Mi történne, ha valaki fogná magát, és hirtelen lekapcsolná a gravitációt, miközben kedvenc karosszékünkben üldögélünk? Nem lenne könnyű dolgunk. Erről is beszámol Michael Collins, aki 1969. július 16-án - 43 éve - indult útjára az Apollo 11 fedélzetén. Az alábbiakban "Carrying the Fire" című könyvéből fordítunk le pár részletet magyarra:

"A szkafanderek és más, űrhajón kívüli tevékenységekhez szükséges eszközök istápolgatása mellett sok időt töltöttem azzal, hogy meghatározzam: milyen feladatokat lehet reálisan elvárni az odakinn, emberi műholdként keringő asztronautáktól. Tényleg képes lesz az ember komoly javításokra, be tud fogni lasszóval egy másik űrhajót, netán csomagokat is tud majd szállítani? Ha a válasz igen, akkor vajon ez nem árt-e neki, vagy esetleg kínálkozik jobb megoldás is a feladat elvégzésére?

Természetesen, berepülő pilóta múltam vajmi keveset segített a fenti kérdések megválaszolásában. Akkoriban ez egy nagyon elvont szakterületnek számított, hiszen még semmilyen gyakorlati tapasztalattal nem rendelkeztünk, amire esetleg építhettem volna. Remélhetően racionális emberek remélhetően racionális tippjeiről volt szó, és ezt csak repülés közben végzett kísérletekkel lehetett igazolni. Visszagondolva mindössze egy alapvető hibát vétettünk: mivel nincs gravitáció, ami egy helyben tartana („lent”) minket, minden figyelemre és energiára szükség van ahhoz, hogy megtartsuk pillanatnyi helyzetünket.

Ez a Holdon nem jelent problémát, mivel ott van gravitációs mező. Ugyancsak nem okoz gondot akkor, ha az űrhajó ülésébe szíjazva üldögélünk. De a súlytalanság állapotában végrehajtott űrséta során a test állandóan elúszik, és olyan helyzetbe kerül, amibe nem akarjuk, hogy kerüljön. (Ha már egyszer nem gondoltunk helyből lábtartók vagy rövid pórázok, kapaszkodók, stb. beszerelésére.) Folyton küzdeni kell azért, hogy visszajussunk arra a pontra, ahol lenni akarunk.

Tegyük fel, hogy kedvenc karosszékünkben üldögélünk, és valaki hirtelen lekapcsolja a gravitációt. Az egyszerűség kedvéért feltételezzük, hogy a szék a padlóhoz van rögzítve. Először semmi nem történik, mivel még egy jottányit sem mozdultunk arrébb. De ennek a legkisebb mozdulattal vége: ha csak egy kicsit is kihúzzuk magunkat, a combok nekifeszülnek az ülésnek, ami visszalöki azt („Két test kölcsönhatása során mindkét testre azonos nagyságú, egymással ellentétes irányú erő hat.”), majd lassan emelkedni kezdünk.

Hogy ezt megakadályozzuk, egyik kezünkkel lenyúlunk a lábaink között, és megragadjuk az ülést. Ezzel azonban forgatónyomaték keletkezik, ami miatt fejünkkel a padló felé kezdünk fordulni. Ahhoz, hogy ennek elejét vegyük, megragadjuk a szék karfáját a másik kezünkkel, és egy árnyalattal nagyobb nyomatékot fejtünk ki az ellenkező irányban. Ezzel azt érjük el, hogy alfelünk az ülésnek ütközik, igaz, picit erősebben, mint ahogy terveztük, ami természetesen azt jelenti, hogy jóval gyorsabban pattanunk vissza, mint előzőleg. Rövidesen azon kapjuk magunkat, hogy  két kézzel birkózunk a székkel, és mindezt csak azért tesszük, hogy egyáltalán ülni tudjunk benne.   
Némi gyakorlással persze megtanulunk mozdulatlanná válni, és rájövünk, hogyan eresszük le óvatosan a kezünket. Ha azonban bármihez hozzáérünk (ami elkerülhetetlen még a legegyszerűbb feladat esetén is) az egész folyamat újrakezdődik.

Mindebből a zéró-G repülőn kaptunk némi ízelítőt, de huszonvalahány másodperc nem elég arra, hogy akárcsak felületesen is megértsük a súlytalanság okozta kihívásokat. Persze, a történethez hozzátartozik az is, hogy testhelyzetünkkel kapcsolatos nehézségeink javát tévesen a pilóta számlájára írtuk. Azt gondoltuk, azért hánykolódunk össze-vissza a gép belsejében, mert nem sikerült tökéletes parabolát csinálnia a géppel. Gemini 4-es küldetésén Ed White [ld. a képet] nem sok időt töltött a világűrben, és nem is volt különösebb feladata odakinn, így ekkor még mindig nem láttuk át a súlytalanság okozta problémát.

Ehhez Gene Cernan Gemini 9-es, jómagam Gemini 10-es és Dick Gordon Gemini 11-es űrsétájának tapasztalataira volt szükség, ezek révén tártuk fel a ránk váró nehézségeket, és a lehetséges megoldásokat. Végül Buzz Aldrin feladata lett a Gemini 12-esen, hogy egy sor lábbéklyót, derékrögzítőt, és egyéb hasznos dolgokat kipróbáljon, ahelyett, hogy az égen az AMU-hoz rögzítve száguldozunk, ahogy azt korábban terveztük."

Sorozatunk korábbi részeit itt megtalálod. Ha érdekelnek a Puli és az asztronauták kalandjai, rakd blogunkat a kedvencek közé, és gyere vissza máskor is: http://pulispace.blog.hu

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.