját idézi gyerekkorunkból: szinte halljuk is olajozatlan nyekkenésüket, mikor elérik végpontjukat, ahonnan kedvesen ki-be lengedeznek még egy ideig - hosszú pillanatokra bizonytalanságban hagyva minket affelől, hogy visszacsapódnak-e végül a rakétára. A magyar tévénéző mindenesetre helyzeti előnyben van: legutoljára Pom-Pom csinált ilyesmit azon a bizonyos nagy, hosszú ágon.

A Szojuz-rakéták felépítésére hajazó, de azoknál méretesebb "Picur" pedig mindezek ellenére elindult, mitöbb azóta már dokkolt is a Mennyei Palotán. És egyébként ez az, ami igazán számít.

Az űrkutatásban ugyanazt sokféleképpen el lehet érni, és távolról sem csak egyetlen módja létezik a megvalósításnak. És amíg az amerikai kutatók szörnyülködnek a látottakon, a narancssárga karok lengedezését mi, magyarok vehetjük bíztató integetésnek is: a magyar Holdraszálló egység kifejlesztésén dolgozó PuliSpace-nek is ilyesmi kompromisszumok árán kell megtalálnia az utat a világűrbe. Ennek bemutatásáról szól ez a blog.

Go, Puli, Go!

Szerző: gopuligo

Szólj hozzá!

Címkék: migrate

A bejegyzés trackback címe:

https://pulispace.blog.hu/api/trackback/id/tr323347001

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.