hungarobots.jpgA mai posztban hatalmas sikerről számolunk be. A poszt első fele a hivatalos, a vége informális. De a lényeg az, hogy a Puli csapat által segített diákcsoport, a HungaroBots megnyerte az idén 3. alkalommal megrendezett LEGO Mindstorms Challenge (röviden Moonbots 2012) világversenyt, amit az X PRIZE Alapítvány és a LEGO közösen szervezett. A megmérettetést 18 éven aluli diákoknak rendezték, amelyre a világ minden tájáról jelentkeztek. Végül 5 kontinens 22 országának 147 csapata jelentkezett, köztük a soproni gimnázium diákjai, név szerint: Bodnár László, Németh Áron, Sléber Botond, Soós Bálint, Wesely Norbert, A Puli Space csapatából Deák Márton volt a csapatkapitányuk. Így néznek ki:csoport.jpg
A nevezéssel együtt az első forduló keretében a versenyzőknek ismeretterjesztő videóesszét kellett készíteni a Holdon hagyott berendezések várható jövőjével kapcsolatban. A HungaroBots csapat tudományos oldalról közelítette meg a témát, amely nagy népszerűségnek örvendett; a versenyző csapatok videói közül az övékét nézték meg legtöbbször.

A második fordulót – egyben a döntőt – a nemzetközi zsűri online közvetítés során követhette nyomon. Ebben a megmérettetésben a csapatoknak egy számítógép-vezérelt, komplex LEGO-robot megépítése volt a feladata, amelynek képesnek kellett lennie egy élethű Hold-felszín terepasztalon manőverezni és feladatokat végrehajtani minden külső beavatkozás nélkül. Ezt az akadályt is sikeresen vették, a HungaroBots csapata remekül helyt állt a rendkívül komplex, de realisztikus holdküldetés-szimuláció során. Az eredményt a zsűri végül a fődíjjal jutalmazta, ami egy 4 napos Hawaii-i utazás, valamint több NASA-intézményben való körbevezetés.

„Nagyon nagy kihívás volt részt venni egy ilyen nagy volumenű nemzetközi versenyben magyarként, négy hónapnyi megfeszített munka áll a csapat mögött. Reméljük, hogy ennek kapcsán többen felfigyelnek ránk.” – mondta Wesely Norbert, a csapat egyik mérnöke. „A verseny többirányú ismereteket követelt meg, így nagy nyeremény mellett komplex tudást is sikerült elsajátítanunk”. – fűzte hozzá Sléber Botond. Soós Bálint a videó elkészítését tartotta az egyik legfontosabb feladatnak: „A videó készítése során sok mindent megtanultunk, ami fontos lehet a jövőnkben.”

Deák Márton, a csapat kapitánya a fődíj kapcsán elmondta: „Egy igen rangos nemzetközi versenyről van szó, ahol a világ minden részéből jelentkező fiatalok között csak a kreativitás döntött. A MoonBots-ot először nyerte meg európai – ráadásul magyar – csapat, ez mindenképpen remek eredmény! A fiúk keményen dolgoztak a sikerért, és megmutatták, hogy történjen bármi, a magyar ifjúság szürkeállományára mindig lehet számítani!”

Chanda Gonzales, az X-Prize alapítvány oktatási igazgatója a csapat számára az alábbi üzenettel kommentálta az eseményt:  „Congratulations!!!! We are so happy that your team won the Grand PRIZE in the 2012 MoonBots Challenge. You guys did an amazing job!”

Eddig a hivatalos rész. Deák Mártonnal szerencsére sikerült fesztelenebb hangvételben is beszélgetni, találkozásukról, a próbákról is beszélt. Ideális interjúalany, mivel csak ennyit kellett írni a skype-on: "No, mesélj." Ez olyan jól sikerült, hogy hiba lenne bármit is megváltoztatni benne, úgyhogy, íme, a végeredmény:

"Eltés minőségemben voltam egy Budapesten rendezett nemzetközi konferencián (Workshop on Mars), aminek a témája elsősorban a Mars, illetve Európa részvétele a Mars jövőbeli kutatásában volt. Itt az egyik szünetben (ami gyakorlatilag arról szól, hogy rossz öltönyös idősebb urak beszélgetnek mindenféle szakmai dologról) tűnt fel ez az egészen fiatalokból álló, jólöltözött csapat, akiknél volt egy halom legó. Odamentem megnézni, hogy mi ez.

A soproni csapat volt ott a Rosetta (üstökös)-leszállóegység modelljükkel. Nekem egyből hihetetlenül megtetszett a dolog, úgyhogy odarángattam pár külföldi kutatót (elsősorban Agustin Chicarrot, az ESA egyik mars-fejesét), hogy nézzék meg ők is. Ebből az lett, hogy a srácok nagyon izgulva elkezdtek angolul beszélni a műszerről, egészen nagy érdeklődést kiváltva. Számot cseréltünk, aztán mindenki ment a dolgára;
innen egy darabig ismert a sztori (felkerestem őket, hogy nem akarnak-e részt venni a versenyben)

A verseny közben pedig volt egy elég húzós forgatásos napunk. Ugye az első feladat egy ismeretterjesztő video elkészítése volt. Reggel elmentem Sopronba, ekkor még egyszer bemutatkoztunk egymásnak, rendeltünk egy halom pizzát aztán - bár egyeztettünk korábban emailben - lényegében ekkor találtuk ki, hogy miről szóljon a videó. Innentől kezdve a nap arról szólt, hogy forgatás, tanárnővel néha összeveszés, srácok random eltűntek legoautót építeni. Nagyjából tizedik nekifutásra sikerült felmondani rendesen a videóanyagot. Aztán még azt is felvették később újra, mert valami gubanc volt a fileokkal. Teljesen fel voltak pörögve, hogy itt most forgatás van.
Végül annyi nyersanyagunk lett, hogy nem csak a versenyvideó született meg belőle, hanem egy másik is.

Aztán lényegében estig pizzazabálós forgatás volt néha egy-egy eltűnő gyerekkel, akit legozva találtunk meg. Szerintem ők amúgy álmukban is legoznak. Este szakadó esőben taxi a vasútállomásig, aztán irány haza.

Nyáron fent voltak Pesten, úgyhogy akkorra is lebeszéltem egy találkozót. A terv pedig az volt, hogy bemegyünk megnézni a Pulit, illetve Pathy Miki ránéz a prototípusukra (mert ők mindenhova az aktuális prototípussal jártak). Úgyhogy bementünk colabsba, Miki kedélyesen beszélt nekik egy kicsit a Puliról, meg mérnökösre vették a figurát, és jöttek az olyan furcsa szavak, mint psu meg motordriver. A srácok nagyon élvezték a dolgot, később pedig megfordult a dolog, és ők beszéltek Mikinek a terepasztal-tervről, meg a saját lego-roverükről. Egészen érdekes volt Miki arcán egy hatéves mosolyát látni. Ugyanis teljesen rákattant a legora, meg az egész versenyre. Pár órát ment a vita a súlyeloszlásról.

A verseny vége fele csaknem minden nap lógtak az órákról (tanári engedéllyel), és a terepasztalt meg a robotot építették. Minden tanár elengedte őket a versenyre való készülés miatt, aminek most isszák meg a levét, mert rengeteg pótolnivalójuk van. Ráadásul ez a félév már beleszámít az érettségibe is ugye.
A dolog úgy nézett ki, hogy ők a suli egyik termében voltak a terepasztallal meg a roverrel, amíg a többiek rendesen órákra jártak. Este 8 fele meg általában ki lettek hajítva a suliból - különösen az utolsó két hét telt el így
eközben persze naponta áttervezték az egészet, mert valami nem volt jó: úgyhogy igazából a döntő előtt 1 órával sem volt még kész a rover."

A srácok összesen mintegy 1500 munkaórát tettek bele a projektbe, kezdetben napi 2-3 órát, a végefelé napi 8-9 órát is dolgoztak megfeszített tempóban. A Puli csapata hazánkban már tavaly is terjesztette az igét a MoonBots-ról; az idei szerencsés találkozás eredménye lett ez a fényes HungaroBots siker.

Facebook-challenge: Fogadást kötött egymással a német Part-Time Scientists és a Puli, a magyar csapat. A tét az, hogy az ország lakosságának arányában melyik csapatnak lesz több lájkja. Úgyhogy csatlakozz facebook-oldalunkhoz! Noha jó úton haladunk, és már a hétezres határ a következő cél, nagyon bele kell húznunk, mert a németek sem tétlenkednek: náluk jelenleg 1,841 lájk jut 1.000 lakosra, esetünkben ez csak 0,677 - jó két és félszer több van a Part Time Scientists-nek.

Mindenkit várunk - Go Puli Go!


.... és juttasd el neved a Holdra! Holdjárónk, a Puli, már ezer forintos támogatás esetén magával viszi neved a Holdra, hogy az örök időkre ott maradjon! De a következő meteorbecsapódásig mindenképp. Ehhez csak be kell lépni a Kis Lépés Klub-ba,  kisvállalkozásoknak pedig irány a Puli Indítóállás!

Sorozatunk korábbi részeit itt megtalálod. Ha érdekelnek a Puli és az asztronauták kalandjai, rakd blogunkat a kedvencek közé, és gyere vissza máskor is: http://pulispace.blog.hu

Szerző: gopuligo

2 komment

Címkék: migrate

A bejegyzés trackback címe:

https://pulispace.blog.hu/api/trackback/id/tr64966439

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Mc69 2012.12.18. 12:09:13

Puli vagyok az irigységtől, szép volt fiúk!
süti beállítások módosítása