Ez a számláló a poszt nézettségét mutatja. Mindenképp olvasd el ezt a posztot a részletekért.

Carrying_the_Fire_1.jpgHouston környékén státuszszimbólumnak számított, ha valaki egy legénység tagja volt, ami kézzel fogható és kevésbé kézzel fogható előnyökkel is járt. Erről is beszámol Michael Collins, aki 1969. július 16-án - 43 éve - indult útjára az Apollo 11 fedélzetén Neil Armstrong és Buzz Aldrin társaságában. Az alábbiakban "Carrying the Fire" című könyvéből fordítunk le pár részletet magyarra:

"Houston környékén státuszszimbólumnak számított, ha valaki egy legénység tagja volt, ami kézzel fogható és kevésbé kézzel fogható előnyökkel is járt. Például a legénység tagjainak elsőbbsége volt, ha utazásukhoz repülőt akartak foglalni. A kötelező PR-körök alól is felmentést kaptak, így például a „Lyukas Héten” való részvétel alól.
Minden egyes legénységet egy mérnökökből álló csipet-csapat egészített ki, akik felbecsülhetetlen segítséget jelentettek akkor, amikor fel kellett kutatni a legénység által kért információmorzsákat. Ezen kívül képviselték őket a megbeszéléseken, és mindig naprakészek voltak a berendezésekkel kapcsolatos problémákból, valamint a következő küldetésre ütemezett feladatokból.

Segítségükkel a legénység arra koncentrálhatott, hogy elsajátítsa az űrhajó berendezéseinek használatát, illetve, rájöjjön, miként lehet a legtöbbet kihozni belőlük. Erre elsődlegesen az osztálytermekben és a szimulátorokban került sor.

A legénységek között megvolt a rangsor. Mivel az elsődleges legénység volt az, amelyik legközelebb repült, elsőbbségük volt a szimulátorokhoz, és nem kellett megküzdeni az értékes gyakorlóidőért.
A NASA mindent megtett azért, hogy jó előre eltervezze a dolgokat, de az emberi természet már csak olyan, hogy mindig a soron következő küldetés volt az, amire mindenki odafigyelt - ennek ténye a legénységek tagjai számára a napnál is világosabb volt. Ha pusztán egy asztronauta voltál, akit még nem osztottak be egyetlen küldetéshez sem, és mondjuk valami nagy jelentőségű problémára akartál rámutatni, jóval kisebb esélyed volt arra, hogy értő fülekre találj. Bezzeg, ha a következő küldetés legénységéhez tartoztál! Nem létezett az a pitiáner panasz, amit ne akartak volna azonnal orvosolni. Igazából az éppen aktuális, soron következő legénységet elárasztották segítséggel, önbizalmukat erősítették és jószándékkal dédelgették őket: általában úgy érezhették magukat, mintha hízlalt borjúként kezelnék őket.

A legénységen belül az elsőbbség a küldetésre elsődlegesen beosztott személyzetet illette, de a tartalék is közel azonos bánásmódban részesült: utóbbi felkészítése elvben megegyezett az elsődlegesével, és többé-kevésbé ez a gyakorlatban is így történt, legalábbis, a Gemini-program esetében. Négy ember (kettő az elsődleges legénység, kettő a tartalék) még egész könnyen kezelhető, és közös programjainkra általában két géppel repültünk.

Az Apollo-program esetében a hat ember és a két különböző űreszköz megbonyolította a helyzetet, így a kiképzés során az elsődleges legénység és tartaléka között már nem volt olyan szoros a kapcsolat.
Tovább komplikálta a dolgokat, hogy a két legénység azonos feladatkört ellátó tagjai nem utazhattak ugyanazzal a repülővel, nehogy egy esetleges légikatasztrófa során mindketten odavesszenek. Borman volt például a Gemini 7 elsődleges legénységének parancsnoka, Lovell meg a pilótája – White Borman tartaléka volt, én pedig Lovell-é. Ennélfogva bárkivel repülhettem - az egy szem Lovell kivételével. [Az alábbi képen az elsődleges legénység - Lovell és Borman látható.]Lovell-Borman.jpg

Személy szerint nagyon örültem, hogy közéjük kerültem, és nem csak azért, mert én voltam tizennégyünk közül az első, akit konkrét küldetéshez rendeltek, hanem mert hosszú évek óta jól ismertem Frank Borman-t és Ed White-ot. Borman-nel 1960 nyarán kerültünk az Edwardsra, és a berepülő pilóta iskolában egymással szomszédos padban ültünk. White-ot tizenhét éve ismertem, mivel egyszerre kezdtük meg tanulmányainkat West Point-on, habár azóta nem sokszor találkoztunk. 

Jó barátságban voltunk, és könnyű volt velük dolgozni, igaz, Borman munkamódszere a katonai precizitással párosítva sokakat bosszantott. Ezt nem enyhítette könyörtelen hecckampánya sem - erre akkor került sor, ha valaki történetesen nem értett egyet vele. Csapatunkat Lovell tette teljessé, aki kellemes társaság és egy viszonylag laza fickó volt. Jó volt velük utazni, különösen, amikor eszembe jutott, hogy máskülönben a „Lyukas Hét” megpróbáltatásai várnának rám.
Mondjuk, egy szempontból sajnáltam, hogy ebből kimaradtam, mégpedig pont akkor, amikor megtudtam a választ minden idők legnépszerűbb, asztronauták részére feltett kérdésére." (Folyt.köv.)

Facebook-challenge: Fogadást kötött egymással a német Part-Time Scientists és a Puli, a magyar csapat. A tét az, hogy az ország lakosságának arányában melyik csapatnak lesz több lájkja. Úgyhogy csatlakozz facebook-oldalunkhoz! Noha jó úton haladunk, és már a hatezres határ a következő cél, nagyon bele kell húznunk, mert a németek sem tétlenkednek: náluk jelenleg 1,417 lájk jut 1.000 lakosra, esetünkben ez csak 0,584 - közel két és félszer több van a Part Time Scientists-nek.

Mindenkit várunk - Go Puli Go!


.... és juttasd el neved a Holdra! Holdjárónk, a Puli, már ezer forintos támogatás esetén magával viszi neved a Holdra, hogy az örök időkre ott maradjon! De a következő meteorbecsapódásig mindenképp. Ehhez csak be kell lépni a Kis Lépés Klub-ba,  kisvállalkozásoknak pedig irány a Puli Indítóállás!

Sorozatunk korábbi részeit itt megtalálod. Ha érdekelnek a Puli és az asztronauták kalandjai, rakd blogunkat a kedvencek közé, és gyere vissza máskor is: http://pulispace.blog.hu

A bejegyzés trackback címe:

http://pulispace.blog.hu/api/trackback/id/tr884730765

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.